„December 4-én vasárnap este otthonában, nyugodtan, megbékélt lélekkel elaludt. Mellette voltam, fogtam a kezét. Kérte, vigyem haza. Mondtam, indulunk, amikor készen vagy. 6 óra után nem sokkal későbbre készült el.

Amit tudok, tőle tanultam. Nemcsak a gyógynövényeket: azt is, hogy kell kanállal enni és felvenni a cipőmet. Apának is olyan volt, mint füvesembernek: türelmes, nagylelkű, segítőkész, melegszívű és határozott. Hiányát semmi nem fogja pótolni, sem az én, sem az önök életében. Szelleme, tanításai, tudása viszont örökké fognak élni, amíg emlékezünk rá ─ és még annál is tovább.

Kérem, őrizzék meg őt jó emlékezetükben.”

Fotó: Györgytea – Szabó Gyuri bácsi