A baloldali irányzatú hetilapot és hétközi testvérlapját, a The Guardiant jelenleg a Guardian Media Group (GMG) nevű kiadócsoport gondozza. A cég azonban már szeptemberben jelezte, hogy meg akar válni az Observertől, és tárgyalásokat folytat az adásvételről a Tortoise Media nevű hírportállal.

A Tortoise Media vezetője és társalapítója James Harding, a The Times című vezető konzervatív brit napilap volt főszerkesztője, aki később a BBC közszolgálati médiatársaság hírszolgáltató részlegének (BBC News) igazgatója is volt. A 2018-ban létrehozott Tortoise Media másik társalapítója Matthew Barzun, az Egyesült Államok volt londoni nagykövete, aki Barack Obama egykori demokrata párti amerikai elnök választási kampányának pénzügyi vezetőjeként is tevékenykedett.

A Guardian újságírói a héten kétnapos sztrájkot tartottak az Observer készülő eladása ellen tiltakozva, de a Scott Trust – a Guardian Media Group tulajdonosa – és a Tortoise Media pénteken bejelentette, hogy megállapodott a tranzakcióról. Ennek feltételei közé tartozik, hogy a Scott Trust a Tortoise Media egyik legnagyobb részvényese lesz, az új tulajdonos pedig 25 millió font (12,5 milliárd forint) befektetést hajt végre az Observerben a lap nyomtatott kiadásának fenntartása és digitális változatának fejlesztése végett.

Ole Jacob Sunde, a Scott Trust elnöke a megállapodás bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott: az Observer új alapjainak megteremtéséhez megfelelően finanszírozott, hosszú távlatban gondolkodó szövetségesre volt szükség, aki tiszteletben tartja a lap szerkesztői függetlenségét és liberális értékeit, és e feltételeknek a Tortoise Media megfelel. James Harding, a Tortoise alapítója és vezetője is azt hangsúlyozta, hogy az Observer a liberális, úttörő újságírás legjobb hagyományait testesíti meg, és a Tortoise Media örömmel vesz részt a lap megújításában. A tranzakcióról szóló megállapodást várhatóan néhány napon belül hivatalosan is aláírják.

Fotó: The Guardian

A görög Solomon oknyomozó portál, a Forensis, a német StrgF/ARD közszolgálati médiaszövetség és a The Guardian brit napilap újságíróinak közös nyomozása azt tárta fel, hogyan vezettek a görög parti őrség elhibázott lépései a közelmúlt legtöbb emberáldozatot követelő hajószerencsétlenségéhez. Munkájuk nyomán a görög hatóságok hivatalos tájékoztatóinak következetlenségeire is fény derült.

Az Európai Parlament Daphne Caruana Galiziáról elnevezett sajtótermében megtartott díjátadó ünnepségen Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, Pina Picierno, a díjért felelős parlamenti alelnök, valamint a 28 fős független európai zsűrit képviselő Juliane Hielscher, a Berlini Sajtóklub elnöke is részt vett Strasbourgban.

Metsola elnök beszédében elmondta: „Ma is, mint minden évben, Daphne Caruana Galizia emléke előtt tisztelgünk egy olyan díjjal, amely emlékeztet az igazságért és az igazságosságért folytatott harcára. Az újságírók világszerte továbbra is célpontok, csak azért, mert a munkájukat végzik, de nem hagyják magukat elhallgattatni. Ez a Parlament mellettük áll ebben a régóta tartó küzdelemben, amely a sajtószabadság és a médiapluralizmus védelméért folyik Európában és azon túl.”

A díjra 2023. május 3. és július 31. között lehetett pályázni. A 27 uniós országból több mint 700 újságíró nyújtott be pályaművet. A győztes alkotást a zsűri által legjobbnak ítélt 12 pályamű közül választották ki.

A győztes pályaműről

Az oknyomozók a Líbiából Görögországba tartó Adriana tragédiájának körülményeit vették górcső alá. A halászhajó a Görögország délnyugati részén található Pílosz partjaitól mintegy 50 tengeri mérföldre szenvedett hajótörést idén június 14-én, a fedélzetén utazók közül több mint 600 bevándorló halálát okozva.

