Miként befolyásolta a Covid globálisan a vagyonosok fogyasztási szokásait? Miért fontos ezt tudni? Milyen új brandinglehetőségek és látens eszközök kerültek előtérbe a vásárlók emocionális megszólítása terén? Mi az, ami ebben a jelenleg folyamatosan változó helyzetben hathatósan azonosít és megkülönböztet? Létezik-e a brand és a piac kapcsolódásában közös nevező, és mi köze lehet mindezekhez a kultúrának és ezen belül a kortárs művészetnek? Izgalmas és sodró vizekre hajóztunk ki egy határozott és gyors kanyar erejéig, sok képet és számos jó példát felvillantva.

Az előadó az említett kérdések kapcsán röviden felvázolta az üzlet és a művészet kapcsolódásának klasszikus formáit és eseteit (Rotschild, Carnegie), és modern, illetve jelenkori példákkal is illusztrálta azokat a jó gyakorlatokat, amelyekkel a brand sikerrel és tartósan beágyazódott a lokális kultúrákba. Ez a hatékony procedúra igen szofisztikált, nagyon kreatív és tudatos stratégiát kíván, egyébként korántsem olyan bonyolult vagy költséges, és jobban skálázható, mint azt sokan képzelik.

Ezt a csúcsmarketingeszközt sajnálatosan kevesen alkalmazzák globálisan, pedig ezáltal jelentős sanszot hagynak ki a célcsoportok emocionális megszólítását, illetve a másoktól való megkülönböztetést illetően. Az ok: kevesen értenek hozzá, és senki se szeret hibázni – ezért aztán nagy többségében maradnak az unalomig ismert, kissé átszínezett klisék.

A Covid előresorolta ezt a megoldást, és alkalmat adott arra, hogy a márkastratégiánkat ennek megfelelően újragondoljuk. (Persze ehhez nyitottság kell, és egy „csipet” bátorság vagy bevállalás is, hogy elhagyjuk a mások által unalomig kitaposott ösvényt – amely a gyorsan változó, felbolydult világunkban lehet, hogy már nem is vezet sehova.)

Márkaépítés 2022 – Neverending Branding konferencia.

A járvány kirobbanásakor mindenki félt. A bank ügyfelei féltették az egészségüket, a vagyonukat, a vállalkozásukat. A dolgozók féltették az egészségüket és a munkájukat. A szállítók az egészségük mellett aggódtak a vagyonukért, a vállalkozásukért. Ezt a félelmet a banknak folyamatosan szem előtt kellett tartania. Ráadásul – mivel alapvető szolgáltatást nyújt – folyamatosan nyitva kellett tartania a teljes fiókhálózatát, benne a home office-ból kizárt 1700 munkatársukkal. Ehhez jött a Covid válságadó, meg rengeteg 24 órán belül kivitelezendő, szigorító szabályozás is, mint például a lakossági, kkv és vállalati hitelmoratórium, ami 1 millió ügyfelet érintett.

Tehát ilyen körülmények közt kellett folytatni és újabb lépcsőfokot lépni mind az ügyfeleknek szóló külső, mind pedig a belső, a dolgozói márkaépítésben.

Mit csináltak a márkák ebben a helyzetben? Úgy tűnik, hogy rengeteg márka egy kaptafára gondolkodott: együttérzés, szeretet – túl leszünk rajta. De felmerül a kérdés: tényleg ennyi márka kommunikál a társadalmi értékek mentén? Sokan az érzelgősség irányába mentek el és a „fogjunk össze az emberiségért” jelszó jegyében kommunikáltak. Ami nem is gond, ha ez a márka sajátja. Gond akkor van, ha egy márka csak megül egy jelenséget, egy világhírt és megpróbálja kihasználni azt, de amikor a jelenség elcsitul, a márka visszatér a régi, jól megszokott kommunikációjához, például az ár, minőség vagy tradíció kommunikációjához és eltűnik az emberiség iránt érzett felelőssége, empátiája, minden jóérzése. A fogyasztók pedig „túl lesznek rajtuk”, feledékenységükkel köszönik meg az eredeti márkaértékeiktől eltérően, a pillanatnyi érzelmességért kommunikáló márkákat, vagyis elfelejtik a hype-lovagokat.

