Az elvi paradigmaváltás el is indult a hazai turizmusirányítás szintjein mintegy öt évvel ezelőtt azzal, hogy az állami turizmusmenedzsment jóval koncentráltabban, új stratégiai alapot adva nyúlt hozzá a fejlesztésekhez. A fogadóterületek fenntartható fejlesztésének alaphármasa, a kooperáció, vagyis a nyitott lokális és regionális menedzsmentszemlélet, az inkubáció, más szóval a képzésalapú felzárkóztatás, valamint az adaptáció, ami tulajdonképpen a folyamatos alkalmazkodási képességek erősítésében rejlik, egyelőre még a kihívások listáján szerepel. A teljes újratervezés és újrapozicionálás kézenfekvő megoldása abban a terepi szintű kapcsolódásipont-rendszerben valósítható meg a lehető leghatékonyabban, amit a szolgáltatástervezés, a service design ad a kezünkbe.

A turizmus gyakorlatában meglévő front- és backstage szférák vagy tevékenységi területek főbb kapcsolódási pontjai meghatározzák például a marketing és a menedzsment (back-back) elválaszthatatlan pozicionálási és stratégiai céljait, amelyek karakteres desztinációmegjelenítéssel vihetők sikerre. A turisztikai fogadóterület stakeholderei be is vonhatók a látogatói élményútvonal tervezésének folyamataiba (front-front) azzal, hogy a szolgáltatói csomagajánlatokat közösen dolgozzák ki, tesztelik le.

A turisztikai termékek azonosítása, illetve versenyképesség szempontjából történő válogatása, szűrése akkor eredményezi a látogatók által favorizált autentikus tapasztalásforrásokat, ha a látogatókon túl a helyi értékeket őrző, de azokat bemutatni vágyó helyi kulturális közösségeket és termelőket, vállalkozókat a termékfejlesztési folyamatban megszólítja a menedzsment (front-back). A marketingkutatás háttérszervezése a desztináció döntéshozói számára egyszerű és világos irányokat, még inkább narratívákat akkor képes kijelölni és körvonalazni, ha azok értékfókuszáltak és szenvedélyesek: a ma fogyasztója számára nem csupán fizikailag, de mentálisan is hozzáférhetők (back-front).

A kapcsolódási pontok felismerése, tudatos tervezése, újratervezése a szakma szemléletformálásán túl gyakorlati megújulással is jár. Megtanít bennünket az értékekből való tudatos merítésre, de ami még lényegesebb, az értékek professzionális interpretációjára. Amennyiben ez a narratívaalkotási folyamat úgy kerül megtervezésre és megvalósításra kapcsolódási pontokon, mint egy hálózat (interface) pontjain, akkor a turisztikai termékeket élménnyé, az élményeket pedig jelentésközösséggé képes formálni, ami nem más, mint a mozgással összekötött kikapcsolódás és felfedezés legmélyebb, ugyanakkor felelősségteljes megvalósulása. Egyszóval az újturizmus.

Mai beszélgetőpartnerünk Bódis Gábor egyetemi oktató, a Hungary NEXT ország-márka-műhely alapítója.

A turizmus és a vendéglátás az elsők között omlott össze a vírus által legsúlyosabban érintett iparágak közül. Mit csinál ilyenkor egy turizmusra szakosodott tanácsadó, összeomlik az iparággal együtt?

Biztosan nem. Már csak azért sem, mert mindig szeretem olyan olvasatban megmutatni a mi szakmánkat, szektorunkat, hogy az nem egy iparág. Erre legalább a vírus hatásai rávilágítottak abban az értelemben mindenképp, hogy a turizmus társadalmi és környezeti kapcsolatrendszerének minősége definiálja az utazás motivációit és szolgáltatásait a jövőben egyre inkább, nem pedig az iparszerű tömeges „termelés”. Egy tanácsadóra ilyenkor még nagyobb szükség lehet: világos, hogyha van tudása, tapasztalata, képessége és attitűdje, akkor cselekednie kell. Amikor még csak szivárogtak a hírek arról, hogy Kínában a vírus miatt erős korlátozások léptek életbe, sejthető volt, hogyha a turizmus lényegét, a mozgást blokkolják, akkor egy nagymértékű változás jöhet. Már ekkor, elsőként kampányt indítottunk a NEXT-tel azzal a szöveggel, hogy „ha külső, küldőpiaci veszteségek érnek, használd fel az időt arra, hogy belső, elsősorban marketing folyamataidat és kommunikációs munkádat hozd rendbe, belső értékeidet mutasd meg”, stb.

