A Hermann Pál csellista és zeneszerző Bartók Béla tanítványa volt, és korának egyik legjobb csellistájaként tartották számon. Hermann Pál az 1920-as években Berlinbe költözött, és a 18. századi Gagliano csellóján Európa-szerte koncertezett. A hangszer oldalán a következő gravírozás volt olvasható: „Ego anima musicae sunt ” („Én vagyok a zene lelke”).

1933-ban Hermann Pál Belgiumba és Franciaországba menekült. Amikor 1944-ben Toulouse-ban a nácik letartóztatták, sikerült a vonat ablakán kidobnia egy levelet, amelyben kérte, hogy a Gaglianot mentsék meg a náciktól. A cetlit megtalálták, és Hermann egyik barátja 100 kilométert tett meg kerékpáron, hogy megmentse a csellót. Betört Hermann Pál házába, a Gaglianót kicserélte egy kisebb hangszerre, majd a hátára szíjazott csellóval elhajtott.

Hermann Pált a nácik 1944-ben egy baltikumi táborban gyilkolták meg.

A háború után a Gaglianót kétszer is eladták, a szakértők nyomát vesztették.

80 évvel később egy oxfordi zenetudós, Dr. Kate Kennedy fedezte fel újra a csellót. Évekig kereste Hermann Pál hangszerét, és történetét beemelte a „Cselló: Utazás a csendtől a hangig” című könyvébe is.

A Gaglianót Jian Wang csellista azonosította: dr. Kennedy könyvét olvasva rájött, hogy a 2022-es brüsszeli Erzsébet királynő-versenyen látta a különleges vésést a fiatal ausztrál csellista, Sam Lucas kezében lévő hangszeren. Lucas a csellót kölcsönbe kapta alma materétől, a düsseldorfi Robert Schumann Hochschuletól.

Dr. Kennedy 2024. szeptember 29-én hangversenyt szervezett a londoni Wigmore Hallban, ahol a most 92 éves Corrie (Corniela) Hermann, Pál lánya, 90 év után először láthatta és hallhatta újra édesapja csellóját.

Az Európai Parlament felszólalásra kérte fel Hermann Pál lányát, Corrie Hermannt, a január 29-i, brüsszeli Holokauszt-megemlékezésen. Corrie az édesapjáról, az ő tragikus sorsáról és életművéről fog beszélni. Az egyórás rendezvényen Sam Lucas Hermann Pál versenyművének egy részletét játssza majd. Díszvendégként meghívást kapott Pál unokája, Paul van Gastel és Dr. Kate Kennedy zenetudós is.

Photo by Massimo Sartirana on Unsplash

A Frank-család 1942 nyarától kezdve összesen 25 hónapig bujkált a náci fennhatóság alatt lévő Amszterdamban, míg egy ismeretlen személy fel nem jelentette őket. A családot hamarosan Auschwitzba hurcolták, innen pedig a kis Anne-t és a nővérét, Margotot Bergen-Belsenbe vitték tovább, ahol aztán 1945 márciusában mindketten meghaltak tífuszban – nem sokkal a tábor felszabadítása előtt. Anne mindössze 15 éves volt ekkor.

Megannyi ember élt át hasonló sorsot, Anne Frankot a naplója tette híressé, amit 13. születésnapjától kezdve vezetett egészen 1944 augusztusáig. Családjuk tragédiáját egyedül Otto élte túl, akihez eljuttatták lánya jegyzeteit. Hosszas vívódás után 1947-ben adta ki őket Anne Frank naplója címen, amely aztán 65 nyelven jelent még meg. A könyvet már számos formában adaptálták, ezek közül talán az 1959-es, azonos című filmes feldolgozás a legismertebb, Millie Perkins és Shelley Winters főszereplésével, amit 8 Oscar-díjra jelöltek, és ebből 3-at meg is nyert.