A K&H Bank más utat választott. A Covid alatt három témára koncentrált: az egészség megőrzésére, a működés fenntartására és arra, hogy reményt adjon a jövőhöz. Akár dolgozói, akár bármelyik ügyfélszegmens kommunikációjáról volt szó. De nem érzelmeket, hanem az ügyféligényt helyezte a középpontba: érzelgősség helyett maradtak a praktikumnál, és nagy hangsúlyt fektetettek a digitális stratégia további erősítésére. Ügyfeleik öt évet ugrottak előre a digitális megoldások használatában, a bank és a biztosító pedig felvette a versenyt a fintech és a neobank szolgáltatásokkal. Mindennapossá vált a mobilbank vagy a digitalizált, okostelefonos kártyahasználat. Külön kiemelendő az idősek, a 60 fölöttiek nyitottsága az újdonságok iránt.

A post-covid időszak legfontosabb üzenete a reményépítés, más szóval a fenntarthatóság. Ez a pénzintézeti szektorban két fontos tevékenységet takar: az egyik a saját működés alacsonyan tartott környezeti lábnyoma, a másik – sokkal nagyobb – terület a zöld programok finanszírozása a hitelezési és a befektetési politika révén. A gazdaság ilyen irányú átalakításában a vállalati ügyfelek támogatása, felkészítése a változásra, s a lakossági ügyfelek irányában a hitelezési és befektetési tanácsadás.

Ezen a ponton szólt bele életünkbe a történelem, az orosz-ukrán konfliktus, és visszazuhantunk a két évvel ezelőtti állapotba, az ügyfél és a szállító megint félti a vagyonát, a vállalkozását, a dolgozó pedig a munkahelyét. A banknak ismét instruktív kommunikációt kell folytatnia. Nincs rubeljegyzés, nincs hrivnya váltás, egyes vállalati ügyfelek nem tudnak fizetni vagy nem kapják meg áruik ellenértékét, nem működnek a menekültek bankkártyái, az orosz bankok embargó alatt állnak. Humanitárius oldalon a K&H Bank több szolgáltatást vezetett be, mint például az ukrán utalások díjmentességét és a segélyszervezetek támogatását adományokkal, s abban bíznak, hogy újra elkezdődhet az építkező, a jövőbe vetett hitet sugalló kommunikáció, mert ez tartja mozgásban a gazdaságot.

Válságok időről időre vannak, sosem lesz „new normal”, csak „never normal” van. Minden válságnak vannak áldozatai. A pénzügyi szférában például most a Sberbank. S minden válság termel ki lehetőségeket. A válságot az éli túl, akinek erős márkája van, s ezt a márkát már békeidőben felépítette. Ha fel is merül egy újabb válsághelyzet, ne próbáljunk mások lenni, mint akik eddig voltunk. Maradjunk önazonosak, mert a márka ereje abban áll, hogy minden körülmények között kitart a saját értékei mellett.

Márkaépítés 2022 – Neverending Branding konferencia.

Mai beszélgetésünk témája a kortárs művészet a post-covid világban. Áttekintjük ennek a speciális területnek a működését, a rendszer gazdasági alapjait. Hogyan élték túl a galériák a bezártság időszakát? Miként befolyásolta a covid globálisan a vagyonosok fogyasztási szokásait? Miért fontos ezt tudni? Mi történt ebben az időszakban itthon, mivel foglalkozott a Kortárs Műgyűjtő Akadémia?

Kitérünk a branding gyakorlati kérdéseire is. Hogyan építi magát a művész? Avagy ki építi a művészt, ha ő nem építi saját magát? Milyen új, látens eszközök kerültek felszínre a pandémia kapcsán? Milyen új branding lehetőségek kerültek előtérbe a vásárlók emocionális megszólítása terén? Mi az, ami ebben a jelenleg folyamatosan változó helyzetben egy márkát azonosít és megkülönböztet? Létezik-e a brand és a piac kapcsolódásában közös nevező, mi köze lehet mindehhez a kultúrának, és ezen belül a kortárs művészetnek?

