Mezopotámia nyomaira a XIX. században bukkantak rá először. A Tigris és az Eufrátesz között több tucatnyi olyan város romja rejtőzött, amelyek régebbiek voltak az ókori görög, római és egyiptomi településeknél: ez a hely volt a civilizáció bölcsője. Az elmúlt harminc év háborúskodása miatt ezek a városok elzáródtak a külvilágtól, és egy részük meg is semmisült.

A helyszínre hívott csapatok ennek helyreállítására érkeztek, no meg a mai napig eltemetett kincsek feltárására. Ezek egyike Ninive, az Újasszír Birodalom fővárosa, amelynek jelentős része még most is a föld alatt van. A régiót az iszlám hadsereg által hátrahagyott lövészárkok szántották fel, amik ugyan rengeteg kárt okoztak, de némileg az ásatásokat is megkönnyítették. A feltárások során az egyik csapat több száz írótáblára bukkant. A XIX. század óta most először találtak ilyet Ninivében. „Eufórikus pillanat volt” – nyilatkozta az egyik régész. „Egy archeológus úgy is leélheti az életét, hogy soha nem talál írott anyagot.” Ők viszont több száz ilyet tártak fel, és nem is akármilyeneket: a táblák nem adminisztratív feljegyzéseket tartalmaztak, hanem verseket és vallási szövegeket. A leleteket ölelő épület romjairól a régészek azt feltételezik, hogy egy szkriptórium, azaz egy másolóműhely, ahol a szövegeket a táblákra vésték – ilyet pedig még nem találtak ebből a korszakból.

Az ásatások a sumér korból fennmaradt Larsában is folytatódtak, ahol az archeológusok megdöbbentő felfedezést tettek: a város több pontján is terrakotta téglákból álló csatornák nyomaira bukkantak. A feltérképezés után pedig megállapították, hogy a mai sivatag helyén ezt a több mint négyezer éves várost anno egy csatornarendszer hálózta be. A régészek a felfedezést követően azzal viccelődtek, hogy megtalálták „Velencét” – Irak kellős közepén. A vizet a 60 km-re található Tigrisből szállították Larsába, és még arra is megoldást találtak, hogyan juttassák a víztömeget a folyóénál magasabb szinten fekvő városba. Ahol emelkedővel találkoztak, ott egyszerűen szűkítettek a csatorna szélességén, hogy a víztömeg felgyorsuljon és „megmássza” az akadályt.

A csatornák már az ötezer éves Lagashban – a történelem egyik első városában – is megjelentek, amely ugyan egykor mocsaras vidéken jött létre, de az évszázadok során a környezet megváltozott, a vizek eltűntek. Az emberek kénytelenek voltak adaptálódni, megoldást találtak hát a víz szállítására és a földek öntözésére. Szakértők sokáig úgy vélték, hogy az urbanizáció a mesterségesen megöntözött termőföldek hozadéka (azok köré települtek le az emberek), de valójában a legrégebbi sumér városok már azelőtt léteztek, hogy az emberek megtanulták volna elvezetni a vizet – és lám, így formálják át újonnan talált leletek azt, amit a legelső városokról gondoltunk!