Prémium sportjogok, diverzifikált tartalomkínálat és nemzetközi csatornaportfólió

A Network4 Media Group mára Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő médiavállalatává vált, portfóliója kiemelkedően erős a sportközvetítések területén (ARENA4 és MATCH4) – különösen az amerikai sportok, a technikai sportok és az európai labdarúgás terén rendelkeznek meghatározó közvetítési jogokkal. A médiacég szórakoztató csatornái (TV4, STORY4, GALAXY4, FILM4, MAX4) a legnevesebb európai és amerikai filmstúdiók által gyártott népszerű sorozatok és filmek széles tárházát kínálják a nézőknek. Emellett a Viasat World csatornák hazai képviselőjeként a médiacsoport kínálatában érhetők el az Epic Drama, a Viasat History és a Viasat Explore csatornák is.

A lineáris televíziós adók mellett a vállalathoz tartozik a NET4+ streaming platform, amely extra sporttartalmakat és online nézhető szórakoztató műsorokat kínál a felhasználóknak. A platform hirdetési felületeit szintén az Atmedia értékesíti.

„Hatalmas öröm számunkra, hogy az Atmediával való együttműködésünk újabb fontos szakasza kezdődik meg. Az elmúlt évek közös sikerei megerősítettek bennünket abban, hogy a Network4 hazai és nemzetközi portfóliója számára – mely egyszerre tartalmaz szórakoztató, sport és ismeretterjesztő csatornákat – az Atmedia a legjobb választás a reklámértékesítés területén. A következő években is közösen szeretnénk tovább építeni ezt a stabil partnerséget, aminek másik alapköve lehet a magyar piac első és legnagyobb kínálattal rendelkező sportsrreaming szolgáltatása, a NET4+” – mondta Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group vezérigazgatója.

„Az elmúlt egy évtizedben a Network4 a második legnagyobb eléréssel rendelkező partnerünkké válva járult hozzá a portfóliónk növekedéséhez és a piaci pozíciónk erősödéséhez. Megtiszteltetés számunkra, hogy a partnerségünk révén továbbra is olyan minőségi hazai és nemzetközi brandek reklámértékesítésében vállalhatunk szerepet, mint a Network4 és a Viasat World szórakoztató és ismeretterjesztő csatornái, miközben a prémium sportjogok révén is exkluzív környezetet biztosíthatunk a hirdetők számára.” – tette hozzá Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója.

A Vérrel írt sorok – Hasfelmetsző Jack legendája című dokumentumfilm (hazánkban december 1-től hétfőnként 21:00 órától vetíti a Viasat History) bemutatja azt a félelemmel teli időszakot, ami 1888-ban London utcáin terjengett. Öt prostituáltat gyilkoltak meg brutálisan a Whitechapel nevű városrészben: mindegyikük torkát elvágták. Ugyanekkor extra mennyiségű újság jelent meg az angol fővárosban, élükön a The Star nevű lappal, amely naponta 300 000 példányban kelt el.

A szerkesztők pontosan tudták, hogy az emberek éhezik a szenzációt, ekkor vált elterjedtté az a fajta újságírás, amelyet később bulvárként ismerünk. A szerkesztőségben felismerték, hogy ha van egy szörnyeteg, akinek nevet, hangot és személyiséget adnak, az igen magas példányszámban adja el az újságot. És ezzel már el is indult a média egyik legsötétebb fejezete.

1888 szeptemberében egy vörös tintával írt levél („Dear Boss”) érkezett a londoni Central News Agency szerkesztőségébe, amelyet állítólag a Whitechapel utcáit rettegésben tartó ismeretlen gyilkos írt, „Jack the Ripper” (Hasfelmetsző Jack) szignóval ellátva. A levél gúnyt űzött a rendőrség sikertelen nyomozásából, és újabb gyilkosságokat ígért. A bulvárlapok – köztük a Star – azonnal lecsaptak a tartalomra, hiszen talán ez volt az első alkalom, hogy az elkövető maga üzent az üldözőinek. Évtizedekkel később Fred Best, a Star egyik újságírója bevallotta, hogy ő hamisította a levelet, és valójában ő a hírhedt név „megalkotója” is. Bestet 1890-ben elbocsátották a Starról – igen, épp hamisítás miatt.