Végül, de nem utolsó sorban megnézzük, mit hozott a kortárs művészetben a digitalizáció. Hogy használhatjuk ki az NFT boomot a marketingben?

Hangoljatok este 7-kor a 90.9 Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

A pandémia mint közös nevező: éppen ideje volt váltani

A világ már egy ideje szó szerint betépve pörgött maga körül, amikor beütött a járvány. A Covid szinte egy csapásra közös nevezőre hozta a világot, és átrendezte a prioritásokat. Hirtelen nem volt már főnök és beosztott, elnök és takarítónő, a legalsó szintjére összezuhant Maslow-piramisunk megrettent világában csak maszkos, családjuk és saját életükért aggódó, halandó emberek voltunk valamennyien. Megéltük, hogy egyetlen nagy sorsközösséggé váltunk. Együtt élt és halt ebben a hullámban az egész világ, és együtt érzett mindenki mindenkivel.

Egy közös nevezőből csak egy másik közös nevezővel lehet továbblépni – a Covid megszűnésével az nyilván (szerencsére) okafogyottá válik majd (még ugye nincs vége). Ezen túl viszont hirtelen csak egy olyan közös nevezőt tudok, amely összeköti – és egyben megkülönbözteti – az embereket, legyen szó egyénekről, kisebb-nagyobb közösségekről, falvakról, városokról vagy éppen cégekről, és ez a kultúra, amelynek legfontosabb jelentése egy valamilyen egymáshoz való viszonyulás keretében történő együttélés. Ehhez mindenkinek köze van, akkor is, ha úgy gondolja, hogy nem. Ez ugyanis egyfajta „alapprogram”.

Ettől vagyunk azok, amik, ettől élhető az életünk (vagy éppen nem, ha olyan országban lakunk). A kultúrától vagyunk emberek, és a ránk jellemző kultúrát sehol semmi nem jelzi vagy mutatja jobban, mint a művészet, legyen az iparművészet vagy akár képzőművészet. Lehet zene vagy előadó-művészet is, amely közösségi életérzéseket közvetít, vagy éppen az irodalom vagy a film, amely határokon át gazdagítja azt a kollektív tudatot, ami az emberiség sajátja az ősidők óta.

Visszatérő kérdés: folytathatjuk-e ott, ahol abbahagytuk?

A válasz legtöbbször: NEM! Az utolsó pandémia előtti időszakban a világ már annyira felgyorsult, hogy irányíthatatlanná vált. A folyamatok rémítő tehetetlensége sokak számára nem ismert vagy felfoghatatlan. Szemlélődésre kényszerülve szembesültünk a megállásnál azzal, hogy lehet, hogy késő, hogy rohanunk a szakadék felé, a klímakatasztrófa és erőforrásválságok apokalipszisének lovasai a küszöbön állnak. És mégis, valljuk be: mindenki dédelgette az illúziót, hogy utána visszatér az irodába, és ugyanazt csinálja, mint addig. De nem lehet. Félve mondjuk ki a komfortzónánk feladását, hogy „mindent másképpen kell csinálni”, hogy diszruptívan kell gondolkodni, miközben tudjuk, hogy nincs más megoldás. De vigyázzunk: a komfortzóna nem körülöttünk, hanem bennünk van, és a rutin, amely oda vezetett, ahonnan szinte nincs visszaút, beránthat megint. Engem, Téged, mindenkit.

