Az elmúlt év pénzügyi sajtója felfedezte magának a korábban is létező, de szinte ismeretlen feltörekvő csillagot: a non-fungible tokent, vagy népszerű rövidítése szerint az NFT-t. A hazai szaksajtóban annyira új a fogalom, hogy még elfogadott, egységes magyar neve sincs – legtöbbször nem helyettesíthető tokennek vagy nem helyettesíthető érmének, esetleg zsetonnak hívják, de sokan itthon is csak egyszerűség kedvéért NFT-nek nevezik.

A szokatlan és körülményes név az eszköz megkülönböztető tulajdonságára utal: a kriptovilág más tokenjeivel, érméivel szemben, az NFT egyedi, nem helyettesíthető, nem becserélhető érme. Míg a bitcoin vagy bármilyen más bankjegy mindenkor behelyettesíthető egy másik hasonló bankjeggyel (pl. az egyik ezer forintos bankjegy bármely másik ezer forintos bankjeggyel), az adott NFT-ből egyetlen egy van és semelyik más NFT-vel nem helyettesíthető be. Sokáig az NFT egy megbonthatatlan egység volt, semmivel nem osztható, nem volt töredék értéke, ellentétben mondjuk a bitcoinnal (vagy más kriptovalutával), ahol már ismerjük a SAT-ot, ami egy bitcoin százmilliomod része. Az tette lehetővé a bitcoin hatalmas felfutását, hogy a tőzsdén a kisbefektetők akár töredék bitcoinokat is vásárolhattak. Az NFT piacon mostanában jelent meg a fraction, ami azt jelenti, hogy egy nagyértékű NFT-nek megvásárolható egy kisebb része, bizonyos hányada is. Ez azonban még nem terjedt el, nagyon kezdeti fázisban van. Ebből adódóan nincs és nem is lehetséges az érme egységes árfolyama, minden egyes NFT annyit ér, amennyiért értékesíteni lehet az elsődleges vagy másodlagos piacon.

Valójában mi is az a rejtélyes NFT?

Az NFT a blokkláncon tárolt, egy eredetileg digitális eszköz tulajdonjogának igazolására szolgáló virtuális okmány. Az NFT megjelenését az tette lehetővé, hogy az Ethereum nevű, nyílt forráskódon alapuló hálózaton bevezették az örökölhető ún. „okos szerződéseket”, melyek révén követhetővé és átruházhatóvá vált a digitális és később már bizonyos fizikai tárgyak, eszközök tulajdonjoga is. A blokkláncon tárolják ezeket a tulajdonjogi igazolásokat. Emiatt az érintett személyek és vállalatok a föld bármely pontján megbízható igazolást szerezhetnek az adott eszköz tulajdonjogáról. Ez elemi feltétele annak, hogy az NFT-kkel történő kereskedés elindulhasson.

Nem csak hogy elindult ez a kereskedés, hanem 2021-ben megköttetett az eddigi legnagyobb értékű szerződés Beepie egyik digitális alkotásáról, amiért a boldog új tulajdonos 69 millió amerikai dollárt volt hajlandó kifizetni. Ez valóban kiemelkedő csúcs, de ma már nem ritka a pár millió dolláros értékű NFT-ügylet. Ezek a nagy összegű adás-vételek első sorban a digitális képzőművészet területén tapasztalhatók, de az NFT a digitális tér szinte minden területén jelen van.

A kezdetek a 2010-es évek közepére nyúlnak vissza, a blokklánc technológia akkori felfutása hozta létre az Ethereum digitális szoftverplatformot, amely számítógépes kódok tárolására szolgál és ahol az első NFT-k megjelentek. Az Ethereum ma is a fő háttere az NFT-nek, a kereskedés is elsősorban itt zajlik, de azóta már több blokkláncon is elérhetők az érmék. A nagy ugrás 2017-ben következett be, amikor az Ethereumon megjelent a kanadai DapperLabs által kifejlesztett és rövid idő alatt hihetetlenül népszerűvé váló CryproKitties, azaz virtuális Kitty macskák nevű termék. Mindegyik egyedi volt és az Ethereum kriptovalutája, az ether révén lehetett megvásárolni őket. Valóságos „őrület” alakult ki a megvehető, táplálható és eladható Kitty macskák körül. A divathullám csúcsán 2018-ban a legdrágább virtuális Kitty macska 140 ezer dollárért kelt el. Innen már megjósolható volt az NFT piaci felfutása és jövője.

