„Világhírű, sikeres élsportoló volt, kilencszeres világbajnok, és mégis szerényen élt és viselkedett. Szeretett és tudott sokat dolgozni, imádta a gyerekeket, szívesen foglalkozott velük, ragyogóan értett a nyelvükön.

Sok kedves történetünk van vele.

Egyik lovasterápiás versenyünkön ő adta át a díjakat a gyerekeknek. A fotós kérte, hogy dőljön neki a lónak, amitől az egy kicsit oldalra mozdult. Az egyik néző bekiabált: „Vigyázz, Tamás, feldöntöd a lovat!” Mire Tamás megpaskolta az állat nyakát, és azt mondta: „Majd vigyázok a kicsikémre.”

Egy másik fóti lovasversenyünk alkalmával problémáink adódtak a gyerekek étkeztetésével. Tamás egy szemvillantás alatt elvállalta a beugró szerepét, és egy másik sokszoros világverseny-győztes sportolóval, Kovács Katalinnal és egy közös jó barátjukkal együtt nekiálltak sütni-főzni. Három órával később a kétszáz gyerek jókedvűen ette a hatalmas rántotthúsokat.

Tamás többször eljött velünk önkéntes orvoscsoportunk erdélyi körútjaira is, ahol élménybeszámolókat tartott a gyerekeknek és evezni vitte őket.

Jó ideje mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy súlyos betegséggel küzd – az életéért. Mindent megtett a gyógyulásért, hihetetlen akaraterővel küzdött. Év végén együtt voltunk a Gyermekmentő karácsonyi fogadásán, pár nappal később elhozta unokáit az Erkel Színházba, a Diótörő-előadásra. A januári vízilabda EB meccseire az MVLSZ meghívott az országból 1500 gyereket, ennek a szervezését a Gyermekmentő végezte. Tamás még ide is elhozott egy vidám gyerekcsoportot, és – bár nagybetegen –, de még mindig örömmel volt velük együtt, szívből szurkoltak a női válogatottunknak.

Fájdalommal búcsúzunk tőle, az egyik legkedvesebb, legönfeláldozóbb, legelkötelezettebb tagunktól, barátunktól. Isten Veled, Wichmann Tamás!”