De ekkor már túl késő volt. A közvélemény és a rendőrség is amögé az elmélet mögé állt, hogy egyetlen férfi követte el mind az öt gyilkosságot. A Star cikkei miatt a nyomozók elkezdték feladni azt a feltételezést, hogy bandák húzódhatnak a háttérben. A gyilkosságok körülményeinek eltúlzásával és a bizonytalan nyomok szenzációhajhász felnagyításával a sajtó nemcsak akadályozta a nyomozást, hanem hozzájárult egy sötét mítosz megszületéséhez. Hasfelmetsző Jack globális szenzációvá vált – ami még rosszabb: későbbi sorozatgyilkosok egész sorának adott ihletet.

A tettest soha nem kapták el. 1888 végére a gyilkosságok megszűntek, a közvélemény pedig továbbállt. Az emberek figyelme fokozatosan elfordult a káosztól valami jóval megbízhatóbb irányába: olyan történetek felé, amelyekben a nyomozók analitikusan, tudományosan, éleseszűen oldják meg az ügyeket. Bár a krimi műfaja nem számított újnak, népszerűsége ekkor szökött az égbe – és ezekben a történetekben egyre gyakrabban bukkant fel a sorozatgyilkos figurája. Ez pedig kétségtelenül Jack örökségének köszönhető.

A kutatás középpontjában egy ritka fizikai minta, egy vérfoltos textildarab áll, amelyet a második világháború végén, Hitler berlini bunkeréből származtatnak. A minta eredetét a Turi King professzor vezette genetikai szakértői csapat, valamint Dr. Alex J. Kay történész erősítette meg modern DNS-kinyerési és hitelesítési technikákkal. Ezt követően példátlan vizsgálat indult meg, hogy kiderüljön, mire utalhatnak a gének Hitler származásával és biológiai sajátosságaival kapcsolatban.

A most világszerte címlapokra kerülő eredmények új perspektívát kínálnak Hitler felmenőire vonatkozóan is: a zsidó eredetre vonatkozó feltételezések nem igazolódtak, viszont azonosítottak Kallmann-szindrómához köthető genetikai markereket. (Ez a rendellenesség a szexuális fejlődést befolyásolja.) A vizsgálat továbbá kiemelkedően magas poligén pontszámokat mutatott több neurodivergens vonás esetében (olyan idegrendszeri sajátosságok, amelyek eltérnek az átlagtól).

King professzor a kutatás súlyáról és felelősségéről így nyilatkozott: „Sokat vívódtam rajta. De egyszer valaki úgyis elvégzi majd ezt a vizsgálatot, és mi szerettük volna, ha ez rendkívül mértéktartó és szigorú tudományos módszerekkel történik. Ha pedig nem végezzük el, azzal valamiféle piedesztálra emelnénk őt.”

A tudományos vizsgálatok és a történelmi kontextus ötvözésével a kétrészes dokumentumfilm régóta vitatott kérdéseket érint Hitler hátterével kapcsolatban. A modern genetika most új módon segíthet megvilágítani az ismert neurológiai és viselkedési jellemzőket, például az ADHD-t vagy az autizmust.

Magas valószínűség: Hitler a Kallmann-szindróma egy formájában szenvedett

A tudósok egyik legfontosabb felfedezése a PROK2 gén egy deléciója („kiesése”) volt. Ez a gén a nemi szervek fejlődéséhez kapcsolódik. A benne található eltérések közismerten okoznak Kallmann-szindrómát és veleszületett kongenitális hipogonadotrop hipogonadizmust (CHH). Ezek jellemző tünetei a normálisnál alacsonyabb tesztoszteronszint, a rejtettheréjűség, illetve akár a mikropénisz. A DNS-elemzés első alkalommal szolgáltat genetikai bizonyítékot arra a történelmi dokumentumokra támaszkodó feltételezésre, hogy Hitler jobb oldali rejtettheréjűségben szenvedett.

Dr. Alex J. Kay így kommentálta az eredményeket: „Soha senki nem tudta igazán megmagyarázni, miért érezte Hitler egész életében kényelmetlenül magát a nők társaságában, vagy miért nem létesített feltehetően soha intim kapcsolatot nőkkel. Most, hogy tudjuk, hogy Kallmann-szindrómája volt, lehet, hogy megtaláltuk a választ.”

Rendkívül magas pontszámok autizmusra, skizofréniára, bipoláris zavarra, magas ADHD-pontszám

A további elemzések lehetővé tették Hitler poligén pontszámainak meghatározását idegrendszer-fejlődési és pszichiátriai zavarokra. Az autizmus, skizofrénia és bipoláris zavar tekintetében a felső 1%-ba tartozott. Emellett emelkedett ADHD-pontszámot is mutatott.