A Nincs menedék című dokumentumfilm is egy kevésbé ismert, de szintén kétségbeejtő oldalát tárja fel Anne Frank történetének. Édesapja, Otto leveleit a YIVO zsidó kultúrtörténeti kutatóintézet tette nyilvánossá sok más kérvénnyel együtt, amiket az akkori menekültügynökségnek nyújtottak be a kétségbeesett, Európát elhagyni próbáló zsidók. Azokra az aktákra, amelyek Otto leveleit tartalmazták, egészen véletlenül bukkantak rá, viszont teljesen új megvilágításba helyezik a férfi szerepét és a holokausztról is többet mesélnek, mint sok könyv vagy film – nem beszélve az amerikai bürokráciáról, ami meggátolta sokak menekülését. Csak 1938-ban háromszázezren kértek menekültvízumot az USA-tól, de mindössze húszezret állítottak ki. Otto már egészen korán felismerte, hogy Hitler Németországa végzetes lehet, ezért segítséget kért egy USA-ban tartózkodó barátjától. Nem maga miatt tette. Ahogy írta: „Elsősorban a gyerekek érdekében. Saját sorsunk kevésbé fontos.” A levelezéséből derült ki az is, hogy már 1938-ban beadott egy bevándorlási kérelmet az USA-ba – az ügyintézők azonban még 1941-ben is így tanácsolták el a kérelmezőket: „A helyzetet nem látjuk kritikusnak, 6 hónap múlva kérvényezzék újra.”

A dokumentumfilm rávilágít, hogy amerikai barátja talán tudott volna segíteni Ottónak, de ehhez el kellett volna hagynia a gyerekeit. Erre pedig nem volt képes, így az ajtó bezárult…

A bizottság közleménye szerint a holokausztra való emlékezést segítő hálózat hosszú távon, jelentős mértékben járul majd hozzá a holokausztáldozatok emlékének megőrzéséhez.

Kiemelték: a történelmi, tényszerű igazságok bemutatása mellett a hálózat támogatni fogja a holokauszt helyszíneinek védelmét és megőrzését, valamint felhívja a nemzeti és helyi hatóságok, a közvélemény és a helyi közösségek figyelmét a 20 század legsötétebb eseményére.

Emlékeztettek arra, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemről és az európai zsidóság életének védelméről és elősegítéséről szóló európai uniós stratégia kiemeli a holokauszt túlélőinek fontosságát a holokauszt atrocitásainak emléke megőrzésében. „A túlélők utolsó generációjának emléke értékes, meg kell őrizni” – fogalmaztak. A holokauszt helyszínei, köztük a haláltáborok, lőterek, deportálási helyszínek és búvóhelyek, egyre fontosabbá válnak az áldozatok és túlélők emlékének megőrzése és tisztelete, valamint történetük pontos elmesélése szempontjából” – emelték ki.

A közlemény Margarítisz Szkínász európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta: az elmúlt hónapokban riasztóan megsokszorozódott az antiszemita gyűlöletből fakadó bűncselekmények száma. Elharapódzott az antiszemita indíttatású gyűlöletbeszéd, összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra, és megnőtt a félretájékoztatás aránya is; mindez szerinte a történelem legsötétebb fejezeteire emlékeztet.

„Arra kell összpontosítanunk, hogy megőrizzük a holokauszt helyszíneit, hogy soha ne felejtsük el, mi történik, ha hagyjuk, hogy az antiszemitizmus és a gyűlölet más formái szabadon terjedjenek” – fogalmazott a görög biztos.

Az uniós támogatásra május 24-ig lehet pályázni – írja az MTI.

Photo by Karsten Winegeart on Unsplash

„Ma tisztelgünk a holokauszt áldozatai előtt, és megerősítjük rendíthetetlen elkötelezettségünket az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlölet más formái ellen. Európa emlékezik” – hangsúlyozta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, megnyitva az ünnepi ülést. Figyelmeztetett arra, hogy sokak cinkos hallgatása tette lehetővé a náci borzalmakat, és hangsúlyozta, hogy „az Európai Parlament nem a közömbösség helye – felszólalunk a holokauszttagadók, a dezinformáció és az erőszak ellen”.

„Meghallgatjuk a történetét. Magunkkal visszük a tanulságait. Emlékezni fogunk” – mondta, mielőtt átadta volna a szót Shashar asszonynak.

Irene Shashar beszédében elmondta, hogyan élte túl a nácizmus borzalmait Varsóban a holokauszt egyik „bújtatott gyermekeként”, és hogyan menekültek édesanyjával egy szennyvízcsatornán keresztül Varsó „árja oldalára”, ahol anyja barátai támogatták őket. A ma Izraelben élő Shashar elmondta: „Megadatott az az áldás, hogy gyermekeim és unokáim születtek. Pontosan azt tettem, amit Hitler olyan keményen próbált megakadályozni. Hitler nem győzött!”

