Elolvastuk Guy Kawasaki üzleti bestsellerének alaposan felfrissített, új kiadását, és kisebb fenntartásokkal a magyar piacon is hasznosnak ítéltük.

11 év után érkezett el az ideje, hogy új kiadásban lásson napvilágot Guy Kawasaki üzleti bestsellere, a The Art of the Start. A 2.0-ás címet viselő új változat gyakorlatilag egy friss kötet: 64 százalékkal hosszabb az elsőnél, és ezen túl is számos ponton frissült.

A könyv az elkezdés művészetét taglalja, és bár következetesen a startup kifejezést használja, mindenféle startra vonatkozóan ad jótanácsokat, beleértve a nonprofit szervezeteket és egyházakat, valamint a nagyvállalaton belüli innovációs törekvéseket is. Ezzel együtt erős a klasszikus startupokat támogató tartalom, mint a bootstrapping művészetének taglalása (avagy hogyan éljünk túl minél tovább külső forrás nélkül) vagy a különböző finanszírozási formákkal kapcsolatos tudnivalók. Ezek közül az amerikai piacra és a korszak trendjeire reflektálva csupán két formával foglalkozik bővebben: a kockázati tőkével (beleértve az angyalbefektetőket is) és a tömegfinanszírozással (crowdsourcing).

A termékfejlesztésre (különösen a minimálisan életképes, használható és eladható első változat fontosságára), a megcélozható piaci rések kiválasztására, a toborzásra, csapatépítésre és a vezetői ismeretekre, a mindig a várakozások felett teljesítő vevőszolgálatra vagy éppen a hatékony prezentációra vonatkozó részek viszont tényleg általános érvényűek. A gyámoltalan kezdők orientálásában különösen hasznos az egyes fejezetek végén található, életszerű, „amit sosem mertél megkérdezni” típusú kérdések és válaszok gyűjteménye.

Összegyűjtöttem néhány olyan tanácsot a könyvből, amelyeket különösen fontosnak tartok:

• Üzleti tervezni csak alulról felfelé építkezve lehet, vagyis elérés- és konverziószámításon keresztül. A „ha csak a potenciális piac 1 százaléka választ minket…” típusú megközelítés nem használható.
• A vállalkozás párhuzamos tevékenységekről szól. Nem lehet lineárisan gondolkodni, miszerint először bevonok tőkét, utána felveszek embereket, terméket fejlesztünk és eladjuk a terméket. Ezek a folyamatok ideális esetben egyszerre futnak, különben könnyen elúszik a lehetőség vagy leelőz egy versenytárs.
• És ami kicsit szembemegy a hazai startup-irodalomban és közbeszédben tapasztalható irányokkal: Kawasaki véleménye szerint a tulajdoni többség megtartása nem lényeges szempont. Ha elég nagyra nő a cég, úgyis mindenki boldog és gazdag lesz (és Teslákat és borászatokat vásárol), egy középszerű cégben pedig a nagy tulajdoni hányad is értéktelen. Abban a pillanatban pedig, ahogy külső tőkét vontunk be, a kontroll úgyis illúzióvá vált.

Ami még nagyon szerethetővé teszi a könyvet, az a közvetlen, szórakoztató és humoros stílusa. Nem csupán a szakmai zsargont kerüli, de öniróniában sem szenved hiányt, nem beszélve a szerző sokszorosan összetett identitásáról, amely a német és francia jövevényszavak mellett olyan szép mondatokat eredményez, mint a „networking is schmoozing for goyim”.

Néhány megállapítással természetesen nem csupán a könyv „amerikaisága” miatt célszerű óvatosan bánni: a közösségi média túl- és a hagyományos marketing alulértékelése például nyilván a szerző céges múltjából is fakad, a példák többsége pedig – talán épp a nagyvállalaton belüli partizánakciók bonyolításán kívül – leginkább az alacsony kezdőtőke-igényű (számítógépes, illetve szolgáltatásfókuszú) vállalkozásokra fókuszál; de mindenki számára hasznos és motiváló lehet, aki valami újba fogna.

És bár hagyományosan papíralapon szeretek olvasni, ebben az esetben a nyomtatott változat kissé frusztráló, amennyiben aláhúzva jelöli az egyéb tartalmakra mutató – és az e-bookban természetesen működő – linkeket…