Virág Judit és Törő István vezette be a magyar aukciós piacra azt, hogy az árverések legyenek szórakoztató társadalmi események is, ahol komoly- vagy könnyűzene szól, ahol pezsgőt szolgálnak fel. Emlékezetes eset, amikor A baba látogatói című Munkácsy-képet Csajkovszkij B-moll zongoraversenyének kíséretében a zsinórpadlásról eresztették le egy fejlámpával az addigra teljesen elsötétített árverési terembe. „Egy aukció mindig érzelmileg súlyosan motivált dolog. Még nekünk is, akik ezeket az impulzusokat irányítani igyekszünk. Az említett képet óriási érdeklődés övezte. A romantikus énem mondatta velem, hogy keltsünk az árverés előtt némi drámai hatást” – mondja Törő István a Tóth Olivér által készített nagyinterjúban, amely az Art is Business magazin oldalán jelent meg. „Az emberek meglepődtek, amikor hirtelen sötét lett a teremben, sokan azt hitték, áramszünet van, majd egyszer csak megszólalt a zene, és húsz-harminc másodperc alatt leeresztettük a képet. Dermesztő csend honolt… Mostanában az angol Sotheby’s csinál hasonló attrakciókat. Nekünk ez volt az első és egyben az utolsó, részben azért, mert ezt a poént csak egyszer lehet elsütni, másrészt kaptunk néhány negatív visszajelzést is, hogy egy árverés nem színház. Sok újdonságot vezettünk be a magyar piacra. 1993-ban hónapokat töltöttem Amerikában, de a világban máshol is megnéztem, hogyan bonyolítják le az árveréseket. A munkatársaink egyenruhában és kesztyűben fogadták a vendégeket, akiknek valóban pezsgőt szolgáltunk fel. A tartalom mellett adtunk a külsőségekre is” – teszi hozzá Virág Judit.

Az aukciók segítségével nagyon jól lehet alakítani az értékrendet is, felhívni a figyelmet kevésbé ismert vagy teljesen eltűnt alkotók életművére, árnyalni a belső hangsúlyokat, ezáltal befolyásolni a piacot. De vajon előfordulhat-e olyan, hogy egy ma értéktelennek, eladhatatlannak gondolt mű idővel értékessé válik? Törő István szerint ilyen törekvése minden galériának van. „Ezzel együtt sokan gondolják azt, hogy az aukciósházak manipulálják a piacot. Elméletük szerint olyan művészeket is beemelhetünk a köztudatba, akikhez üzleti érdekünk fűződik, de valójában nem képviselnek igazi értéket. A valóságban ez elképzelhetetlen. Nyilvánvalóan a vezető galériáknak van piacbefolyásoló szerepe és ereje, de nem olyan mértékű, hogy egy kvalitás nélküli művész alkotásait piaci alapon értékesítse. Az más kérdés, ha arról beszélünk, hogy egy esetlegesen lappangó életmű egyszer csak előkerül, aminek következtében az alkotó munkásságát szükséges újra értelmeznünk. Gondoljunk csak Vaszkó Ödönre vagy gróf Batthyány Gyulára, akiket a szakma sokáig nem értékelt sokra, majd egy ponton az addig korszerűtlennek hitt alkotókról kiderült, hogy nagyon is korszerűek, ezért beépültek a magyar kánonba. Ugyanez a folyamat a nemzetközi színtéren lehetetlen. Ennek a klasszikus példája Csontváry Kosztka Tivadar, aki világszínvonalú festő, de azt a korszakot, amelyben alkotott, már megírták, benne azokkal a nevekkel, akik meghatározóak voltak. Ebbe Csontváry nem került be, mert nem ismerték, és ez már nem is fog megváltozni.”

A Magyar Nemzeti Bank 2014 januárjában indította el műkincsvásárlási programját, amely a műtárgypiac egyes szereplői szerint erősen torzítja a piacot azáltal, hogy a tárgyakat túlárazva veszik, továbbá jelenleg még bizonytalan értékkel bíró, kevéssé jelentős kortárs alkotóktól is vásárolnak. „Az MNB Értéktár programjának vásárlásai 2018 végén lezárultak. Ennek célja az volt, hogy egyrészt az elmúlt történelmi időkben külföldre vagy külföldi tulajdonba került, jelentős művészeti értéket képviselő műkincsek visszakerüljenek az országba, másrészt az itthoni gyűjteményekben lévő műkincsek megvásárlásával szerették volna megelőzni azok szétszóródását. Nagyon fontos alkotásokat, köztük könyveket, bútorokat és festményeket kutattak fel és mentettek meg. A kortárs gyűjtemény – amelynek felépítése az Értéktár program lezárása után indult – elsősorban az alkotók és galériásaik számára volt fontos, hiszen sokan közülük ennek köszönhetően tudják majd finanszírozni a következő évek fejlődését” – mondja Törő István, aki 2015-ben adta el az erdélyi érmegyűjteményét a Magyar Nemzeti Banknak. Mint az a beszélgetésből kiderül, a gyűjtemény a maga nemében világelső volt, 222 darabból állt, a legelső erdélyi fejedelemtől a legutolsóig gyakorlatilag minden jelentős darabot tartalmazott.

