Csúcsidőben a Hegyalja úton a terület 95 százalékát autók foglalják el, miközben az autóbuszok csaknem ugyanannyi utast szállítanak. A sok autó, amelyekben többnyire egy-egy ember ül, akadályozza egymást és az esetenként 50-100 embert vivő buszokat is.

Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse kijelentette: „A változás eredményeképpen vonzóbbá válik a buszozás – remélhetőleg sokan kapnak ettől kedvet autójuk vezetése helyett telefonjuk nézegetésére egy buszon. Remélhetőleg örvendetes változás történik a forgalomban is, a reggeli csúcsforgalom idején kevesebb autó zúdul a Hegyalja úton keresztül a Belvárosba, és így csökkennek ott a dugók.”

Lukács András, a szervezet elnöke hozzátette: „A Levegő Munkacsoport már az összes fővárosi bevezető út mentén élőktől kapott panaszokat, akik kérték, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt az életüket megkeserítő hatalmas gépjárműforgalom csökkentéséért. Kérésük megalapozott, hiszen egyrészt minden embernek joga van az egészséges környezethez, másrészt pedig az itt élőknek ez az otthonuk, az áthaladó autósok pedig csak vendégek, akiknek tiszteletben kell tartaniuk a helyi lakók érdekeit.”

Nemrég éppen a szóban forgó területről írt egy lakos a Levegő Munkacsoportnak: „A Hegyalja úton lakunk, az egyik érthetetlen belvárosi autópálya mellett, bár már nem sokáig, mert belepusztulunk. Mire feltekerek a lakásunkhoz a piacról, szédülés és hányinger fog el. Még ennyire szennyezett helyen soha nem laktam. Ha kinézünk a penészedő ablakon (nem lehet szellőztetni, annyira mérgezett a levegő), csak szinglis autók tizezreit látjuk nap mint nap. Ez vagy változik – és ehhez szabályozás kell, mert magától nem megy –, vagy megfulladunk!”

A Hegyalja úti buszsáv minden bizonnyal új lendületet ad azoknak a törekvéseknek, melyek a közösségi közlekedés fontosságát a forgalmi előnyadással igyekeznek alátámasztani, megjeleníteni.

A mindennapi forgatókönyveket újraíró koronavírus-járvány a közlekedési szokásokat is megváltoztatta – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A hivatalos KSH adatok szerint vonattal, autóbusszal, hajóval, repülővel 450 millió utas közlekedett tavaly, ami 26 százalékos visszaesésnek felel meg éves összevetésben. Az úgynevezett helyi személyszállításban az utasok száma több mint 32 százalékkal 1,43 milliárdra csökkent, azaz ennyivel kevesebben utaztak trolival, villamossal, busszal, metróval és HÉV-vel.

Belföld vagy külföld

A K&H biztos jövő indexéhez készített felmérés pedig azt nézte meg, hogy a 30-59 évesek utazási szokásai hogyan változtak a járvány hatására. A kutatás eredményei szerint a korosztály tagjainak 63 százaléka kevesebbet utazott belföldön. A megkérdezettek fele pedig a korábbinál ritkábban tudott külföldre látogatni, ami a járvány első és második hullámában bevezetett korlátozások, vagyis a repülési „stop” miatt nem meglepő eredmény.

A kevesebb külföldi utazás inkább a fővárosiakra és a diplomásokra jellemző, előbbiek 62 százaléka, utóbbiaknak a 64 százaléka mondott le a külföldi utazásokról. A kutatás eredményei szerint a keleti megyékben élők 45 százaléka, az alacsony végzettségűeknek pedig a 42 százaléka nem volt érintett, mert nem szoktak Magyarország határain túl utazni.

Gyaloglás, autó vagy tömegközlekedés

A koronavírus miatt a válaszadók jelentős része, 44 százaléka többször választotta az autót, mint a tömegközlekedést. A jövedelmi helyzet azonban jelentősen befolyásolta ezt a döntést: a magas és közepes jövedelemmel rendelkező 47-47 százaléka voksolt inkább az autóra, ezzel szemben az alacsonyabb jövedelműeknek csak a 34 százalékára volt ez igaz.