Azután jött pár napra a szektort ért zuhanórepülés láttán a miniszerelnök március eleji megállapítása: a turizmusnak kampó. Sok kolléga zokon is vette ezt a kissé leértékelőnek értelmezhető, de mindenképp tömör látleletet, én viszont a rám jellemző módon, pozitív tartalmat adtam neki: KAMPÓ = Képesség A Marketing Programok Olajozására. A szakma jól fogadta ezt a fajta álláspontot, és biztos vagyok abban, hogy akinek nem merültek véglegesen ki a tartalékai egy-két héten belül, legalább a Google fiókját, közösségi oldalainak beállításait a mérhetőség szempontjából igyekezett ráncfelvarrni. Számos online fórum következett, és örülök, hogy többedmagammal erősíthettük a szakmát megszólalásaink, kommentjeink, vagy kampányaink által is. A fogságba eső utasoknak, vendégeknek is több fórumon adtunk tippeket és mutatjuk ma is, hogy hogyan találhatunk egymásra megint.

Egyetemi oktatóként hogyan érintett a pandémia? Okozott nehézséget a digitális oktatásra való átállás? Van, ami ebből hosszú távon is megmarad az oktatásban?

Minden sokkszerű változásból lehet, és érdemes is tanulni. Egy nap alatt állt át Magyarországon egyedüliként a Metropolitan Egyetem az online oktatásra. Az egész szervezet együtt mozgott, hogy a lehető legsimább lehessen az átállás, nagy köszönet minden kollégámnak és az egyetemistáknak is. Ami talán a siker receptje volt, hogy pillanatok alatt felállt egy team, aki még oktatóvideókkal is támogatta az átállást, illetve az a következetesség, ahogy ragaszkodott a vezetés egy alkalmazáshoz, jól összekötötte a meglévőket, és nem esett abba a hibába, hogy hetente adott ukázt valami új, de ki nem próbált szoftver használatára. Megtapasztaltuk, hogy mely adminisztrációs lépések hagyhatók el, hogyan lehet az online térben is szerethető módon oktatni, mit jelent a bevonás akkor is, ha a távolság meghatározó. Bizonyára egy jó pár dolog tovább vihető akkor is, ha visszaállunk a normális oktatásra. Teszteket ezentúl biztosan nem kell papír alapon javítani, és a nagy létszámú előadások egy részét is online meg tudjuk majd megtartani. A lényeg itt sem veszhet el azonban, ami a kooperatív tanulás közösségi sikerét jelenti.

A korlátozások feloldása kezd életet lehelni a turizmusba, kinyitnak a szállodák, éttermek. Az elmúlt évek fejlődő turizmusa növelte a szállodák kihasználtságát és az átlagos szobaárakat, de mi jöhet most? A kevés vendég, a kisebb kereslet elvileg lenyomja az árakat, de alacsonyabb árakkal hogy lehet talpra állni?

Felejtsük el az árakat egy percre. Ezt tanította a helyzet. Nem a marketing-mix második p-je a legfontosabb. A turizmus kapcsolatot jelent. Társadalmak találkozását és az értékek közösségét. Nem a belépőjegy ára, nem a szobaár, nem a parkolók száma, sőt a fejlesztési támogatások összege sem jelentik azokat a pontokat, ahogy a turizmusról ezután beszélnünk kell. A „mért”-turizmust (számokban kifejezett) hagyjuk hátra, és az értő-turizmusra (a narratívákra) összpontosítsunk. Az a szálláshely, vagy egyéb szolgáltató, de akár desztináció is, amelyeik „jövő-álló”, vagy inkább „jövő-képes” módon szólítja meg a vendégeit, nyerni fog. Amennyiben folyamatosan jelen van az online térben is, bevezeti a színpad mögé a potenciális vendéget, nyit a körülötte lévő szolgáltatók felé, a közösség szervező erejére, a helyiek tudására építve, felelősen gondolkodva és edukálva hív meg, kommunikálja az úgynevezett „recovery plan”-jét, már most erősen képes pozicionálni magát a versenyben, amiben ott lesz az ár is, de elsősorban az érték. Az a vendég, aki nem olcsón sokat, hanem tartalmasan szeretne nyaralni, fogyasztani, megérti, és honorálja ezt. A helyiekben, a helyi gazdaságokban, a helyi termelőkben, a hazaiakban is éppúgy gondolkodjunk tehát, és ne csak a kereskedelmi szálláshely adatokban. Más szempontjaink kell, hogy legyenek ezentúl a szegmentációra vonatkozóan is. Nem a külföldi—belföldi viszonyítás, még a gyermek—diák—felnőtt—nyugdíjas besorolás sem, hanem a viselkedés alapú, klasszikus—felfedező—trendi kategóriák lesznek mérvadók.

