A vonat a Miskolci Autista Alapítvány otthonában élő férfi közreműködésével épségben és tökéletes pontossággal érkezett meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei célállomásra.

Apa-fia programként indul Bence vonatok iránti rajongása

Bence vasúti járművek iránti rajongása sosem volt kérdés a közvetlen környezete számára, hiszen nyolcéves korától egészen az édesapja haláláig együtt jártak ki ketten az állomásra és közösen nézték a szerelvények ide-oda cikázását. Bár a szeretett szülő elvesztése után Bence egy kis szünetet tartott, de a vonatok iránti szeretete csak nem hagyta nyugodni, így visszatért és azóta is minden héten kimegy az állomásra, ahol alkalmanként több órát tölt el csendes megfigyelőként kedvenc járművei társaságában. Mára kívül-belül ismeri a vonatokat: pontosan tudja, hogy mikor és honnan érkezik egy-egy szerelvény vagy mozdony, mi a típusszáma, hová tart, de még azt is, hogy milyen műszerek találhatók benne.

Amíg pedig a család férfitagjai a pályaudvarra jártak, addig Bence édesanyja rengeteget tett azért, hogy Miskolcon megalakulhasson az a fejlesztő intézmény, ahol most a fia 50 autista társával együtt lakik.

Nevelőnője akarta meglepni

Nagyon szeretik az otthonban Bencét, mert intelligens és szorgos, ráadásul szépen halad előre abban a programban, ami az önálló életre készíti fel az autista felnőtteket. Éppen ezért Gergelyné Nagy Ildikó, a fiatalember nevelőnője – látva Bence szűnni nem akaró rajongását – elhatározta, hogy megvalósítja az autizmus spektrumzavarral élő férfi legnagyobb vágyát és megteremti neki a lehetőséget arra, hogy szeretett mozdonyán utazzon. Az ötlet egyértelműnek tűnt elsőre, azonban közel egy évnyi szervezés után sikerült csak végül sínre tenni a projektet.

„Bence útjának megvalósulása sokáig lehetetlennek tűnt. Hónapok teltek el megoldás nélkül, ám egy szerencsés véletlen folytán eljutott az álom híre Kaczkó Tamáshoz, aki a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyetteseként kiváló kapcsolatot ápol a MÁV-START vezetésével. Végül Csapkó Istvánnak, a MÁV-START műszaki előkészítés vezetőjének segítségével mindkét cég odaállt mellénk és közös erővel sikerült minden engedélyt elintézni és megteremteni a körülményeket is ahhoz, hogy Bence beülhessen a fülkébe” – mesélte Ildikó.

Úgy érezte, mintha repülne

Mivel az autistákat köztudott, hogy nagyon zavarják a különböző zajhatások, ezért a megfelelő jármű megtalálása kulcsfontosságú volt. Így esett végül a választás a 431-es típusú mozdonyra, amely közel sem annyira zajos belül, mint más vonatok. Nagy volt az izgalom, hogy minden körülmény megfelelő lesz-e a járműben, de Bence élménye végül zavartalan volt, a vonat pedig tökéletes pontossággal érkezett meg Nyíregyházára.

„Felemelő volt, mintha repültem volna! Sosem felejtem el ezt a napot, egy elérhetetlen álom vált valóra. Nagyon megindított, hogy a mozdonyból milyen fantasztikus a kilátás, a tokaji hegyeknél kicsit el is érzékenyültem, mert a régi családi utazásaink jutottak az eszembe. A legizgalmasabb mégis az volt, amikor előre kellett engednünk egy másik vonatot. Ezután egészen biztos más szemmel nézek a vonatokra, mert már tudom, hogy mit lát a mozdony vezetője” – mesélte Bence az útról.