A felmérés arra is választ adott, hogy a tömegközlekedést kiváltották-e gyaloglással: a megkérdezettek 30 százaléka válaszolt erre igennel. A budapestiek és a megyeszékhelyen lakók közel 40 százaléka váltott gyaloglásra, a kisebb településeken kisebb volt az arányuk.

A taxizás nem igazán bevett közlekedési alternatíva: a megkérdezettek 59 százaléka, azaz kerekítve 10-ből 6-an soha nem közlekednek így, míg a további 41 százalék is csak alkalomszerűen taxizik.

„Sokan nem tudják, de a lakásbiztosításokhoz kiegészítő balesetbiztosítást is lehet kötni, ami a mindennapos közlekedés során (gyaloglás, tömegközlekedés) előforduló balesetekre is kiterjed” -fogalmazott Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

A tömegközlekedők közel harmada fél éven belül beszerezne egy autót, aminek elsődleges oka a koronavírus-fertőzéstől való félelem. Közülük is a legelszántabbak a jelenleg 24 és 39 év közöttiek, akik az első gépkocsi-vásárlók mintegy felét teszik ki. Eközben a tulajdonosok ötöde gondolkodik azon, hogy még egyet vesz a már meglévő autója mellé.

„Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak az alternatív mobilitási eszközök, mint amilyen az elektromos rollerek vagy például az autó-megosztás. Ez a trend most megfordul. A pandémia hatására egy új piac alakul ki a fizetőképes korosztály körében, amire a gyártóknak és a kereskedőknek is minél hamarabb reagálniuk kell. Az ehhez szükséges ellátási folyamatok és technikai háttér kialakításához pedig nagy szükség lehet külső szakértő bevonására is” – hangsúlyozta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere.

A válaszadók háromnegyede (78%) a járvány végét követően is gyakrabban vezetne. Az EY kutatása szerint hatalmas mértékben, közel 70 százalékkal csökkenhet azok száma, akik tömegközlekedéssel mennek majd munkába és hasonló arányban lehetnek kevesebben azok is, akik szórakozni, kikapcsolódni indulnának közösségi eszközökkel.

A gépkocsival nem rendelkező, de autóvásárlást tervező emberek több mint kétharmada benzines vagy dízel járművet választana, mindössze negyedük (23%) venne hibridet és csak 6 százalék döntene a tisztán elektromos meghajtás mellett.

Bár némiképp csökkent az arány, a többség számára továbbra is az autó jelenti a fő közlekedési eszközt, vidéken pedig népszerűnek mondható a biciklizés – többek között ez derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves magyarok közlekedési szokásokat vizsgálta még a koronavírus-járvány kitörése előtt.

Autó? bicikli? melyik és mennyire?

A hetente több alkalommal autózók aránya tavaly 72 százalékos volt, ez minimális csökkenést jelent az egy évvel korábbi 74 százalékhoz képest és lényegében megfelel a 2017-es szintnek. Az átlagnál magasabb a rendszeresen gépkocsiba ülők aránya a férfiak és a 30-39 évesek, illetve a nyugati megyékben élők körében. A megkérdezettek 8 százaléka hetente egyszer veszi elő az autót, ugyancsak 8 százalékuk havonta néhány alkalommal teszi meg ugyanezt.

A magyarok közel negyede – 23 százaléka – biciklizik rendszeresen, ez lényegében megegyezik az egy évvel korábbi 22 százalékos eredménnyel, ugyanakkor elmarad a 2017-ben és 2016-ban mért 30 százalék körüli szinttől. Ennél ritkábban, hetente egyszer vagy havonta pár alkalommal veszi elő a kerékpárt a lakosság 14 százaléka. Jelentős, 31 százalékos tábort alkotnak azok, akik soha nem ülnek biciklire.