Bár ezek a pontszámok nem diagnosztikusak, inkább fokozott genetikai hajlamot jeleznek.

A dokumentumfilm olyan viselkedési mintákat is megvizsgál, amelyek összhangban állnak az autizmus bizonyos jellemzőivel, például a kényszeres személyiségvonásokkal vagy a részletekre való rendkívüli odafigyeléssel.

Simon Baron-Cohen professzor ugyanakkor hangsúlyozza: „Nem redukálhatjuk Hitler viselkedését ezekre a diagnózisokra. Az autizmus fogyatékosság és különbözőség is. A fogyatékosság része a társas kapcsolatokkal és kommunikációval való küzdelem. A legtöbb autista ember nem tesz rossz dolgokat. Fontos elkerülnünk a túlzott leegyszerűsítést. Könnyű lenne azt mondani: vajon Hitler egész viselkedése autizmusra vezethető vissza? Ez téves lenne. A genetikai magyarázat leegyszerűsítő megközelítés lenne, miközben a gének a környezettel együtt hatnak.”

Hitler feltételezett származása

Régóta tartja magát a pletyka, hogy Hitler nagyanyja, Maria Schickelgruber egy időben egy zsidó házban dolgozott, és gyermekének apja a ház ura lett volna. Hitler életében maga is próbálta cáfolni ezt: közzétett egy hivatalos családfát, amelyben nem szerepelt zsidó felmenő. A találgatások azonban tovább éltek. A DNS-elemzés most egyértelműen cáfolja a mítoszt: Hitler férfiági rokonának Y-kromoszómás DNS-ével egyezést mutat. Ha lett volna zsidó felmenő a férfiágon, ilyen egyezés nem létezne.

Hitler DNS-e: Egy diktátor lenyomata

A dokumentumfilm a történeti kutatást a legmodernebb genomikai tudománnyal ötvözi, és új megvilágításba helyezi, miként hatott egymásra biológia, környezet és ideológia a modern történelem egyik legtöbbet elemzett alakjának esetében.

Spekulációktól mentesen, mértéktartóan és bizonyítékokra építve mutatja be, mit tudhatunk – és mit nem – a genetikai vizsgálatokból.

Az első rész a DNS-hitelesítés kriminalisztikai folyamatát mutatja be, Hitler utolsó napjainak történelmi kontextusában. A második rész a genetikai eredményeket elemzi, és azok jelentőségét tárgyalja az emberi viselkedés és történelmi felelősség megértésében. A Hitler DNS-e: Egy diktátor lenyomata című film két részben kerül adásba 2025. december 1-jén és 2-án 20:00 órakor, Magyarországon kizárólag a Viasat History csatornán.

Prof. Turi King – genetikus

Turi King észak-amerikai genetikus, az ősi DNS kutatásának nemzetközileg elismert szakértője. Ő vezette azt a vizsgálatot, amely 2012-ben azonosította III. Richárd angol király maradványait. Az Oxfordi Egyetem genetikai intézetével és az arizonai ősi DNS-laborral dolgozva – amelyek a világ vezető genetikai kutatóközpontjai – a csapat feltárta Hitler DNS-ének titkait. Turi számára ez pályafutása eddigi legizgalmasabb és legfontosabb feladata.

Dr. Alex Kay – történész

Alex Kay díjnyertes második világháborús történész, író és fordító. Eredetileg az Egyesült Királyságból származik, jelenleg a németországi Potsdami Egyetem oktatója. Többek között az „Empire of Destruction: A History of Nazi Mass Killing”, „The Making of an SS Killer: The Life of Colonel Alfred Filbert” és a „Mass Violence in Nazi-Occupied Europe” című könyvek szerzője. A filmben az ő szakértelme biztosítja a történelmi hátteret a DNS-eredmények értelmezéséhez.

Módszertan és eredet

1945 júliusában Roswell P. Rosengren ezredes – Dwight D. Eisenhower tábornok kommunikációs tisztje – a szovjet erők engedélyével beléphetett Hitler bunkerébe. Rosengren kivágott egy darabot a vérfoltos kanapé kárpitjából, amelyen Hitler feltehetően öngyilkosságot követett el. A kárpit 69 évig a Rosengren család birtokában maradt, majd árverésre került, ahol a Gettysburg Museum of History igazgatója, Erik Dorr vásárolta meg. A dokumentumfilm készítői ebből a textildarabból származó DNS-mintát szerezték meg.

