A forgalmas utak és a társadalmi kapcsolatok csökkenése közötti kapcsolatot a városfejlesztési kutatások már az 1960-as évek óta széles körben ismerik, de eddig soha nem mérték empirikusan. Az ITU Copenhagen, a bécsi Complexity Science Hub, a Budapesti Corvinus Egyetem és a University of Amsterdam kutatói most számszerűsítették ezt a hatást, az eredményeket március elején publikálták a Proceedings of the National Academy of Science (PNAS) folyóiratban.

A kutatócsoport 1 millió Twitter-felhasználó 2013-as, becsült lakóhely-adatait és online kapcsolatait elemezte az Egyesült Államok 50 legnagyobb városának városi autópálya-hálózatával összevetve. Ez alapján, egy az autópályák elhelyezkedésére nem érzékeny random kapcsolathálózatot készítettek, mellyel összehasonlítva mérhetővé vált az autópályák befolyása a társas kapcsolatokra, egy elválasztási pontszámon (barrier score) keresztül.

Az eredmények szerint a városi autópályák minden egyes amerikai városban csökkentették a társadalmi kapcsolatok számát, átlagosan 1-16 százalékkal. Ez a hatás különösen erős 5 kilométeren belül, és összhangban áll olyan múltbeli amerikai állami törekvésekkel, amikor az autópályákat kifejezetten arra építették, hogy közösségeket szigeteljenek el, különösen a feketéket. A társas kapcsolatok legnagyobb csökkenését Clevelandben és Orlandóban tapasztalták, míg legkevésbé Portlandben és New Yorkban zavarják az autópályák a társas életet.

„A várakozásaink szerint a városi autópályák elválasztó hatása nemcsak az Egyesült Államokban, de más országokban, így Magyarországon is kimutatható lesz, ehhez azonban további kutatások szükségesek” – mondta Juhász Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem CIAS Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatócsoportnak köszönhetően most először kvantitatív bizonyítékok állnak a rendelkezésre arról, hogy a közlekedési infrastruktúra kialakítása szétzilálhatja a szociális hálózatokat és szegregálhatja a városrészeket. Ennek fényében a döntéshozóknak érdemes olyan infrastrukturális döntéseket hozni, amelyek figyelembe veszik a társadalmi szövetre tett hatást és újra összekapcsolhatják a városi közösségeket.

A kutatást a Carlsberg Alapítvány COCOONS projektje, az EU Horizont Projekt JUST STREETS és az EU Marie Skłodowska-Curie Posztdoktori Programja finanszírozta.

Domokos Gábor alkalmazott matematikus, az MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport vezetője, Kun Ferenc (Debreceni Egyetem) és Török János (BME) elméleti fizikusok, valamint az amerikai Pennsylvania Egyetemen dolgozó Douglas Jerolmack geofizikus igazolta, hogy ha véletlenszerűen választott síkokkal kellően sokszor vágunk ketté egy testet, akkor a folyamat eredményeként keletkező testek (poliéderek) „átlagos alakzata” egy kocka lesz. Miután a természet leggyakoribb folyamata az aprózódás, ezért a csoport vizsgálta a természetben fellelhető feszültségmezőket is, amelyek a testek töredezését okozzák. A számítások és modellezések azt igazolták vissza, hogy a felbukkanó leggyakoribb feszültségmezők szinte kizárólag olyanok, melyek átlagos értelemben kockákat hoznak létre. A kutatás alapján így arra jutottak, hogy a Földön (ahogy más bolygókon is) fellelhető töredezett sziklák és kövek átlagos értelemben kockának tekinthetőek.

A több mint 3,5 éves bizonyítási eljárás bravúros matematikai, fizikai és geofizikai munka eredménye. Ennek a jelentőségét tükrözi, hogy a világ legkiemelkedőbb tudományos folyóiratai között számontartott PNAS – amely az amerikai tudományos akadémia (National Academy of Sciences) lapja – a napokban publikálta a bizonyításról szóló cikket. „Naprendszerünk tele van kövekkel, sziklákkal, amelyek szüntelenül aprózódnak. Ez a munka olyan szemszögből mutatja be ezt a folyamatot, ahogy azt korábban még soha nem láthattuk” – mondta Domokos Gábor.

A kutatás eredményeként Domokos Gábor és társa Várkonyi Péter másik, korábban hatalmas visszhangot kiváltó munkája, a Gömböc természettudományos értelemben is a helyére került. A találmány már a bemutatásakor tudományos szenzáció volt. Ez ugyanis az első olyan ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet.

Azt már előzőleg sikerült igazolni, hogy a természetben fellelhető testek az alakfejlődésük, vagyis a kopásuk során folyamatosan veszítik el egyensúlyi helyzeteiket, és ilyen értelemben a Gömböc felé tartanak – bár ezt a végső állapotot sosem érik el.  A Gömböc így az alakfejlődési folyamatok láthatatlan végállomása, míg a jelen kutatások szerint a kocka a – szintén láthatatlan – kezdete ugyanezen a folyamatoknak.

A Gömböc egyedi, számozott példányai a test tudományos jelentőségének köszönhetően ma már a világ számos pontján megtekinthetők:  természettudományi múzeumok, híres egyetemek állandó kiállítási tárgyai. Egy Gömböc azonban a szó szoros éltelmében is kiemelkedik közülük. A Corvin Sétányon áll ugyanis a világ eddig egyetlen szabad téri Gömböc-szobra. Az acélvázra épített, 4,5 méter magas és több mint 4 tonnás alkotás jelenleg a világ legnagyobb Gömböc-formájú installációja. Az alkotást 2017 decemberében került a helyére a Nokia Skypark épületénél, egy közel hatórás folyamat végén. A rozsdamentes, gyöngyszórt krómacél héjú, több mint 40 ezer liter térfogatú alkotást a Futureal-csoport megbízásából, Zalavári József művészeti vezetésével építették a Gömböc felfedezőivel szoros együttműködésben.

A világ legnagyobb Gömböc formájú szobrának elhelyezésével egy olyan ikonikus köztárgy létrehozása volt cél a Corvin Sétányon, amely nemcsak bárki számára megtekinthető, de vonzó turisztikai látványosságot kínál és egyben méltó emléket állít a magyar kreativitásnak.