Az országon belül azonban már jelentősek az eltérések: a vidéki városok, falvak lakosságának 26-27 százaléka kerekezik rendszeresen, ehhez képest nagyon elmarad Budapest 7 százalékos aránya. Érdemes figyelembe venni: bár a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések idejéről még nem készültek statisztikák, ám valószínűsíthető, hogy a bicikli népszerűbbé válhatott a kijárási korlátozások miatt.

A motor egyébként még annyira sem nem mondható bevett közlekedési eszköznek, mint a bicikli. A 30-59 éves magyarok 87 százaléka soha nem motorozik és mindössze 4 százalékuk használja rendszeresen. Igaz, a falvakban az átlagosnál többen pattannak motorra.

Budapest tömegközlekedik

A felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság 27 százaléka hetente többször veszi igénybe a helyi tömegközlekedési eszközöket, 36 százalékuk pedig szinte soha. A tömegközlekedés használata leginkább a budapestiekre és a felsőfokú végzettségűekre jellemző. Ezzel ellentétben a vonatozás például mindössze a megkérdezettek 5 százalékának jelenti a rendszeres közlekedési formát. Az emberek majdnem harmada csak évente 1-2-alkalommal, 45 százalékuk ennél is ritkábban ül vonatra. A vasút esetében is sokatmondó eltéréseket mutatnak a részletes adatok. A központi országrészben sokkal népszerűbb a vonat: az itt élők mindössze 30 százaléka nem használja, az ország keleti felében már 54 százaléknak, a nyugati régióban pedig 49 százaléknak nem jelent megoldást a vasút.

Taxit mindössze 30 százalék használ legalább alkalmanként és főként Budapesten: itt a megkérdezettek fele ül alkalmanként taxiba. A gépkocsi-megosztás illetve közösségi autózás viszont nem népszerűek: inkább a nagyobb városokra jellemző, de ott is csak évi néhány alkalommal veszik igénybe ezeket.

A Toyota mindeközben azonban már nem csupán sorozatgyártott hidrogénüzemanyag-cellás személyautót kínál (Mirai), de a vállalat Motomachi üzemében hadrendbe álltak a technológiával meghajtott targoncák, és sorozatgyártásra készek a vállalat hidrogénüzemanyag-cellás busz (Sora) és teherautó (Portal) prototípusai is. Előbbiek már jövőre, a tokiói olimpia során is a város tömegközlekedésének szerves részét képezik majd és a portugál Caetanobus is megkezdi a gyártásukat, míg utóbbiak elsőként Los Angeles és Long Beach teherkikötőinek forgalmát igyekeznek majd zölddé tenni a Paccarral együttműködve. Zárójelben megjegyzésre érdemes még az is, hogy a napokban bejelentett, a japán űrügynökség részére tervezett holdjárót is ez a technológia hajtja majd.

A Toyota ezenfelül számos a hidrogén széles körű felhasználását célzó kísérleti projektben van benne, az ipari és lakossági felhasználástól a hajózásig, és komolyan befektet a Japánban üzemelő hidrogéntöltő állomások számának növelésébe. A japán autógyártó ugyanis 2050-re új járműveinek átlagos szén-dioxid-kibocsátását legalább 90 százalékkal kívánja csökkenteni a 2010-es értékhez képest, de nem titkolt cél a zéró emisszió elérése.

A Toyota bejelentette, hogy olyan kutatási projektbe kezd, amely az energiaipar kulcsfontosságú szereplőjévé teheti a hidrogént. A Toyota Európa a Holland Energiakutatási Intézettel (Dutch Institute for Fundamental Energy Research) együttműködve dolgozik egy olyan eszközön, amely napsugárzás hatására hidrogént állít elő párás levegőből. Ez a szilárdtest fotoelektrokémiai cella tökéletesítve és nagyobb léptékben megvalósítva akár otthonok vagy autók energiaellátására is alkalmas lehet. Ez egyike azoknak az ígéretes technológiáknak, amelyek a környezetet szennyező fosszilis üzemanyagoktól való függőségünk enyhítésére a sokak által alkalmasnak vélt hidrogént mint energiaforrást igyekeznek hasznosítani. Szemben azokkal a folyamatokkal, amelyek szennyező energia felhasználásával állítanak elő hidrogént, a Toyota projektje – amely a holland tudományos kutatási szervezet pénzügyi támogatását is élvezi – ezt kizárólag napfény és levegő felhasználásával valósítaná meg. A kutatási projekt szorosan kapcsolódik ahhoz az újult erővel ébredő kezdeményezéshez, amivel a japán gazdaság a hidrogén felé fordul.