Az újságírók több mint 20 interjút készítettek a túlélőkkel, valamint bírósági iratokba és a parti őrség feljegyzéseibe is betekintettek. Az információkból arra derült fény, hogy a hatóságok több lehetőséget is elszalasztottak a mentésre és figyelmen kívül hagyták mások felajánlását a segítségnyújtásra. A túlélők elmondásaiból az is világossá vált, hogy éppen a görög parti őrség vontatási manőverei süllyesztették el végül a halászhajót. A parti őrség mindvégig tagadta, hogy vontatni próbálta volna a hajót.

A végzetes éjszaka eseményeit a parti őrség hajónaplója és a mentőhajó kapitányának tanúvallomása alapján, valamint repülési útvonalakból, tengeri forgalmi adatokból, műholdfelvételekből, a közelben tartózkodó hajók videófelvételeiből és más források felhasználásával, interaktív háromdimenziós modellezéssel rekonstruálta a Forensis.

A tényfeltáró cikk elkészítésében a következő újságírók vettek részt:

• a Solomon részéről Sztávrosz Malihúdisz, Iliána Papangelí, Korína
  Petrídi;
• a Forensis részéről Sztéfanosz Levídisz, Hrisztína Várvia, Jeorjía
  Szkartádu, Andréasz Mákasz, Ebrahem Farooqui, Dímitra Andrítszu, Peter
  Polack, Eyal Weizman, Jasper Humpert, Miriam Rainer, Salma Barakat, Zac
  Ioannidis, Elizabeth Breiner;
• az StrgF/ARD képviseletében Armin Ghassim, Sulaiman Tadmory, Timo
  Robben, Sebastian Heidelberger;
• a The Guardiantól pedig Jórgosz Hrisztídisz, Katy Fallon, Lidía
  Emanuilídu és Julian Busch.

Fotó: Az Adriana hajó júniusban elsüllyedt a görögországi Pílosznál, több mint 600 migráns halálát okozva © Galateia Iatraki

Az Early Morning, Sainte-Maxime (Kora reggel, Sainte-Maxime) című, 1969-ben készült műért a londoni Christie’s aukciósház szerint hat percen keresztül licitálták túl egymást a versenybe szállók. Az elmúlt három évtizedben magánkézben lévő festmény becsült értékét 7 és 10 millió font (3,4-5 milliárd forint) közé tették.

A 85 éves festőművész egy fénykép alapján alkotta festményét, melyet dél-franciaországi nyaralásán készített Tony Richardson brit filmrendező Saint-Tropez-i nyaralójának teraszáról. Hockney akkori párjával látogatott el a francia riviérára, amely Katherine Arnold, a Christie’s aukciósház egyik vezetője szerint ekkor élte fénykorát.

„Hockney szerelmes volt, a képen látni lehet is az elégedettséget és a boldogságot. Szinte érezni lehet azt az örömöt, amit ő érzett a kép megfestésekor” – nyilatkozta az aukciósház második világháború utáni és kortárs európai művekért felelős vezetője. Hozzátette: szintén a francia térség „varázslatos” fényjátékába szeretett bele Henri Matisse francia és Pablo Picasso spanyol festő is.

A több mint 50 éves festmény leütési ára ugyanakkor töredéke az 1972-es Portrait of an Artist (Pool with Two Figures) című alkotás nyertes licitjének: Hockney híres medencés festményeinek egyike – amely a művész legelső munkái közé tartozik – négy évvel ezelőtt rekordáron, 90,3 millió dollárért kelt el. Ez akkori árfolyamon 25,5 milliárd forintnak, aktuális átváltásban pedig több mint 39,5 milliárd forintnak felel meg – írja az MTI.

Fotó: The Guardian

Nyugaton általánosan elterjedt az a vélekedés, hogy egy átlagos képességű ember körülbelül 10 ezer órányi gyakorlással válhat szakemberré a saját szakterületén. Japánban viszont csak azt tekintik mesternek, aki legalább 60 ezer órát töltött a legmagasabb szintű mesterfogások elsajátításával. Ez azt jelenti, hogy 30 éven keresztül, évente 250 napon át, napi 8 órában tanul és gyakorol. Ezekből az emberekből lesznek Japán legképzettebb kézműves mesterei, a Takumik, akiket most egy érdekfeszítő dokumentumfilmben mutat be a világ legzöldebb luxusautó-márkájából az elmúlt években valódi zöldéletmód-márkává váló, a dizájn, a gasztronómia, a kultúra és így a filmvilág területén is aktív, az értékek közvetítésére is mind nagyobb hangsúlyt helyező Lexus.

