Nem bírtam megállni, és végül persze, hogy belenéztem az RTL saját gyártású Jimmy-sorozatába, A Királyba. A széria profi, nemcsak jó színészekkel és hiteles díszletekkel operál, de a korszak sajátosságai mellett arra is rámutat, hogy az uralkodó bizony néha meztelen. Ez az írás azonban nem egy sorozatajánló. Sokkal inkább szól az elvitathatatlanul tehetséges, de finoman szólva sem tipikus sztáralkatú énekes máig töretlen népszerűsége felett értetlenkedőknek. A következőkben arra mutatok rá, hogy márkaépítési, szocikulturális és médiatörténeti szempontból valójában tökéletesen érthető, hogy 21 évvel Zámbó Imre halála után még mindig rendszeresen cikkezik róla a bulvársajtó, a rajongók pedig emlékoldalakat működtetnek és rendszeresen koncerteket szerveznek a Királynak, aki éppen ezekben a napokban újra a csúcsra ér.
Szerző: Dr. Pintér Dániel Gergő kommunikációkutató és márkaszakértő
Igaz történet hazugságok alapján
Jimmy élete és halála a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legismertebb és legvitatottabb története, amely a mai napig nem került egyértelmű nyugvópontra. Ahogy a Szeretlek Magyarország frappánsan jellemzi az énekes karriertörténetét: „Budapest Csikágó negyedéből kiskocsmákba, füstös kiskocsmákból nagy bárokba, bárokból Sportcsarnokokba – a vadkapitalizmus kitörésének kétes ügyeivel, kis- és nagyobbstílű maffiózóival és persze a máig rejtélyes (vagy annak beállított) halállal terhelve. Mindezt soha nem ellenőrizhető nagy sztorikkal, egy legendásan sajátos arcberendezéssel és egy híresen (legyünk finomak) „egyedi” családdal színezve.”
Az egész úgy kezdődött, hogy Zámbó Imre 1975-ben – mindössze 17 évesen – megszerezte az Országos Rendező Iroda (ORI) előadóművészi engedélyét, amellyel teljes jogú művészként működhetett. 1977-1982 között kétes hírű éjszakai lokálokban lépett fel, majd pályafutását az USA-ban folytatta. Erről egyébként erősen megoszlanak a vélemények, ahogy arról is, hogy tényleg ebből az időből maradt-e meg angolos hangzású beceneve. Egy azonban bizonyos: 1988-ban megnyerte a nemzetközi Interpop Fesztivál szerzői és előadói díját, 1991-ben pedig megjelent első albuma.
Nem sokkal ezután – állítólagos négy és fél oktávos hangterjedelmének és egyedi előadásmódjának köszönhetően – a közönség elkezdte őt Királynak hívni, az énekes pedig ügyesen felismerte az ebben rejlő marketing-lehetőséget és a Magneoton kiadóval közösen feltették a lemezborítón az i-re a koronát. 1995-96 között több ízben tartott koncertet Horvátországban, Szlovákiában és Romániában, de hogy a környező országokon túl máshova, – például az általa sokat emlegetett Távol-Keletre -valóban eljutott-e, azt csak a Jóisten tudja. 1990 és 2000 között rendkívül sikeres időszakot futott: elkezdett producerkedni, kétszer adott teltházas koncertet a Budapest Sportcsarnokban, illetve két saját műsort is vezetett az RTL Klubon, mely rendszeresen megdöntötte az akkori nézettségi rekordokat.
Rengeteg, az időszakra jellemző stikliben vett részt, bizonyára voltak alvilági kapcsolatai is. Nehezen kibogozható és igen hangos magánéletet élt: volt két felesége, a két házasságból összesen három gyermek született, illetve szeretői viszonyt ápolt Háfra Marival, a 80-as évek híres manökenjével, aki kapcsolatukról könyvet is írt. Több jótékonysági koncertet szervezett, az egyik lemezéből befolyt összeget például a tiszai árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. Ellentmondásos személyiségét jól mutatja, hogy neveztek el róla hotelt és csillagot is, miközben követeltek tőle nagyösszegű kártérítést egyaránt.