A februárban Las Vegasban megrendezett szórakoztatóelektronikai kiállításon (CES) mutatták be a Toyota és a Paccar teherautógyár által közösen kifejlesztett, hidrogénüzemanyag-cellás teherjárművet, amely az első a konténerkikötők károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó prototípusok sorában. Ezek a kezdeményezések egytől egyig annak az átfogó célkitűzésnek a részei, amelynek keretében Japán meg kívánja valósítani a tiszta energia álmát. A törekvés okait könnyű felismerni. Japán a világ első számú LNG (cseppfolyós földgáz) importőre, illetve a négy legnagyobb olaj- és kőszénimportőr egyike. A 2011-es fukusimai katasztrófát megelőzően atomerőművek biztosították az ország energiaszükségletének mintegy 30 százalékát, ám a 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár következtében bekövetkezett üzemzavarok miatt az ország átmenetileg az összes atomerőművét leállította. Ez felgyorsította Japán átállását a fenntartható energiára. Az ország célja egy hidrogénalapú társadalom létrehozása, és már 2020-ban, a tokiói nyári olimpiai játékok alkalmából demonstrálni szeretnék eredményeiket.

„Ahogy az 1964-es tokiói olimpia hagyatéka a széles körben alkalmazott sinkanszen gyorsvasút volt, a 2020-as játékok a hidrogén-infrastruktúrát hagyják örökségül az eljövendő generációknak” – fogalmaz magabiztosan Yōichi Masuzoe korábbi kormányzó, akinek a számos nemzetközi szakértő által osztott véleménye szerint az ambiciózus japán stratégiai energiaterv (amely 30 éves távlatban vázolja fel a gyártás, a közlekedés és a tárolás terén megvalósítandó célokat) más országok számára is modellként szolgálhat.

A legfontosabb leküzdendő akadályok

A változás folyamata természetesen nem nélkülözi az akadályokat, amelyekkel a 2014-es kezdetektől meg kell küzdenie az országnak (a hidrogén mint abszolút zöld energiahordozó autóipari és széles körű társadalmi felhasználását célzó fejlesztések terén a Toyota több mint két évtizedes múltra tekint vissza). A hidrogént elő kell állítani, ám éppígy meg kell oldani a szállításra és tárolására szolgáló infrastruktúra problémakörét, miközben az üzemanyagcella hatásfokán és előállításának költségszintjén is akad még fejlődési lehetőség.

A japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium (METI) 2016-ban elhatározta, hogy 2020-ra mintegy 40 ezer hidrogénüzemanyag-cellás gépkocsinak (FCV) kell közlekednie Japán útjain, amelyek kiszolgálására 160 töltőállomást és 1,4 millió lakossági üzemanyagcellát (úgynevezett ene-farmot) kell telepíteni. A METI a várakozások szerint a 2020 márciusáig tartó, kétéves időszakban legalább 108 milliárd jennel (975 millió dollár) finanszírozza a hidrogénprojekteket. Ma, kevesebb mint másfél évvel az olimpiai nyitóünnepség előtt a hidrogénalapú társadalom álma még meglehetősen távolinak tűnik.