Az alkotást a Chef’s Table című televíziós sorozat rendezője, Clay Jeter készítette a luxusautó-márka számára, és a filmet most mutatta be világszerte a Prime Video. A Takumi – A kézművesség fennmaradásának 60 ezer órányi története négy japán művészt mutat be, akik mesterségüknek szentelték az életüket: egy két Michelin-csillagos séfet, egy tradicionális papírmetsző művészt, egy autóipari kézműves mestert és egy asztalost a világ egyik legrégebbi építőipari vállalatától. A hosszát és üzenetét tekintve egyaránt egyedinek számító dokumentumfilm premierjét New Yorkban, a DOC NYC filmfesztiválon rendezték meg. A film egy rövidebb, lényegre törőbb változatban is elérhető, de létezik egy teljes, 60 ezer órát bemutató anyag is, ami bemutatja, amint benne szereplő Takumi mesterek újra meg újra megismétlik, gyakorolják és tökéletesítik mesterségük fogásait, és a film órákra, napokra és évekre visszamenőleg jelzi e tanulási folyamat állomásait.

A British Museum volt igazgatója, Neil MacGregor narrációjával elkészített és a kézművesség és a mesterséges intelligencia világhírű szakértőit egyaránt megszólaltató film azt a kérdést feszegeti, hogy képesek leszünk-e megbecsülni és megmenteni az emberi kéz által teremtett művészeti értékeket, miközben olyan gépeket tervezünk, amelyek olyan precízek és gyorsak, amilyen az ember sosem lehet. A film trailere az alábbi linken tekinthető meg.

„Olyan korban élünk, amit a figyelemhiány és az örök időzavar jellemez” – fogalmaz Nora Atkinson, a Smithsonian American Art Museum kézművességre szakosodott kurátora. „Ezért aztán egyre kevesebb művész képes több tízezer órát rászánni arra, hogy tökéletesre csiszolja a tudását.”

Az előrejelzések szerint 2050-re a gépek gyakorlatilag minden területen túlszárnyalják majd az emberi képességeket. „Egy exponenciálisan gyorsuló fejlődési folyamat kellős közepében vagyunk” – véli Martin Ford, a Robotok kora – Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül? című könyv szerzője. Hozzáteszi még: eddig sosem tapasztalhattunk ilyen szintű átalakulást. „A következő tíz év során 10 ezer évnyi fejlődésnek lehetünk majd tanúi.”

Vajon eltűnik-e kézművesség, amint a mesterséges intelligencia túllép az emberi határokon? Vagy éppen ez lesz kultúránk túlélésének alapköve, és minden eddiginél értékesebbé válik? A dokumentumfilm végigjárja a tökéletességhez vezető utat egy olyan világban, amely az állandó racionalizálás és a gyors megoldások lázában ég. „A Takumi lényege, hogy egy adott művészet legapróbb részleteit is teljes mélységében megértsük” – véli Nahoko Kojima, a dokumentumfilmben szereplő tradicionális papírmetsző művész. „Eltökélten kell koncentrálnunk egyetlen dologra, és számtalan órát kell rászánnunk a megismerésére – majd pedig tovább kell lépnünk a következő részlet elsajátításához. Ehhez teljesen meg kell tisztítani a tudatunkat, és olyan szinten kell összpontosítani, ami egyszerűen elképzelhetetlen, amikor még csak a szakma alapfogásait tanuljuk.”

„A Takumi koncepció mind fizikai, mind filozófiai értelemben a Lexus lényege – méghozzá a márka megalapításának kezdetétől fogva, azaz immár 30 éve” – avat be Spiros Fotinos, a Lexus globális márkaigazgatója. „Takumi mestereink több mint 60 ezer órát (vagyis több mint harminc évet) áldoztak tudásuk fejlesztésére. Szeretnénk azáltal emlékezetessé tenni Lexus alapításának kerek évfordulóját, hogy egy filmben örökítjük meg a Takumi lényegét, és a mesterré váláshoz vezető 60 ezer órás utat.”

