A Színház- és Filmművészeti Egyetemen készített diplomafilm újabb rangos nemzetközi elismerésben részesült. Kovács István rendező alkotása, az Ostrom a Filmiskolák Nemzetközi Szövetségének versenyében, a fikciós témájú vizsgafilmek számára kiírt kategóriában a legmagasabb pontszámmal lett első és kapta meg a CILECT-díjat, ami azért is kiemelkedő teljesítmény, mert ebben a kitüntetésben eddig még magyar produkció sosem részesült. A díjat októberben adják át Moszkvában.
A filmes iskolák, összesen 172 intézményt tömörítő, legnagyobb nemzetközi szervezeteként, a CILECT minden évben versenyre hívja a vizsgafilmes alkotókat fikciós, dokumentumfilm és animáció kategóriákban. A szövetség tagjaként, a Színház-és Filmművészeti Egyetem ebben az esztendőben, a Filmalap támogatásával tavaly leforgatott 23 perces kisfilmet, az Ostromot indította a fikciós alkotások számára meghirdetett megmérettetésen, amelyre a világból összesen 136 produkciót nomináltak. A benevezett filmeket 1-5 pontokkal osztályozták azok az iskolák, amelyek jelöltek filmet az adott kategóriában úgy, hogy a sajátjukra nem szavazhattak. Ebben az erős mezőnyben sikerült végül a legjobb eredménnyel, 114 ponttal az élen végeznie Kovács István diplomafilmjének.
Az Ostrom készítői a CILECT-díj mellett már számos rangos hazai és nemzetközi kitüntetést nyertek el az elmúlt szűk egy év alatt, köztük az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját, a BuSho fődíját, valamint a Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a legtehetségesebb fiatalokat, a legjobb diplomafilmet illető Young Director Awardot.
A Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic bosnyák, továbbá Nenad Pecinar, Radoje Cupic szerb, illetve Trill Zsolt, Keszég László magyar színészek közreműködésével leforgatott Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani…
A kisfilm az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült el. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D’Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra volt.
A tervek szerint az Ostromból nagyjátékfilmet is készítenek majd az alkotók.