Posztumusz a csúcsra
Zámbó Jimmy 2001. január 1-én hajnalban halt meg, saját pisztolyával lőtte főbe magát. Halálának bizonyos részletei máig tisztázatlanok, temetését – amelyen tízezrek vettek részt, többek között Tatabányáról is különbuszokkal utazva rá – és az aznapi emlékműsort majd’ 5 millióan nézték a tévében. A halála után 13 lemeze vezette a MAHASZ-listát egyszerre, az a nyolc albuma pedig, amely arany- vagy platinalemez besorolást ért el, mind posztumusz jött ki. A 2001-es Dalban mondom el dupla platinalemez lett, de két másik albuma is aranylemez lett az évben. A Spotify-on még most is havi átlag 45 ezer ember hallgatja a dalait, Youtube-on a legnézettebb slágere 16 milliós megtekintésnél jár.
Ami a médiát illeti, a szerkesztőségek hosszú évekig elzárkóztak Jimmy munkássága elől, és csak az utolsó éveiben foglalkoztak az egyre népesebb rajongótáborral rendelkező zenésszel, akinek a népszerűsége valójában a halálával ért a csúcsra. A Bors és Blikk az énekes halála óta több száz (!) cikket szentelt a Zámbó családnak, aminek újra és újra lendületet ad Jimmy halálának aktuális évfordulója, vagy éppen közelgő születésnapja. Jimmy fia, Zámbó Krisztián és testvére, Zámbó Árpy – akik szintén előadóművészek – ma már „saját” jogukon is állandó szereplőivé váltak a bulvármédiának: rendszeresen nyilatkoznak a sajtóban és szerepelnek a kereskedelmi televíziók showműsoraiban. De nem csak a médiában van jelen máig folyamatosan az énekes, a rajongók sem felejtenek. Számos emlékoldal található a Facebookon, a legjelentősebbnek 77 ezernél is több követője van. Tisztelői évről évre elzarándokolnak a Csepeli Temetőbe Jimmy halála napján, emellett pedig ma már hagyománynak számít az az emlékkoncert is, amit tavaly márciusban rendeztek meg utoljára a Csepeli Munkásotthon Kulturális Központban. Miközben a rajongók szeretete máig kitart, a popszakma meghatározó része és a nagyközönség bizonyos rétege értetlenkedve tekint Zámbó Imre rendkívüli karrierjére, mely utólag megvizsgálva azonban tökéletesen érthető.
A magyar bulvármédia második reneszánsza
Az énekes abban a korban alkotott, amikor még a hazai sztárgépezet csak eseti jelleggel működött, halála pedig egybeesik a magyar bulvármédia második reneszánszával. A ’90-es évek végén a színes magazinok és szórakoztató műsorok szerkesztői felismerték a Zámbó Imre személyiségében rejlő üzletet: a családhoz, a nőkhöz és az Istenhez fűződő viszonyáról nemcsak rendre kendőzetlen szókimondással nyilatkozott, de rengeteg ellentmondással is. Ezeket az ellentmondásokat nagyította fel és élezte ki a korabeli média, ezáltal folyamatosan tematizálva a rajongók és az utálkozók közti konfliktusokat.
Jimmyről nem lehetett nem gondolni semmit; ő volt a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb popbálványa. Tömegek imádták és istenítették az egyik oldalon, míg a másikon a pesti viccek, paródiák állandó céltáblája volt. Ez utóbbit az énekes magának is köszönhette, hiszen hajlamos volt saját szerepének túldimenzionálására, -idealizálására. A vele készült interjúkban gyakran egészítette ki színes részletekkel a valóságot, miközben vitatható nőügyei, alkoholproblémái is köztudottak voltak. Igazán megosztó személyiség volt, aki ráadásul megjárta (?) a „Nagy Fényes Ámerikát”, amiről akkoriban sokan álmodtak, miközben származásából fakadóan mindvégig a „nép fia” maradt, Demis Roussos inspirálta stílusával pedig kívülállónak számított a hazai popszakmában. Egy közülünk, aki saját erejéből, tehetségéből kapaszkodott fel, miközben mindvégig egyszerű, közvetlen ember maradt. Királyként uralta a lemezkiadókat és az akkoriban – az RTL KLUB és a TV2 megalapításának, illetve a Dáridóhoz vagy a „Dalban mondom el”-hez hasonló zenés tévéműsorok népszerűségének köszönhetően – fellendülő hazai kereskedelmi televíziózást, aminek ’97-től keresett és állandó szereplője lett.
