Belémben javában tartanak a COP30 tárgyalásai, közben pedig zajlik a következő klímacsúcs helyszínéről szóló egyeztetés. A rendezés joga nem pusztán szervezési kérdés, hanem geopolitikai térnyerés: azt üzeni, melyik ország képes a klímapolitikai figyelem középpontjába kerülni, és mennyire tudja mozgósítani diplomáciai hálózatait. A COP31 helyszínének kijelölése azonban hónapok óta elakadt, ami jól mutatja, hogy a klímapolitika terepe ma legalább annyira a diplomáciai erőfitogtatásról szól, mint az éghajlatvédelemről.

Ausztrália és Törökország: nagy tétek, kemény játszma

A házigazdaság egyszerre jelent nemzetközi láthatóságot, presztízst és gazdasági előnyt. A több tízezer résztvevőt vonzó COP olyan erőforrásokat és figyelmet hoz, amelyek révén a rendező ország egyszerre formálhatja imázsát, építheti politikai kapcsolatait és lobbierőt szerezhet az energiaátmenetben. Ezért válik a COP egyfajta globális „reklámfelületté”, amelyet sok állam stratégiai beruházásként kezel. A klímacélok és a házigazdaság között azonban egyre nagyobb a szakadék: minél erősebb a presztízsérték, annál nehezebb az éghajlatvédelmi tartalmat fókuszban tartani.

A COP31-ért Ausztrália és Törökország verseng. Ausztrália a csendes-óceáni szigetállamokkal közösen pályázik, azt hangsúlyozva, hogy a klímacsúcsot ott kell megtartani, ahol a hatások már ma is életveszélyesek. Mindeközben gazdasági szerkezete erősen függ a szén- és LNG-exporttól, így a házigazdaság egyben diplomáciai pozícióépítés is. Törökország ezzel szemben logisztikai és geopolitikai érveket sorakoztat fel, központi fekvésére és növekvő regionális szerepére hivatkozva. Mindkét ország „all in”-t mondott, a patthelyzet pedig az ENSZ-klímadiplomácia hitelességét is veszélyezteti.

Lobbisták a háttérben

A politikai játszmát tovább erősíti, hogy a COP-okon minden korábbinál több fosszilis lobbista jelenik meg. Egy, a Guardian által ismertetett kutatás szerint az elmúlt években több mint 5 300 lobbista vett részt a klímatárgyalásokon, 180 olaj-, gáz- és szénvállalat képviseletében. 2024-ben több fosszilis lobbista volt jelen a bakui COP-on, mint a tíz legsebezhetőbb ország delegáltjai együttvéve. Ez a befolyás nem csupán jelenlét: érdemben alakítja a tárgyalási környezetet, tompítva a kibocsátáscsökkentési vállalásokat és gyengítve a klímafinanszírozási előrelépéseket.

A házigazdai pozíció körüli diplomáciai harc, valamint a fosszilis lobbi jelenléte együtt oda vezet, hogy gyakran a valódi éghajlatvédelmi tartalom háttérbe szorul. A figyelem a presztízsre, a geopolitikai alkukra és a gazdasági érdekekre terelődik, miközben a globális kibocsátás tovább nő. Ez hosszú távon aláássa a klímacsúcsok tekintélyét, és azt sugallja, hogy a COP inkább a hatalmi logika, mint a tudomány vezérelte döntéshozatal terepe.

Mit lehetne tenni?

Papp Zsanett Gréta Másfélfokon megjelent cikke szerint a COP-ról alkotott képen sokat javítana, ha a folyamat átláthatóbbá válna: korlátozni kellene a fosszilis lobbisták hozzáférését, kötelezővé tenni a finanszírozás teljes nyilvánosságát, és biztosítani, hogy a házigazda kijelölésénél a szakmai szempontok kerüljenek előtérbe. A klímapolitika valódi motorja az alulról jövő részvétel: azoké, akik nap mint nap megtapasztalják az éghajlatváltozás hatásait, és akik tudják, hogy az 1,5 °C-os cél nem szlogen, hanem a túlélés feltétele.