Az elmúlt két évben Lennert Márton a Vodafone Írország igazgatójaként vállalat televíziós és tartalomszolgáltatási divíziójáért, valamint a készülékértékesítési és logisztikai területekért felelt. A szakember 2017 és 2022 között a Vodafone Magyarország vezető pozícióiban dolgozott, kulcsszerepet játszott a cég vezetékes televíziós és internet szolgáltatásainak piaci bevezetésében, valamint a UPC akvizíció során a lakossági kereskedelmi területet irányította. 2019-től termékmarketing és tartalomért felelős igazgatóként a médiakontenttel kapcsolatos stratégiai beszerzések is a hatáskörébe tartoztak.

A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát vezetés-szervezés főszakirányon és médiagazdaságtan mellékszakirányon, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pénzügyi szakirányú MBA végzettséget szerzett. Pályafutását tanácsadóként kezdte, majd 2008-tól a Magyar Telekomnál töltött be különböző szakértői és vezetői pozíciókat a marketing, stratégiai és pénzügyi szektorokban.

„Örülök, hogy csatlakozik hozzánk Márton, aki sokrétű vezetői tapasztalatot hoz dinamikusan fejlődő cégünkhöz. A vállalati bevételek növelését, a termékfejlesztési stratégia irányítását és a nemzetközi piaci jelenlét bővítését várjuk tőle. Rengeteg tervünk van 2025-re, amelyek megvalósításában már Márton is a segítségünkre lesz” – mondta el Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group vezérigazgatója.

A Network4 a teljes lakosság körében a harmadik legnézettebb magyar kereskedelmi televíziós csoport, amely általános szórakoztató csatornákat (GALAXY4, STORY4, TV4, MAX4), egy filmcsatornát (FILM4) és két sportcsatornát (ARENA4, MATCH4) üzemeltet, ezek mellett pedig két Viasat World-csatorna (Viasat History, Viasat Explore) kereskedelmi képviseletét látja el. A Network4 sok ezer órányi streaming szolgáltatást hoz el minden évben a hazai nézőknek a NET4+ szolgáltatáson keresztül. A Network4 exkluzív sportjogokkal bír többek között az NFL és az ATP Tour, a Bundesliga és a Serie A, valamint az angol ligakupa mérkőzéseire. A Network4 a világ legnézettebb bajnokságából, a Premier League-ből is közvetít találkozókat. Ugyancsak a médiacég hozza el a magyar rajongóknak az NHL, a NASCAR, valamint a WTA, a MotoGP és a Superbike eseményeit is.

A Jézus családi titkai, a Ki írta az Újszövetséget? és a Ki írta a Bibliát? című dokumentumfilmek olykor váratlan és merész felfedezéseket tesznek a kereszténység sarokpontjaival kapcsolatban.

Tényleg Mária volt Jézus felesége?

Jézus idején még nem létezett a cölibátus, sőt a vallási vezetőktől elvárták, hogy családban éljenek. Az évszázadok folyamán a Názáret körüli nők szerepe viszont egyre kisebb lett, egyet kivéve: ő volt Mária Magdolna, az apostolok apostola, aki elsőként fedezte fel, hogy Jézus újjászületett. 1896-ban találtak egy kéziratot, a „Mária evangéliumát”, amely a nőt Jézus legelkötelezettebb híveként állította be. 50 év múlva, Luxortól nem messze egy újabb dokumentumra bukkantak, amely azt állítja, hogy Jézus fizikai kapcsolatban állt Mária Magdalénával, az evangélium szerzője, Fülöp ugyanis arra panaszkodik, hogy Jézus gyakorta megcsókolta Máriát. 2012-ben pedig egy olyan irat került elő, ami egyenesen azt állítja, hogy Jézusnak felesége volt (de azt nem, hogy az Mária lett volna). Az egyház megkérdőjelezte a Római Egyetemen bemutatott dokumentum eredetiségét.

