„Közel nyolcvanezer képet átnézve válogattuk össze azt a 140-et, amely a filmben látható – meséli a kulisszatitkokat Kondacs András rendező. – A régi fotókat a különleges parallax technikát alkalmazva keltettük életre, azaz tettük mozgóvá, filmszerűvé. A célunk az volt, hogy alkotásunkkal mind a hazai, mind a nemzetközi közönség az évfordulóhoz méltó filmet csodálhasson meg, melyben a fókusz az épített örökségünk gondozásának fontossága.”

A film elkészültében további elismert szakemberek vettek részt. A narráció szövegét Nyáry Krisztián írta. Ennek különlegessége, hogy egyes szám első személyben hangzik el Budapest nevében. A főváros hangja Hámori Gabriella színésznő.

„Budapestet megformálni olyan feladat, amire egy színész csak büszke lehet” – mondja. „Az alkotók úgy érezték, Budapest egy olyan nő, akinek sok a vesztesége, de keserű sebzettsége mellett ott van az elpusztíthatatlan életösztöne, bölcsessége. Egyes megszólalásai előkelően öntudatosak, máskor egy megújulni kész haladó szellemet hallunk, akinek friss a humora és nagyon szereti azokat az embereket, akik benne éltek és élnek, szóval nagy szíve van. Valahogy az élet úgy hozta, hogy több filmem címében is ott van Budapest. Nagyon szeretek itt élni!”

Az Oscar-díjas Deák Kristóf filmrendező is hozzájárult ahhoz, hogy nívós, egyedi film készülhessen az évfordulóra.

„Andrásék csapata világszínvonalú látványvilágot kreált a régi fotók életre keltésével, én pedig arra vállalkoztam, hogy Nyáry Krisztiánnal együtt szívet és lelket adjunk ezeknek a képeknek, és elmeséljünk rajtuk keresztül egy epikus történetet, ami méltó egy ilyen kerek évfordulóhoz” – nyilatkozta.

A csupán öt fős Animatiqua Stúdió munkatársai, akik számos hasonló filmet alkottak már, több, mint egy éve dolgoztak a Budapest születésén, mely 16 perc hosszú és négy részből áll. Sok olyan épület is szerepel a fotókon, melyek mára sajnos már eltűntek, de számos érdekesség került felszínre a kutatómunka során.

„Számomra a legizgalmasabb a sokáig világrekorder régi Erzsébet híd története – folytatja Kondacs András rendező. – A II. világháborúban megsérült hidak idővel közel az eredeti formájukban állították vissza, de az Erzsébet híd esetében nem így történt. 1945. januárjában a visszavonuló német csapatok robbantották fel, hogy az oroszok ne tudjanak átkelni rajta, s bizony ez a híd sérült meg leginkább. A régi helyett épült tíz méterrel szélesebb kábelhidat majd 20 évvel később, 1964-ben adták át.”

A Budapest Brand is támogatta az évfordulós film elkészültét, amit a Városháza Károly körút felőli homlokzatára kivetítve, e hét pénteken és szombaton bárki megtekinthet.

A film kibővített angol nyelvű verzióját az alkotók a tervek szerint nemzetközi fesztiválokra nevezik majd és már zajlanak az előkészületek egy egész estés Budapest mozifilmmel kapcsolatban is. Sőt, az alkotók a sorozatot más magyar, illetve külföldi város történetének megfilmesítésének lehetőségét is fontolgatják.

Nagy keletje van manapság a múlt századok fekete-fehér fényképeinek. A Fortepan gyűjteménynek sokan csodájára járnak, hiszen az egykoron megörökített hétköznapi pillanatoknak ötven, vagy akár száz év távlatából már különös jelentősége lehet.

Az Animatiqua csapata a csendes áhítat helyett sokkal tevékenyebben fejezi ki tiszteletét a múlt fotográfiai emlékei, és az azokon látható helyek és emberek iránt: élettel tölti meg a képeket, többdimenziós mozgóképes jeleneteket formálva belőlük. „Küldetésünk az épített örökség megmentése, legalábbis a mi eszközeinkkel, a virtuális térben” – mondja Kondacs András, az Animatiqua alapító-cégvezetője. Az eredmény lélegzetelállító: olyan fotók elevenednek így meg nagy felbontásban, amik fényképen is alig kivehetők. „Az első két filmünkre érkezett reakciók hamar előrevetítették, hogy el kell, készítsünk egy harmadikat is. Ebbe belevettük friss ötleteinket, és a technológia nyújtotta legújabb lehetőségeket.”

„Mindig örömömet leltem a Fortepan kincsesbányájában fellelhető régi fotók nézegetésében, sokat segített nekem a Brúnó Budapesten sorozatom készítésekor – meséli Bartos Erika író, illusztrátor. – Az Animatiqua filmje életre kelti ezeket az ódon képeket, visszarepíti a nézőt a múlt század elejére.”

