„A kommunizmusban lezárták a határokat, ráadásul egy idő után azt is megtudtam, hogy a határőrök lelövik azokat, akik megpróbálnak átszökni valamelyik szomszédos országba. 1989 nyarán a környéken lakók nem mertek kimenni a földjeikre leszedni a kukoricatermést – az ott heverő halottak miatt. Évekkel korábban magam is szedtem ott kukoricát. Emlékszem, döbbenetes élmény volt, ahogy ültem, csuháztam, és közben ráláttam egy békés magyar falura, ahol éppen húzták a harangot. Nem értettem, hogyan képes egy láthatatlan fal ilyen valóságos különbségeket okozni az emberek életében. Számomra Magyarország akkor egy elfalazott valóság volt. Mi pedig Romániában egy befalazott valóságban éltünk” – mondja Veres Zoltán a Tóth Olivérnek adott interjújában, amely az Art is Business magazin oldalán jelent meg.

„Nyitottság és bezártság, be- és kiengedés, védelem alatt és elfogva lenni… Nincs olyan pontja a viszonyunknak a terekhez vagy a falakhoz, ami ne hordozná magában ezeket a kettősségeket. Kicsit olyan ez, mint állandóan pengeélen táncolni. Ráadásul a falak használati eszközök is, lenyomatokat tartalmaznak. Amikor veszünk egy lakást, azt hisszük, csak a miénk, miközben hátrahagyott életek jelei maradtak benne. Úgy viszonyulunk a tereinkhez, mintha örökké és változatlan formában léteznének, ezáltal megfeledkezünk azokról, akik előttünk használták ezeket a tereket, illetve azokról, akik utánunk fogják. Lenyomatokat örökölünk, és mi is lenyomatot hagyunk magunk után, időnként szó szerint: kopások a padlókövezeten, ferdére taposott lépcsőfokok. Néha pedig csak hangulatok maradnak vissza utánunk… Nem a tulajdonlás az örök, hanem a lenyomatok állandó változása és alakulása” – tette hozzá.

A betlehemi falról, amelynek egyes szakaszain többnyire helyi művészek alkotásai láthatók, azt mondja: „A témák változatosak, de közös bennük, hogy a jelenről és a ma emberéhez szólnak. Megjelenik rajta George Floyd és a Black Lives Matter mozgalom, az elnyomás szimbólumai. George Floyd fizikai nyomás alatt halt meg, amely a politikai elnyomás végzetes formája, ugyanakkor a mindenkori egyeduralom okozta lassú pusztulás szimbóluma is. Említhetem a szintén megjelenő Donald Trumpot, aki azon túl, hogy lelkes támogatója az USA és Mexikó közötti határfalnak, nagyon erős pro-izraeli álláspontot képvisel. Szerepel az alkotások között Banksy két munkája is: egy golyóálló mellényt viselő galamb, célkereszttel a szívén, illetve egy betontömböket szétfeszítő angyalokat ábrázoló képe.”

A Tel-Avivban élő filozófus egy nemzetközi iskolában, az Eastern Mediterranean International Schoolban tanít, amely az európai rendszert követő emelt szintű érettségit biztosít a diákok számára. A tanulók húsz százaléka izraeli, húsz százalékuk palesztin, hatvan százalékuk pedig nemzetközi, akiknek semmilyen kötődésük nincs Izraelhez, illetve a Közel-Kelethez. A háborús konfliktus miatt az utóbbi másfél évben kevésbé volt érdeklődő a magyarországi állapotok iránt. Persze ettől még próbálja megérteni a folyamatokat.

„Azok közé az értelmiségiek közé tartozom, akik a problémákért sokáig a politikai rendszert okolták, azután rájöttem, hogy egyetlen rendszer sem életképes társadalmi támogatottság nélkül. Romániából nézve Magyarország mindig a Nyugatot, a szabadságot, a kultúrát, a tudományt, az oktatást és a jó minőséget jelentette. Ezeket a pozitív előítéleteket nehéz volt lebontanom magamban, de idővel sikerült. A közélet rendkívüli módon átalakult. Figyelem Magyar Pétert, akiben egy fiatal, agilis üzletembert látok, nem politikust. Valójában semmi jellegzetes nincs benne, ezért is könnyű vele tömegeknek azonosulnia. Nem tudom, hogy ez így jó-e vagy sem. Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban volt hasonló érzésem, akinek – megítélésem szerint – jobb lett volna belátnia, hogy a politika nem az ő terepe, és az életét üzletemberként kell folytatnia. Erről eszembe jut egy újabb történet. Az 1980-as évek második felében egy ideig diákmunkásként játékokat fröccsöntöttem Adyligeten, Olajos Csaba gyárában. Nagyon jól fizetett, két hét alatt megkerestem a kéthavi magyar átlagbért. Már akkor multimilliomos volt, mégis alig hallott róla valaki. Ezt azért sem értettem, mert ő támogatta anyagilag a magyar ellenzéki platformot. Láttam, ahogy sorra érkeztek hozzá az SZDSZ, a Fidesz és a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) képviselői. Kedves, jóindulatú, de jó ízléssel nem megáldott ember volt. A villája mennyezetéről – installációként – egy lelakkozott szénásszekér lógott. Alatta egy barokk stílusú márványkandalló, két oldalt pedig egy-egy lovagi páncél kapott helyet. Azt gondolom, ezt az embert már akkor az a ma is aktuális kérdés foglalkoztatta, hogy hogyan lehetne egy építő jellegű, progresszív fejlődést előmozdítani az egyre hagyományosabb félelemben élő magyar társadalomban.”

Az interjúban szó esik még a feladat és kényszer nélküli időről, az illatokról, amelyek a filozófiához hasonlóan a dolgok esszenciáit jelentik számára, a homoszexualitásáról, valamint arról, hogy miért gondolja úgy, hogy az élet – különösen egy filozófusé – arról szól, hogy az emberiség számára lényeges kérdéseken töprengjünk.

A nagyinterjú az alábbi linken elérhető.

Fotó: Art is Business/Veres Zoltán