A Holt-tenger rejtheti a Biblia születésének titkát

A zsidó vallás és a kereszténység szerint a Bibliát Isten írta, pontosabban „lediktálta” tanait a prófétáknak, köztük Mózesnek. De ezt már a 17. században is megkérdőjelezte egy filozófus, mondván: Mózes nem írhatta le a saját halálát. De akkor ki írta a Bibliát? Erre a kérdésre a Holt-tengernél lévő Kumráni-hegység barlangjaiban, 1947-ben talált tekercsek adhatnak új válaszlehetőséget. A 2300 éves leletek közül az egyik – Eszter könyve – az egész Ótestamentumot tartalmazza. A helyszínen talált írótermek és -eszközök arról tanúskodnak, hogy az írás folyamata is itt zajlott, de a barlangok könyvtárként is szolgáltak, ahol különböző korokból származó tekercseket gyűjtöttek össze. A meglehetősen rossz állapotú leletek szövegeiből a NASA által kifejlesztett, ún. multispektrális képalkotásnak köszönhetően rengeteg, mindezidáig rejtve maradt írásra derült fény. Ezek pedig arról árulkodtak, hogy a jól ismert bibliai történeteknek több különböző változata is létezik, a tekercsek egy részét az írnokok átszerkesztették, szövegeket húztak ki és újakat írtak hozzá: a kutatók saját szemükkel látták, ahogy az Ótestamentum formát önt.

Arra a kérdésre, hogy egy-egy szövegen hányan dolgozhattak, a mesterséges intelligencia tud választ adni, amely egy algoritmus segítségével nagy eséllyel képes megállapítani, hogy egy-egy írás kihez tartozik.

A Kusita birodalmat az 1800-as évek végén fedezte fel két francia kutató, Frédéric Cailliaud és Louis Linant: a Nílus mentén haladva, azok vízeséseit leküzdve több ezer éves romok fogadták őket, amelyek között piramisok is voltak – mások, mint amit eddig megszokhattunk, de piramisok. Azután 1862-ben egy másik kutatócsoport egy újabb város romjait találta meg, ott pedig egy hieroglifákkal vésett gránitkövet, egy sztélét, ami mindent megváltoztatott. A sztélé szerint ugyanis a Kusiták a Kr.e. 8. században meghódították Egyiptomot. A felfedezés az egész világot bejárta, és részben Verdi Aida című operáját is megihlette, amelyben egy kusita hercegnőt rabol el egy fáraó, miközben a szembenálló felek Egyiptom uralmáért harcolnak.

A kusita hódítókat Piye király vezette, akinek feltett szándéka volt, hogy rendet teremtsen az anarchia szélére sodródott, részekre szakadt országban. Viszont feketeként el kellett fogadtatnia magát az egyiptomiakkal, ezért úgy döntött, hogy vallásukat és szokásaikat még szigorúbban betartják: a kusiták még „egyiptomibbnak” akartak látszani az egyiptomiaknál. Ez az ortodox hozzáállás aztán hosszú évszázadokra rányomta bélyegét az egyiptomi kultúrára. A 25. dinasztia hatása az építészetben is kimutatható. Az ókori Egyiptom fővárosa, Théba templomvárosa volt Karnak, a szent hely, amit a kusita fáraók hatalmuk fellegvárává akartak tenni, mert úgy érezték, vallásuk is innen ered. Piye fia, Taharka ezért egy oszlopcsarnokot emelt Karnakban, méghozzá II. Ramszesz temploma elé, hogy összekapcsolja nevét a legendás fáraóval.

A kusiták uralkodása nem tartott sokáig: Taharka gyenge vezető volt, és mikor az Egyiptomba benyomuló asszírok foglyul ejtették gyermekeit és háreme egy részét, a fáraó összetört. Halálát követően az asszírok kiűzték a kusitákat Egyiptomból, az őket követő 26. dinasztia új uralkodója pedig teljesen el akarta törölni őket a Föld felszínéről. A kusitákat mégsem sikerült kiradírozni a történelemből. A levéltárakban maradtak feljegyzések a 25. dinasztiáról, 2003-ban pedig a szudáni Kermában hét kusita király szobrát is megtalálták, amiket ugyan csak most sikerült átszállítani a Louvreba, de ott azonnal elkezdődött a rekonstrukciójuk, hogy új titkokat tárjanak fel arról a civilizációról, amely nagyjából 2800 éve uralkodhatott Egyiptom felett. A szobrok reprodukálása viszont most új történelmi kötelékeket tárhat fel a szubszaharai Afrika és a mediterrán világ között: újra írhatja a kusiták elfedett történelmét.

