A focimeccsek nézéséhez régóta hozzátartozik a frissítők és a rágcsálnivalók fogyasztása. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért alakult ez így? Egyes vélemények szerint a legtöbben azért esznek futball-, illetve bármilyen sport mérkőzés – nézése közben, mert izgulnak és ez megnyugtatással tölti el őket.

Az izgalom természetes és ösztönös reakció, aminek evolúciós okai vannak. Az emberek az évmilliók során úgy fejlődtek ki, hogy felkészüljenek a fizikai veszélyekre, legyen az akár egy ragadozó felbukkanása vagy egy ellenséges törzs közeledése. Mivel őseink leginkább olyan helyzetekkel találkoztak, ahol azonnal kellett reagálni. Amikor elkezdünk izgulni, akkor a gyorsul a szívverés, a vér leginkább az izmokba tódul, mindemellett az idegrendszer is felkészül az intenzív mozgásra. Az emberi szervezet ilyenkor az evést és a nassolást is felkészülésnek fogja fel, hiszen a test a táplálékból nyeri az energiát.

Az, hogy ki milyen ételeket részesít előnyben, amikor izgul, az nagyban függ attól, hogy mihez szokott hozzá. Bár több lehetséges magyarázat is született már arra, miért lehetnek ilyenkor bizonyos ételek preferenciák, egy korábbi kutatás érdekes elképzeléssel állt elő. A Monell Chemical Senses Center szakemberei olyan receptorokat azonosítottak a nyelv ízlelőbimbóin, amelyek befolyásolhatják, milyen ízeket kívánunk, ha idegesek vagyunk. Ezek ugyanis azonnal érzékelik a stressz hatására aktivizálódó hormonokat – írják.

„Jól látható tehát, hogy amikor a kedvenc csapatunknak szurkolunk a pályán, akkor egy természetes izgalmi helyzetbe kerülünk, ami egészen addig tart, míg le nem fújják a meccset. Ilyenkor természetes, ha nassolnivalóhoz, vagy ropogtatnivalóhoz nyúlunk, de mint minden dolognál, így ennél is fontos a mértékletesség és az önfegyelem” – tette hozzá Konkoly László. Hozzátette: a magyar válogatott részvétele az Európa-bajnokságon a Csipet Ropi számára is fontos esemény, ezért limitált szériás sós pálcikás kiszerelésekkel készülnek.

Hozzátette, hogy míg máshol nagyban tervezik a vásárlások nagy részét addig Magyarországon inkább az adott pillanatra, vagy alkalomra szeretnek bevásárolni az emberek. A kicsi kiszerelésű ropi mindemellett az iskolatáskában is igen népszerű „biztonsági tartozéknak” számít.

Érdekesség, hogy Magyarországon évente hozzávetőlegesen 4000-4500 tonna sós pálcikát gyártanak. „Ebbe a számba természetesen részünkről a saját márkás termékek is bele tartoznak” – tette hozzá Csipet Sós Pálcika és Perec Gyártó első embere. Kétség nem fér hozzá, a sós pálcika remek választás, hogy mindig rendelkezésre álljon valamilyen ropogtatni való, legyen szó kirándulásról, utazásról, családi, vagy baráti összejövetelről.

Távolabbi perspektívában nézve a magyar piacot elmondható, hogy a ropi mellett a burgonyából készült chips-ek, a liszt alapú nassolnivalók, mint a crakerek, valamint az extrudált kukoricából készült sós ropogtatnivalók, valamint az olajos magvak számítanak népszerűnek. A bio alapanyagokból készülő sós nassolnivalók viszont még nem tesznek ki jelentős mennyiséget a hazai piacon.

A Mogyi-Caramoon több mint 1000 résztvevő bevonásával végezte el október folyamán Magyarország első nassoláskutatását.  Mikor nassolunk? Mit nassolunk? Miért nassolunk? Az online kérdőíves megkérdezés során többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ, de arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók miként definiálnák a nassoláshoz való viszonyukat. A „Milyen gyakran nyúlsz valami ropogtatnivaló után?” kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a válaszadók több mint 86%-a tekinthető rendszeres nassolónak, 52,4%-uk heti néhány alkalommal, 34,4%-uk pedig naponta többször kényezteti magát ilyen módon.  A motivációkat firtató kérdésre a legtöbben (35,4%) az „egyszerűen kell” válaszra adták a voksukat, míg a válaszadók 32%-a az önjutalmazást jelölte meg a leggyakoribb kiváltó okként. A megkérdezettek közel ötöde nyugtató hatásuk miatt, 13,7%-uk pedig megszokásból fogyasztja kedvenc snackjét.

