Továbbra is lendületesen fejlődik a világ reklámpiaca: A Dentsu Global Ad Spend Forecasts című elemzés adatai azt mutatják, hogy miközben idén várhatóan 6,8 százalékkal nő a globális reklámköltések összértéke, 2025-ben – annak ellenére is, hogy jövőre kevesebb sporteseményhez és választásokhoz kapcsolódó kampányra kerül sor – további 5,9 százalékkal bővül az reklámiparba áramló pénz mennyisége. Mindez jelentősen meghaladja a világgazdaság növekedési rátáját, ami az IMF előrejelzése szerint jövőre 3,2 százalékos lesz.
A dentsu előrejelzése szerint az idei az első olyan év, amikor a teljes költések többségét már az algoritmusokkal segített hirdetési kiadások teszik ki: 2024-re várt arányuk 59,5 százalékot tesz ki, és három éven belül eléri a 79 százalékos mértéket is.
„Izgalmas határponthoz érkeztünk: a reklámipar végérvényesen belépett az algoritmusokkal vezérelt korszakba, ahol az adatvezérelt médiaköltési stratégiák olyan új lehetőségeket is kínálnak a márkák számára, amelyekkel sosem látott hatékonysággal minden eddiginél egyedibb élményeket lesznek képesek nyújtani a meglévő és új fogyasztók számára” – mondta Turóczi András, a dentsu Hungary vezérigazgatója.
A reklámköltések csatornák szerinti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a digitális szegmens térnyerése továbbra is töretlen. A korábbi prognózisokra rácáfolva 2024-ben még továbbra is kétszámjegyű, 10,7 százalékos növekedést hoz össze ez a csatorna, és a jövő évi előrejelzés (9,2 százalék) sem sokkal marad el ettől a szinttől. Mindennek hatására a digitális reklámok részaránya erőteljesen tovább nő, jövőre várhatóan eléri a 62,7 százalékot. A következő három év során a digitális szegmensben kétszámjegyű növekedésre főként a retail media (21,9% átlagos éves növekedés), a programmatic (11,1% átlagos éves növekedés), illetve a paid social (8,7% átlagos éves növekedés) területeken számíthatunk.
A második legnagyobb részaránnyal rendelkező televíziós hirdetések értéke igen marginális mértékben, 0,6 százalékkal fog bővülni 2025-ben. A csökkenéstől elsősorban a connected TV-költések 18,4 százalék feletti növekedése menti meg ezt a szektort. Eközben köztéri hirdetésekre 3,9, rádióreklámokra 1,1, mozireklámokra pedig 3,2 százalékkal fognak többet költeni a hirdetők.
A nyomtatott felületek reklámpiaca az idei 2,9 százalékos zsugorodást követően 2025-ben újabb 2,5 százalékos csökkenést lesz kénytelen elszenvedni: a napilapok és magazinok hirdetési piacának trendszerű, erőteljes zsugorodásának hosszú távú trendje tehát jövőre sem törik meg, ennek nyomán pedig a terület immár csupán 5,5 százalékát teszi majd ki a teljes reklámpiaci tortának.
A dentsu előrejelzése világ minden régiójában növekedést vár, azonban annak mértéke területenként eltérően alakul majd. A globális reklámköltések 47 százalékát kitevő amerikai régióban jövőre 6,3 százalékos növekedés várható, a 31 százalékos részarányt képviselő ázsiai-csendes-óceáni régióban pedig 5,8 százalékos lesz a bővülés. Az Európa, a Közel-Kelet és Afrika területeit magába foglaló EMEA régió ugyanakkor csak 5 százalékos átlagos növekedést fog tudni felmutatni. Iparági szegmensek tekintetében a pénzügyi (+6,4%), a gyógyszeripari (+5,8%), valamint az utazási és szállítási (+5,5%), hirdetők növelik legnagyobb mértékben a reklámköltéseiket.
A magyar reklámpiac sem panaszkodhat
A magyar reklámpiaci költések összege 2024-ben közel 10 százalékkal lesz magasabb az egy évvel korábbinál, elérve az 1,08 milliárd dolláros szintet. 2025-re már 1,14 milliárd dollár lesz a piac volumene, ami további 5,6 százalékos bővülést jelent. Turóczi András elmondta: „Választások és nagy sportrendezvények hiányában a piacot jövőre a vásárlóerő növekedése kapcsán fellendülő kereslet hajtja majd: egyre több márka részéről nő az igény a reklámtevékenység iránt, ami a digitális, a televíziós és az outdoor hirdetési szegmensekben egyaránt kétszámjegyű árnövekedést gerjeszt majd.”
Távolabbi kilátások
Az elemzés szerint a globális reklámpiac bővülési üteme várhatóan a következő években is kitartóan kicsivel 6 százalék alatt alakul majd: a céghálózat a 2025-ben várható 5,9 százalékos bővülést követően 2026-ra újabb 5,9 százalékos, míg 2027-re 5,8 százalékos növekedési ütemet jelez előre.