Ismét átjárhatóak a határok, megindul a vasúti és a légi forgalom. Belátható időn belül visszatérhetnek a külföldi vendégek? A hazai turisták el tudják tartani a turisztikai vállalkozásokat?  Kik jöhetnek ki jól a jelenlegi helyzetből?

A külföldiek később jönnek, mert ők is fogékonyak az országaik belföldi turizmust támogató promócióikra. Magyarországon az eddigi volumeneket a belföld nem képes hozni, és a diszkrecionális jövedelem is alacsonyabb sok esetben. De nem is erre van szükség. Mutassuk meg a helyi közösségeknek is a turizmus által kínált lehetőségeket még jobban. Lesz rá igény. Az viszont tény, hogy már most verseny folyik a nagyvárosok között a rajtvonal-pozícióért. Most nagyon számít, hogy ki milyen üzenettel és lehetőségekkel jön elő, ami azt jelenti, hogy az a hely, szolgáltató, attrakció, akinek van úgynevezett „first stepping stone”-ja, magyarul egy jól értelmezhető meghívása, amely megoldást jelent a gyakorlatban is, jól fog kijönni a helyzetből. Ha egy kategóriában első tud lenni egy turisztikai szolgáltató, vagy akár város is, azzal mindenképp a jövőjét alapozza meg.

Magánemberként hogyan élted át az elmúlt heteket? Mi az, amit másként látsz, másként csinálsz, mint korábban?

Sűrű hetek, hónapok, tele naptár, és sok-sok beszélgetés, tanácsadás, kampány-terv, ötletek, pályázatok és projektmunkák vannak mögöttem, mögöttünk. Magánemberként azt hiszem, nagy változás nem történt, talán annyi, hogy minden percet jobban megbecsülök, a családot, a közös együttléteket, kint-léteket stb. Kénytelen voltam és vagyok a gép előtt ülni, és online intézni a dolgokat, ami annyira nem az én világom. De a turizmusról, a versenyképességről, a fenntarthatóságról, és általában a jövőjéről sokat beszélgetek, olvasok, publikálok, hiszen a legtöbb kérdés, napi több telefon, tucatnyi email és üzenet erre a témára vonatkozik.

 A turizmus és a fenntarthatóság kapcsolata

A turizmus meghatározásának részleteiben inkább ne vesszünk el most, elég talán annyi, hogy az a gazdasági szektor, amelynek eredményessége a társadalmak interakciójában valósul meg, akkor, amikor utazunk, hátra hagyva napi rutinjainkat, egy új vagy már ismert, lehetőleg autentikus közeg által fedezzük fel azokat az értékeket, amelyek feltöltenek bennünket, mind természeti, mind kulturális tartalmuk által. Szolgáltatások láncolatát fogyasztjuk, a szakirodalom mégis turisztikai termékekről beszél, pedig belátható, hogy egy-egy turisztikai desztinációígéret, egy-egy álomutazás mennyire nem megfogható. Egyik megközelítésben ilyen termék a fenntartható turizmus is, csakúgy, mint a városlátogató turizmus, az egészségturizmus, a zarándokturizmus, a sportturizmus vagy éppen az üzleti turizmus, csak hogy néhányat kiemeljek a lehetséges felsorolásból. A fenntarthatóság azonban mindegyik turisztikai termékhez köthető ma már, többet jelent az ökoturizmusnál vagy a zöldturizmusnál.

Mit jelent akkor a fenntartható turizmus? A turisztikai fogadóterületen (desztináció), amely település, város, régió, ország, sőt földrész is lehet, a fenntarthatóság tág fogalommá bővült azáltal, hogy egyfajta célként fogalmazódik meg annak érdekében, hogy a turizmus a természeti, társadalmi és kulturális környezetet a lehető legkevésbé vagy ne állandó intenzitással károsítsa. A turizmus ma már nemcsak az utazásról, a gazdasági eredményességről, a GDP-hez való hozzájárulásról, munkahelyteremtésről vagy a multiplikátorhatás jó kihasználásáról szól, hanem egy tágabb kapcsolatrendszerről.

A turizmus kétségkívül a gazdasági vonatkozások tükrében pozicionálható jól, és sok esetben a döntéshozóknak így eredményesebben tálalható, illetve a szektorba befektetni szándékozók is értenek a számokból, a legtöbb negatív visszhangot ugyanakkor a környezet rombolása nyomán kapja a szakma. Elfeledkezünk azonban arról, hogy ha nem lenne turizmus, ami a sok esetben egymástól földrajzilag távol található társadalmak értékcseréjében és értékinterpretációban gyökerezik, akkor az örökségvédelem, a kulturális javak összegyűjtése és megóvása, a nemzeti parkok koncepciójának megjelenése talán nem is létezne, pedig ezen turisztikai gondoskodás nem jelent mást, mint magát a fenntarthatóságot.

