Liptay Claudia kórházba került

Tejszínhub

„Az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem” – írja Facebook-oldalán a népszerű színésznő, műsorvezető. 

 

Liptay Claudia váratlan betegségét is megnevezte. A kórházi ápolás miatt a héten a Játékszín két előadása is elmarad, háromszor pedig beugrik valaki a művésznő helyett.

„A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget tudja, hogy döbbenetes semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek, a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az adrenalin mindenen átsegít. De mára egyértelművé vált, hogy muszáj ezt komolyabb körülmények között gyógyítani. Előre és utólag is köszönöm minden orvosnak, ápolónak aki segített, komolyan vett és törődik velem. Ilyen helyzetben legalább annyira fontos a pszichés segítség és a megnyugtató válaszok. Most egy pár napig türelemmel kórházban leszek. De aztán remélem a hétvégére ismét újult erővel ott ülök a zsűri pultban. Még egy nagyon fontos döntést meg kellett hoznom egyértelművé vált, hogy a héten a Játékszínben nem tudom eljátszani Molly szerepét a Hölgyválaszban. Ezért ma és holnap elmaradnak az előadások szerdán,csütörtökön, pénteken pedig beugrással oldja meg a színház. Köszönöm a nézők megértését és előre is nagyon sok sikert kívánok a kollégáknak! Mindenki vigyázzon magára!” – írja Liptay Claudia.

 

SOCIAL MEDIA