Római császárnak lenni nem csak a felhajtásról szólt. Egy birodalmat vezetni rengeteg papírmunkával járt. Vespasianus császár már hajnalban felkelt, hogy átböngéssze a leveleit, Marcus Aurelius pedig még a kocsihajtó-versenyeken is ezzel foglalkozott. Még szerencse, hogy a császároknak voltak írnokrabszolgái, akik papiruszra, viasztáblára rótták soraikat. Ehhez íróvesszőket, stylusokat használtak, amiktől maguk a császárok se fáztak: Julius Caesar például egy ilyennel védekezett a merénylői ellen. Hadrianus császár pedig állítólag egy stylusszal vájta ki az egyik rabszolgája szemét. És akkor még nem említettük Domitianus császárt, aki szobájába zárkózva legyeket fogdosott, hogy aztán azokat az íróvesszőjére döfje.

A tömeges WC-k és a láthatatlan rabszolgák

A császári palota olyan volt, mint egy kisebb város. Számos ügyintézőnek, könyvelőnek, orvosnak, jósnak, bohócnak, testőrnek, szakácsnak, takarítónak vagy éppenséggel foglyul ejtett hercegnek kínált otthont. Elég sokat elmond erről, hogy a római Palatinus palotának WC-jében közel negyven ember végezhette a dolgát egyszerre. A sok-sok ügyintéző mellett a legtöbb feladat a rabszolgákra jutott, de sokukat nem is lehetett látni, mivel szolgálati alagutakban közlekedtek. Nem volt szép életük, közvetlen feletteseik sokszor kizsákmányolták, megverték és megerőszakolták őket. De akadt néhány rabszolga, aki közvetlenül az uralkodót szolgálhatta. Sírfeliratok tanúsága szerint a rabszolgák között kellett keresni többek között a császár és a császárné masszőrjét és fodrászát, de a táskahordozóját is. A szolgálók a birodalom minden részéről jöttek, és néhányuk nem volt túl cizellált – a Palatinusban találtak egy falat, tele az általuk rajzolt „graffitikkel”: „Felix vagyok, pederaszta”, egy másik ember pedig szamárfejet rajzolt a megfeszített Jézusnak.

Az előkóstolás művészete

A megmérgezéstől való félelem már a római császárokat is jellemezte. Az előkóstolók vagy pregustatorok mindennapos szereplői voltak a császári személyzetnek, és mivel elég veszélyes munkáról van szó, ezért a legtöbb ilyen rabszolga volt. De nem mindegyik! Az előkóstolóknak is volt vezetőjük, aki már-már művészi szintre vitte az ételkóstolás feladatát. A legprofibb pregustatorok már az étel illatáról, színéről és állagáról meg tudták állapítani, hogy valami nem stimmel velük. Szakmájukat olyan profiként űzték, hogy nem ritkán nemesi rangot is kaptak érte.

A római fürdőkbe mindenki meztelenül járt, még a császár is

Így a római polgárok nem csak a testét tudták szemrevételezni, de a betegségeket is, amiben esetleg szenvedett. Ezért aztán egy egész csapat sürgölődött a császár körül, ha beteg volt. Marcus Aurelius igen komoly gyomorrontását Galenus görög orvos kezelte, aki korában nem csupán nagyhírű királyi doktor volt, de rendkívül termékeny író is egyben: az ókori görög nyelven ránk maradt irodalom egytizede tőle származik! Ő egy drága kenőccsel átitatott gézlapot vetett be, méghozzá „a belek száján” keresztül, ahogy ő nevezte. Ez volt a végbélkúp prototípusa, Galenus pedig ma már jó eséllyel urológusként írna tanulmányokat.

A császárok mindennapos titkait, életvitelüket és a körülöttük dolgozók nyomait tovább szemlélteti A római császárok titkos élete című dokumentumsorozat a Viasat Historyn.

Catherine Dior kémtevékenységének legfőbb mozgatórúgója az ősi érzés, a szerelem volt: maximálisan belehabarodott az idősebb Herve Des Charbonneriesbe, aki az ellenállás tagja volt, és nem mellesleg nős. Catherine Dior csatlakozott a mozgalomhoz, és egy vezeték nélküli operátoron keresztül információkat szivárogtatott ki német hadihajók és csapatok mozgásáról, valamint aknamezők elhelyezkedéséről. Legalábbis egy darabig, 1944-ben ugyanis a Gestapo fogságába került. Itt megkínozták és megzsarolták őt, majd miután nem volt hajlandó megtörni, a ravensbrücki koncentrációs táborba küldték. A bátyja minden szálat megmozgatott, hogy kiszabadítsa őt, de eredménytelenül. A tábort viszont 1945 telén pánikszerűen kiürítették, ekkor a nőnek lehetősége nyílt a szökésre, és ez sikerült is neki, kilenc hónap után hazatért a családjához. Christian Dior a tiszteletére parfümöt nevezett el róla, de ezzel sem tudott segíteni rajta, ő már soha nem tudta feldolgozni a koncentrációs táborban megélt borzalmakat. Elköltözött Párizsból és a hátralévő éveit virágok gondozásával töltötte egy rózsafarmon.