A mindennapokban most még csupán elvétve találkozhatunk hidrogénalapú energiával. Tokióban több mint 100 darab Toyota hidrogénüzemanyag-cellás buszt áll majd forgalomba a játékok kezdetére, ám jelenleg még csupán hét darab üzemel a tokiói pályaudvar és a Tokyo Big Sight konferencia és kiállítási központ között. Míg a töltőállomások száma jövőre országszerte elérheti a 120-at, a telepítési költségek egyelőre mintegy háromszor magasabbak, mint egy hagyományos benzinkút esetében, a kereslet pedig még változatlanul igen csekély, különösen a nagyvárosok közigazgatási határain kívül. Japán déli részén, Szaga prefektúrában például mindössze 16 üzemanyagcellás gépkocsi működik, az egyetlen, 2016-ban telepített töltőállomás naponta egy ügyfelet szolgál ki a helyi napilap, a Szaga Sinbun szerint.

Az újgenerációs járműveket népszerűsítő központ adatai szerint Japánban eddig nem egészen háromezer üzemanyagcellás gépkocsit adtak el, az összeladások 2020-ig pedig várhatóan elmaradnak majd a célként kitűzött 40 ezer darabtól, annak ellenére, hogy a rohamos ütemben bővülő hidrogén-infrastruktúra alapjaiban gyorsíthatja fel a folyamatot. Ami a háztartási üzemanyagcellákat illeti, számuk a BloombergNEF jelentése szerint 2018 júliusában negyedmilliónál járt.

A magánszektor kezdeményezései hozhatják az áttörést?

Valószínű, hogy az országnak nem sikerül maradéktalanul teljesítenie a 2020-ra kitűzött célokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy lassulna a hidrogén iránti érdeklődés Sőt, a privát szektor erőfeszítéseinek köszönhetően folyamatos növekedésben van a technológia.

2018 márciusában tizenegy japán vállalat, köztük a Toyota, a Nissan és a Honda létrehozta a Japan H2 Mobility (JHyM) elnevezésű vállalkozást, azzal a céllal, hogy 2022-re nyolcvan hidrogéntöltő-állomást létesítsenek. A vállalat jelentése szerint mostanra csaknem tizenkét állomást adtak át.

Egy hónappal később a Kawasaki Heavy Industries más vállalatokkal egyetemben bejelentette, hogy Ausztráliában barnakőszénből kívánnak hidrogént kinyerni, amelyet cseppfolyós állapotban, hatalmas mennyiségekben szállítanának Japánba, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket.

Más cégek, köztük az olaj- és gáziparban tevékenykedő Chiyoda a világ első nemzetközi hidrogénellátó útvonalát igyekeznek létrehozni: jövőre ennek keretében akár 210 tonna hidrogént szándékoznak behozni Bruneiből – ez a mennyiség elegendő 40 ezer üzemanyagcellás gépkocsi tankolására.

A Tokyu Hotels szállodalánc tavaly megnyitotta a világ első, részben műanyaghulladékból kinyert hidrogénnel működtetett szállodáját. A köznyelvben csak Warehouse (raktár) néven emlegetett Kawasaki King Skyfront Tokyu REI Hotel üzemanyagcellája szén-dioxid-kibocsátás nélkül biztosítja a vendégszobák áram- és melegvíz-ellátását, áll annak a Toshiba Energy Systems & Solutions szolgáltatónak a jelentésében, amely uszodákban és áruházakban telepített már hasonló üzemanyagcellákat.

Japán emellett belföldi hidrogéntermelését is igyekszik felfuttatni: 2018 áprilisában mindössze 200 tonnára becsülték az előállított hidrogén mennyiségét, a gyártástechnológia fejlesztésével és a hidrogénimport rendszeresítésével a kormány a METI hidrogén alapstratégiájával összhangban 2020-ra négyezer, 2030-ra pedig 300 ezer tonnára kívánja növelni a megtermelt mennyiséget. Már előkészületben vannak a termelés növelését célzó projektek. A Toshiba Energy Systems & Solutions, valamint az új energia és ipari technológiai fejlesztési szervezet (NEDO – egy állami támogatású K+F központ) részvételével létrehozott konzorcium tavaly megkezdte egy olyan létesítmény építését Fukusimán, amely évente akár 900 tonna hidrogént is képes előállítani szél- és napenergia, valamint hálózati elektromos energia felhasználásával. Az itt megtermelt hidrogént üzemanyagcellás gépkocsikban, valamint Észak-Japánban és más területeken működő gyárakban fogják felhasználni.

