Mik is azok az IP jogok? Tisztázunk pár alapfogalmat: védjegy, szabadalom, szerzői jog és a többi. Megbeszélünk néhány konkrét jogesetet: mi volt az alapvető kérdés, hogyan lehetett volna elkerülni a problémát? Kitérünk arra is, hogyan alakítsuk ki a brandstratégiát a jogi szempontok figyelembevételével, mire kell figyelnünk, ha nem akarunk elcsúszni egy banánhéjon.

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

Szerzők:

Hennelné dr. Komor Ildikó | irodavezető ügyvéd | Komor Hennel Attorneys

E-mail: ildiko.komor@komorhennel.hu

Dr. Kalmár Lilla | ügyvédjelölt | Komor Hennel Attorneys

E-mail: lilla.kalmar@komorhennel.hu

Elsődlegesen arra kell számítanunk, hogy a nagy televíziócsatornák a hosszú évek alatt kimunkált sablonszerződéseiket fogják az esetünkben is alkalmazni, amelyekben rendkívül kis mozgásteret engednek a megállapodás tartalmát illetően, és alapvetően szigorú elvárásokat fogalmaznak meg a velük szerződő partnerrel szemben, szigorú kötelezettségeket határoznak meg számukra.

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, pontosan milyen kötelezettségeket vállalunk a szerződés megkötésével. Semmiképp ne írjunk alá olyan szerződést, amely alapján olyan területekért is felelősséget kell vállalnunk, amelyekről nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel, és ráhatásunk sincs a dolgok alakulására, vagy amelyeket már az olvasásukkor sem értettünk.

Érdemes lehet még a szerződéskötés, illetve az üzleti tárgyalások megindulása előtt saját gyártású műsorformátumunk önkéntes műnyilvántartásba való bejelentését is kezdeményeznünk; ezzel a lépésünkkel rögzíthetjük a műsorformátummal kapcsolatos szerzői jogaink legfontosabb ismérveit, többek közt hogy mi vagyunk a műsor jogosultja, egyúttal rögzítve lesz a műsor címe, a műsorformátum keletkezésének a dátuma is, és utólag a műsor felépítése, tartalma is bizonyítható lesz.

A műsorszolgáltatóval kötendő szerződésben vállalt jogaink és kötelezettségeink pontos tisztázása azért is különösen fontos, mert a műsorunkban feltehetőleg majd szponzori megjelenéseket kívánunk elhelyezni. Ahhoz, hogy erre lehetőségünk legyen, a műsorszolgáltatóval kötött megállapodásunkban ennek feltételeit megfelelően tisztáznunk kell, és tudnunk kell, hogy a szponzorokkal létrejött támogatói szerződésünk kiindulópontjai is ezen szerződésben vállalt feltételek lesznek, hiszen azokat a jogosultságokat és kötelezettségeket tudjuk vállalni a szponzorok felé, amelyeket sikerült kialkudnunk magunknak a műsorszolgáltatóval kötött megállapodásban.

Harmadik pillérként ráadásul ugyanehhez kell majd igazodniuk azoknak a szerződéseinknek is, amelyeket a műsor gyártóival, a gyártás egyéb közreműködőivel kötünk. Ha tehát szigorú követelményrendszert állított fel a műsorszolgáltató az elkészült televízió-műsor leadási határidejére, tartalmi felépítésére vonatkozóan, ezeket értelemszerűen nekünk is számon kell tudnunk kérni a műsor gyártóin, hiszen a tévécsatorna felé minket terhel a felelősség.

Lényeges szempont még, hogy szellemi tulajdonjogaink is megfelelően védve és szabályozva legyenek ezen szerződésekben. Ha a szellemi tulajdonjogok közül csak a védjegyjogokat emeljük ki, kritérium szokott lenni a médiaszolgáltatókkal kötött szerződésekben, hogy a műsorunk, leginkább a műsorcím vonatkozásában védjegybejelentéssel, védjeggyel is rendelkezzünk: ez esetben szóvédjegyként bejelenthetjük a műsorunk címét, fantázianevét, illetve szlogenjét is, ha ezek védjegybejelentésre alkalmasak, vagy akár a műsorunk arculatát megjelenítő kreatív logóval is előállhatunk, ha ez az ábra védjegyoltalom tárgya lehet. Az pedig, hogy ki milyen feltételekkel használhatja majd a védjegyünket, milyen időtartamban, és milyen felületeken jelenhet meg mindez, szintén részletes szabályozást igényel a médiaszolgáltatóval kötött szerződésben.

