Amilyen őrült vihart kavart, ugyanolyan gyorsan le is csengett Tóth Krisztina rövid eszmefuttatása Jókai Mór Arany ember című regényéről. A kitűnő költő (költőnő?) egyébként nem az iskolás tananyag megreformálásával, a kötelező olvasmányok újragondolásával foglalkozik, nem bízták meg ezzel a feladattal, sőt nem is lépett fel önjelölt reformerként, csupán egy kérdésre válaszolt.
Ha valaki nem ismerné a sztorit, vagy már nem emlékszik arra, hol is kezdődött, elmondom. Tóth Krisztinával a Könyves magazin készített kisinterjút. Igazán ártatlan, mondhatnám banális kérdéseket tettek fel neki az olvasmányélményeivel kapcsolatban: mit olvasol most, milyen olvasó voltál gyerekként, melyik gyermekkori olvasmányod volt nagy hatással rád, melyik könyvre mondanád azt, hogy bárcsak te írtad volna? Azt is megkérdezték tőle, melyik könyvet venné le a kötelező olvasmányok listájáról. Ő pedig válaszolt.
És a vész kitört. (Mondhatni, vérfagylaló keze emberfejekkel lapdázott az égre, emberszivekben dúltak lábai.)
Az interjút először a hvg.hu szemlézte, aztán a téma végigsöpört az online világon. A markánsabb megfogalmazások közül olvasásra javaslom ezt, meg ezt, meg ezt. Az újságírók után csapatostól jöttek a net (többnyire névtelen, arctalan) kommenthuszárjai, többségük láthatóan nem is olvasta az eredeti interjút. Meg se próbálom összefoglalni, hányan hányféleképpen támadták a költőnőt, maradjunk annyiban, talán még az volt a legfinomabb felvetés, hogy versírás helyett menjen inkább kapálni.
Aztán ahogy jött a vihar, ugyanolyan gyorsan le is csengett. (Kit érdekel valójában Jókai?) Legalább egy hónap telt el az utolsó gyalázkodó komment óta, internetes viszonylatban ez már régmúlt, szóval történelmi távlatból gondolhatunk vissza az ügyre.
Most próbáljuk meg elképzelni, hogyan zajlott volna a fent említett vita egy másik, egyelőre képzeletbeli Magyarországon. Valaki kifejti, hogy számára nem szimpatikus az, ahogyan Jókai a nőalakokat ábrázolja. Mire mások ezt mondják, ne várjuk Jókaitól, hogy úgy gondolkozzon a nemi szerepekről, mint a 21. századi mainstream. Mire az első megszólaló elmondhatja, nem is várja ezt Jókaitól, csupán arra célzott, hogy a gyerekeink a kötelező olvasmányokból (is) építik a világra vonatkozó tudásukat. Mire azt válaszolják neki, hogy a kötelező olvasmányok azt is megmutatják, hogyan gondolkodtak eleink évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt, így a társadalom és a benne élő emberek változásáról is képet kaphatnak. Nem folytatom.
Ha az előbbi beszélgetést elképzeltük, most próbáljuk meg elképzelni, hogy más beszélgetések is hasonló mederben folynak. Egyikünk gondol valamit, elmondja, mire a másik reagál rá, egyetért vagy ellentmond, továbbgondol, kiegészít, érvel, új szempontokat keres.
Lehetne ilyen is a világ. Egyrészt, másrészt.
Akinek meg habzik a szája, szerintem törölje meg. Neki is jobb lesz úgy.