A nézők megtekinthetik a film 54 perces változatát, de megnézhetik a 60 ezer órás változatot is ezen a honlapon, hogy átéljék és megértsék azt az elkötelezettséget, ami arra ösztönöz valakit, hogy ilyen magas szintet érjen el választott mesterségében. A The&Partnership London által készített dokumentumfilm elérhető az Amazon Prime Video, az Amazon Instant, a Google Play és az iTunes oldalain.

A FILM KÉSZÍTŐI

Clay Jeter – író/rendező

Az amerikai rendező, Clay Jeter olyan produkciókon dolgozott eddig, mint az Emmy-díjra jelölt Chef’s Table, az első eredeti Netflix dokumentumsorozat. Jeter hat epizódot készített el 2015 és 2018 között, kialakítva közben saját jellegzetes vizuális stílusát. Ugyancsak az ő munkája volt a Jess + Moss című film is, amit 2011-ben mutattak be a Sundance Festivalon.

Dave Bedwood – író

Dave Bedwood 1998-ban kezdett szövegírással foglalkozni. Miután több londoni reklámügynökségnél is dolgozott, 2004-ben három munkatársával megalakították saját ügynökségüket, aminek a Lean Mean Fighting Machine nevet adták. Alig négy év kellett ahhoz, hogy a Cannes International Advertising Awards zsűrije nekik ítélje az Év ügynöksége címet. Dave olyan ügyfelekkel dolgozott együtt (és nyert velük díjakat), mint az Emirates, a Virgin, a Samsung, a The Guardian és a Lexus.

Rupert Maconick – producer

Rupert rengeteg igazán fontos film- és dokumentumfilm-rendezőivel dolgozott már együtt. 1994-ben alapította meg a Saville Productions vállalatot, amely hatalmas nézőszámú, fontos díjakat nyerő produkciókat vezényelt le és neves filmkészítőket foglalkoztatott: Martin Campbell (Casino Royale), Fernando Meirelles (Isten városa), Stephen Daldry (A felolvasó), James McTeigue (V mint Vérbosszú), Gavin O’Connor (A végső menet), Barry Levinson (Esőember), Bryan Singer (Közönséges bűnözők), Spike Lee (A belső ember), vagy Paul Haggis (Ütközések), Wim Wenders (Paris Texas), Morgan Neville (20 Feet from Stardom), és Werner Herzog (Cave of Forgotten Dreams). A Saville volt a producere a Global World Cup című rövidfilmnek, amit Fernando Meirelles (Isten városa) rendezett az adidasnak. Ugyancsak ő volt a producer a Werner Herzog rendezésével készített 35 perces From One Second to the Next című rövidfilmnél is, ami az AT&T számára készült, és hatalmas web- és PR-sikernek bizonyult – olyannyira, hogy már több mint 40 ezer iskolában és főiskolán levetítették. További fontos projektjei közt szerepel még a Bending the Light, amit Michael Apted (Up sorozat) készített a fotózás művészetéről, méghozzá a fotósok lencséin keresztül jelenítve meg a történeteket.

A FILMBEN SZEREPLŐ MESTEREK

Shigeo Kiuchi

A dokumentumfilm első szereplője a 67 éves asztalos, Shigeo Kiuchi, akit még az apja tanított a régi japán asztalosmesterség, a Miyadaiku művészetére.

„Úgy tekintek magamra, mint akire rábíztak valamit” – magyarázza Kiuchi. „A tudást apámtól kaptam, aki már előttem is ezt a munkát végezte, most pedig én adom át a következő generációknak.”

Kiuchi már tizenéves kora óta egy oszakai templomépítő cégnél, a Kongō Gumi vállalatnál dolgozik, amit 578-ban alapítottak. Kiuchi úgy tervezi, hogy a lehető legtovább folytatja pályafutását, mert mint mondja, „az asztalosok nem mennek nyugdíjba”. Ám e hosszú idővel szembeállítva saját szerepét csupán „egy szempillantásként” jellemzi a vállalat másfél évezredes történetében. A Kongō Gumi a világ legrégebb óta működő cége, amit még Shotoku herceg alapított az első japán buddhista templom megépítéséhez. A vállalat tulajdonosa a kezdetek óta ugyanaz a család, amelynek immár a 41. generációja vezeti a Kongō Gumi igazgatótanácsát.