Miért elengedhetetlen, hogy rendelkezzünk a saját gyártású műsorunk vonatkozásában a szerzői és védjegyjogokkal, és ezek részjogosultságait minél kevésbé engedjük ki a kezünkből? Azért, mert ez esetben továbbra is mi határozhatjuk meg, hogy ki mikor, hol és milyen feltételekkel használhatja fel a saját gyártású audiovizuális művünk egészét vagy akár egyes részleteit, továbbá a nevét, szlogenjét, logóját. Ha a televíziós megjelenés időszakát követően vagy akár azzal párhuzamosan a saját felületeinken (social media oldalak) kívánjuk a műsort bemutatni, reklámozni, népszerűsíteni, akkor szükségszerű, hogy mindezekhez kapcsolódóan rendelkezzünk a megfelelő jogosultságokkal és a jogvédelemmel is. Ekkor már csak arra kell vigyáznunk, hogy a médiaszolgáltatóval kötött szerződésünk ne korlátozza mindezt a kelleténél jobban, ne vegye ki a gyakorlatban az irányítást, a döntéshozatali jogosultságot a kezünkből, illetve ne lehetetlenítse el a jövőbeni felhasználásunkat.

Az úgynevezett merchandisingjogokról sem szabad megfeledkeznünk a médiaszolgáltatóval folytatott tárgyalásaink során, ugyanis a műsorhoz vagy annak részletéhez, eredeti alakjához, eleméhez kapcsolódó kizárólagos másodlagos kereskedelmi hasznosítás joga (ez a merchandisingjog) önálló felhasználásként is tovább engedélyezhető, komoly értékkel rendelkező jogosultság, amellyel jelentős reklámértéket adhatunk a műsor megjelenéséhez.

Mielőtt tehát üzleti tárgyalásokat kezdenénk a saját gyártású műsorunk televíziós sugárzásával kapcsolatban, azt javasoljuk, hogy kérjük ki szellemi alkotások jogában és médiajogban jártas ügyvéd segítségét a komplex üzleti stratégia kialakításában, így nemcsak üzletileg, de jogi szempontból is korrektebb, sikeresebb és gördülékenyebb együttműködésre számíthatunk.

Hennelné dr. Komor Ildikó és Dr. Kalmár Lilla írása eredetileg a Márkamonitor 2023/3. számában jelent meg nyomtatásban. 

Szerzők: Hennelné dr. Komor Ildikó | irodavezető ügyvéd |Komor Hennel Attorneys

E-mail: ildiko.komor@komorhennel.hu

Dr. Kováts Borbála Lili | ügyvéd | Komor Hennel Attorneys

E-mail: borbala.kovats@komorhennel.hu

Ahogy a való világból megjelentek a különböző termékek (például ruhák) és szolgáltatások (koncertek, kiállítások stb.) a metaverzumban, úgy beléptek oda a már jól ismert, népszerű márkák is, amelyek saját termékeiket és szolgáltatásaikat kínálják a virtuális világ szereplőinek is. Vezethet tehát avatarunk Hyundai autót, ihat Coca-Colát, vehetünk neki Nike cipőt, Samsung telefont.

A metaverzum hírének berobbanásakor elindult egy igen jelentős védjegybejelentési hullám, a metaverzumba belépő nagyobb márkák (például McDonald’s, Meta, Ford, Nike) tulajdonosai gyorsan „felültek a vonatra”, amiről senki sem akart lemaradni, és újból benyújtották híres védjegyeiket oly módon, hogy azok ne csak az eddigi fizikai, hanem a virtuális árukat is lefedjék.

A védjegyek oltalmi körét ugyanis az árujegyzék határozza meg, amely az ún. nizzai osztályozáson alapul. Az áruk és szolgáltatások ezen nemzetközi osztályozás szerint összesen 45 osztályba vannak besorolva, melyek közül 34 árukat, 11 pedig szolgáltatásokat tartalmaz. Az új, virtuális világra szánt védjegybejelentések tipikusan a letölthető árukat magában foglaló 9. osztályra és a virtuális szolgáltatásokat felölelő 41. osztályra terjednek ki. A tömeges új védjegybejelentések oka valószínűleg az volt, hogy senki sem tudta, mire számíthat ebben az új virtuális világban, hogyan fogják kezelni a bíróságok az ott elkövetett hamisítást, védjegybitorlást, így a nagyobb cégek biztos, ami biztos alapon bejelentették korábbi védjegyeiket virtuális árukra és szolgáltatásokra is.

Ez azonban elhamarkodottnak bizonyult egy, az Egyesült Államokban nemrég született döntés tükrében. Az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala (USPTO) ugyanis egy közelmúltban hozott döntésében kimondta, hogy a fizikai árukra és szolgáltatásokra bejelentett védjegyek oltalma egyben kiterjed az adott áruk és szolgáltatások virtuális megfelelőjére is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy annak, aki belép a virtuális térbe, és fizikai áruit, szolgáltatásait virtuális formában is értékesíteni kívánja, nem feltétlenül szükséges újból bejelentenie védjegyként a márkanevét, logóját, hiszen a már lajstromozott védjegyeinek oltalma e nélkül is kiterjed a már meglévő és védett áruk vagy szolgáltatások virtuális megfelelőire.

