„A régi angyalok már nincsenek meg, csak az újak, akik szárnyaikat vesztve, egyszerű utcai ruhában járkálnak köztünk. Nem lehetünk biztosak abban, hogy odaföntről érkeztek, nem úgy tűnik, mintha egyáltalán lenne odafönt, mintha az is átadta volna a helyét az „örök valaholnak”. Az új angyaloknak üzenetük sincs, szemükben kérlelés van, hogy adjunk nekik mi át egy üzenetet. De nekünk sajnos semmink nincsen – miféle találkozás ez?” – mondta több mint 30 perces beszédében Krasznahorkai László.

Előadását azzal a gondolatmenettel keretezte, hogy dolgozószobájában járkál, amely egy lejtőre épült faházban van, és ott elmélkedik. Mint felidézte, a régi angyalok az angyali üdvözletről készült középkori és reneszánsz festményeken üzenetet hoztak arról, hogy a megszületendő megszületik. „De az angyalok egyéb küldetésük során is fénybe burkolt vagy fülbe súgott szóval kézbesítették, amit a feljebbvaló üzen a kiválasztottnak. A régi angyalok maguk az üzenet, mely mindig a megfellebbezhetetlentől érkezik, ő indítja le az angyalait hozzánk, kik a porban küzdünk, bolyongunk az előreláthatatlanul bekövetkezendőkre ítélve” – fűzte hozzá.

Krasznahorkai szerint az odaföntet felváltó „örök valaholban” már csupán Elon Muskok őrült szerkezetei szerkesztik a teret és az időt, miközben az író gondolatai az új angyalokról másféle léptéket és sebességet kívánnak meg attól, aki róluk gondolkodik. Az író szerint az embernek az általa uralt világban hatalma van, felrepült a levegőbe, olyan fegyvereket talált fel, amellyel fel lehet robbantani a Földet, ugyanakkor művészetet is teremtett. „Végül történelmi lépték szerint, egészen hirtelen, elkezdtél nem hinni semmiben, már csak rövid távú memóriád maradt, így elhagytad a tudás, a szép és az erkölcsi jó nemes és közös birtokát” – mondta.

„És készülsz kiköltözni egy lápvidékre, ahol süllyed a láp, mozog, de szép volt: utad az evolúcióban lélegzetelállító. Csak sajnos megismételhetetlen” – fogalmazott Krasznahorkai László.

Az alkotó beszédében hosszan mesélt egy, a kilencvenes évek elején megesett történetről, amikor ez egyik S-Bahn állomás alsó szintjén várt a beérkező vonatra. Ott látta azt, hogy néhány méterre tőle egy hajléktalan (ahogy ő fogalmazott: clochard) az állomás egy sárga vonallal elzárt területén vizelni készül, amit a szemben lévő peronon álló rendőr azonnal meg akart állítani. A rettegő hajléktalan ezt észlelve lassan a menekülés lehetőségeit mérte fel, a rendőrnek a feljárón át kerülve kellett megtennie a két peron közötti tíz méter széles sávot.

„A rendőr szemszögéből nézve a dolgot, ő a törvényt, a mindenki által jóváhagyott, és ezért kötelező jót képviselte, szemben a mindenki által elítélt, és az ésszerűre nemet mondó szabályszegővel, más szóval, a rosszal. A köteles jót képviselte, de az adott pillanatban tehetetlenül, bennem pedig, ahogy megalázottan az embertelen versenyt figyeltem, kés élessé vált a figyelmem, ott állította meg a pillanatot, ahol észrevették egymást. És ez így maradt máig” – mondta.

Krasznahorkai László hozzátette: az ő szemében a kettejük közötti tíz méter áthidalhatatlan, örök és legyőzhetetlen, hiába fogja el a rendőr ezt a clochard-t. „Az én figyelmem azt érzékeli csak, hogy a jó soha nem éri el a csápoló gonoszt, mert a jó és a gonosz között nincsen semmiféle remény. Az a lázadás, amire én gondolok, az egészre vonatkozik. Minden lázadás az egészre vonatkozik.”

A Svéd Királyi Tudományos Akadémián tartott ünnepségen Mats Malm, az intézmény titkára köszöntötte az irodalmi Nobel-díjast; ünnepségen Kurtág György Játékok, valamint Johann Sebestian Bach Francia szvitek című művéből hangzottak el részletek zongorán. Az eseményen részletet olvastak fel Krasznahorkai Seiobo járt odalent című művéből.

A Svéd Akadémia október 9-én jelentette be Stockholmban, hogy a 71 éves Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét. Krasznahorkai László fontosabb művei: Sátántangó (1985); Az ellenállás melankóliája (1989); Háború és háború (1999); Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003); Seiobo járt odalent (2008); Báró Wenckheim hazatér (2016); Aprómunka egy palotáért – Bejárás mások őrületébe (2018), Herscht 07769 (2021).

A 2002-ben Nobellel elismert Kertész Imre után ő a második magyar nyelven publikáló író, aki megkapta a legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerést.

Krasznahorkai László stockholmi beszéde hétfőn könyv alakban is megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában.

„Nincsenek tervek az életemben, kifejezetten nem kedvelem őket. Ifjúkorom egy adott napjától úgy élek, hogy az általunk érzékelt térben még nem létező alakok hangját hallom, akik állandóan be akarnak lépni az észlelt valóságba. Nincs más dolgom, mint lejegyezni ezeket a hangokat. Egyáltalán nem megyek sehova azzal a szándékkal, hogy könyvet írjak. Inkább azért megyek valahova, nehogy eszembe jusson könyvet írni. De a száz vagy ezer még nem létező alak egyike jelenlétével, egyetlen mozdulatával, gesztusával bárhol képes megérinteni. Abban a pillanatban, ahogy elkapott, hallom a szavait, a történetét, a sorsát, irtózatos erővel, indulatosan jelzi, hogy neki helye van itt” – mondta a HVG-nek eddigi utolsó regénye, a Herscht 07769 apropóján készült interjúban.