Fergeteges színházi showműsorral indult a Nemzetközi Színházi Műhely Sopronban. A különböző országokból érkezett fiatalok tánccal, dalokkal mutatkoztak be egymás és a nagyközönség előtt.

A műhely a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szervezésében jött létre, a kaposvári MATE Rippl-Rónai Művészeti Kara mellett öt ország – Spanyolország, Románia, Peru, Bulgária és Mongólia – színházi képzéseit képviselő színészmesterség-tanárok és fiatal színész-, illetve rendezőhallgatók részvételével. A külföldi résztvevők olyan neves nemzetközi intézményeket képviselnek, mint a bukaresti „I.L. Caragiale” Színház- és Filmművészeti Nemzeti Egyetem (Universitatea Națională de Artă Teatrală și Cinematografică, Románia), a Perui Alkalmazott Tudományok Egyeteme (Universidad Peruana de Ciencias Aplicadas, Peru), a Kasztília és León Tartományi Felsőfokú Színművészeti Iskola (Escuela Superior de Arte Dramático de Castilla y León, Spanyolország), a Mongol Állami Akadémiai Drámai Színház, valamint a Bolgár Nemzeti Színház- és Filmművészeti Akadémia (NATFA) Bábszínháza és Drámai Tagozata.

A több mint 80 fős nemzetközi csapat tréningeken, workshopokon és közös alkotófolyamatokon keresztül ismerkedik meg egymás színházi hagyományaival, szemléleteivel, új lehetőségeket keresve az együttműködésre és közös gondolkodásra.

Prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora a megnyitón hangsúlyozta: „A Nemzetközi Színházi Műhely nem csupán nyári szakmai program, hanem az SZFE nemzetközi fejlesztési stratégiájának szerves része. Nagy öröm számunkra, hogy hallgatóink ismét egy sokszínű, nemzetközi közegben, inspiráló alkotótérben dolgozhatnak együtt külföldi művészdiákokkal. A különböző kulturális hátterek találkozása, a színházi tudás megosztása és a közös munka olyan tapasztalatokat hozhat, amelyek hosszú távon is meghatározhatják a résztvevők szakmai útját. Hisszük, hogy ez a műhely hozzájárul a nyitott, határokon átívelő színházi közösségek formálásához.”

A szakmai napok reggelente tréningekkel indulnak, amelyeket elismert hazai és külföldi mesterek tartanak – ezen keresztül a résztvevők bepillantást nyerhetnek a Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko által fémjelzett módszertől kezdve a Mihail Csehov-technikán és a Grotowski-, illetve Suzuki-alapú színésztréningeken át a kortárs fizikai színházi gyakorlatokig – ismertette a programot Kozma András műfordító-dramaturg, a Nemzeti Színház képviseletében, aki egyben az SZFE oktatója és a műhely szakmai vezetője is.

Délutánonként nemzetközi vegyes csoportokban, rendezőhallgatók vezetésével zajlik a közös munka, amelynek célja, hogy a résztvevők kortárs színházi eszközökkel hozzanak létre egy-egy, kb. 20–25 perces performanszot Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája alapján. A záróelőadásokat július 8-án mutatják be Sopronban.

A szakmai műhelyt kulturális és közösségi programok egészítik ki – többek között városnézés, táncház, éjszakai fürdőzés, tűzugrás, valamint előadáslátogatás a Fertőrákosi Barlangszínházban. A szervezők célja, hogy a résztvevők ne csak szakmailag, hanem tartalmas kapcsolatokkal és emlékezetes élményekkel is gazdagodjanak.

Prof. dr. Fábián Attila Gábor, a Soproni Egyetem rektora a következőképpen fogalmazott: „Sopron és a Soproni Egyetem számára is nagy megtiszteltetés, hogy otthont adhatunk ennek a nemzetközi színházi műhelynek. Egy korszerű egyetem nem csupán a tudományos képzés terepe, hanem a művészet és a kultúra befogadó közösségi helyszíne is. Ezért is kiemelten értékes az a partnerség, amelyet az SZFE-vel és a Nemzeti Színházzal közösen indítottunk. A hallgatók és oktatók nemcsak a nyári program idején érkeznek hozzánk, hanem év közben is: a Természetesen színház! előadássorozat keretében minden szemeszterben két előadással gazdagítják az egyetemi kulturális életet. A leghűségesebb magyar város a kultúra fellegvára is egyben. A Soproni Egyetem pedig nemcsak az Év Egyeteme 2025 címmel elismert felsőoktatási intézmény, hanem a fiatal művészek elkötelezett támogatója is.” 

