„A siófoki kórházban születtem, ott voltam három hónapos koromig, és találtam egy iratot, ami szerint egy időre az egyik somogyi gyermekotthonban helyeztek el. Szerintem innen kerülhettem el az első nevelőszülőkhöz, Marcaliba, de róluk semmilyen iratom és emlékem sincs” – árulja el az ELLE legfrissebb számában Zsiga Melinda, aki egyben a novemberi magazin címlaplánya is.

Második nevelőszüleire már jól emlékszik, de ezek az élmények még a sportban képviselt attitűdjét is meghatározzák. „Amikor kiborítottam a virágföldet, nekivágtak az ajtónak. De a legkellemetlenebb az volt, amikor az osztálytársam előtt vertek meg, mert elkéstem” – folytatja tovább a történetet Melinda, és hozzáteszi, erről az egészről nem tudott az iskolában, még a gyámja sem. „Én mindig csak csendben tűrtem, és próbáltam megfelelni az anyukámnak. Mert ugye őket a szüleimnek hittem, és fogalmam sem volt arról, hogy állami gondozott vagyok. Amúgy ez a kick-boxban is előjön: a meccseken nagyon keveset támadok. A pszichológusom szerint azért, mert amikor gyerekkoromban vertek, akkor is csak tűrtem, még csak nem is sírtam. Azt gondoltam, akkor talán hamarabb abbahagyják. A végén már nem is éreztem semmit. A pszichológus szerint ez akkor jó taktika volt, de a ringben már nem az.”

A korábbi élmények és berögződések miatt nehéz volt megszoknia, hogy harmadik nevelőszüleinél máshogy viszonyulnak hozzá. „Nehéz volt náluk megszoknom azt is, hogy bármit kivehetek a hűtőből, mert az előző családban nem nagyon adtak nekem enni, sokszor a száraz kenyérre jártam rá. Fura volt, hogy az új szüleim egyenként leültek velünk tanulni. És végre nem kellett felkelnem reggel ötkor, hogy takarítsak és bevásároljak.”

Arra kérdésre, hogy haragszik-e az édesanyjára, mindig azt válaszolja, hogy nem, sőt, hálás neki, hogy otthagyta, mert így nem abban a reménytelen szegénységben kellett felnőnie. A teljes interjú Zsiga Melindával az ELLE novemberi számában olvasható.