Bár a globális gazdaság egyre energiahatékonyabbá válik, a gyorsan iparosodó gazdaságokban – Kínát, Indiát és Indonéziát is beleértve – a teljes energiafogyasztás 2,9%-kal növekedett az energiaigényes iparágak – például az építőipar és az acélipar – növekedésének élénkülése miatt. Az elmúlt évben világszerte megfigyelt szélsőségesen meleg és hideg időjárási viszonyok szintén a fűtéshez és a hűtéshez szükséges villamosenergia és gáz iránti kereslet növekedéséhez vezettek. Mindez komolyan felveti az éghajlatváltozással kapcsolatos kiszámíthatatlan időjárási jelenségek által gyakorolt lehetséges dominóhatás veszélyét.

A megújulóenergia-felhasználás 2010 óta a legnagyobb mértékben, 7,2%-kal növekedett, az energetikai rendszernek azonban még mindig kevesebb, mint 12%-át teszi ki. Az energiaszükséglet növekedése továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok nagyobb mértékű fogyasztásával jár, ami 2018-ban 2%-kal növelte a globális kibocsátást. Ez a leggyorsabb kibocsátásnövekedés 2011 óta.

A globális gazdaság szén-dioxid-intenzitása 2018-ban 1,6%-kal csökkent – ez kevesebb mint fele a párizsi megállapodásban kitűzött dekarbonizációs rátának (3,3%) – és ha ez az ütem folytatódik, az országok nem lesznek képesek elérni a megállapodásban vállalt célkitűzéseiket, sem pedig a Párizsban elfogadott, ennél ambiciózusabb globális célt, azaz a felmelegedés jóval 2°C alatt tartását.

„Hatalmas szakadék tátong a klímaváltozási vészhelyzettel kapcsolatos retorika és a problémára világszerte adott válaszok elégtelensége között. Ennek kezelése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, mivel egyszerre kell szembenézniük a szélsőséges időjárás hatásaival és a növekvő éghajlat-politikai kockázatokkal. Egyensúlyba kell hozniuk az üzletvitel zavartalansága iránti folyamatos igényt a sürgető és diszruptív változások szükségességével” – mondta Mészáros Balázs, a PwC Magyarország cégtársa, közép- és kelet-európai Corporate Responsibility vezető.

A PwC-elemzés becslései szerint a párizsi megállapodás részét képező, országonként meghatározott hozzájárulási célok teljesítéséhez a G20 országoknak 2030-ig átlagosan évi 3%-os szén-dioxid-mentesítési arányt kellene tartaniuk. 2018-ban Németország teljesített a legjobban – és 6,5%-os dekarbonizációs mutatóval vezette az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságok indexét, miután csökkentette szén-, olaj- és földgázfogyasztását, valamint 8,7%-kal növelte a napenergia és szélenergia hasznosítását.

Az elemzés szerint a párizsi megállapodásban kitűzött cél elérése érdekében a globális gazdaságnak mostantól 2100-ig évente 7,5%-kal kellene csökkentenie szén-dioxid-intenzitását. Ez közel ötször gyorsabb, mint a jelenlegi dekarbonizációs arány. Annak érdekében, hogy reális esély legyen a felmelegedés 1,5°C-ra történő korlátozására, 11,3%-os dekarbonizációs szintet kellene elérni, amely a jelenlegi hétszerese.

Mészáros Balázs szerint az új technológiák már demonstrálják, hogy miként gyorsíthatjuk fel a változást és alakíthatjuk át az egyes ágazatokat: a tiszta, decentralizált hálózatoktól kezdve a mobilitás villamosenergia-alapúvá tételén és optimalizálásán át a talaj termőképességének növeléséig és a talajvédelemig.

„Az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos aggodalmak egyre fontosabb napirendi pontokká válnak globális, társadalmi és vállalati szinten. A probléma megoldása iránti elkötelezettség tekintetében 2019-ben jelentős változás volt tapasztalható. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Kanada, Írország és más országok klímaváltozási veszélyhelyzetet hirdettek a saját területükön. Azt azonban még nem látjuk, hogy ez miként fokozza az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti szintű fellépést, ami elengedhetetlen a párizsi megállapodás célkitűzéseihez való felzárkózás érdekében” – tette hozzá Mészáros Balázs.