Az óceánok hőmérséklete elérte a 20,96 Celsius-fokot, ami jóval magasabb az évnek ebben a szakaszában szokásosnál.

Az óceánok létfontosságú szerepet játszanak az éghajlat szabályozásában: elnyelik a hőt, előállítják a Föld oxigénkészletének a felét és fontos hajtóerői az időjárási jelenségeknek.

Ha a víz melegebb, csökken a széndioxid-felvevő képessége, így több, felmelegedést előidéző gáz marad a levegőben, továbbá gyorsíthatja az óceánba ömlő gleccserek olvadását. A melegebb tengervíz megzavarja a tengeri állatvilág, így a halak és bálnák életét, melyek hidegebb vizekbe költöznek, felborítva az élelmiszerláncot.

Matt Frost, a brit plymouthi Marine Lab munkatársa a szennyezésre és a túlhalászásra utalva felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb stressznek tesszük ki az óceánokat, mint valaha a történelmünk során.

Samantha Burgess, a Kopernikusz munkatársa szerint az óceánok hőmérsékletének márciusban kellene a legmelegebbnek lennie, nem pedig augusztusban.

A tudósok szerint az éghajlatváltozás azért melegíti jobban a tengervizet, mert az óceánok nyelik el a kibocsátott üvegházhatású gázok nagy részét.

A korábbi rekordot 2016-ban mérték, amikor az El Nino meteorológiai jelenség teljes erővel tombolt. Az El Ninót a tengervíz felszínének felmelegedése idézi elő Dél-Amerika nyugati partjánál, és növeli a globális hőmérsékletet.

Idén újabb El Nino kezdődött, de tudósok szerint még mindig gyenge, az óceánok hőmérséklete a következő hónapokban várhatóan erősen meghaladja majd az átlagot.

A megdőlt tengervízi melegrekordot idén egy sor tengeri hőhullám előzte meg Nagy-Britanniában, az Atlanti-óceán északi medencéjében, a Földközi-tengeren és a Mexikói-öbölben. Burgess doktor szerint a tengeri hőhullámok olyan helyeken következtek be, ahol nem számítottak rájuk – írja az MTI.

Júniusban a vízhőmérséklet a brit partoknál 3-5fokkal haladta meg az átlagot a brit Meteorológiai Hivatal és az Európai Űrügynökség szerint.

Floridában a tengerfelszín hőmérséklete elérte a 38,44 fokot, szemben a normálisnak tekintett 23-31 Celsius-fokkal – közölte a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA).

1982 és 2016 között a kétszeresére nőtt a tengeri hőhullámok gyakorisága, és jóval intenzívebbé váltak 1980-hoz képest az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint.

Fotó: Andrzej Kryszpiniuk/unsplash.com

• Az egyik legősibb elképzelés 4000 éves, és az ókori Babilonban született. Ez a világmindenséget felső és alsó részre osztja: felül vannak a csillagok, alul pedig a lapos, korong alakú Föld, amely egy óceán közepén lebeg – ez az univerzum középpontja, körülötte forog az ég és benne minden.
• Az ókori Mezopotámiában élők úgy vélték, hogy az égbolt egy hatalmas kőtábla, amire az istenek a csillagok és a bolygók segítségével üzeneteket véstek. Ezeket az üzeneteket próbálták megfejteni az égen látható égitestek helyzetének vizsgálatával – tulajdonképpen ebből a korból ered a mai csillagászatnak nevezett tudomány.
• A Mezopotámiából érkező ismereteket elemezve az i.e. 6. században élt Thalész görög filozófus volt az első, aki megkérdőjelezte az égi események természetfeletti mivoltát, és kijelentette, hogy a földi eseményekhez hasonlóan az égbolton látható dolgoknak is tudományos magyarázata kell, hogy legyen – magyarán ő fektette le a modern csillagászat alapjait.
• Ez a tudományos megközelítés hozta el azt a felismerést is az emberekben, hogy a Föld nem lapos, hanem kerek. Az I. évszázadban élt Ptolemaiosz szerint viszont az égbolt is kerek volt, egy gömb, amelynek középpontja a Föld volt, ami körül az éggömb forgott. Úgy gondolta azonban, hogy nem minden eleme statikus: voltak égitestek, amelyek maguk is körkörös mozgást végeztek – a majd kétezer évvel ezelőtt élt filozófus így, bár akaratlanul, de feltárta a naprendszerünk számos bolygóját és azok mozgásirányát.
• A reneszánsz idején élt Kopernikusz is Ptolemaiosz modelljét vette alapul, azonban számításai kimutatták, hogy nem a Föld a világmindenség középpontja, nem körülötte kering minden, hanem a többi bolygóval együtt az kering a Nap körül. Az ő modelljét azonban egészen addig nem fogadták el, amíg az 1600-as években fel nem találták az asztronómia egyik legfontosabb eszközét, a teleszkópot, a mai csillagászat elengedhetetlen eszközét.