Hisato Nakahigashi

Hisato Nakahigashi vezeti a Kiotóban működő, két Michelin-csillagos Miyamasou éttermet. A helyet még nagyapja alapította, és eredetileg fogadóként működött a zarándokok számára, akik a XII. században épült templomot látogatták; ez az a szentély, ami jelenleg a Miyamasounak is helyet ad.

„Hisato életében akkor érkezett el a fordulópont, amikor Takumi-fejlődésének 20 ezredik órájánál tartott” – meséli Clay Jeter, a dokumentumfilm rendezője. „Ekkor történt, hogy 55 éves édesapja váratlanul elhunyt, miközben Hisato éppen külföldi fine dining éttermekben tökéletesítette a tudását. Ekkor döntött úgy, hogy hazatér, és folytatja a családi hagyományt, ám az éttermet valami igazán különleges hellyé változtatja át.”

A nagy tiszteletben tartott vendégek tökéletes kiszolgálására Hisato minden reggel a helyi folyóból fogja ki a halakat, és a környéken gyűjti össze a helyben termő fűszernövényeket és hegyvidéki zöldségeket – miközben „köszönetet mond” a természetnek, amiért ellátja a konyháját alapanyagokkal. Ez a szemlélet a tradicionális japán Kaiseki szerves része, ami egy hagyományos, több fogásos japán vacsora. A Miyamasou úgy alkotja meg ezt a vacsorát, hogy a vendégeknek nyújtott élmény túlmutasson a puszta étkezésen.

Nahoko Kojima

A film harmadik szereplője Nahoko Kojima, aki 37 éves kora ellenére már teljesítette a 60 ezer órás tanulási időt. Kojima már ötéves korában, magántanulóként kezdte elsajátítani a Kirie, azaz a japán papírmetszés művészetét, majd 18 évesen Tokióba költözött, és 2004-ben dizájneri diplomát szerzett a Kuwasawa-intézetben. Egy ideig még grafikai tervezőként dolgozott a városban, de végül Londonba költözött, hogy még inkább elmerülhessen művészeti tanulmányaiban, és néhány éven belül megnyitotta első önálló papírmetszés-kiállítását. 2012-ben a Saachi Galéria mutatta be a Cloud Leopard című művét, ami öt hónapon át készült egyetlen darab fekete papírból. Kojima mindig részletes vázlatokkal és az eredetinél jóval kisebb papírmodellekkel kezdi az alkotást. Módszere „végtelenül munkaigényes, és óriási koncentrációt igényel; ha valamit elront, már lehetetlen kijavítani a hibát. A metszéshez használt szikék fele olyan vékonyak, mint a szokványos pengék, és három percenként cseréli őket.” 2013-ban az úszkáló jegesmedvét ábrázoló, Byaku című műve elnyerte a Jerwood Makers Open díját. 2018-ban vágott bele eddigi legnagyobb művének megalkotásába, egy életnagyságú, 32 méter hosszú kékbálna megformálásába, aminek elkészítését a film nézői is láthatják. Bár Kojima főleg Londonban él, 2016-ban egy tokiói ünnepségen átvehette a neves Kuwasawa Díjat, amivel azokat tüntetik ki, akik sokat tettek a művészetért.

Katsuaki Suganuma

A dokumentumfilm a Lexus egyik Takumi mesterét, Katsuaki Suganumát is bemutatja, aki már 32 éve dolgozik a vállalatnál. Ez idő alatt a Lexus végső minőségi ellenőreként hatalmas technológiai változások szemtanúja volt, hiszen megélte a mesterséges intelligencia térhódítását és a robotok munkába állítását is. Mégis ő az élő bizonyíték arra, hogy az emberi tudás nélkülözhetetlen az autógyártásban. A film elkalauzol minket Japánba, a 4 millió négyzetméteres Tahara üzembe, a világ egyik legmodernebb technológiájú gyárába. Katsuaki egyike annak a maréknyi elkötelezett mesternek, akik negyed évszázadnyi tanulással és munkával Takumi mesterré váltak. 60 ezer órányi gyakorlás áll mögöttük. Ezt a rengeteg időt azzal töltötték, hogy tökélyre csiszolják tudásukat és pontosságukat; így született meg ez a szinte emberfeletti képességekkel bíró csoport, akiknek pengeélesek az érzékeik. A Lexus úgy tekint rájuk mint őrzőkre, akik a gyártás minden egyes fázisában biztosítják az autók hibátlan, tökéletes kidolgozását. Ez a szemlélet a Lexus minden tevékenységét áthatja, és a Takumik feladata, hogy e filozófiát nemzedékről nemzedékre átörökítsék. Minden Takumi kineveli tanítványait, továbbadva a tapasztalatot, a hagyományt és a Takumi szellemiséget. Ezért hisszük szilárdan, hogy a Lexusok kézműves kidolgozása egyedülálló.

