A Halott Pénz és a Quimby a fesztiválszezon kedvence a médiában

A közösségi és a hagyományos médiában jelentősen eltérhet az előadók megjelenése, utóbbiba kifejezetten nehéz például interjúval bekerülni. Az RTV, print és online sajtó tematikáját jellemzi, hogy a megjelenések 70 százaléka programajánló jellegű híranyagként került napvilágra, és csak 15 százalék kapcsolódott szerzeményekhez, illetve azok slágerlista-helyezéseihez. Ennél is feltűnőbb, hogy míg a közösségi médiában jóval aktívabb a […]

Tovább olvasom

Az együttműködés a felelős működés kulcsa

2016-ban a leginkább elkötelezett vállalatok körében a partnerekkel és érintetti csoportokkal való együttműködés a legszembetűnőbb trend. A brit kreatív tanácsadó cég, a Radley Yeldar idén is elkészítette Fit for Purpose indexét, amely a világ társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági szempontból leginkább célvezérelt társaságait rangsorolja. A legjobbak házon belül és kívül is együttműködnek az érintettekkel, hogy hiteles és értelmes módon építsék […]

Tovább olvasom

Újra az élen a Google

A Millward Brown és a WPP BrandZ listáján a Google visszavette a vezetést az Apple-től. A 100 legértékesebb márka összértéke 3 százalékkal növekedett tavaly óta és eléri a 3,4 billió dollárt. A márkaértékek hektikus változására az elmúlt év során számos tényező hatással volt, így a geopolitikai mozgásokon és az olajár változásain túl a technológiai fejlődés, […]

Tovább olvasom

A legjobb munkahelyek a LinkedIn szerint

A LinkedIn összeállította annak a 40 vállalatnak a listáját, amelyek saját adatai szerint a legjobbak a munkaerővonzásban és –megtartásban. A lista összeállítását az motiválta, hogy a világ vezető vállalatai közül egyre többen definiálják magukat technológiai cégként (például a Goldman Sachs), vagy nyitnak olyan területek felé, amelyek új jellegű, zömmel IT-kompetenciákat igényelnek (például a GM az […]

Tovább olvasom

Magyar cégek a leggyorsabban növekvők között

Csaknem 6 százalékra rúg a magyar cégek aránya Európa legdinamikusabban növekvő cégeinek listáján. Az Inc. magazin az Egyesült Államokban már 2007 óta publikálja a legnagyobb növekedést elérő cégek ötezres listáját, Európára másodszorra készítettek ilyen elemzést. A Bisnode Magyarország a legjobban fejlődő magyar vállalkozások teljesítményét elemezte. A 2016-os listára az az ötezer vállalkozás kerülhetett fel, amelyek […]

Tovább olvasom

Hasznosság és érték

Vajon tényleg fenyegetik a nagy márkákat a küldetéstudatos, feltörekvő kicsik? Érdekes tanulmány jelent meg a Fast Company-n: állítása szerint a Nike ugyan a világ egyik legértékesebb márkája, ha a társadalmi hasznosságát vizsgáljuk, akkor a Toms cipőgyártó – melynek teljes cégértéke töredéke a Nike évi 3,2 milliárd dolláros marketingköltésének – jobban szerepel nála. A szerző (nem […]

Tovább olvasom

A legnagyobb webáruházak listája

A GKI Digital immáron második éve publikálja a magyar piac 10 legnagyobb e-kereskedőjének rangsorát. A siker titkairól a kereskedőket is megkérdezték. 2015-ben Magyarországon elsőként a GKI Digital készített az iparági szereplőkről nyilvános rangsort a forgalmi adatok alapján. Az összeállítás során azokat a cégeket vették figyelembe, melyek magyar tulajdonban vannak, vagy hazánkban hivatalos képviselettel, leányvállalattal rendelkeznek. […]

Tovább olvasom

A munkáltatói márka segít a toborzásban

A Randstad Award munkáltatói márkakutatás magyar eredményei szerint a legnagyobb foglalkoztatók között az Audi Hungaria és a Mercedes továbbra is a két legvonzóbb munkáltató. Harmadik alkalommal adták át hazánkban a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat. Az előző két évhez hasonlóan ismét az autóipar adta a legvonzóbb vállalatokat, bár az élen változott a sorrend: idén az Audi Hungaria bizonyult […]

Tovább olvasom

A világ legértékesebb márkái 2016-ban

A Brand Finance listáját továbbra is a technológiai óriáscégek vezetik. A legértékesebb európai márka a BMW, melyet a Deutsche Telekom és a Mercedes-Benz követ. A Brand Finance Global 500 márkaérték szerint összeállítja a világ legértékesebb márkáinak rangsorát. Az értéket USA dollárban számítják, az értékelés dátuma 2016. január 1. A márkaértékek kiszámítása alapjául az a kérdés szolgál, hogy […]

Tovább olvasom

Magyar innovátorok a New Europe 100-as listán

A listán szereplő ötletek gazdái olyan kezdeményezések mozgatórugói, melyek globális szinten is képesek hatást gyakorolni és inspirálni másokat. A közép- és kelet-európai régió innovátorait felvonultató New Europe 100 lista célja, hogy elismerje és szélesebb körben is bemutassa a kreatív, innovatív ötleteket melyek pozitív hatással vannak a gazdaságra, a tudományra, a kultúrára, valamint a helyi közösségekre. A száz […]

Tovább olvasom