A Kémnők a II. világháborúban kiszínezett archív jelenetekkel és hozzáértő interjúkkal mesél történeteket, Catherine Dior mellett további rettenthetetlen nőkről, akik az előítéleteken felülkerekedve tették kockára az életüket.  A háború kémnői az ellenséges vonalak mögött tevékenykedve próbáltak változtatni a háború menetén, nap mint nap dacolva a halállal.

Adolf Hitler a történelem egyik leggyűlöltebb embere, aki milliók haláláért felel a II. világháború és a Holokauszt kapcsán. Továbbá kommunikációban verhetetlen volt. Jól tudta, hogy az átadott információnál nagyobb fegyver nem létezik függetlenül attól, hogy van-e igazságtartalma vagy nincs. Tudta, hogyha kitartóan ismétel el szavakat és sulykol képeket, azokat az emberek egy idő után magukévá teszik és ezek alapján ítélnek meg másokat. Képes volt előítéleteket ébreszteni, egyéneket és csoportokat aljasnak beállítani; képes volt gyűlöletet szítani, ezzel pedig a polgárokat egymás ellen fordítani. Hogy céljait elérje, teljes kontroll alá kellett vonnia a médiát: a sajtót, a filmet és a rádiót, el kellett árasztania hirdetményekkel az országot, gyűléseket kellett szerveznie, melyeken kiállhatott a nép elé. Teljesen mindegy, mit mondott, a lényeg az, hogy hogyan és hányszor mondta el azt. Ahogy a propagandaminisztere, Joseph Goebbels fogalmazott: „Ha elég nagy hazugságot mondasz és azt újra meg újra elismétled, akkor az emberek egy idő után hinni kezdenek benne.” Németország pedig hitt benne és vakon követte őt a vérgőzös években.

Mielőtt hatalomra került volna, Sztálin már akkor is ügyesen manipulálta a környezetét. Legnagyobb ellenfele a néhai Lenin jobbkeze, Trockij volt, aki forradalmi politikát folytatott, míg Sztálin a józan ítélőképességű békéltető szerepében tetszelgett, miközben csak a hatalmát akarta megszilárdítani. Trockij meggyengítésére olyan egyszerű trükköket is bevetett, mint hogy szándékosan rossz dátumot adott meg neki Lenin temetésével kapcsolatban, így ellenfele lemaradt róla. Sztálin elérte azt is, hogy Lenin végrendelete – amelyben azt javasolja, hogy mozdítsák el a párttitkári pozíciójából – ne lássa meg a napvilágot. Hatalma megszilárdításához a propagandát hívta segítségül, a rádió, az újságok, a színház, de még a tankönyvek is arról zengedeztek, hogy ő egy bölcs és mindent tudó vezető. Kellett is neki, hogy kedvező színben tüntessék fel, ugyanis az egyszerű családból származó Sztálin közel sem volt annyira karizmatikus vezető, mint a kifinomult Hitler. Rettegett is attól, hogy összeesküvést szítanak ellene, a paranoia pedig szép lassan elhatalmasodott rajta, aminek óriási tisztogatási akció lett a vége. Először a pártból szabadult meg a kritikusaitól, illetve azoktól, akikre gyanakodott, aztán a hadseregen ment végig – az egyetlen szerven, ami meg tudta volna állítani őt –, végül már az egyszerű polgárok között is tisztogatási akciókat hajtott végre. De a félelem mellett a meggyőződést is erősítette nagy nyilvánosságot kapó kirakatperekkel, melyekkel azt bizonyította, hogy tényleg összeesküdtek ellene és a tisztogatás szükségszerű. Miközben lassan milliók szenvedtek a paranoiájától, és egyre többen rettegtek attól, hogy ők következnek, a publikum elhitte, hogy mindez szükségszerű.

