Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni… És csak csendben sírni. Főleg, ha nő vagy! Ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen, ahol borzalmas bűncselekmények tették elviselhetetlenné a hétköznapokat. Húsz évvel később Durica Katarina megtörte a csendet, és beszéltetni kezdte azokat a nőket, akik annyi éven át hallgattak, pedig tanúk voltak, tanúk és áldozatok. Interjúk, vallomások és beszámolók alapján íródott a regény, amelyben három különböző korú nő sorsán keresztül kirajzolódik a rendszerváltás utáni Kelet-Európa talán legsötétebb maffiatörténete. A megrázó sikerregényből Kovács Krisztina készített színpadi adaptációt, melyet Paczolay Béla rendezésében mutattak be a Vígszínház Házi Színpadán. Az előadást a koronavírus-járvány miatt 2021. március 13-án először streamen láthatták a nézők, majd 2021. október 8-án megtörtént a színpadi ősbemutató is.

„Emlékszem a próbára a barátnőm vitt el. Amikor kimondtam, hogy a Vígszínház művészbejárathoz megyünk, akkor tudatosult bennem, hogy mindez valóban történik, hogy előadás lesz a regényből, hogy az a történet, aminek a megírása előtt olyanokat mondtak, hogy „húsz évvel ezelőtti nők nyomora kit fog majd érdekelni”, mégsem volt igaz. Nagyon boldog vagyok, hogy ez az előadás megélte a századikat, úgy érzem, hogy valamiféle elégtételt kaptak végre azok a nők, akik hallgattak, akik csendben sírtak. Külön öröm, hogy nagyon sokan jöttek Felvidékről vonattal, busszal, utaztak több átszállással, hogy megnézzék az előadást. Nagyon sok olvasói, nézői visszajelzést kaptam, óriási öröm, hogy hatással van rájuk. Mindhárom színésznő elképesztőt alakít, immáron századszor, nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen érzékenyen formálják ezeket a karaktereket.” – emeli ki a regény írója, Durica Katarina.

Az előadásban szereplő három nőalak — Hilda, Júlia, Erzsi — különböző szálakon kapcsolódik a maffiához, így mind a hárman másképp érintettek az erőszakos eseményekben. Ezek a szálak azonban több ponton találkoznak, összekapcsolódnak, és lassan kirajzolódik, hogy ugyanannak a történetnek az áldozatai ők, csak másféleképpen. „A regény három szereplője ugyanabban a panelházban él, a mindennapok fizikai keretei nagyon hasonlóak számukra. Ezért úgy gondolkodtunk, hogy a három színész – Kiss Mari, Balázsovits Edit és Márkus Luca – egy közös térben létezik, egymás mellett, mégis valahogy elszigetelve, magányosan. Ennek az egymás mellett létezésnek a megteremtése volt a legizgalmasabb, és az, hogy az elmesélt történeteket hogyan lehet a színészi játékkal élővé, jelenidejűvé tenni” – mesélte korábban az előadás rendezője, Paczolay Béla.

A rendes lányok csendben sírnak erőt és bátorságot ad azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot, akik nem merték felemelni a hangjukat, akik eddig szégyenbe burkolózva éltek. A bemutató óta az előadás többször vendégszerepelt Szlovákiában: Komáromban, Somorján és Dunaszerdahelyen. Mindannyiszor felkavaró és egyben felemelő volt a találkozás a nézőkkel, akik között között sok áldozat és szemtanú is volt.

Fotó: Gordon Eszter, Vígszínház

A Toldi a Pesti Színházban egy kerettörténettel indul. Egy fiatalember, egy állástalan színész adja elő, ezzel próbálja megkeresni a kenyerét az utcán. Vagyis az olcsó szórakoztatás, vásári mulattatás helyett valami értékes, számára fontos mű előadását választja. A mesélés alaphelyzete aztán fokozatosan eltűnik, és a színész egyszemélyes előadásában megelevenednek a Toldi szereplői: Toldi Miklós, Toldi György a rókalelkű bátyja, Miklós édesanyja, Bence a hű szolga, a király, a cseh vitéz és az elbeszélő, aki gyönyörű leírásokkal tűzdeli tele a történetet.

Az előadást Paczolay Béla rendezte, Toldit Csőre Gábor testesíti meg, aki a bemutató évében az alakításáért elnyerte az Ajtay Andor díjat és a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy tíz év benne lesz ebben az előadásban. Azt reméltem, talán Arany János és az a sok munka, amit közösen beletettünk, megment minket a totális bukástól. Ez a siker tényleg csapatmunka eredménye, mindenkié, aki bármilyen módon részt vett az előadás létrejöttében. Gyerekkoromban egyébként én is nehezen fogadtam be a művet. Amikor több mint 10 éve elkezdtem vele foglalkozni, folyamatos rácsodálkozás volt az újraolvasás. Szerintem sokan vagyunk így ezzel: azt hisszük, ismerjük a Toldit, és sok olyan sztereotípia él bennünk róla, amelyeket az iskolában tanultunk. Aztán ha felnőttként újra elővesszük, meglepődünk, hogy mennyi szín, izgalmas mozzanat, humor van benne. Persze emlékszünk, hogy bika meg farkasok, de hogy közte mi van, azt már elfelejtettük. Miklós belső vívódását és döntéseit pedig talán csak felnőttként lehet igazán megérteni… Egyébként nincs olyan nap, amikor ne jutna eszembe a Toldi egy-egy sora. Mindenre jó, mint a szent könyvek, bölcselkedni lehet belőle. Egy idő után én lettem az összes szereplő, és a sorsuk is az én életem” – meséli Csőre Gábor.

A Pesti Színházban a történetet élőzene kíséri, amelyet Barabás Béla zeneszerző írt. A két zenész nemcsak mindvégig jelen van a színpadon, de együtt élnek, együtt lélegeznek Toldi történetével. Az előadás másik főszereplője Csáki László Balázs Béla-díjas, nemzetközi hírű animációs rendező mozgó illusztrációja, ami kreatív értelmezésekkel, szabad asszociációkkal egészíti ki az előadást, így egy a fiatalok számára könnyen megfejthető és természetesnek ható vizuális nyelven segíti a befogadást.

Fotó: Dömölky Dániel