A film elkészítése körülbelül 600 munkaórát vett igénybe, és mintegy 30 képet dolgoztak fel. Ahol rendelkezésre állt több szögből is felvétel egy épületről, ott segítségül hívták a 3D technológiát. A fák, emberek vagy járművek által kitakart részeket vagy más forrásból pótolták, vagy újra alkották, az ismétlődő mintákra hagyatkozva. A térhatást mozgóképes elemek bevonásával erősítették. „Nagyon élveztem az igényes, finom művészi megoldásokat, a megmozduló apró elemeket: a hömpölygő Dunát, csobogó szökőkutat, elillanó buborékokat, felszálló pipafüstöt, a gördülő villamost az egykori Erzsébet hídon, a Tabán csordogáló Ördögárok patakját” – lelkendezik Bartos Erika. A néző figyelme a digitálisan manipulált fókusz irányítása alatt önkéntelenül is vándorol az egyes épületrészletek, és a képeken látható ismeretlen és ismert emberek – például Ybl Miklós és építésztársai – között. Az alkotók szándékai szerint hamarosan kiterjesztik figyelmüket vidéki nagyvárosok eltűnt épületeire is, mielőtt feledésbe merülnének.

A filmben kizárólag olyan épületek kelnek életre, amelyek vagy a II. világháborúban, vagy 1956-os szabadságharc során sérültek meg, majd bontották el őket. „Európa több nagyvárosában – mint Prága, Bécs vagy München – a késői 19. század és a századforduló építészeti minőségei hasonlóak, mint amiket ezen a filmen is láthatunk, de Budapesten sok tűnt el ezekből: részben a háború pusztításai miatt, részben pedig a ’45 utáni „szovjetizációval” összefüggő politikai koncepciók áldozataként – magyarázza Sólymos Sándor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori rektorhelyettese, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi szaktörténésze. – Ennek legismertebb és talán legfájóbb példája a régi Nemzeti Színház épülete, aminek a helyén ma is egy idétlen tér van csak, aminek kialakítását annak idején a metróépítéssel magyarázták. A szovjet rezsimnek az útjában volt a nemzet színháza és az a tradíció, amit megtestesített.”

„Tökkelütött volt, aki azt a kiváló épületet bontásra ítélte!” – törnek elő az érzelmek Csernus Mariann színésznőből, akinek még volt alkalma abban az épületben is játszani. Az 1965-ben felrobbantott Nemzeti Színház társulatába 1948-ban Major Tamás vette fel a ma is aktív, 93 éves színésznőt. Csernus Mariann emlékei szerint ő és művésztársai is csodájára jártak az épületnek, hiszen nem csak kívülről volt ízléses, de akusztikailag és a színpadtechnikát tekintve is méltó volt funkciójához. „Lerombolták, hogy a Corvin áruházat nézzük helyette. A szív szakadt meg” – emlékszik vissza a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő.

„Az 50-es évektől a 90-es évekig tartó diktatúra maradandó és nehezen regenerálódó sebeket idézett elő Magyarországon. A szerencsésebb történelmű országok ma is könnyebben rekonstruálhatják a tárgyi környezet pusztulásait, amiket a világháborúk miatt el kellett szenvedjenek. Másfelől viszont ezen országok épített környezete alig valamivel jobb ma mint a mi fővárosunkban, mert náluk meg a modernizmus urbanisztikai eszményei miatt dózeroltak le számos értéket” – vélekedik Sólymos Sándor.

A képek körülbelül száz évet ölelnek fel, a 19. század derekától egészen a második világháborúig. Így akad köztük olyan is, amit már csak egy-egy szakma képviselői, rokonok, vagy kutatók őriznek emlékeikben. Zwack Sándor elsők között nézhette meg az Animatiqua legfrissebb alkotását, és meghatva szembesült gyáralapító ükapja, Zwack József és unokahúga felfrissített fotójával, amint egy kis ligetben pózolnak a kamerának. Látható továbbá a Zwack egykori, az Erzsébet téri Kemnitzer ház Marokkó udvarában lévő italkészítő műhelye és márkaboltja is. „Idén emlékeztünk meg arról, hogy ükapám 200 éve született. Az ő vezetésével lendült fel annyira a cég, hogy kinőtték a belvárosi üzletet, és a Zwacknak most is otthont adó Soroksári úti gyártelepre költöztették a termelést – meséli Zwack Sándor. – A családi tradíciók miatt egyébként is élénken él az emlékünkben minden felmenőnk, még azok is, akikkel személyesen nyilván nem találkozhattunk. Egy ilyen élethű felvétel, ahol szinte lesétál közénk a képről, még jobban tudatosítja bennünk, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk.”

