Kb. hatvanezer hadifoglyot és vagy négyszer ennyi ázsiai munkást rendeltek ki a feladatra, akik hajnalban keltek, egész nap egy tál rizst ehettek és napi 18 órát dolgoztak a hét minden napján – tűző napon, óriási páratartalom mellett. négyszáz kilométernyi vasútvonalat kellett lefektetni abban a dzsungelben, amibe korábban még senki nem vágott utat. És a Wang Pho völgyhíd képében még ilyen körülmények között is megalkottak egy mérnöki csodát. A híd közel egy mérföldön át kanyargott, a legmagasabb pontján harminc méternél is magasabb volt. Az állványzathoz betont és fát használtak, a hadifoglyok pedig termeszeket tuszkoltak a faállványzatba, hogy a híd ne legyen hosszú életű. A dzsungelben felállított, egy mérföldes állványzat önmagában csodának számított, de hogy mechanikus segítség nélkül, mindössze 17 nap alatt készült el, ahhoz az kellett, hogy két, egyenként ezer főből álló brigád éjjel-nappal dolgozzon rajta.

Végül a közel hétszáz hidat igénylő vasútvonal kevesebb mint egy év alatt készült el, de ez százezernél is több ember életébe került, akiket a megfeszített munka, az alultápláltság, a vérhas és a malária tizedelt meg. A háború után a vasútvonal nagyját visszakövetelte magának a dzsungel, de egy része még ma is üzemel, turista látványosságként.

A Lehetetlen vasutak forgatóstábja olyan szemszögből mutatja be a legelképesztőbb hálózatokat, amelyekből mások még nem tehették, miközben szakértők ámulatba ejtő történetekkel ismertetnek meg, legyen szó egysínű, fejjel lefelé közlekedő vagy éppen liftező vonatokról, de bemutatja például a Sinkanszent, a világ első nagysebességű vonathálózatát is.