Az ESG kultúra nélkül sajnos csak egy új buzzword lesz

Miután a CSR-t és a fenntarthatóságot mint (egyébként igen fontos) fogalmakat globálisan lejáratták, kihasználták, kiforgatták és kifacsarták, most itt az ESG, az „új hullám”, aminél ismét félő, hogy az előzők sorsára jut. Hogy miért? Egyszerűen mert ilyenek vagyunk mi, emberek – főleg az üzleti szektorban. Kapzsik, vakok és önhittek. Ja, és önzők is: közösségi empátia nuku. Gyorsan és hatékonyan (értsd: olcsón) kipipálni a felelősségi feladatokat, és megfelelni az elvárási minimálprogramnak… Ezt látom a legtöbb helyen. (Hogy nálatok nem ez van? Belülről sokszor nem látszik!) Eddig is sok komoly marketinges elhitte, hogy a cég az óvodakerítés festésénél társadalmilag „hű de fontos” akciót végez éppen, mint ahogy elhitte azt is, hogy újrahasznosított jegyzettömbökkel és zöld papírtollakkal korrektül kipipálható a fenntarthatósági policy.

Önkritikával ki kell mondani, hogy „hibáztam!”. Megteszed-e? – Hogy miért? Mert mindenki hibázott abban, hogy idáig jutott a világ, ha másban nem, abban, hogy hagyta. Vezetők kishitűségből, pozícióféltésből, lustaságból vagy túltolt lojalitásból adódóan szemet hunytak visszás protokollok felett, és beleestek abba a hibába, amiért a háborúban rengeteg embert vontak felelősségre, pedig „csak parancsot teljesített”. Az üzleti szektor embertelen harctérré vált ugyanis. Szakmák zártak össze közismert látszatmegoldások védelmében ahelyett, hogy iránymutató változtatások kerültek volna felszínre. (Ja, ahhoz konfrontálódni kellett volna… Igazodni egyszerűbb volt.)

Hol van az érzelmi intelligencia, ami a jó vezetői döntésekhez kell? Kikopott az Excel-orientált gyakorlatból. A műveltség és művészet a szervezeti kultúrában a „nice-to-have” kategóriába esett vissza a „must-have” teljesítményszámok mögött. Ennyi.

Kikopott az emberekből a poroszos oktatási rendszer művészeti tárgyainak visszaszorítása, a reál ismeretek priorizálása, a teljesítményorientáltság és a multivilág diktálta, távvezérelt, tisztán profittermelő rendszereknek való megfelelési kényszer okán. Ez nagyon, de nagyon veszélyes így.

A történelem megismétli magát. Kemény példa, csak hogy értsük: a holokauszt annak idején a mai ESG-zászló értelmében (tudniillik környezeti hatások vizsgálata, a társadalmi kérdések kezelése és a vezetői döntéshozatal folyamata) kiválóan felépített programnak tűnt, és mi lett belőle? Aki olvasta Robert Merle Mesterségem a halál című könyvét, az tudja, hogy mire célzok.

Készüljünk fel: másképpen kell gondolkodni, és szinte mindent másképpen kell csinálni.

Tanuljunk a hibáinkból, abból is, amiről eddig nem is tudtuk, hogy az

Multikulturális világban élünk, és a márkák már az életünk, a kultúránk részei. Nem egyszerűen elviseljük mint jelenséget, hanem rajongásig képesek vagyunk szeretni őket (látod, megszemélyesítés!).

Társak, stabil pontok az életünkben, és kevés rosszabb dolog van a világban, mint csalódni valamiben, amit szeretünk. Hasonló érzés, mint csalódni valakiben, akiben addig bíztunk, akire számítottunk, akire felnéztünk, és odaadóan, rendszeresen áldoztunk rá. A márkákat viseljük, befogadjuk (megesszük…), rájuk bízzuk magunkat (például autók, utazás vagy biztosítás esetén). A favorizált márkáink jelentik és mutatják igényszintünket, társadalmi és kulturális kontextusunkat. Summázva: megoldásokat, biztonságot, kényeztetést és nyugalmat várunk tőlük. Tisztelt Cégek, ez felelősséget jelent!