A film az Animatiqua stábjának karácsonyi ajándéka mindenkinek. Az ajándék „kézbesítéséről” az Unicum Ház is gondoskodik: a Soroksári úti gyárépületben berendezett márkamúzeum tárlatvezetésének programjába beemelik az Animatiqua legújabb filmjét is.

Kondacs András rendező és az Animatiqua stúdió munkatársai olyan épületeket választottak ki – több mint 1500 Fortepan kép közül –, melyek hiánya ma is fájó, frekventált helyen álltak, és eltűnésük erősen megváltoztatta Budapest városképét. A film három olyan fotóval indul, ami valódi rejtély.

„Ezek az utcarészletek számunkra is rejtélyek. Bár a kutatásunk során beszéltünk építészekkel, pontosan ők sem tudták meghatározni, hogy hol készültek ezek a fotók. Így nem írtunk oda semmit, úgy döntöttünk, hogy a nézőkre bízzuk a nyomozást és a találgatást. Bár nem ez egyedüli titok a filmben. A korábban Ritz Szállóként, majd Dunapalotaként működő épületben készült egy fotó 1920-ban. A képen olyan korabeli hírességek láthatók, mint Krúdy Gyula, de kíváncsiak vagyunk rá, hogy a nézők kiket ismernek még fel a képen” – mondja Kondacs András, a film rendezője, aki azt is elárulta, hogy már készülőben van az újabb rész, ahol az épületeket 3D-s technikával mutatják majd be, de egyéb meglepetéseket is ígérnek.

A Ritz Hotel, vagy későbbi nevén Dunapalota az Eötvös József téren működött 1913 és 1945 között. Az eredeti épületet Stein Náthán építési vállalkozó építtette fel 1867–1871 között, de 1909-ben a Ritz Hotel Development Company londoni cég tulajdonába került. A brit szállodalánc azonban a felújítás helyett az épület lebontása mellett döntött, majd Fellner Sándor és Sós Aladár építészek tervei alapján a helyére 1910–13 között felépíttette az ötemeletes luxusszállodát. A grand hotel semmiben sem maradt el a cég párizsi nagyszállójától, a kor minden luxusával rendelkezett.

Egy másik kiemelt épület az Elevátor-ház, ami rendkívül korszerű épületnek számított akkoriban. Az ipari létesítmény a Boráros tértől északra, a Közraktár utca Duna felőli oldalán állt. 1881 és 1883 között Ulrich Keresztély tervei alapján készült. Az első világháború után a kereskedelmi tendenciák megváltoztak, az épület jelentősége csökkent. A második világháborúban sérülést szenvedett, ezért 1948-ban elbontották.

Feltűnik a filmben a Regnum Marianum templom is, ami a Városligetben, az Aréna út, a mai Dózsa György út mentén, a Damjanich utcával szemben állt. 1931-ben szentelték fel, 1944-ben súlyos bombatalálatot kapott, majd 1951-ben, hivatalosan a Felvonulási tér kialakítása végett a vasbeton szerkezetű épületet előbb hagyományos, majd robbantásos módszerrel lebontották.

De keveset tudtunk eddig, és még kevesebbet láthattuk a Magyar Királyi Osztálysorsjáték Palotát, amit egy új sorsjáték (a lottó elődje) jövedelméből építtették fel 1899-ben, Kőrössy Albert Kálmán és Sebestyén Artúr tervei alapján. Az eklektikus stílusú négyemeletes épület az egykori Eskü (ma Március 15.) tér déli oldalán, a déli Klotild palota és a Duna-part közötti épülettömbben állt, melynek ma már egyetlen tagja sincs meg. Helyét jelenleg részben az Erzsébet híd pesti hídfőjének lehajtója, részben park foglalja el.

„A filmben szereplő legtöbb épületben az a közös, hogy bár súlyos találatot kaptak a II. világháborúban, menthetőek lettek volna. Ám, mégis lebontották…” – meséli András.

A stúdió az Eltűnt Budapest első része után készítette el a folytatást, mely sokkal érzelmesebb lett és több animációs technikai bravúrt mutat be.

„Az első rész után nagyon sok visszajelzést kaptunk, szerencsére jókat, de egy dolgot hiányoltak a nézők: rövidnek találták a filmet. Így most a második rész hosszabb és látványosabb lett. Élesebbek a mozgások, dinamikusabb az egész. A zenei aláfestés is változott. Olyan hangulatot kerestünk, ami mély és megrendítő, így a zene is tökéletesen illeszkedik a képek érzelemvilágához. A filmek teljesen nonprofit jelleggel készülnek, az a cél, hogy felkeltsük a nézők kíváncsiságát, hogy valami olyat adjunk számukra, ami maradandó a szemnek és a léleknek is” – tette hozzá a rendező.

