Megérkezett Magyarországra az 123 Transporter

Hírek

Egy új autómegosztó, amelynek köszönhetően B-kategóriás jogosítvánnyal mobilapplikáción keresztül bérelhetünk kisteherautót három méretben, mindenfajta papírmunka nélkül, a nap 24 órájában.

 

Az 123 Transporter a magyar piacra való belépésével kapcsolatban Sáfár Károly, a magyar partnercég stratégiai igazgatója a következőket mondta: „Az a célunk, hogy minél rövidebb idő alatt ismertté tegyük az 123 Transporter szolgáltatásait Magyarországon, hogy a lehető legtöbb felhasználó kipróbálhassa a közösségi furgonbérlést, és 2025 első negyedévében megjelenhessünk a vidéki városokban is. Meggyőződésem, hogy a szolgáltatás iránt nagy lesz az igény Magyarországon is, hiszen sokan vannak, akik önállóan meg szeretnék oldani a teherszállítási szükségletüket, de nem akarnak merev határidőkhöz alkalmazkodni sötét udvarokon, ahol rengeteg papírmunka mellett olyan kötelezettségeket is vállalnia kell, amelyeket szíve szerint nem tenne az ember.”

A szolgáltatás 2024. szeptember 15-től összesen hét, Budapesten és Budapest környékén található OBI üzletház parkolójában érhető el. A kezdeti időszakban rendelkezésre álló, húsz L, XL és XXL méretű kisteherautót számláló flotta már 2024 októberében újabb tizenöt furgonnal bővül.

Az 123 Transporter flottájában megbízható, magas minőségű, Ford Custom és Ford Transit típusú kistehergépjármű érhető el – írják.

Az 123 Transportert 2020-ban alapították Ausztriában, mára már három országban több, mint ötszáz járműből álló flottát üzemeltet. A vállalat a kezdeti ausztriai sikerekre támaszkodva szolgáltatásait 2023-ban Németországban is elérhetővé tette, a következő állomás pedig Csehország lett 2024-ben.

 

SOCIAL MEDIA