Az interjúban szó esik még a hazárdjátékról, a magyar festészet helyzetéről a világban, Virág Juditnak és Törő Istvánnak a műkereskedelemben töltött évtizedeiről, kezdve az első aukciójuk főművétől, az irreális áron vásárolt Rippl-Rónai-alkotástól a garázsvásárból előkerült Tihanyi Lajos-képen át a reklámszatyorban érkező Csontváry-festményig, valamint arról, mennyire tudnak függetlenek maradni a magyar piaci viszonyok között.

A nagyinterjú az alábbi linken elérhető.

Fotó: Törő István és Virág Judit (Valuska Gábor fotója)

Dénes Valéria festményének felbukkanása a magyar művészettörténet felbecsülhetetlen értékű nyeresége, amit jól mutat, hogy már az aukciót megelőzően beválogatták a 2020-as kubista kiállításra. A 38 évesen elhunyt festőnő életművéből alig több, mint egy tucat festményt ismerünk, eddig felbukkant művei 30-50 millió forint között találtak gazdára. A belga Bruges városrészletét ábrázoló monumentális kép kikiáltási ára 36 millió forint volt, amiért drámai licitharc alakult ki. Telefonon és a helyszínen is rengeteg ajánlat érkezett, végül Dénes Valéria életművének legkiemelkedőbb darabja 110 millió forintért kelt el, amivel ő lett az első női festő az alkotásaikkal százmillió forint feletti leütési árat elért magyar festők csoportjában.

Az aukció második legmagasabb áron megvásárolt műalkotása Vaszary János Virágcsendélete lett. Az 1930-as években készült, virtuóz színpalettát felvonultató festményért 70 millió forintot fizettek. Alig maradt el tőle Kádár Béla Nő macskával című festménye, amely 65 millió forintért cserélt gazdát. Az 1920-as évek berlini forgatagában készült, a Bauhaus és a konstruktivizmus jegyeit hordozó grandiózus olajkép közel 100 év után került Magyarországra. Scheiber Hugó szintén Berlinben festette a nagyvárosok dinamizmusát bemutató sorozatának kiemelkedő darabját, a Stadion című olajképet, amely 28 millió forintért kelt el. Gulácsy Lajos Várakozás című grandiózus festménye a művész korai korszakának fontos darabja. A műalkotást 20 millió forintért vásárolták meg. Az első világháború krónikásának, Mednyánszky Lászlónak Alkonyat című alkotását 12 millió, a Nyolcak tagjának, Márffy Ödön Vörös ruhás nő c. festményét 9,5 millió, Perlrott Csaba Vilmos Párizsi csendélet c. alkotását 9 millió forintért vásárolták meg.

A Virág Judit Galéria aukcióinak elmaradhatatlan tételei a Zsolnay-kerámiák. Egy Apáti Abt Sándor tervei alapján készült vázánál 4,6 millió, míg egy Mack Lajos formaterve alapján készült, viharban álló női alakkal díszített vázánál 3,8 millió forintnál koppant a kalapács. Telefonos licitharc bontakozott ki egy sárkányos tálért, ami végül a kikiáltási ár négyszereséért, 4 millió forintért kelt el.

Vedres Márk Emberpár című patinázott bronz szobra 1,4 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 4,2 millió forintért cserélt gazdát.

A nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan az elmúlt években egyre kiemelkedőbb figyelem övezi a Virág Judit Galéria aukcióin szereplő kortárs alkotásokat is. A tavaszi árverésen 50 tétel szerepelt, melyek közül többnél is komoly telefonos licitharc bontakozott ki. Az Iparterv-csoport tagjainak művei kiemelkedően szerepeltek az aukción: Nádler István Háromszög A/2 című festménye 7,5 millió, Jovánovics György gipsz reliefje 6,5 millió, Keserü Ilona Madzagírás című alkotása 6 millió, Bak Imre Clean, Pure c. alkotása 2,6 millió forintért talált gazdára.

A nemzetközi piacon is különlegesnek számít a páros aukcióvezetés. A Virág Judit Galéria tavaszi árverését Virág Judit és Kelen Anna közösen vezették, a tételek összleütési értéke közel 635 millió forint lett.