Ehhez képest az előzőekben felsorolt elvárások ellenére sok multinacionális vállalat a következőket művelte abban a hitben, hogy mindent jól csinál:

• A leányvállalatok országait tartományként kezelték, és amíg az anyaországi központ mecénásként tündökölt, a filiálék területén a kulturális-társadalmi szerepvállalás sok esetben corporate-szinten meg volt tiltva. Ez a brandidentitás és cégkultúra szempontjából nemcsak álszent és hazug magatartás volt, de a mai globális információáramlás világában káros és veszélyes is. A multik magasabbrendűségi érzetéből eredő bármiféle diszkriminációnak, a „disznók elé a gyöngyöt?” gondolkodásnak az ideje lejárt: együttélés van. A márkák egy adott környezetben igen sok szempontból méretnek meg, a vásárlói döntések pedig köztudottan érzelmi alapúak. Nem tudok elképzelni nagyobb sértést, mint amikor valakit a kultúrájában lenéznek, semmibe vesznek és ezáltal megaláznak. (Még ott is, ahol az embereket kormányzati szinten csak erőforrásként kezelik.)
• Ugyancsak diszkriminatív és képmutató, amikor egy adott termék minősége országonként változik. Hangsúlyozom: ugyanarról a termékről van szó, legyen az joghurt vagy hajszárító. Nem hiszem, hogy a minőségirányítási és ESG policy megengedi, hogy egy tartósságáról elhíresült márka az egyik országban kiváló, a másikban pedig „kikönnyített” és hamar tönkre menő, „eldobós” termékeket bocsásson piacra.
• Elmondhatom ezt a munkahelyi körülményekről, a szociális juttatásokról is, és minden bizonnyal Te is ide tudnál még sorolni párat, amelyről mindenki tud, tudott, beszéltetek is róla, csak nem tett senki semmit. Lehet, hogy Te sem?

Ha Rómába mész, élj úgy, mint a rómaiak!

A mondás igaz, ezzel együtt az is, hogy a római provinciák ideje lejárt. Már nincsenek hódítók, területfoglalók, most éppen a kiegyenlítődés és felzárkózás, az újrarendeződés ideje jött el. Ma már együttélésre érdemes berendezkedni. Asszimilálódni és összekapaszkodni kell, és a multik önkritikát gyakorolva a pandémia után ismét sanszot kapnak majd a megkülönböztetésre, a stabilabb, mélyebb kulturális beágyazódásra. Ennek a mintaadás lehet a legjobb módja, ami egyébként látens erősségük, mivel erőforrásaik és fejlett gyökereik miatt ez az attitűd felelősségi okból akár eddig is elvárható lett volna.

A vásárlói prioritások átrendeződtek, és hosszú volt ahhoz a leállás, hogy ne változzanak meg a vásárlói szokások. A legtöbb márkának a lojalitásért újra és újra meg kell küzdenie, elérve azt, hogy a vevő ismét fontosnak tartsa. Ezt azonban csak úgy érheti el, ha a vevő úgy érzi, hogy Ő MAGA FONTOS a brand számára. A vevő szívéhez pedig a kultúráján keresztül vezet az út. Ez az a „shortcut”, a kulturális pozicionálás, amit a marketingben errefelé kevesen ismernek, vagy ha mégis, akkor kevesen csinálnak jól. Jó hír: itt a lehetőség, itt az ideális idő új megoldásokat keresni!

Megfelelve a cikk elején vázolt elvárásoknak és várakozásoknak a brandek elérhetik és megélhetik azt az akár nemzetközi méretekben is értelmezhető és értelmet nyerő, sikert jelentő önazonosságot, ami kiteljesítheti a cégkultúrából adódó elismerést és lojalitást eredményező szerepvállalásukat, ami az általuk érintett területeken stabil működést és prosperáló jelenlétet tesz majd lehetővé.

Mindenki a mintákat keresi: a bankok felelőssége

A folyamat elkezdődött. Ahogy említettem (itt és már a korábbi Márkamonitor-cikkekben is), a kultúra mindenütt mintadó-mintakövető módon fejlődik. A cégeken túl a bankok felelőssége ott van, hogy érték tekintetében a cégek és ügyfelek a bankokra emelik a tekintetüket. Mindig is így volt.