Forrás: Másfélfok.hu

A 2022-es évet a fenntarthatóság szempontjából nyugodtan nevezhetjük „annus horribilis”- nek, azaz „borzasztó évnek”. Az aszály és az egyre gyakoribb természeti katasztrófák világossá tették, hogy a klímaváltozás drámaian új élethelyzeteket teremt. Az energia és az élelmiszerek jelentősen drágultak. „Öröm az ürömben, hogy az egymásra halmozódó válságjelenségek ráirányították a figyelmet a fenntarthatósági célokra” – vallja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője. Az egyszerű emberek, a vállalatok vezetői és a politikusok egyaránt kezdik komolyan venni a klímaválságot.

Novemberben az ENSZ Egyiptomban tartott klímacsúcsára a világ számos vezető politikusa elment, ezzel is jelezve a téma fontosságát. Itt felemás eredmény született: az éghajlati káralap létrehozása a fejlődő országok sikere, ugyanakkor háttérbe került a fosszilis energiahordozók kivezetése. Így alig maradt remény arra, hogy a felmelegedés ne haladja meg a másfél Celsius-fokot.

Világszerte ígéretes folyamatok

Az Amerikai Egyesült Államokban a Biden-adminisztráció még nyáron átfogó intézkedési csomagot jelentett be: a vállalati szférát kívánják ösztönözni a fenntarthatósági szempontok figyelembevételére.

Kína egymaga több megújuló energia-termelő kapacitást telepített 2021-ben, mint együttvéve a világ többi része. A kínai vezetés azt is bejelentette, hogy csúcstechnológiai megoldásokat fog keresni összetett környezeti kihívásainak megoldására.

Brazíliában Luis Ignácio Lula da Silva váltotta az elnöki poszton a klímaszkeptikus Jair Bolsonarót. Lula a választási kampányában ígéretet tett arra, hogy leállítja az amazóniai esőerdők irtását.

Az Európai Unióban 2022-ben már életbe lépett a fenntarthatósági célkitűzések betartatását célzó úgynevezett taxonómia-rendelete, amely szigorú szabályokat fogalmaz a cégek számára. Az Európai Parlament határozata pedig a multinacionális vállalatok jelentéstételi kötelezettsége nem korlátozódhat az EU határain belülre: a 150 millió euró feletti forgalmat bonyolító nem uniós cégekre is vonatkozniuk kell.

Versenyben a világgal

Mindeközben a klímaváltozásra szakosodott kutatók is elkezdték mérni és rangsorolni az egyes országok éghajlatváltozással kapcsolatos teljesítményét: a Yale és a Columbia Egyetem közös projektje keretében kidolgozták a környezetvédelmi teljesítmény indexet (Environtmental Performance Index, EPI), amely 40 mutató összevetésével rangsorolja a világ 180 országát. Az egyetemi kutatók arra az eredményre jutottak, hogy világszinten Dánia, az Egyesült Királyság és Finnország élenjárnak a fenntarthatósági szempontok érvényesítésében. A legkevésbé Vietnam, Myanmar és India törődik a környezet terhelésével. A rangsorban Magyarország a 33. helyen szerepel. „Ez a helyezés elég pontosan tükrözi Magyarország környezeti helyzetét: globális léptékben a fejlett világ országaihoz ‒ vagyis a felső 20 százalékba ‒ tartozunk, de azon belül nem állunk valami fényesen. Van még bőven mit tenni azért, hogy megközelítsük a jeleskedő országok szintjét” – teszi hozzá Suba Levente. Ezt a képet megerősíti a K&H fenntarthatósági indexe is, amelyet a Bank immár második alkalommal publikált december elején.

Elvi nyitottság – késlekedő tettek

A 2022 második féléves felmérésből az derül ki, hogy a magyar vállalati szféra nyitott és érzékeny a fenntarthatóság témájára, de a valódi cselekvés gyakorta elmarad. A 360 hazai közepes és nagyvállalat körében végzett felmérés átfogó képet ad a hazai cégek vezetésének attitűdjéről, aktivitásáról, írott fenntarthatósági stratégia meglétéről, a környezeti lábnyom méréséről, illetve a cég társadalmi felelősségvállalásáról.