Saját arculat és menedzser
Bár az ezredforduló tájékán egyéni márkaépítésről, selfbrandingről még nem igazán lehetett beszélni, az énekes mégis az elsők között volt, akinek saját arculata lett itthon. A létrehozott imázs nem tudatos kommunikáció végeredménye volt, inkább a személyiségjegyek ösztönös reprezentálása: a széles hangtartomány, az élő koncertekre jellemző hosszú, göndör haj, a tolakodóan vastag és fényes nyakláncok, a giccsbe hajlóan érzelmes, lírai dalok. Bár művészi kvalitásai és hangi adottságai máig elvitathatatlanok, észre kell venni, hogy stílusát a Magyarországon példátlanul népszerű latin szappanoperák tömeges rajongótáborának is köszönhette. A támogató médiapiaci tendenciákat és a fogyasztói elvárások változását persze a menedzsere is észrevette: Jimmy ugyanis úttörő volt a tekintetben is, hogy profi stáb szervezte a karrierjét a később szocialista politikusként elhíresült Schmuck Andor vezetésével.
Halála a közös nyomozás élményét kínálta
Természetesen Jimmy halálának és a ráépített mítoszoknak, konfliktusoknak a felülreprezentáltságát nemcsak médiagazdaságtani és szociálpszichológiai folyamatok magyarázzák, hanem az is, hogy az énekes rejtélyes végzete a közös nyomozás élményét kínálta az olvasóknak. Bár a halálhírére adott reakció más és más volt az őt világsztárként éltetők és azok között, akik kiállhatatlan senkinek tartották, de a döbbenet mégis összehozta az országot. A kiváltó okokkal kapcsolatban rengeteg egymásnak ellentmondó spekuláció, összeesküvés-elmélet, ködösítés és célozgatás jelent meg a magyar bulvárlapokban, ami ezidőtájt éppen csúcsra járatta a gyászbizniszt. Több lap – annak érdekében, hogy napirenden tartsa, – saját újságírót dedikált az esetnek, de voltak olyan szerkesztőségek is, amelyek üzenetrögzítővel ellátott információs vonalat biztosítottak azoknak, akik bármit tudnak a lövés körülményeiről. A rajongók lelkesen vetették bele magukat a játékba és megkezdődött az éveken át tartó interaktív nyomozás, mely a tragédia körülményeit próbálta kibogozni. Persze az egészet a bulvársajtó irányította: a kegyeleti és sajtóetikai szempontokat félretéve időről időre leleplezték azt, amit előtte habosra vertek. Jimmy halála a némiképp alattomos és cinikus, de mindenképpen sikerrel működő példányszám- és olvasótábor növelő stratégia legfőbb eszköze lett, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az énekes legendává váljon.
Diana hercegnő, médiaetika és konteók
Ahogy Tasnádi Kata is rámutat a Független Hírügynökség hasábjain: sok újságíró már akkor is a Diana tragédiáját övező felhajtáshoz hasonlította azt a tömeges érdeklődés, ami Jimmy halála után zajlott itthon. Ez a hasonlat két szempontból is találó. Egyrészről mindkét celebritás halála jelentős médiaetikai kérdéseket vetett fel arra vonatkozóan, hogy meddig ildomos egy tragédiából hasznot húzni, lehet-e gyászolókat megszólaltatni, a tragédia helyszínét fotózni, emberek fájdalmát pénzre váltani. A média mindkét esetben filmriportszerűen monumentalizálta a temetést, táplálta az elhunytak kultuszát, miközben újabb és újabb intrikákat generált és ásott elő. Jimmy esetében a családi örökségen való marakodással, Diana esetében pedig egy lehetséges szerelmi háromszög felgöngyölítésével voltak tele a lapok. Ez a tendencia a rajongók számára hétköznapi eszköz volt a továbblépéshez, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyász alapvetően egy szűk kör intim veszteségélménye. Mindkét sztár halála kapcsán rengeteg vadidegen „fürdőzött a fekete fényben”, az esetek pedig a gyász tömeges sterilizálódásnak első, kiugró médiatörténeti mérföldköveiként is értelmezhetőek.
