A legismertebb név kétségtelenül Albert Einstein (1879–1955), korunk egyik legnagyobb hatású elméleti fizikusa. Írásai és publikációi 2026-tól közkincsnek minősülnek, jóllehet fontos jogi különbség, hogy a matematikai képletek és természeti törvények eleve nem álltak szerzői jogi védelem alatt, míg a szöveges magyarázatok igen. Einstein életművének szabad hozzáférhetősége elsősorban tudománytörténeti, oktatási és kiadói szempontból bír kiemelt jelentőséggel.

Ugyancsak közkincsbe kerülnek Thomas Mann (1875–1955) művei, köztük a magyar oktatásban is gyakran szereplő regények és elbeszélések, mint A varázshegy, a Mario és a varázsló vagy a Tonio Kröger. Az évforduló érinti Dale Carnegie (1888–1955) munkásságát is: az önsegítő irodalom klasszikusának számító Hogyan szerezzünk barátokat és bánjunk az emberekkel? eredeti nyelvű szövege szintén szabadon felhasználhatóvá válik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a fordítások szerzői jogi helyzete eltérő lehet, mivel azok esetében a fordító halálának időpontja az irányadó.

A képzőművészet területén a francia avantgárd festészet meghatározó alkotóinak életműve lép át a közkincsbe. Ide tartozik Yves Tanguy (1900–1955) szürrealista festő, valamint Fernand Léger (1881–1955), a kubizmus sajátos, csőszerű formáiról ismert mestere, akinek munkáit gyakran „tubista” alkotásokként említik. A zene világából James P. Johnson (1894–1955), a charleston stílus egyik leggyakoribb aláfestő zenei motívumának szerzője kerül ebbe a körbe.

Magyar vonatkozásban különösen jelentős Hajós Alfréd (1878–1955) életművének közkinccsé válása. Az első magyar olimpiai bajnok elismert építész is volt, nevéhez fűződik többek között a debreceni Aranybika Szálló (nyitó képünkön) megtervezése. Szintén 1955-ben hunyt el Kőrössy Albert Kálmán (születési nevén Neumann Albert, 1869–1955), a magyaros szecesszió kiemelkedő alakja, aki a Tündérpalotaként ismert Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épületét, valamint a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumot tervezte. A közkincsbe kerülők között szerepel Török Sophie (Tanner Ilona, 1865–1955), a Nyugat nemzedékének jelentős írója, Babits Mihály felesége, valamint Borszéky Frigyes (1880–1955) keramikus és iparművész art deco munkássága is.

Nemzetközi szinten ugyanakkor fontos eltérés, hogy az Egyesült Államokban egyes művek nem a szerző halálához, hanem a megjelenés időpontjához kötötten (95 év után) válnak közkincsé. Ennek következtében több alkotás kizárólag az USA területén válik most szabadon felhasználhatóvá, míg Magyarországon továbbra is védelem alatt áll. Ide tartozik például Molnár Ferenc Liliom című művének 1930-as hangosfilm-változata, az első Nyugaton a helyzet változatlan filmadaptációja Erich Maria Remarque azonos című regényének, Pluto kutya legkorábbi megjelenései a Mickey egér rajzfilmekben, a Dream a Little Dream of Me című dal, Dashiell Hammett A máltai sólyom című regénye, Agatha Christie több, 1930-ban megjelent műve, köztük első Miss Marple regénye, a Gyilkosság a paplakban, valamint a Carolyn Keene álnév alatt megjelent, több különböző szerző alkotta Nancy Drew-sorozat első négy kötete.

A távolról elérhető adatbázisban hosszabb távon leveleket, levelezéseket, kora újkori és újkori kötetes kéziratokat, önálló vers-, tanulmány- és regénykéziratokat, valamint analektákat (egyedi, nem levéltípusú dokumentumokat) szolgáltatunk.

Babits Mihály személyi irathagyatéka a 20. századi magyar irodalom legnagyobb kompakt alkotói, irodalomtörténeti forrásanyaga. Nemcsak a költő, esszé- és regényíró műveinek alkotási folyamatáról őriz alapvető kéziratokat, hanem kiemelkedően fontos a Nyugat folyóirat és a Baumgarten Alapítvány története szempontjából is.