TOVÁBBI SZAKÉRTŐK

Nora Atkinson

Nora Atkinson a kézművesség neves amerikai szakértője, különös tekintettel a kézművességnek a modern kultúrában betöltött szerepére és fontosságára. Jelenleg a washingtoni Smithsonian American Art Museum kurátoraként dolgozik, és számos nagy sikert aratott kiállítást szervezett már, amiért a Washingtonian Magazine 2018-ban neki ítélte a Legmerészebb és legjobb kurátor címet. Atkinson ez év elején tartotta meg a TED-en a Rácsodálkozás kora című előadását, aminek témája a jövő társadalmi szintű változásai mellett a mesterséges intelligencia új szerepe volt a kreativitásban. Atkinsonnal Washingtonban forgattunk, ahol nemcsak általában a kézművességről beszélt, hanem arról is, hogy hol a helye e művészetnek a digitális korban – felfedve a luxus és a kézi munka összefüggéseit, és ennek értékét a jövőben.

Martin Ford

Martin Ford jövőkutató szakterülete a mesterséges intelligencia és a robotika hatása a társadalomra és a gazdaságra. Eddig két könyvet írt a technológiáról; legutóbbi műve, a Robotok kora – Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül (2015) felkerült a New York Times bestseller-listájára, és elnyerte a Financial Times és a McKinsey A 2015-ös év legjobb üzleti könyve díját.

Martin TED-előadása, a Hogyan okozhatja az AI a munkahelyek eltűnését? azt az ellentmondást boncolgatja, hogy a mesterséges intelligencia kedvezőtlen jelenségeket szül az iparban, ugyanakkor vitathatatlanul haladást jelent, és új iparágakat teremt.

Jon Bruner

Jon Bruner újságíró és programozó vezeti a professzionális szintű 3D nyomatókat gyártó Formlabs vállalat Digital Factory programját. Ezt megelőzően számos publikációt írt az adatokról, a mesterséges intelligenciáról, a hardverekről, a Dolgok Internetéről, a gyártásról és az elektronikáról, és Joi Itóval közösen vezetett egy programot, aminek témája a szoftverek és a fizikai világ metszéspontja volt. Az interneten rengetegen olvasták cikkeit, például a Hogyan válhat átláthatóvá az AI és az Adat-integrálás AI-val című írásait, amelyekben az emberi szakértelem és az algoritmusok kapcsolatát fejtegeti. Jonnal a The Economist is készített már podcast-interjút a gépek azon képességéről, hogy az embert utánozzák. Jon felteszi a kérdést: ha a számítógépek gyönyörű zenéket tudnak írni, akkor vajon a 3D nyomtatók is el tudják sajátítani a hagyományos technikákat? Martin Forddal ellentétben Jon Bruner derűlátó. Ő az a fajta jövőkutató, akit lelkesedéssel töltenek el a lehetőségek, amelyek akkor nyílnak meg az emberek számára, amikor a mesterséges intelligencia végzi majd el bizonyos feladataikat és munkáikat. Arról beszél, milyen gyönyörű lesz, amikor az ember és a gép együtt, vállt vállnak vetve dolgoznak majd.

Neil MacGregor narrátor

Neil az emberiség történetének rendkívül elismert szakértője, aki éveken át dolgozott a National Gallery és a British Museum igazgatójaként, jelenleg pedig a berlini nyílt Humbolt Forum vezetője (ez Németország válasza a The Metre). Neil az ember alkotta tárgyakat elemezve mesél a világ történetéről. Bestsellerré vált könyve – és egyben kiállítása és podcastja –, A világ története 100 tárgyban igazi mérföldkőnek számít ezen a szakterületen, amelynek ő maga világhírű szaktekintélye, szerzője és előadója.