Természetesen ezt követően az NFT hamarosan megjelent a videojátékok világában is, ahol a játékokhoz szükséges tárgyakat, eszközök tulajdonjogát lehetett megvásárolni, de jelen van a modern zenében, filmművészetben is. Gyakorlatilag minden lehet NFT, amiről digitális tulajdonjogi igazolást lehet kiállítani. Még fizikai tárgyak is, amennyiben digitálisan feldolgozható egyedi megkülönböztető jellel rendelkeznek: például egy személygépkocsi alvázszáma vagy egy ingatlan helyrajzi száma. Mindezekről készül egy NFT, amely a tulajdonjogot igazolja.  Van olyan amerikai kosárlabda klub, amelyik a törzstagok igazolványát már NFT formátumban adja ki.

Hogy milyen sajátos hasznosítása lehet az NFT-nek a pénzügyi szolgáltatói szektorban és mik a legjellemzőbb kritikák, arról a következő cikkünkben olvashat.

Fotó: Kind and curious, Unsplash

Az NFT-ben az a találmány, hogy a műpéldánytól elválasztja a tulajdonlást jelképező adatokat, és az utóbbit egy külön rendszerben kezeli. A digitális és emiatt végtelenül, minőségromlás nélkül másolható adatok esetében ilyen megoldása eddig még nem volt a pénzügyi világnak. A különböző digitális javak birtoklását aktiváló kódokkal, internetes aktivációs megoldásokkal, másolásvédelmi szoftverekkel és digitális jogkezelő szolgáltatásokkal tudtuk biztosítani. Ezek mindegyikének megvan az a hibája, hogy az ilyen tárgyak másodlagos (azaz használt) kereskedelmét nem lehet megvalósítani a rendszeren belül. A sima szoftverkód esetében arra nincs garancia, hogy az első vásárló nem használja tovább a licencét az eladás után. A digitális jogkezelés tehát kriptográfiai nonszensz, mert egyszerre kapja meg a végfelhasználó a kódot, a kódolt adatot és a kulcsot, mégis azt várják tőle, hogy ne vegye le a titkosítást a kódolt adatról és ne másolja végtelen sokszor le. Az online hitelesítési platformok pedig a másodlagos piac kialakítása helyett licencmegoldásokat dolgoztak ki. Remek példa erre a Steam digitális játékbolt, vagy a pénzügyi szempontból nagyon egyszerű licencfeltételek mellett használható Spotify.

A digitális műkincsek esetében egyik létező megoldás sem szolgálta a már létező művészeti piac és világ folyamatait. Ez a szféra fontosnak, sőt értékmérőnek tartja a korábbi tulajdonosokat. Egy mű tulajdonlási története nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az értékét beállítsa. Más egy alkotás megbecsültsége, egy művész státusza azután, hogy eladta a művét egy galeristának, vagy ha megvette és kiállította egy ismert sztárcsináló intézmény, esetleg eladták egy árverésén.

„Az NFT tokenekre épülő digitális műkincspiac mögötti ötlet, hogy hiába másolható milliónyi példányban az alkotás, birtokosa mégis csak annyi lehet, amennyit a művész enged. Kibocsáthat valamelyik NFT-s boltban egy sorozatot, mintha rézkarcot, számozott nyomatokat vagy fotónagyításokat adna ki a kezéből. Esetleg piacra dobhat egy egyedi alkotást is, amit csak egyszer ad el” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Mindkét esetben a fel nem cserélhető token, azaz az NFT az ERC721 szabványon alapuló adatcsomag. Ez pedig az ERC20-as szabványra épül rá, amit már az ICO-k kapcsán mindenki megismert. A lényege ennek az, hogy az Ethereum blokkláncán bárki tud definiálni saját tokentípust és tokeneket kibocsátani.

Ezek a tokenek egyediek, azaz nem úgy viselkednek, mint a kriptovaluták, amelyeknek az egyes példányai szabadon felcserélhetők egymással. Teljesen mindegy, melyik ezerforintos van a zsebünkben, a lényeg, hogy van ezer forintunk. Leegyszerűsítő, de működő analógiával élve, az NFT-vel egy darab tokenhez kötjük hozzá a műkincs birtoklásának jogát. Olyan ez, mintha egy szerződésben rögzítenénk, hogy a Mona Lisa azé, akinél a GF1234567 sorszámú bankjegy található. Hogy ezt más pénzügyi megoldásként már ismerjük? Valóban így van, a bemutatóra szóló részvények és értékpapírok hasonló logikát követnek, csak ott a műpéldánytól a tulajdonjog nem válik el, mert fizikai megjelenési módja is van a részvénynek.