A film második része február 11-től elérhető az Animatiqua Youtube-csatornáján, valamint a Facebook és a LinkedIn-oldalaikon is. Az eredetileg hat részesre tervezett filmet a későbbiekben is folytatná a csapat, ehhez várják a kulturális, építészeti kapcsolatokat vagy építésügyi és örökségvédelmi hivatalok jelentkezését is.

Egy kreatív stúdió keltette életre Budapest eltűnt épületeit, melyek most nem csak fotóként bukkannak fel, hanem a képek filmmé változtak. A különleges animációs sorozat első részében – többek között – látható a régi Nemzeti Színház teljes pompájában, akárcsak a pesti alsó rakparton a Hungária Nagyszálló, az első, avagy régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter Templom, a Kálvin tér vagy épp a Lloyd-palota, ami a főváros legszebb klasszicista stílusú palotája volt.

De megmozdul a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen lévő, 1879-82 között épült Honvédelmi Minisztérium épülete is. Kallina Mór terveinek leghangsúlyosabb eleme az óriási méretű, téglalapra szerkesztett kupola volt, melynek két oldalán állt Szász Gyula, a Háború és Béke allegorikus szobra. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épületegyüttest 1949-ben rommá nyilvánították, elbontották, s csupán a Honvéd Főparancsnokság épületét tartották meg az első emelet magasságáig. A sorozat egyediségét az adja, hogy ezekről a helyekről most először mozdulnak meg a fotók.

Az Animatiqua stúdió szerint a film legnagyobb különlegességét az a paradox hatás adja, amikor a néző azt érzékeli, hogy mozog a Duna a régi Erzsébet híd alatt, hogy a felhők hol lassabban, hol gyorsabban szállnak, csobog a szökőkút, felbukkan egy kismadár, egy autó vagy épp a Dunán egy hajó. Így egy teljesen más világba csöppen a néző, mintha csak egy álló képet nézne, ráadásul egy olyan korszakba, ahol a legtöbben még nem is éltünk.

„Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel” – ez az Animatiqua kreatív stúdió mottója, akik álló képekből múltidéző filmet készítettek. Az ötlet Kondacs Andrástól, a stúdió alapítójától származik. „Több mint 15 éve élek Budapesten és azóta elvarázsolnak az épületek… Nyitott szemmel jártam a várost és feltűnt, hogy vannak szép, na meg kevésbé szép épületek. Azt is tudtam, hogy a II. világháború után alaposan megváltozott a városkép, elkezdtem utánaolvasni, és közben megelevenedtek előttem a gyönyörű paloták, terek” – mesélte Kondacs András.

Az animációsfilm-rendezőnek ekkor jött az ötlet, hogy egy olyan filmet készítsen, ahol meg tudja mutatni, hogy milyen értékes épületek álltak egykor a ma jól ismert utcákon, tereken. Az első részben, lokáció szempontjából olyan területeket választott ki, amelyeket mindenki jól ismer. Ahol naponta több ezer ember megfordul, ilyen a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér vagy épp a Dunakorzó. András nem titkolt célja, hogy a kisfilmekkel az érzelmekre is hatni szeretne.

„A technológia, amivel ez a film készült, Magyarországon nem megszokott, általában a hollywoodi filmeknél vannak ilyen trükkök. Egy videóból bármikor tudunk állóképet csinálni, de fordítva ez nem igaz. Egy fényképből videót csinálni már komolyabb technikai tudást igényel” – mondta Kondacs András, aki úgy véli, inkább a művészi keresgélés volt hosszadalmas, a gyártási fázis már könnyen ment a csapat számára.

A filmek forrásához a Fortepan képeit használták fel, mivel őket találták a legmegbízhatóbb és leghitelesebb forrásnak.

Bár az első film még csak most készült el, a sorozat következő részéről elárulta a terveket. „A második rész amolyan detektívregény-szerű lesz. Mind zenében, mind dramaturgiájában a detektíves filmek hangulatát fogja megidézni, és lehet majd nyomozni, hogy mi, miért és hogyan tűnt el. A mi célunk nem csak az, hogy szórakoztassunk, hanem, hogy értéket és tudást adjunk” – tette hozzá az animációsfilm-rendező.

„Ez egy sorozat része lesz. Dupla trilógiában gondolkozunk, azaz 2×3 részben, mert nem csak az eltűnt épületeket, hanem az épületrészletek – kupolák, lépcsőházak, teraszok – is csodálatosak. Elsőre olyan épületeket vettünk alapul, amelyek hiánya talán a legfájóbb az embereknek” – mondta a rendező.

A film első része december 17-től elérhető az Animatiqua Youtube-csatornáján, valamint a Facebook- és a LinkedIn-oldalaikon is.