A most zajló háborúról és az október 7-i terrortámadásokról szólva elmondta, hogy „az erőszak, a gyilkosság, a nemi erőszak és a terror nyomában” hagyta el hazáját, és a képviselőktől szolidaritást és támogatást kért annak érdekében, hogy a még mindig fogságában lévő túszok újraegyesülhessenek családjaikkal. Október 7-e után „az antiszemitizmus újjáéledése azt jelenti, hogy a régi gyűlölet még mindig velünk van” – figyelmeztetett Shashar asszony.

„A zsidók ismét nem érzik magukat biztonságban Európában. A holokauszt után ennek elfogadhatatlannak kellene lennie. Annak a felszólításnak, hogy ‘soha többé’, valóban azt kellene jelentenie, hogy soha többé.”

Európára utalva, amely képes volt félretenni a régi gyűlöletet és összefogni, kijelentette, hogy az az álma, hogy „gyermekeim, minden gyermek egy békés Közel-Keleten éljen, amely mentes a gyűlölettől, különösen irántunk, a zsidók iránt. Álmomban a zsidók biztonságot és védettséget találnak bárhol, ahol otthont alapítanak. Az antiszemitizmus pedig végre a múlté”.

Shashar asszony azzal zárta beszédét, hogy bár ő győzött Hitler ellen, de unokáinak most az otthonuk túléléséért kell küzdeniük. „Arra kérem Önöket, az Európai Parlamentet, hogy segítsenek valóra váltani az álmomat. Önökkel együtt véget vethetünk az antiszemitizmusnak és elérhetjük a tartós békét.”

Shashar asszony beszéde után a képviselők egyperces csendet tartottak. Az ünnepséget Sheva Tehoval szoprán és Marcelo Nisinman zenei előadása zárta, Maurice Ravel „Kaddish” című művét adta elő.

Fotó: Independent

A Biztonságos tér csak kétszer lesz látható. Január 27-én, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, valamint január 28-án este hét órakor. Az előadás helyspecifikus szemléletű, helyszíne az egykori cipész szakszervezet Wesselényi utcai székháza, ahol egy századfordulós bérház tereiben elevenednek meg a jelenetek és ezek között színházi séta keretében kalauzolják a nézőket.

Az öt éve indult Személyes Történelem Produkció a középiskolásoknak szóló, közösségi alkotásra ösztönző program, ami ahhoz nyújt segítséget, hogy a fiatalok a holokauszt tragédiáját első kézből, a túlélőkkel, az akkor élt emberekkel találkozva, történeteiket hallva ismerjék meg. Az idei előadás Erzsébetváros Önkormányzata, az Itt és Most Társulat, a JCC Budapest – Bálint Ház, a Dutch Jewish Humanitarian Fund, a Theater na de Dam és a Milestone Institute támogatásával, a SVUNG kutatócsoporttal partnerségben valósult meg.

A Kallós Viola rendező, illetve Borbás Gergő produkciós vezető irányításával létrejött alkotás Antal Andrea, Balogh Julianna Sára, Beke Márton, Csernyiczki Luca, Dorsonczky Levente, Ekiudoko Imara, Falus Emma, Földi Rebeka, Gergely Zazi Sára, Hárshegyi Flóra, Kékesi Benjámin, Luczó Dzsenifer, Nagy Réka Dóra, Rákóczi Emma, Szabó Nikoletta Zsófia, Szmolka Levente és Vitai Anna játékának köszönhetően elevenedik meg a színpadon.

A január 27-i Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából másik négy európai nagyvárosban valósul meg hasonló ifjúsági program a budapestivel egyidőben. A megemlékezéséhez kapcsolódik egy-egy csoport fiatal Prágában, Amszterdamban, Koppenhágában és Berlinben.

A ma élők a legszerencsésebbeknek mondhatják magukat, hiszen a legtöbbek életük során még nem találkoztak testközelből a háborúval. A harc, a kín és a szenvedés sokak számára a múltba veszett, ám ezek a történetek még mindig itt vannak velünk, a felejtés pedig veszélyes lehet a jövőre nézve. Az MTV dokumentumfilmjének célja, hogy megismertesse a Z-generáció tagjaival, milyen szörnyűségek történtek a II. világháború idején és hány ember veszett oda a módszeres népirtás miatt.

A The Hate We Can’t Forget négy túlélő szemszögéből mutatja meg, milyen volt átélni ezt az időszakot. Egyikük története lehengerli egy texasi középiskola diákjait, akik még sosem hallottak a hatmillió áldozatot követelő eseményekről. A műsor során megismerhetjük egy pár sorsát is, akik gyerekként voltak tanúi a történteknek, valamint egy férfiét, akit maga Anne Frank dajkált.