A hatodik körből a Sport TV ismételten nyolc mérkőzést tűz képernyőre. Kedden magyar napot rendeznek, mert a Liverpool (Szoboszlai Dominik) és a Lipcse (Gulácsi Péter és Orbán Willi) soron következő meccsét is közvetíti a Sport1. A Leverkusen-Intert és a Juventus – Manchester Cityt, valamint az Atlético Madridot és az Arsenalt is láthatjuk majd kedden és szerdán a Sport TV-n, ahogyan egy csütörtöki EL-rangadót is.
A keddi nap több szempontból is érdekesnek ígérkezik a Sport TV-n. Sportszakmai szempontból az a különleges, hogy láthatjuk a listavezető Liverpoolt és a tabella második helyén álló Internazionalét is. Szoboszlai Dominik és csapata a Gironához látogat, és nem is lehet más a száz százalékos Pool célja, mint tovább növelni előnyét az élen. Ha azonban pontot hullajtanak Spanyolországban a Vörösök, az Internek lehetősége nyílik megelőzni, vagy pontszámban beérni Szoboszlaiékat. Már csak ezért, és úgy általában a presztízs miatt is nagy meccsnek ígérkezik a Leverkusen – Internazionale derbi. Szögezzük azért le azért azt is, hogy a Bundesliga és a Serie A aktuális bajnoka találkozik, ami mindig egy csemege a szurkolóknak. A magyar rajongóknak azonban az a hab a tortán, hogy Szoboszlaiék mérkőzése után azonnal Lipcsébe kapcsol a Sport1, ahol Gulácsi Péter és Orbán Willi csapata az Aston Villát fogadja. A Leipzignek úgy kellenének az első pontok, mint egy falat kenyér, az Aston Villa pedig egy karnyújtásnyira van az első nyolctól. A nap negyedik Sport TV-n közvetített meccsén a Dinamo Zagreb a Celticet fogadja.
Girona – Liverpool és a játéknap felvezetője: december 10., kedd 17:00, Sport1 (élő); kommentátor: Méhes Gábor
Dinamo Zagreb – Celtic: december 10., kedd 18:30, Sport2 (élő); kommentátor: Fülöp Marcell
RB Leipzig – Aston Villa és a játéknap minden meccsének összefoglalója: december 10., kedd 20:45, Sport1 (élő); kommentátor: Faragó Richard
Leverkusen – Internazionale: december 10., kedd 20:45, Sport2 (élő); kommentátor: Fülöp László
Juventus – City és Arsenal – Monaco derbik
A szerdai játéknap is tartogat csemegét bőven. Egy Juventus – Manchester City derbit mindig nagy várakozás előz meg, ez ezúttal sincs másképp. Most pedig – így, hogy mindkét gárda nyolc ponttal áll, azaz mindössze két pont a hátránya a biztos nyolcaddöntőt jelentő nyolcadik helytől, és csak négy pont az előny a 25. kieső helyhez képest – extrán fontos lehet minden megszerzett vagy elvesztett pont. Most Torinóban találkoznak a sztárcsapatok. Eközben Londonban rendeznek egy Arsenal – Monaco találkozót, ami annak fényében különösen fontos találkozó, hogy a tabella hetedik és nyolcadik helyezettje találkozik. Az angol és francia csapat is 10 pontos, szóval az Emiratesben sem babra megy a játék, hanem a továbbjutásról dönthet a mostani találkozó. A kora esti meccseken láthatjuk az Atléticót a Slovan ellen és a Lille – Sturm meccseket is a Sport1-en és a Sport2-n.
Atlético Madrid – Slovan és a játéknap felvezetője: december 11., szerda 17:00, Sport1 (élő); kommentátor: Fülöp László
Lille – Sturm Graz: december 11., szerda 18:30, Sport2 (élő); kommentátor: Bartha Zoltán
Juventus – Manchester City és a játéknap minden meccsének összefoglalója: december 11., szerda 20:45, Sport1 (élő); kommentátor: Faragó Richard
Arsenal – Monaco: december 11., szerda 20:45, Sport2 (élő); kommentátor: Fülöp Marcell
Csütörtökön Európa Liga-rangadó is jön
Csütörtökön az Európa Liga harmadik helyén álló Eintracht Frankfurt és a hetedik pozícióban tanyázó Lyon találkozik. Ezt a csatát a hatodik fordulóból Franciaországban rendezik majd. Hogy nagy tétje van-e? Természetesen, mert aki a nyolc kör után az első nyolcban végez, az rögtön ott lesz a legjobb 16 között. Ilyen egyszerű ez.
Lyon – Eintracht Frankfurt: december 12., csütörtök 20:45, Sport1 (élő); kommentátor: Petur András
Fotó: Getty Images