Tokió kormányzója, Yuriko Koike szerint ugyancsak ezzel a hidrogénnel biztosítják majd a 2020-as játékok során az olimpiai falu energia-ellátását. A NEDO, a Kawasaki Heavy Industries és az Obayashi építkezési vállalat közös projektje 2018-ban a NEDO jelentése szerint a világon először megvalósította egy városi körzet tisztán hidrogénalapú hő- és elektromosenergia-ellátását. A cél, hogy hosszú távon megvalósítsák a közösségek energiaellátásának új módszerét.

„Az energiaipari átállás hosszú időt vesz igénybe. Még 2030-ban is csupán 800 ezer üzemanyagcellás gépkocsi járja majd a japán utakat. Mi magunk 2050-re előirányzott hidrogéntechnológiai célkitűzések megvalósításán dolgozunk. Számos feladat vár még ránk, a költségek csökkentésétől kezdve a hidrogén előállítására, tárolására, szállítására és felhasználására szolgáló technológiák tökéletesítéséig. A hidrogén népszerűsítése terén szerzett tapasztalatunknak köszönhetően Japán vezető szerepet fog betölteni ezen a területen. Emellett más országokkal együttműködve teremtjük meg a hidrogénalapú társadalmat” – véli Eiji Ohira, a NEDO igazgatója.

A Toyota az élen jár

Az üzemanyagcellás járművek iránt mutatott elkötelezettségével a Toyota kiemelkedik a hidrogént támogató japán vállalatok közül. A környezetbarát hibrid elektromos technológia több mint két évtizeddel ezelőtti bemutatása révén az elektromos autók forradalmát elhozó és ma is a világszintű részben vagy teljesen elektromos eladások mintegy 70 százalékát jegyző japán autóipari óriás több mint 25 éve kutatja az üzemanyagcellás technológiákat, első hidrogénüzemanyag-cellás elektromos (FCEV) koncepciójárművét 1996-ban mutatta be egy oszakai kiállításon. Az elmúlt években a Toyota egyre nagyobb összegeket ruházott be a hidrogénüzemanyag-cellás járművek technológiájába: csekélyebb költséggel gyártható, tömegpiaci személygépkocsikat és szabadidőjárműveket tervezett, a jobb méretgazdaságosság érdekében pedig teherautókba és buszokba is beépíti technológiáját.

A világ legnagyobb autógyártóit és energiaipari vállalatait tömörítő Hidrogén Tanács egyik vezető tagjaként pedig a Toyota aktívan részt vesz a hidrogénben mint zöldenergia-hordozóban rejlő össztársadalmi lehetőségek széles körű bemutatásában, nem utolsósorban pedig 5600, a hidrogénüzemanyag-cellás elektromos autók gyártásával kapcsolatos szabadalmát ingyenesen osztotta meg versenytársaival. A Toyota 2050-re új járműveinek globális átlagos szén-dioxid-kibocsátását legalább 90 százalékkal kívánja csökkenteni a 2010-es értékhez képest, végső célja pedig a zéró emisszó. Az autógyártó 2014 decemberében bocsátotta piacra a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás gépkocsiját: a futurisztikus megjelenésű Mirai szedánt, amely egy feltöltéssel több mint 500 kilométert képes megtenni. Az autó forgalmazása egyelőre a hidrogénkút-hálózattal már rendelkező országokra korlátozódik, tesztprojektjeikben előszeretettel választják energetikai vállalatok, közigazgatási szervek és mobilitási szolgáltatók (taxivállalatok és közösségi közlekedési vállalatok). A Toyota jelentése szerint 2018 végéig több mint 7500 Mirai szedánt értékesítettek a világ mintegy 16 országában.