A program a három intézmény 2025 májusában aláírt együttműködési megállapodásának keretében valósul meg, amely közös művészeti és oktatási kezdeményezések megvalósítását célozza – olyan platformok létrehozásával, amelyek támogatják a kreativitást, a szakmai párbeszédet és a gyakorlatban is alkalmazható tudás megszerzését. Az együttműködés célja, hogy a fiatal művészek szakmai fejlődése mellett a hazai kulturális élet is új impulzusokkal gazdagodjon.

„Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem” – mondta a színésznő, aki még 2002-ben szerződött a színházhoz, ahol így Schwajda György, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila igazgatói irányítása alatt is dolgozott.

„Huszonkét éve dolgozom a Nemzetiben, és mindvégig társulati tagként gondoltam magamra, holott valójában csak öt éve vagyok a színház munkavállalója, addig, a kollégáimhoz hasonlóan, vállalkozóként szerződtem az intézménnyel. Az elmúlt öt évben évente újítottuk meg a megállapodást, egészen mostanáig.”

Az interjúból kiderült, hogy Vidnyánszky legfőbb érve az volt, hogy a színház nehéz anyagi helyzetbe került, de kifogásolta azt is, hogy állítása szerint Udvaros „nem teljesítette a kötelező előadásszámát”. A színésznő szerint ilyen kötelezettségről nem nagyon esett szó az intézményen belül, ráadásul mint mondta, a Nemzeti Színház sajátos műsorpolitikája miatt nehéz is lenne kellő számú előadást játszani, ugyanis előfordul, hogy két előadás közben négy hónap is eltelik.

„Nem a nyári szünet miatt, hanem mert a színházban folyamatosan mennek a különféle fesztiválok, vendégjátékok, koncertek és minden egyéb, ami miatt a Nemzeti saját előadásainak nincs hely. Többször jeleztük, hogy ez nagyon rossz a színészeknek, de a panaszaink sosem hallgattattak meg.”

Udvaros a beszélgetés során megosztotta a lappal, hogy mivel nyugdíjas korú, Vidnyánszky minden különösebb indoklás nélkül megszüntethette a szerződését. Döntésén azt mondja, nem lepődött meg, számított ugyanis arra, hogy korábbi kijelentéseinek következménye lesz.

„Nem vagyok érinthetetlen, nem vagyok a magyar színjátszás szent tehene, sem a Nemzeti örökös tagja. Ha egy igazgató úgy érzi, hogy nem tud velem dolgozni, lehetősége van rá, hogy elküldjön. Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel.”

A Nemzeti anyagi helyzetével kapcsolatban Udvaros azt mondta, a kormány 380 millió forintot vont el a színháztól, idén pedig már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat.

Fotó: Nagy Gergő

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert – közölte a teátrum a Magyar Nemzettel.

Nem sokkal később a Kulturális és Innovációs Minisztérium közölte: Csák János miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel, addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. A Minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást – írták.

Mint ismeretes, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították. A Nemzeti Színház másnap közleményt adott ki, melyben beszámolt a művészek egészségi állapotáról.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Pesti Magyar Színházat Zalán János Balázs Béla-díjas producer, egyetemi docens vezeti 2015 óta, tehát a harmadik ciklusát kezdené meg a Hevesi Sándor téri teátrumban, ha bizalmat szavazna neki előbb a minisztérium által felkért bizottság, majd Csák János kulturális és innovációs miniszter. Pozícióját erősítheti, hogy nem kisebb személyiség adott ki támogatói nyilatkozatot mellette, mint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke. Eperjes Károly a cikk szerint tandemben pályázik Nagy Viktor rendezővel.