Az amerikai védjegyhivatal előtti ügyben a következő történt: két magánszemély – akiknek természetesen semmilyen kapcsolatuk nem volt a „valódi” Prada és Gucci márkák tulajdonosaival – bejelentette a Prada és a Gucci szót védjegyként virtuális árukra kiterjedően a 9. és 41. áruosztályokban. A USPTO-nak a korábbi, „valódi” Prada és Gucci védjegyekkel való ütközés miatt hivatalból meg kellett vizsgálnia, hogy hasonlóak-e a megjelölések és az érintett védjegyek árujegyzékei. Mivel a megjelölések teljesen azonosak voltak a korábbi védjegyekkel, már „csak” az árujegyzékek hasonlóságának vizsgálatára volt szükség ahhoz, hogy a hivatal a korábbi Prada és Gucci védjegyek miatt elutasítsa a magánszemélyek új bejelentéseit.

A „valódi” Prada és Gucci védjegyek oltalma eredetileg kiskereskedelmi szolgáltatásokra terjedt ki. Mivel ezek a szolgáltatások más áruosztályban szerepelnek, mint a virtuális áruk (amelyeket a magánszemélyek új bejelentéseikben megjelöltek), az amerikai hivatal azzal a kérdéssel szembesült, hogy két különböző osztályba tartozó áru, ami gyakorlatilag ugyanannak a terméknek a fizikai és a virtuális változata, minősülhet-e hasonlónak olyan mértékben, hogy emiatt el kelljen utasítani a későbbi védjegybejelentést.

A már említett nizzai osztályozás úgy van felépítve, hogy általában a hasonló áruk ugyanabba az osztályba, és a különböző áruk különböző osztályba tartoznak (ezalól vannak kivételek). Emiatt volt meglepő, de a védjegyjogosultak számára kedvező a USPTO azon megállapítása, hogy mivel a virtuális áruk a kiskereskedelmi tevékenységgel érintett fizikai árukkal gyakorlatilag megegyeznek, csupán azok „online” verziói, a különböző, fizikai árukra/szolgáltatásokra vonatkozó védjegyek oltalma kiterjed az árujegyzékben szereplő áruk/szolgáltatások virtuális megfelelőjére is. A USPTO alapvetően a védjegyek származásjelző funkciója miatt jutott erre a következtetésre, hiszen egy Prada vagy Gucci táska – mindegy, hogy a maga fizikai valóságában jelenik-e meg, vagy virtuálisan egy online térben – a fogyasztók által egyértelműen felismerhető, és észleléskor ugyanahhoz a védjegyjogosulthoz lesz köthető. (Ráadásul nyilvánvalóan jó hírű védjegyekről, brandekről beszélünk, amelyekkel együtt jár az áruosztályokon átívelő oltalom szabályrendszere is.)

Mindebből az következik, hogy ha majd egyszer fel szeretnénk lépni a virtuális világban, a metaverzumban elkövetett hamisítással szemben az Egyesült Államokban, valószínűleg nem lesz szükség új, virtuális árukra/szolgáltatásokra is kiterjedő védjegyre, hanem a meglévő védjegyünk alapján fel tudunk majd lépni a „virtuális védjegybitorlással” szemben is.

Az Európai Unión belül még nem ismert olyan döntés, amely a virtuális világban elkövetett védjegybitorlással foglalkozna. Az EU-s védjegyhivatal (EUIPO) egyelőre csak azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy a virtuális árukat, szolgáltatásokat a nizzai osztályozás melyik osztályában kell bejelenteni, illetve hogyan kell pontosan megfogalmazni az ilyen árukat, szolgáltatásokat érintő árujegyzékeket. Ez az állásfoglalás tehát egyelőre arra buzdítja a védjegyjogosultakat, hogy védjegyeiket újból, új árujegyzékkel is bejelentsék, hogy azok oltalma a fizikai árukon/szolgáltatásokon kívül célzottan a virtuális árukra/szolgáltatásokra is kiterjedjen.

Arról tehát még nem esett szó az EU-ban, hogy mi történik, ha egy olyan cég védjegyét bitorolják a metaverzumban például virtuális cipők, ruhák kapcsán, amelynek árujegyzéke csak fizikai cipőkre, ruhákra terjed ki, azaz előbb-utóbb az EUIPO-nak is állást kell foglalnia majd abban, hogy hasonlónak minősül-e ugyanannak az árunak vagy szolgáltatásnak a virtuális és a fizikai változata. Mindazonáltal az amerikai védjegyhivatal ismertetett döntésének tükrében remélhetőleg az EUIPO is „védjegyjogosult-barát”, a józan ész által sugallt megközelítést fog alkalmazni, és a feleslegesnek bizonyuló új bejelentések támogatása helyett kidolgoz egy olyan rendszert, amelyben a meglévő, fizikai árukra/szolgáltatásokra kiterjedő védjegyek alapján fel tudnak majd lépni a jogosultak a virtuális térben történő védjegybitorlással szemben

Fotó: Dima Pechurin, Unsplash