Jó hír, hogy a kedvezőtlen gazdasági klíma ellenére növekszik azoknak a cégeknek a száma, amelyek fenntarthatósági stratégiát készítenek, vagy terveznek ilyet. A cégek egyre többet mérik saját környezetszennyezésüket, de még kevesen készítenek független szakértő által auditált fenntarthatósági jelentést és karbonsemlegességi céldátumot is kevesen tűznek ki. A hazai vállalatok egyelőre elsősorban költségeiken próbálnak spórolni, ezért kevesebb papírt, energiát és vizet igyekeznek felhasználni. Mindez közvetve kedvezően hat környezeti lábnyomukra is. A takarékos megközelítést támasztja alá az az információ is, hogy csak nagyon kevés vállalat áldoz arra, hogy úgynevezett „zöld” energiát vásároljon, amely igazoltan megújuló forrásból származik ugyan, de természetesen drágább is egyben.

A K&H fenntarthatósági index módszertana

A K&H 2022. óta évente kétszer, tavasszal és ősszel készíttet átfogó felmérést a magyarországi cégek körében a fenntarthatóságról. 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. A 48 kérdésből álló kérdéssorból összesen 5 kompozit alindexet hoztak létre, amelyek a cégvezetés attitűdjéről, aktivitásáról, írott fenntarthatósági stratégia meglétéről, a környezeti lábnyom méréséről, illetve a cég társadalmi felelősségvállalásáról adnak képet. Ezeknek az alindexeknek a súlyozott számtani átlagából képezik az összesített K&H fenntarthatósági indexet. A legutóbbi adatgyűjtésre 2022. október 17-e és november 9-e között került sor. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

A CCPI tizennégy év óta 14 kategóriában pontozza 56 ország és az Európai Unió éghajlatvédelmi teljesítményét. A most kiadott mutató szerint az összesített listát Svédország vezeti, Marokkó a második, amit megújuló energiák terén végrehajtott fejlesztéseinek köszönhet, és Litvánia a harmadik legjobb. A rendkívül gyengén teljesítő országok között szerepel az Egyesült Államok és Kína. Magyarország a gyengén teljesítő kategóriába került a 42. helyezésével. Kedvezőnek ítélték, hogy az elmúlt évtizedek során jelentősen csökkent hazánk szén-dioxid-kibocsátása (bár az utóbbi néhány évben ismét emelkedésnek indult), rontotta viszont a pontszámainkat, hogy a megújuló energiában a – nagyrészt fenntarthatatlan – biomassza-égetés játssza a vezető szerepet, a szélenergia használata gyakorlatilag betiltásra került, és nincs megfelelő terv sem a megújuló energiára való átállásra, sem a szénfelhasználás kivezetésére. A szakértők aggályosnak találták azt is, hogy a magyar kormány rendszeresen akadályozza az EU ambiciózus éghajlatvédelmi törekvéseit.

„A globális szén-dioxid-kibocsátás újra emelkedik, miközben a ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) legújabb jelentéséből megtudhattuk, hogy az eddigi terveknél jóval szigorúbb intézkedésekre van szükség, és rövid időn belül foganatosítani kell azokat, hiszen csak így kerülhető el a klímakatasztrófa” – jelentette ki Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi projektjének vezetője.

„A kormányok – köztük a magyar kormány – halogató politikája azért is nehezen magyarázható, mert tanulmányok sora és az élen járó országok példája is bizonyítja: az éghajlatvédelmi intézkedések már rövid távon is előnyösek lennének gazdaságunknak, hosszabb távon pedig jelentősen javítanák a versenyképességünket” – tette hozzá Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A CCPI Magyarországra vonatkozó részének kidolgozásában a Levegő Munkacsoport szakértői is részt vettek.