A nassolás helye és ideje a többség számára este jön el a tévé előtt (51,2%), míg 35,2%-uk a délután energiahiányos óráiban nasizik. A válaszadók csupán 5%-a hódol délelőtt szenvedélyének, közel 10%-uk viszont egész nap elérkezettnek látja az időt egy kis csipegetésre. Ropogtatni tehát szeretünk, de melyik a leginkább fogunkra való ínyencség? Jó hír, hogy úgy tűnik, ezen a téren is kezd tért hódítani az egészségtudatos megközelítés, hiszen a legtöbben (40,3%) a magvakat jelölték meg első számú célpontként, ezt követik a chipsek (33%) és a popcorn (15,3%). Ez utóbbi kategória részaránya a jövőben vélhetően nőni fog, hiszen az otthoni fogyasztásban a hagyományos mikrós pattogatott kukoricák mellett egymás után jelennek meg és válnak egyre népszerűbbé a különböző sós és édes ízesítésű prémium popcornok.

De vajon a rendszeres nassolás egyben azt is jelenti, hogy függők vagyunk? A válaszok alapján a megkérdezettek 12,9%-a tartja magát egyértelműen függőnek. Több mint 55%-uk úgy érzi, bár sokat nassol, de nem függő. 5%-uk szerint nem függők, de környezetük annak tartja őket, 26,7% viszont egyáltalán nem hisz az ilyen típusú függőség létezésében.

De vajon mi az igazság? A nassolásfüggőség hasonló kategóriaként létezik, mint az alkohol- vagy dohányfüggőség? Vagy egészen más fajta fogalmi rendszerben kell elhelyeznünk a rendszeres nassolás utáni olthatatlan vágyat? A kérdés kapcsán Dr. Meskó Norbert evolúciós pszichológus, az emberi viselkedés szakértője érdekes összefüggésekre világít rá.

„Először is a legfontosabb azt leszögezni, hogy a snack (legyen sós vagy édes, krémes vagy ropogós) utáni sóvárgás nem az egyén gyengeségének csalhatatlan jele. Az ember persze érezheti úgy, hogy aktuálisan a rabja valamilyen rágcsálnivalónak, de a kóros ételfüggőségnek általában olyan markáns tünetei vannak, mint a fejfájás, álmatlanság, ingerültség, hangulatingadozás, depresszió.

Érdemes kitérni az egészséges szenvedély és a szenvedélybetegség közötti különbségre is. Az evéssel kapcsolatos szenvedélybetegségről többek között a kontrollvesztett falásrohamok kapcsán szoktunk beszélni, amikor valaki akkor is eszik, ha nem éhes, azaz a teste nem igényel több táplálékot. Mint az élet egyéb területein, a táplálkozásban (így a nassolásban) is a mérték, az önkontroll, és a tudatosság lehet a kulcs. Ha megtaláljuk az arany középutat, akkor úgy hódolhatunk a nassolási szenvedélyünknek, hogy az egészségügyi kockázatokat minimálisra csökkenthetjük.”

A szakember a kutatás eredményeit összegezve elmondja: „Ez a kutatás jól szemlélteti, hogy a válaszadók többsége tisztában van a rágcsálás (mint a főétkezések közötti energiabevitel egy lehetséges fajtájával) élettani szükségletével, ugyanakkor a snack-ek átlagosnál magasabb élvezeti értékével is. A kutatás remek lehetőséget kínál arra, hogy megálljunk a hétköznapi rohanásban, és elgondolkodjunk rajta, hogy is vagyunk mi a nassolással. Mit is rágcsálunk a hétköznapokban, és az milyen hatással van ránk? Ez pedig elengedhetetlen állomása a tudatos táplálkozásnak, akár a tudatos nassolásnak is.”

Érdemes megemlíteni a kutatás kapcsán, hogy valóban vannak olyan helyzetek (főként a főétkezések között), amikor az alacsony bevitt zsír, illetve az alacsony vércukor szint miatt a testünk azt közvetíti felénk, hogy táplálékra lenne szükségünk, azaz éhesek vagyunk. Ezekben a helyzetekben pedig valóban hatékony lehet egy jól megválasztott, egészséges snack. Úgy tűnik, hogy a nassolás közbeni pszichológiai élmény egyénenként eltérő módon valósulhat meg. A kutatás válaszadóinak harmada szükségletkielégítésként élte meg a rágcsálást („egyszerűen kell”), másik harmada önjutalmazásként tekintett rá. Ez azt is jelenti, hogy a fiziológiai szükségleten túl sokan olyan különleges finomságokat is magukhoz vesznek a nassolás során, amely kulináris élvezetek forrása lehet.