Az öntözővízre elkülönített 10 milliárd forintos támogatás ugyan rövid távon enyhítheti a mezőgazdaság aszály miatti sérülékenységét, de egy fontos ösztönző – a víz árának megtapasztalása – tűnik el ezzel a rendszerből. A jelenlegi gyakorlat ellentétes az Európai Unió Víz Keretirányelvével (VKI), amely szerint a vízhasználat árpolitikájának a készletek hatékony felhasználására kellene ösztönöznie, a „használó fizet” elv alapján.

Azonban nem ez az első ilyen eset a hazai vízgazdálkodásban: 2014 óta többször is eltörölte vagy csökkentette a vízdíjat a magyar kormány – gazdasági és agrárszakmai indokokra hivatkozva. Az öntözött területek aránya azonban ennek ellenére is jellemzően stagnált. A 2022-es aszály ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy az öntözés kulcsfontosságú lehet a klímaváltozásra való felkészülésben – de nem mindegy, milyen áron.

Európa máshogy csinálja – tagállami gyakorlatok

Európai összehasonlításban egyedülálló, hogy Magyarország teljes mértékben átvállalja a gazdák öntözővízköltségét. Bár más országokban is jelen van a támogatott árképzés, az öntözés jellemzően pénzbe kerül – és ezáltal ösztönöz a takarékosságra.

• Németország a vízszolgáltatás teljes költségét megfizetteti a felhasználókkal – ideértve a környezeti és erőforrásköltségeket is. A cél a pazarlás visszaszorítása, a természetes vizes élőhelyek védelme.
• Ausztria szigorún alkalmazza a „felhasználó fizet” elvét: a vízdíj fedezi a kitermelés és elosztás költségeit. A díj ösztönzi a takarékos vízhasználatot.
• Szlovákiában ugyan a vízdíj nagyon alacsony (0,001 EUR/m³), de létezik – bár csak nagy mennyiség felett kell fizetni.
• Horvátország szintén nem teszi ingyenessé a vizet, de erősen támogatja az öntözőrendszerek fejlesztését és a díjakat 50–100%-ban kompenzálja.
• Romániában a víz nem ingyenes, de az állam a fő infrastruktúra energiaigényét átvállalja, és uniós forrásokból magas támogatási intenzitással lehet beruházásokat megvalósítani.

A magyar árpolitika fenntarthatósági dilemmája

A magyar öntözési gyakorlat – bár rövid távon népszerű és politikailag támogatható – hosszú távon hátráltathatja a fenntartható vízgazdálkodást. A vízdíjmentesség megszünteti a takarékosságra ösztönző mechanizmusokat, miközben a rendszer nem differenciál kis és nagy gazdálkodók között – pedig a mezőgazdaság belső szerkezete rendkívül heterogén.

Ahogy Szabó Péter klímapolitikai tanácsadó fogalmaz: „egyértelmű támadási felület az uniós irányelvben foglalt, a hatékonyságot ösztönző árpolitikától való eltérés, de egyelőre ennek még nem mutatkoznak közvetlen jogi következményei.”

Miközben az öntözés egyre fontosabb témává válik a klímaváltozás miatt, éppen most lenne szükség egy olyan vízgazdálkodási modellre, amely nemcsak mennyiségi, de minőségi célokat is szolgál: igazságosan osztja el a vizet, ösztönöz a takarékosságra, és segíti a természetes vizes élőhelyek megőrzését.

Forrás: Másfélfok

A képviselők 595 szavazattal, 17 ellenszavazattal és 24 tartózkodás mellett megerősítették a Parlament és a Tanács között létrejött megállapodást , amely a kockázatfelmérésre és nemzeti stratégiákra vonatkozó minimumszabályokat vezet be és egységesíti, hogy mi számít „kritikus infrastruktúrának”.

A védendő ágazatok köre tizenegyre bővül

A szabályozás a következő ágazatokban szigorítja a kritikus fontosságúnak minősített szolgáltatók kockázatértékelési és jelentéstételi kötelezettségeit: energia, közlekedés, banki szolgáltatások, a pénzügyi piacok infrastruktúrája, digitális infrastruktúra, ivóvíz és szennyvíz, élelmiszer (az előállítást, a feldolgozást és az ellátást is beleértve), egészségügy, közigazgatás és űrágazat.

Az új szabályok szerint a tagállamoknak nemzeti stratégiát kell kidolgozniuk a reziliencia növelésére, az információcsere megkönnyítéséhez pedig mindegyiküknek ki kell jelölnie egy kapcsolattartót. A tagállamoknak arra is gondot kell fordítaniuk, hogy a kulcsfontosságú szolgáltatóknak ne kelljen többfelé is jelentést tenni a hasonló célú egyéb jogszabályi kötelezettségek miatt és ne keletkezzenek szükségtelen adminisztratív terhek. Az átláthatóság jegyében az ilyen szolgáltatóknak minden incidensről vagy zavarról be kell számolniuk a nemzeti hatóságoknak, amelyek azután közérdek esetén tájékoztatják a nyilvánosságot.

Michal Šimečka (Renew, Szlovákia) jelentéstevő szerint: „Hogy Európa védelmet tudjon nyújtani, ahhoz az életmódunk szempontjából létfontosságú rendszerek közös biztonságát is meg kell erősítenünk. Az irányelv 11 ágazatot fed le, így az éghajlatváltozásból fakadó kihívásokra és az Ukrajna ellen irányuló orosz agresszió miatt az Unióban megnövekedett szabotázsveszélyre is választ ad. Az EU kritikusan fontos infrastruktúráinak ellenállónak kell lenniük az ilyen fenyegetésekkel szemben.”

Fotó: Yuedongzi CHAI/unsplash.com