A másik fontos összefüggés a halálesetek kapcsán elterjedt konteók természetében keresendők. A bulvármédia hathatós közreműködésével ugyanis mindkét tragédia kiváltó okaival kapcsolatban szép számmal merültek fel konspirációs típusú magyarázatok. Ezek az összeesküvés-elméletek jórészt az idegenkezűség, a családi titkok, a feltáratlan motivációk körül forogtak. Mivel a bennük hívők számára egyfajta racionális megközelítést kínáltak, így nem, vagy csak nagyon nehezen voltak cáfolhatóak. Az ellentmondásokat mind a Jimmy-, mind a Diana-hívők jellemzően „elméletük” megerősítéseként, a rendszer részeként, a nyomok eltüntetésére tett kísérletként fogták fel, mely tovább generálta a hype-ot. Murányi Marcell, a Blikk későbbi főszerkesztője szerint a kereskedelmi tévék 1997-es elindulása után Jimmy halála adta a második nagy löketet a rendszerváltás után itthon is kibontakozó bulvársajtónak. A Blikk fél éven át tartotta a címlapon a sztorit, és míg 2000-ben 105 ezer volt a lap eladott, átlagos napi példányszáma, 2001-ben, tehát az énekes halálának évében már 184 ezer. Pallagi Ferenc pedig, aki éppen ebben az időszakban vezette a Blikket, úgy fogalmazott, hogy Zámbó Jimmy volt az, aki új alapokra helyezte a bulvárt. Szerinte se előtte se utána nem volt akkora érdeklődés a bulvárlapok iránt, ráadásul a Jimmyvel foglalkozó lapszámok nem csak kiemelkedő eladást produkáltak, hanem folyamatosan tartották is ezt. Visszaemlékezése szerint mintegy ötven alkalommal szerepelt ebben az időszakban a címlapon a Király, és mindig hozta a több tízezres példányszámot.
Ilyen mértékű rajongás ma már elképzelhetetlen
A Jimmyt övező rajongás azért is különleges, mert nehezen elképzelhető, hogy manapság bármilyen magyar sztár ekkora és ennyire elkötelezett rajongótábort építsen ki magának. Bár sokkal több eszköz áll a rendelkezésükre, egyúttal sokkal több is a celeb, az analóg média pedig már csak a legritkább esetben képes erőforrást allokálni arra, hogy egy-egy kiemelt ügy kapcsán ennyire koncentráltan utánamenjen az olvasók elvárásainak. A hosszútávú, elkötelezett rajongás a folyamatosan szűkülő idősebb réteg sajátja lett, miközben a legfiatalabb Z-, valamint a jelentős piaci erőt képviselő Y-generációra adblocker hozzáállás, növekvő médiatudatosság jellemző. A sztárság hagyományos fogalma átalakult: a 35 év alatti korosztály karakterisztikáiból fakadóan a televízió által kitermelt celebek helyett a YouTuberek, influencerek, tik-tokkerek világa felé fordul. A digitális bennszülöttek rendszeres vlogfogyasztók, az online tér trendsetterei jelentős hatással vannak rájuk; ezek a sztárok azonban nagyon ritkán uralják évtizedekig a fogyasztók figyelmét. Közben persze az is elvitathatatlan tény, hogy manapság egyre kevesebb Jimmyhez hasonló kaliberű sztár születik, aki néha ugyan meztelen, de ettől függetlenül – vagy éppen ezért – életében és halálában egyaránt király.