Ceausescu és a személyi kultusz

Ceausescu ugyan már 1965 óta vezette a román kommunista pártot, ezzel együtt az országot is, de a személyi kultusz szédítő érzését akkor élte át igazán először, amikor 1968-ban a keleti tömb országai közül egyedüliként ítélte el Csehország 1968-as megszállását. Ennek egy százeres népgyűlésen adott hangot, és az emberek itták szavait. Ezt az érzést csak tetézte az, amikor 1971-ben Kínába és Észak-Koreába látogatott, és saját szemével látta, hogy az emberek mennyire imádják vezetőiket. Innentől kezdve úgy alakította Románia kül- és belpolitikáját, hogy annak minden döntése és megjelenése az ő (és a felesége, Elena) személyéhez kötődjön. Ceausescu nem csupán a párt elnöke volt, hanem számos egyéb tisztséggel rendelkezett, hogy a neve ott legyen mindenhol. Még egy jogart is kapott, ami hozzásegítette ahhoz, hogy már-már királyként tiszteljék, a gyerekeket pedig már egészen fiatalon olyan versek megtanulására kényszerítették, melyek az ő nevét dicsőítik. A média azt harsogta, hogy Ceausescu rengeteget hozzátett a kommunizmus gerincét jelentő marxizmus-leninizmushoz, és a publikációkban olyan jelzőkkel illették, mint zseni, titán, szent, egy csoda. Személyesen adta parancsba, hogy minden egyes képen maximum 40-esnek tűnjön és alacsony magassága (Ceausescu 168 cm magas volt) egyetlen beállításon se látszódjon. Olyan magasra jutott, ahonnan 1989 decemberben igen mélyre, egyenesen a halálába zuhant…

James Cameron filmje ugyan érzékletesen és színesben mutatja be a hajó tragédiáját, de az igazi Titanicot eddig csak fekete-fehérben láthattuk, mivel a színes film csak az 1930-as években vált elérhetővé. A hajómonstrum javarészt a külsőségekről szólt, mégis mikor 1911 májusában vízre bocsájtották, még befejezetlen volt. Az volt kilenc hónappal később is, amikor elkészült róla az első felvétel, amely egy piszkos és nem teljesen lefestett hajót ábrázolt. A most kiszínezett felvételeken jól látszott, hogy csak a kormányállást festették le, méghozzá fehérre, körülötte az acélszerkezet festetlen maradt. Ez azért volt, mert a kormányállást ki akarták emelni környezetéből, ugyanis fából készült, hogy ne zavarja össze a navigációhoz használt mágneses iránytűket. A hajó oldala fekete színt kapott, hogy elfedjék vele azt a koszt, amit a fedélzetre csúszdákon feljuttatott szén hagyott maga után. A vízalatti részt ezzel szemben velencei vörösre festették, a festékbe pedig arzént kevertek, hogy megakadályozzák a korhadást és a tengeri növények felhalmozódását, amelyek lelassították volna a hajót.

A belső tér színpompás volt: egyszerre modern és régimódi. Tele volt elektromos szerkezetekkel és lámpákkal, amihez 322 kilométernyi kábelt használtak fel, ugyanakkor faragásaival, különböző stílusú szobáival és díszes, de strapabíró szőtteseivel egy letűnt kort idézett meg. A külsőségek fontosságáról pedig sokat elmond az, hogy a hajó tervezéséhez kapcsolódó megbeszéléseken két órát szántak az első osztály szőnyegeinek és csak 15 percet a hajó mentőcsónakjainak…

Utasok és történetek

Az első osztályon számos illusztris vendég utazott. Ezek egyike volt Edith Rosenbaum, a sikeres divatújságíró, aki épp Párizsból tért vissza Amerikába. Két kabint foglalt, egyet magának, egyet pedig az útja során megvásárolt ruháknak. Gyűjteményének egy része megmaradt, mint ahogy az a papucscipő is, amit akkor viselt, amikor elmenekült a süllyedő hajóról. Mind-mind az Edward-kori világ színpompáját tükrözte. Edith rengeteg holmija között volt egy játékmalac is, amit a mentőcsónakra is magával vitt: ez egy szerencsehozó malac volt, amit az újságíró akkor kapott az anyjától, amikor az utat megelőző évben autóbalesetet szenvedett. A játék feladata az volt, hogy megvédje őt a bajtól – Edith egyike volt azoknak az utasoknak, akik túlélték a katasztrófát.

Sokan egy új élet reményében váltottak jegyet a Titanicra. Egy nagyjából húsz fős csoport egy libanoni faluból jött, ők az egész közösség reményeit képviselték. A falu összegyűjtötte nekik a jegyek árát abban bízva, hogy az új világban megtelepedve az ott keresett bérből majd nekik is juttatnak valamit. Ez a remény aztán jeges rémálommá vált azon a végzetes éjszakán.