A Babits-fond létrejötte kizárólag feleségének, Babits Mihályné Tanner Ilonának, alkotói nevén Török Sophie-nak köszönhető, aki 1921-es házasságkötésüktől fogva tudatosan gyűjtött mindent, ami férje életét, irodalmi pályáját dokumentálta. Megőrizte a vers-, esszé- és regénykéziratok egy részét, a roppant kiterjedt levelezést, sőt talán éppen ebből a célból megtanult fényképezni, és több ezer felvételt készített életükről, barátaikról, ami sokkal mélyebben mutatja meg kettőjük közös életét és a körülöttük szerveződő irodalmi és művészi közeget, mint az irodalom körében megszokott protokolláris felvételek.

A Babits-fond utóélete meglehetősen hányatott volt, megőrzésében már nem csak a költő feleségének szerepe hangsúlyozható. 1941 után Török Sophie Babits könyvtárát és kéziratait, valamint személyes tárgyainak egy részét a Baumgarten Alapítvány Sas utcai székházában helyezte el. Ám a front közeledtével az özvegy a kéziratos anyagot elszállíttatta onnan, így az részben visszakerült a meglehetősen kicsi Jagelló utcai lakásba, ahová férje halála után költözött lányával, Babits Ildikóval. Ezt követően részben vagy egészben rövid időre bankszéfben helyezte el, majd átmenetileg Móricz Zsigmondéknál Leányfalun, ahonnan valamennyi – nem tudható, hogy pontosan mennyi és milyen jellegű – anyag az Akadémia pincéjébe került. Végül ezt a dokumentummennyiséget is visszaszállították a Jagelló utcai lakásba.

Az 1940-es évek közepére Török Sophie egészségi állapota meglehetősen megromlott. Míg korábban gondosan kezelte, némiképp rendezte, esetenként feliratozta a hagyatékot, az évtized második felére a hozzá közel álló kortársak visszaemlékezései szerint az örökség méltatlan körülmények között hevert a lakásban. Az erodálódás veszélyének kitett anyag megmentése ezen a ponton Keresztury Dezsőnek, az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetőjének köszönhető, aki 1952-ben felajánlotta Török Sophie-nak, hogy Babits személye persona non grata ugyan a kulturális kormányzat szemében, de az ő közbenjárására hajlandó megvásárolni a hagyatékot a nemzeti könyvtár részére. Az özvegy elfogadta az ajánlatot, Keresztury pedig két nap alatt beszállíttatta a kéziratokat a Múzeum körúti épületbe.

Török Sophie rendelkezésének megfelelően a hagyatékot mintegy tíz évig zárt letétként őrizte a nemzeti könyvtár kézirattára, majd az előrendezést követően az 1960-as években megtörtént részletes feldolgozása. A hatalmas levelezés kronologikus rendbe szerkesztett kritikai kiadása 1928-ig jutott el, a későbbi időszakból pedig számos Babits-levél jelent meg más szerzőkhöz – Osvát Ernő, Gellért Aladár, Schöpflin Gyula, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula – köthető levélkiadásokban. Arányaiban azonban a fennmaradt Babits-levelek nagyobbik hányada, a Török Sophie-levelek pedig csaknem teljes egészükben publikálatlannak tekinthetők.

A nemzeti bibliotéka most induló digitális szolgáltatása ennek a filológiai munkának az előrehaladását kívánja megalapozni a levélanyag digitális felvételeinek és a levelekkel kapcsolatos legfontosabb (keletkezési, szerzőségi stb.) adatok folyamatos megjelenítésével, egyben folyamatosan hozzáférhetővé teszi a kéziratokat – amelyeknek jelentős hányada nem pusztán tartalmával, de ereklyeértékével is a 20. századi magyar irodalomtörténet centrális darabja – az érdeklődő közönség és az oktatás számára is. A harmincezer oldalnyi kéziratanyag jól strukturált, sokrétű, a legkülönfélébb keresési szempontokat érvényesítő adatbázisként válik hozzáférhetővé, hozzájárulva a további tudományos igényű levélkiadások megalapozásához is.

Az Országos Széchényi Könyvtárban megkezdődött a hagyaték többi műfaji egységének digitális feldolgozása is. A levélanyag után a fényképeket, valamint a versek kritikai kiadásának alapját képező verskéziratokat kívánjuk a nagyközönségnek hozzáférhetővé tenni.