Távozik a labdarúgó NB II-ben öt forduló után kilencedik helyen álló Kecskeméti TE vezetőedzői posztjáról Gera Zoltán.
A KTE kedden a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy közös megegyezéssel bontottak szerződést a 46 éves edzővel, akinek segítője, Csizmadia Csaba szintén elhagyja a klubot.
A kecskeméti egyesület kiemelte, „jó embereket és jó szakembereket” ismertek meg a két tréner személyében, ugyanakkor „az elmaradt közös sikerek után értékelni kellett a csapat szereplését, ezt követően kulturáltan, barátságban elváltak a felek útjai„.
A KTE azt is közölte, hogy az új vezetőedzőt még a hét folyamán bemutatják majd. Az NB I-ből az előző szezonban búcsúzó Kecskemét két győzelem mellett három vereséggel rajtolt a Merkantil Bank Ligában, így már most hat pont a lemaradása a listavezető Budapest Honvéd FC-vel szemben.
Forrás: MTI
Borítókép: Debrecen, 2024. november 24. Gera Zoltán, a Kecskemét vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában játszott Debreceni VSC – Kecskeméti TE mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. november 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