A másik szintén fővárosi és szintén állami fenntartású kulturális intézmény, amelynek élén lejár a vezető mandátuma, a Budapesti Operettszínház. Kiss-B. Atilla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes 2019-ben Lőrinczy Györgyöt váltotta az intézmény élén. Kiss-B. szeretné folytatni a munkát, ám komoly kihívót kapott Szente Vajk személyében, aki az utóbbi időben sokat tett a magyar zenés színházért. Ő rendezte az Erkel Színházban a Puskás, a musical és a Kőszívű – A Baradlay-legenda című musicaleket, de ő vitte színre Lehár Ferenc Luxemburg grófját is a Margitszigeti Színházban idén nyáron.

További részletes információk Sümegi Noémi cikkében. 

A Tompa Gábor rendezte előadás szerdán este hét órától tekinthető meg a Nemzeti Színház nagyszínpadán, az április 20. és május 8. között nyolcadik alkalommal megrendezett nemzetközi színházi találkozón. A címszerepet Vecsei H. Miklós, meghívott színész alakítja.

Az előadást követően közönségtalálkozóra is várják a nézőket – olvasható a kolozsvári színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, április 21-én, csütörtökön 17 órától a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében Lenni vagy létezni? címmel szakmai programot is szerveznek, amelynek keretében Tompa Gábor rendezővel és Both András díszlettervezővel Kozma András dramaturg beszélget.

Az előadásban a Hamletet játszó Vecsei H. Miklós mellett a további szerepekben Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Bodolai Balázs, Gedő Zsolt, Buzási András, Sinkó Ferenc, Tőtszegi Zsuzsa, Bíró József, Kiss Tamás, Imre Éva, Pethő Anikó, Balla Szabolcs, Lucian Chirila, Kicsid Gizella, Lőrincz-Szabó Venczel és Viola Sára látható.

A produkció létrehozásában közreműködött többek között Both András díszlettervező, Bianca Imelda Jeremias jelmeztervező, Visky András dramaturg, Vasile Sirli zeneszerző, Jakab Melinda koreográfus és Rancz András videó designer.

A darabot magyar nyelven, angol felirattal láthatja a MITEM közönsége.

Forrás: MTI

Fotó: Birmingham Museums Trust, Unsplash

Nagy keletje van manapság a múlt századok fekete-fehér fényképeinek. A Fortepan gyűjteménynek sokan csodájára járnak, hiszen az egykoron megörökített hétköznapi pillanatoknak ötven, vagy akár száz év távlatából már különös jelentősége lehet.

Az Animatiqua csapata a csendes áhítat helyett sokkal tevékenyebben fejezi ki tiszteletét a múlt fotográfiai emlékei, és az azokon látható helyek és emberek iránt: élettel tölti meg a képeket, többdimenziós mozgóképes jeleneteket formálva belőlük. „Küldetésünk az épített örökség megmentése, legalábbis a mi eszközeinkkel, a virtuális térben” – mondja Kondacs András, az Animatiqua alapító-cégvezetője. Az eredmény lélegzetelállító: olyan fotók elevenednek így meg nagy felbontásban, amik fényképen is alig kivehetők. „Az első két filmünkre érkezett reakciók hamar előrevetítették, hogy el kell, készítsünk egy harmadikat is. Ebbe belevettük friss ötleteinket, és a technológia nyújtotta legújabb lehetőségeket.”

„Mindig örömömet leltem a Fortepan kincsesbányájában fellelhető régi fotók nézegetésében, sokat segített nekem a Brúnó Budapesten sorozatom készítésekor – meséli Bartos Erika író, illusztrátor. – Az Animatiqua filmje életre kelti ezeket az ódon képeket, visszarepíti a nézőt a múlt század elejére.”

A film elkészítése körülbelül 600 munkaórát vett igénybe, és mintegy 30 képet dolgoztak fel. Ahol rendelkezésre állt több szögből is felvétel egy épületről, ott segítségül hívták a 3D technológiát. A fák, emberek vagy járművek által kitakart részeket vagy más forrásból pótolták, vagy újra alkották, az ismétlődő mintákra hagyatkozva. A térhatást mozgóképes elemek bevonásával erősítették. „Nagyon élveztem az igényes, finom művészi megoldásokat, a megmozduló apró elemeket: a hömpölygő Dunát, csobogó szökőkutat, elillanó buborékokat, felszálló pipafüstöt, a gördülő villamost az egykori Erzsébet hídon, a Tabán csordogáló Ördögárok patakját” – lelkendezik Bartos Erika. A néző figyelme a digitálisan manipulált fókusz irányítása alatt önkéntelenül is vándorol az egyes épületrészletek, és a képeken látható ismeretlen és ismert emberek – például Ybl Miklós és építésztársai – között. Az alkotók szándékai szerint hamarosan kiterjesztik figyelmüket vidéki nagyvárosok eltűnt épületeire is, mielőtt feledésbe merülnének.

