Téged mindenki televíziósnak ismer, de eredetileg jogot tanultál. Felmerült benned valaha, hogy valóban jogászként dolgozz?

Soha nem merült fel komolyan. Gyerekkoromban színész akartam lenni, az inkább családi elvárás volt, hogy legyen „polgári foglalkozásom” is. A joggal párhuzamosan többször felvételiztem a Színművészetire, de nem vettek fel. Legalábbis színésznek, mert harmadéves joghallgató koromban felvettek az SZFE (akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskola) akkor induló televízió műsorvezető-rendező szakára. Ez megváltoztatta az életemet. Onnantól kezdve tudtam, hogy engem igazán ez érdekel, nem a színészet, és pláne nem a jog. A főiskolával párhuzamosan persze elvégeztem a jog hátralévő szemesztereit, és diplomáztam is, de akkor már tudtam, hogy én tévés leszek. Ezzel együtt a jogi végzettségemet sem bántam meg, mert Fókusz-főszerkesztőként folyamatosan hasznát vettem a jogi ismereteimnek, és persze azóta is.

Azon kevesek közé tartozol, akik már a magyar kereskedelmi televíziózás születésénél jelen voltak. Melyek voltak az iparág nagy fordulópontjai?

Nem vagyunk azért olyan kevesen. Csak az RTL-nél több mint harminc olyan kollégám van, akivel huszonöt éve együtt kezdtünk… Ami pedig a fordulópontokat illeti, itt legalább kétféle változásról beszélhetünk: olyanokról, amelyekhez mi alkalmazkodtunk, és olyanokról, amelyeket mi indítottunk el – legalábbis a magyar piacon.

Az első kategóriát nézve nyilván meghatározó fordulópont volt a televíziós portfóliók bővülése, vagyis a többcsatornássá válás, de feltétlenül ilyen a digitalizáció is, amit a pandémia csak felgyorsított.

Ami pedig a másik kategóriát illeti: az, hogy az RTL Magyarország újraélesztette a magyar sorozatgyártást, és ezzel megmutatta, hogy a helyi tartalom mennyire felértékelődött az egyre globálisabbá váló versenyben, hatással van az iparág többi hazai képviselőjére is, alapvetően átformálta, átformálja a piacot.

Te magad mire emlékszel a legszívesebben?

Nagyon nehéz huszonöt évből csupán egy-egy dolgot kiemelni. Nyilván nagyon szívesen és büszkén emlékszem az indulásra, azon belül pedig a Fókuszra, ami hamar sikeressé vált. Nekem személyesen a Celeb vagyok, ments ki innen! volt a következő nagy élmény. Pontosabban az, hogy a dzsungel közepéről, a világ másik végéről élő műsort csinálunk. Ilyet akkor Európában csak Németországban és Nagy-Britanniában adtak rajtunk kívül. De a szubjektív listán mindenképpen rajta van a Barátok közt vagy az olyan kvízműsorok és game show-k indulása, mint a Legyen Ön is milliomos!, a Mónika, aztán a Balázs nevével fémjelzett délutáni talkshow-k, a Big Brother – Való Világ realityk, a nagy tehetségkutatók, mint a Megasztár, aztán az X-Faktor, a konstruált realityk, mint az Éjjel-nappal Budapest, illetve a már említett saját gyártású sorozatok, mint a Válótársak, A mi kis falunk, majd napi sorozatok, mint a Csak csajok vagy persze a Drága örökösök. Ezek önmagukban is sikeres produkciók voltak, amelyek műfajilag is újat hoztak a magyarországi televíziózásban.

A kereskedelmi televíziózás a közönség felől nézve könnyed szórakozás, belülről kemény világ. Mi kell ahhoz, hogy egy televízió (és egy televíziós vezető) huszonöt éven keresztül sikeres tudjon lenni?

A folyamatos változás. Azt hiszem, az RTL Magyarország sikerének az a titka, hogy az elmúlt huszonöt évben minden téren kész és képes volt az innovációra, legyen szó tartalomról, technológiáról vagy éppen vállalati működésről. És persze az, hogy ehhez a lehető legjobb csapatot építette fel. A televíziózás ugyanis igazi csapatjáték. Ahogy már említettem, több mint harmincan vagyunk itt a kezdetektől, de ha az elmúlt két évtizedet nézzük, ez a szám talán száznál is nagyobb. Összeszokott, erős csapat vagyunk.