Számos kompromisszumra és ad-hoc megoldásra volt szükség ahhoz, hogy megszülethessen az alku: többek között növelni kellett a „takarékos (avagy fukar) négyeknek” adott kedvezményeket, és újra be kellett vezetni az Ausztriának nyújtott egyes kedvezményeket, csökkenteni kellett bizonyos programok, például a Méltányos Átállás Alap (Just Transition Fund) költségvetését, meg kellett kurtítani az egészségügyi és innovációs kiadásokat és a magánszektor támogatását célzó szolvencia-instrumenumot.

Fontos fejlemény, hogy a helyreállítási alap felügyelete összetettebbé vált. Bár egyetlen tagállamnak sincs joga megvétózni egy másik tagállamnak juttatandó támogatást, az újonnan a megállapodásba került „szupervészfék” bármely tagállamot felhatalmaz arra, hogy felemelje a szavát a helyreállítási tervek ellen, és a helyzet feloldáshoz az EU pénzügyminisztereinek vagy vezetőinek határozatára legyen szükség. Ez a kifizetések késedelmét idézheti elő. Emellett az EU kormányainak súlyozott többsége teljesen felfüggesztheti az egy-egy országnak szánt kifizetéseket, ha bizonyítékok merülnek fel a jogállamiság megsértésére.

A záródokumentumba bekerült kompromisszumok ellenére a helyreállítási alapról szóló megállapodás olyan markáns politikai üzenetet közvetít, mely új fejezetet nyithat az Unió történetében. Az EU kötvénykibocsátása olyan precedenst teremthet, mely a jövőben az intézményi keretrendszer állandó részévé válhat. Most, hogy a költségvetési politika végre azon igyekszik, hogy lehetővé tegye a koronavírus-járvány utáni talpra állást, már nem egyedül az EKB kezében van a gyeplő. „A monetáris és költségvetési politika szoros együttműködése, valamint a szilárd politikai akarat, hogy ne csupán az unió túlélése, hanem több szempontból a sikere is biztosított legyen, magában rejti annak a – talán minden korábbinál komolyabb – lehetőségét, hogy az előttünk álló években még kimagaslóbb gazdasági eredményeket sikerüljön elérni” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.