A filmben kizárólag olyan épületek kelnek életre, amelyek vagy a II. világháborúban, vagy 1956-os szabadságharc során sérültek meg, majd bontották el őket. „Európa több nagyvárosában – mint Prága, Bécs vagy München – a késői 19. század és a századforduló építészeti minőségei hasonlóak, mint amiket ezen a filmen is láthatunk, de Budapesten sok tűnt el ezekből: részben a háború pusztításai miatt, részben pedig a ’45 utáni „szovjetizációval” összefüggő politikai koncepciók áldozataként – magyarázza Sólymos Sándor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori rektorhelyettese, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi szaktörténésze. – Ennek legismertebb és talán legfájóbb példája a régi Nemzeti Színház épülete, aminek a helyén ma is egy idétlen tér van csak, aminek kialakítását annak idején a metróépítéssel magyarázták. A szovjet rezsimnek az útjában volt a nemzet színháza és az a tradíció, amit megtestesített.”

„Tökkelütött volt, aki azt a kiváló épületet bontásra ítélte!” – törnek elő az érzelmek Csernus Mariann színésznőből, akinek még volt alkalma abban az épületben is játszani. Az 1965-ben felrobbantott Nemzeti Színház társulatába 1948-ban Major Tamás vette fel a ma is aktív, 93 éves színésznőt. Csernus Mariann emlékei szerint ő és művésztársai is csodájára jártak az épületnek, hiszen nem csak kívülről volt ízléses, de akusztikailag és a színpadtechnikát tekintve is méltó volt funkciójához. „Lerombolták, hogy a Corvin áruházat nézzük helyette. A szív szakadt meg” – emlékszik vissza a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő.

„Az 50-es évektől a 90-es évekig tartó diktatúra maradandó és nehezen regenerálódó sebeket idézett elő Magyarországon. A szerencsésebb történelmű országok ma is könnyebben rekonstruálhatják a tárgyi környezet pusztulásait, amiket a világháborúk miatt el kellett szenvedjenek. Másfelől viszont ezen országok épített környezete alig valamivel jobb ma mint a mi fővárosunkban, mert náluk meg a modernizmus urbanisztikai eszményei miatt dózeroltak le számos értéket” – vélekedik Sólymos Sándor.

A képek körülbelül száz évet ölelnek fel, a 19. század derekától egészen a második világháborúig. Így akad köztük olyan is, amit már csak egy-egy szakma képviselői, rokonok, vagy kutatók őriznek emlékeikben. Zwack Sándor elsők között nézhette meg az Animatiqua legfrissebb alkotását, és meghatva szembesült gyáralapító ükapja, Zwack József és unokahúga felfrissített fotójával, amint egy kis ligetben pózolnak a kamerának. Látható továbbá a Zwack egykori, az Erzsébet téri Kemnitzer ház Marokkó udvarában lévő italkészítő műhelye és márkaboltja is. „Idén emlékeztünk meg arról, hogy ükapám 200 éve született. Az ő vezetésével lendült fel annyira a cég, hogy kinőtték a belvárosi üzletet, és a Zwacknak most is otthont adó Soroksári úti gyártelepre költöztették a termelést – meséli Zwack Sándor. – A családi tradíciók miatt egyébként is élénken él az emlékünkben minden felmenőnk, még azok is, akikkel személyesen nyilván nem találkozhattunk. Egy ilyen élethű felvétel, ahol szinte lesétál közénk a képről, még jobban tudatosítja bennünk, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk.”

A film az Animatiqua stábjának karácsonyi ajándéka mindenkinek. Az ajándék „kézbesítéséről” az Unicum Ház is gondoskodik: a Soroksári úti gyárépületben berendezett márkamúzeum tárlatvezetésének programjába beemelik az Animatiqua legújabb filmjét is.