A hidrogénüzemű nyerges vontatók és buszok mellett a Toyota egyre nagyobb arányban alkalmaz hidrogénüzemanyag-cellás villás targoncákat a Toyota Cityben működő Motomachi autógyártó üzemében, valamint a Los Angeles-i teherkikötőben. A vállalat 2018-ban bejelentette, hogy 2020 után tízszeresére szeretné növelni üzemanyagcella-köteg és hidrogéntartály-gyártási kapacitását, valamint hogy a Japánban működő Seven-Eleven üzlethálózattal közösen üzemanyagcellás könnyű haszonjárműveket készülnek bevezetni. Reményeik szerint hamarosan évente több mint 30 ezer üzemanyagcellás gépkocsit adnak el. Ezek a járművek azonban csak egy részét képezik majd a számos különböző technológiájú elektromos gépkocsiból álló flottának. 2030-ra a Toyota célja, hogy éves szinten minimum 1 millió zéró emissziójú járművet értékesítsen (ebbe a hidrogénüzemanyag-cellás járművek mellett beletartoznak az akkumulátoros elektromos autók is, amelyek eladásai szintén felfuthatnak a hatótáv növelését és a töltési idő csökkentését lehetővé tévő szilárdtest akkumulátorok térnyerésével).

„A hidrogén hosszú távú felhasználása nem olyasvalami, amire pusztán törekszünk, ezt alapvető feladatunknak érezzük” – fogalmaz Hisashi Nakai, a Toyota vállalati és technológiai csoportjának munkatársa. „A szén-dioxid-emisszió csökkentése fontos feladat, energiafogyasztásunkhoz kapcsolódóan fokozatosan egyre kevesebb szén-dioxidot szabad kibocsátanunk. A hidrogén könnyebben tárolható és szállítható, mint az elektromos energia, és mivel az utóbbi könnyen átalakítható hidrogénné, alkalmas az elektromos energia átalakításával, szállításával és elosztásával kapcsolatos, gyakori problémák megoldására. Úgy véljük, a hidrogén energiaforrásként történő alkalmazása a járható út, ezért mindent megteszünk az üzemanyagcellás gépkocsik széles körű elterjesztése érdekében.”

A gazdaságra váró feladatok

Egyes szakértők szerint Japánnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a hidrogénalapú jövő alapvető feltételeire. A hidrogénüzemanyag-cellás technológiára vonatkozó szabadalmak 60 százaléka japán kézben van, az ország 1974 és 2015 között közel 15 milliárd dollárt fordított a megújuló energiák, a hidrogén és az üzemanyagcella finanszírozására, írja Noriko Behling, az Elsevier Economic Analysis and Policy Journal hasábjain 2015-ben megjelent, Japán hidrogéniparáról szóló tanulmány társszerzője. Az üzemanyagcellának azonban olcsóbbnak, tartósabbnak és takarékosabbnak kell lennie, ha valódi változást kívánnak elérni

„Jóval nagyobb beruházásra van szükség a hidrogént, illetve az üzemanyagcella-technológiákat érintő kutatás és fejlesztések terén. Ehelyett azonban a japán kormányzat csökkenti K+F kiadásait” – világít rá Behling a kormány fogyatkozó költéseire.

Ahogy Martin Tengler, a tokiói BloombergNEF energiaipari elemzője kiemeli, számos kutató foglalkozik tökéletesített üzemanyagcellák tervezésével és hatékonyabb tárolási megoldásokkal – például fémhidridekkel –, ám ma még nem tudható, hogy ezek eljutnak-e a piaci bevezetésig. Japán hidrogénutópiájának életképessége végső soron a költségeken, illetve más országok részvételén áll vagy bukik.

„Ma még túl korai megmondani, a hidrogén életképes energiaforrás lehet-e Japán számára” – véli Tengler. „A jelenlegi becslések szerint 2025-ben a hidrogén importja kétszer olyan drága lesz, mint az LNG behozatala, a technológia azonban ma még gyerekcipőben jár. Ha az előállítás költsége ugyanolyan gyors ütemben csökken majd, mint a nap- és szélenergia technológiák esetében, akkor az ár a jelenlegi várakozásoknál jóval hamarabb mérséklődhet.”