Folytatódik a család az család kampány

Hírek Kiemelt

Nemzetközi Konferenciát rendez az egyenlő házasságról a “Család az család” mozgalmat elindító Szivárványcsaládokért Alapítvány Budapesten november 14-én. Ez lesz az első ilyen jellegű konferencia Magyarországon, amelynek a célja, hogy párbeszédet indítson a házasság intézményéről. A Szivárványcsaládokban élő gyerekek ugyanis ma jogilag kiszolgáltatott helyzetben élnek, mivel a szülők nem házasodhatnak össze egymással és így nincsenek azonos szülői jogaik. Emiatt a jogilag elismert szülő halála esetén a gyereket akár el is vehetik.

 

A KSH legfrissebb, 2022-es népszámlálási adatai szerint Magyarországon több mint 4100 kisgyermeket nevelnek azonos nemű párok. Ennyi gyerek egy Szekszárd méretű városban él. Az ő esetükben a magyar jog csak az egyik
szülőt ismeri el szülőnek. Így például csak ő írathatja be az iskolába, baj esetén csak neki adnak információt a gyerek állapotáról a kórházban és csak ő utána örökölhet. Sőt, a jogszabályok szerint a jogilag elismert szülő
halála esetén elvehetik a gyereket az őt adott esetben születése óta nevelő másik, de a jogszabályok által el nem ismert szülőtől. Ezeket a joghátrányokat a házassági egyenlőség azonnal felszámolná.

”Tudjuk, hogy az Alaptörvény nem teszi lehetővé, hogy az azonos nemű párok összeházasodjanak, de szerintünk muszáj beszélni arról, hogy ez hogyan érint többezer kisgyerekes magyar családot” – mondta el Pál Márton, a konferenciát szervező Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora. “Szerintünk ez nem egy elvont ideológiai kérdés, a szülői jogok hiánya ugyanis a gyerekeink életét hátrányosan befolyásoló és a mindennapokat megnehezítő tény” –  tette hozzá.

A konferencián jogi, vallási, pszichológiai, szociológiai és gazdasági szempontból járják körül az egyenlő házasság kérdését. A magyar előadók mellett a világ minden tájáról hívtak neves szakértőket és a téma legelismertebb kutatóit. Előad Brian Sheehan, az ír egyenlő házasságról tartott népszavazási kampány vezetője, Frode Grostad Norvégiából, aki 25 éven keresztül volt pap, Robert Wintermute, a londoni King’s College emberi jogok professzora vagy a Stanford Egyetemről Michael J. Rosenfeld szociológus. Az itthoni helyzetről Polgári Eszter, a Háttér Társaság jogi program vezetője vagy Zeller Judit, a TASZ jogi szakértője beszél.

Az egyenlő házasság támogatottsága folyamatosan növekszik Magyarországon. A legfrissebb, 2024-es, a Medián és Háttér Társaság megbízásából készült közvéleménykutatás szerint már a magyar társadalom közel fele, 49%-a
támogatja, hogy az azonos nemű párok is házasságot köthessenek. A szivárványcsaládok esetében a házasság intézménye megszüntetné azt a jogilag kiszolgáltatott helyzetet, amiben ma több, mint 4100 gyerek él.

Orbán Viktor épp a múlt héten beszélt arról az Európa Parlamentben, hogy a magyar Alaptörvény védi a családokat és védi a gyerekeket. Mivel azonban az Alaptörvény rögzíti, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő között lehetséges, a szivárványcsaládokban élő gyerekek esetében az ellenkezője igaz: épp az Alaptörvény miatt kell jogilag kiszolgáltatott helyzetben élniük – írják.

 

SOCIAL MEDIA