Best practice: a Deutsche Bank a „the world’s most artistic bank” szlogennel sikeres és jelentős akvizíciós munkát folytat. Ezzel nemcsak tezaurál, hanem megfelelő kurátori háttérrel bizonyos művészek esetében iránymutató beszerzéseket végez, ami mintát ad, és ezáltal hatást gyakorol a művész ismertségére, keresettségére és árfolyamára. Ezzel a stratégiával a pozitív megítélés mellett extra hozamokat is realizál. Amikor egy korábbi válság idején eladta a gyűjteménye számos darabját, sok vetélytárs megszellőztette, hogy biztosan bajban van, és láthatóan nem jött be a bank ezen stratégia, mert lám, szabadul a műtárgyaktól… Én inkább azt látom, hogy ezzel azt bizonyította be, szükség esetén a kurrens műtárgy likvid!

A magyarországi Raiffeisen Bank még mielőtt eljött az a korszak, amikor minden olyat kigyomláltak a bankok aktivitásaiból, ami nem fért bele az Excel-táblázatba (bár az élet ugye nem Excel-tábla…), kiváló kortárs gyűjteményt épített (ami ma is legendás), és rendszeres rendezvényekkel hívogató galériát is üzemeltetett. Amikor egy vezetői döntés alapján befejezték ezt a tevékenységet (vagyis bezárták a galériát, és befagyasztották a gyűjteményt), vontak egy szaldót. Megnézték, hogy mennyit költöttek műtárgyakra, kurátorokra, kiadványokra és kiállításokra, illetve hogy mennyit hozott ez az időszak a banknak pozitív megítélésben, sajtómegjelenésekben és a műtárgyak értéknövekedésében. Vastagon pozitív volt az egyenlegük!

A művészet validál – mindenképpen!

Az adok-kapok örök sorrendisége alapján, ha adsz valamit a társadalomnak, kimondatlan viszonzási kényszer, emocionális kötődés alakul ki. A kulturális pozicionálással erősnek és felelősnek mutatod magad („adok, mert megtehetem, sőt, ezért meg is teszem”), a mintaadók versenyelőnyt könyvelhetnek el, aminek kapcsán ők irányítják az eseményeket, és nem fordítva. A kulturális értékek népszerűsítésének számos edukációs szerepe is van, ami közvetetten hozzájárul a társadalom fejlődéséhez, az életminőség javulásához és a gazdaság erősödéséhez. A kulturális aktivitás pedig mindig színes, értékes és érdekes tartalmat szolgáltat a márkakommunikációban.

A művészet (a kortárs különösképpen) érdekes jelenség. Akkor is minősíti az egyént és a céget, ha nem foglalkozik vele (ezen gondolkodj el!). A kortárs kiváltképpen sok társadalmi üzenettel bír: például nem a múlttal, hanem a jövővel foglalkozom, itt és most jelen vagyok, fontos a környezetem és a benne levő emberek, és mindezek mellett jól csinálom a dolgom. A kortárs ráadásul mereven távol tartja magát azoktól a szponzoroktól, akik művészettel próbálják ellensúlyozni az etikai vagy ESG-szempontok alapján kifogásolható tevékenységüket.

A kultúra a brand szempontjából a legjobb befektetés

Csináld jól Te is! Nem baj, ha pillanatnyilag nem vagy ebben szakértő. Ismerd meg a helyi kulturális-kreatív szektor kínálta lehetőségeket, vagy kérj tanácsot, kutasd meg a fennálló és megoldásért kiáltó problémákat! Felejtsd el a kulturális látszatprojekteket, gondolkodj folyamatban! Bizonyított tény, hogy olcsóbb és kifizetődőbb a kultúrát művelni, mint mímelni.

Kezdd el valahogy: legyenek valid kortár művek a falaidon („mutass jó képet magadról…”), vagy alapíts fajsúlyos ösztöndíjat! Építkezz ezen a területen, és meglátod, már rövid távon gazdag eszköztárral fogsz rendelkezni, ami vonzalmat, bizalmat és lojalitást kelt majd az ügyfelekben.

Vizuális világban élünk. Nem elég manapság kultúrcégnek lenni, annak is kell látszani.

És fordítva: ha veszel pár képet a tárgyalóba, akkor csupán elkezded a folyamatot: nem elég ugyanis kultúrcégnek látszani, azzá is kell válni.

Szerző: Gajzágó György │ art ambassador, A2B–B2A stratéga │ Interart Alapítvány

E-mail: gyorgy.gajzago@artcenter.hu

Gajzágó György írása eredetileg a Márkamonitor magazin 2021/2. számában jelent meg. 

A betegség lefolyását egyre jobban ismerjük, igy annak késői szövődményeit is. Már tudjuk, hogy az esetek jelentős részében a COVID–19 akut szakasza után hónapokig jelentkezhetnek a késői tünetek, és betegség egy szakaszát látjuk. Megjelentek már a késői kezeléssel kapcsolatos szakmai ajánlások is.

Dr. Vértes András főorvos, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ szakmai vezetője szerint a 2020. március elején kezdődött világjárvány nagymértékben sújtja a sportot, a sportolókat a zárt helyek vírusveszélye, a versenyek elmaradása vagy korlátozott nézőközönség előtti megtartása miatt.

„A járvány elején kiderült, hogy a légzőrendszeri tüneteken túl az egyik legsúlyosabb szövődmény a szív károsodása, a kialakuló szívizomgyulladása és szívburokgyulladás, amely miatt, a ritmuszavarok kialakulása révén hirtelen halál léphet fel. Több sportoló esett ennek áldozatul COVID fertőzés után, a túl korán megkezdett edzés vagy versenyzés következtében” – mondta a kardiológus főorvos.

Ennek hatására számos szakmai ajánlás jelent meg, hogyan térhet vissza egy profi sportoló az aktív sporthoz. A megjelent tanulmányok azt igazolták, hogy a tünetmentesen átesett COVID fertőzöttek esetében is, de különösen azoknál, akiknek panaszaik voltak, a szívizomgyulladás megjelenése 20-30% között van.

A doktor úr állítása szerint az amatőr sportolók esetében is szükség van a COVID fertőzés után ennek a veszélyes szövődménynek a vizsgálatára, kezelésére. Szükség van arra, hogy a sportolni vágyók minél hamarabb újra mozogjanak, de ezt biztonságban tehessék meg.

Post-Covid Vizsgálatok

Alap kardiológiai vizsgálat, és a speciális biomarkerek elemzése mellett azoknál, akiknél felmerül a szívkárosodás lehetősége, szív MR vizsgálatot végeznek. Ezzel a vizsgálattal lehet megállapítani vagy  kizárni a legnagyobb biztonsággal a COVID fertőzés súlyos késői szövődményét.

Long-COVID- Post-COVID

A COVID–19 betegség akut szakaszát követi a Post-COVID betegség, amelyet 4-12 hét között az ”ongoing” vagy folyamatos COVID–19 tünetekkel jelentkező periódus, amelyet a „LONG” COVID- vagy hosszú COVID betegség követ.

A Post-COVID járhat enyhe és súlyos tünetekkel is, és kialakulhatnak még késői, akár életveszélyes szövődmények is. Ezek természetesen összefüggésben lehetnek az akut szakaszban kialakuló citokin viharral, és azt követő erős immunreakcióval.

Kiknek szükséges a Post-COVID ellátás?

Akik átestek COVID fertőzésen, és

• akiknél az első 4 hét után is tünetek jelentkeznek
• akiknél az akut COVID–19 során fulladással, nehézlégzéssel járó panaszaik voltak
• akiknél az akut szakasz során ritmuszavaruk, mellkasi panaszaik voltak
• akiknél az akut szakasz során idegrendszeri elváltozások alakultak ki
• és akik a betegségük után is aktívan sportolni szeretnének

Mikortól sportolhatok tovább?

Dr. Vértes András főorvos szerint a Post-COVID szakban a fertőzésen átesett egyének esetében előfordulhatnak súlyos tünetek. Ilyenkor a döntés egyszerű, nem javasoljuk a sportot. De gyakori, hogy a sportoló esetében a COVID–19 fertőzés után teljes panaszmentesség van. Ebben az esetben is előfordulhatnak késői szövődmények, melyek közül a legveszélyesebb a szívizomgyulladás következtében kialakuló hirtelen halál.