A desztinációmenedzsment és a fenntarthatóság kapcsolata

2006-ban Queensland turisztikai marketingszervezete kidolgozott egy modellt, amely egyszerűen és világosan szemlélteti a fenti turizmus-gazdaság-társadalom-természet kapcsolatrendszert, fókuszában a fenntarthatósággal. A propellerhez hasonlító rajzos modell három szárnyán a gazdasági célokat, a társadalmi célokat, végül pedig a természeti célokat tüntették fel, középen a turisztikai fenntarthatóság megnevezéssel.

A turisztikai fogadóterület – számos szakmunka szerint – maga is felfogható turisztikai termékként, de legteljesebben akkor értelmezzük, ha egymástól függő, egymásra ható nem megfogható (intangible) és megfogható (tangible) alkotóelemek egyfajta keverékéről (destination mix) beszélünk. Itt emberek (látogatók és helyben élők), attrakciók (helyben működő vállalkozások), programok (élmények) és az utazók számára kialakítandó túrák (történetek), csomagajánlatok (személyre szabott megoldások) egyvelegéről van szó. Amennyiben a fenti modell szerint gondolja át, tervezi meg és fejleszti egy desztináció a tevékenységét, akkor életciklusát, piac- és versenyképességét hosszabb távon képes garantálni, más szóval fenntartható turizmust tud magáénak, úgy, hogy minden érintettjének előnye származik belőle.

A látogató és a fenntarthatóság kapcsolata

Dan Peltier kutatásai nyomán tudjuk, hogy a turisták egyre szívesebben és tudatosabban választanak olyan célterületet és azon belül olyan látványosságokat, kínálatot, ahol a fenntartható turizmus iránti elkötelezettség látható és kimondottan tudatos kommunikációval megtámogatott. Ami kevésbé ismert ugyanakkor, az az, hogy mit is értenek az utazók ez alatt a fogalom alatt. A kutatási eredmények azt is igazolják, hogy ma már jóval meghaladja szemléletünk a fenntarthatósággal kapcsolatos korábbi, „légszennyezés” típusú gondolkodást. A legtöbb látogató benyomását, értelmezését, állítását alapvetően három szó köré csoportosíthatjuk: védelem, tisztelet és fejlesztés.

A versenyképesség és a fenntarthatóság kapcsolata

A turisztikai fogadóterületek alapvetően kétféleképpen növelhetik versenyképességüket. Az egyik módszer az, hogy intenzív termékfejlesztésbe kezdenek, és az adott terület erőforrásait mind inkább kihasználva a már megszokott és bevezetett piacokon szándékoznak jobban érvényesülni, és egy pont maradnak a térképen. Ezeket intradesztinációkként írhatjuk le, és általában véve kevéssé mozdulnak el a fenntartható turizmus felé. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiája (NTS 2030) ezzel a szemlélettel nagyon helyesen szakítva nem pusztán a helyi termékfejlesztést támogatja, hanem a csomóponti, márkacsomóponti és a hálózatos megoldásokat. A versenyképesség növelésének ezen másik, a fenntartható kifutással kecsegtető megoldása esetén interdesztinációkról beszélünk. A gyakorlatban ezek élményútvonalak megalkotását (élménykínálat), a szolgáltatási értéklánc összefűzött és összehangolt kommunikációját jelentik, alkalmazkodva a mai turisztikai fogyasztási igényekhez és mintákhoz úgy, hogy nem az erőforrások maximális kiaknázása a cél, hanem a kereslet és a kínálat minőségi és hosszabb távon is megvalósuló összehangolása és folyamatos megújítása, tartósan jólétet biztosítva a helyi közösségeknek és vállalkozásoknak.

A teherbíró képesség, a menedzsment és a fenntarthatóság kapcsolata

Vegyük példának egy a ma oly felkapott, ugyanakkor valós helyzetet, a fővárosi Belső-Erzsébetváros, vagy romkocsmanegyed, másként bulinegyed esetét. Több elképzelés, program és koncepció került a gondolkodás középpontjába, hogy a túlturizmus (vagyis a túlzott turisztikai aktivitás) jelenségeit és kártékony hatásait csökkenthessük, éppen a fenntarthatóság érdekében. Egy városrész-rehabilitációs program csak úgynevezett reflektív tervezés esetén lehet hosszú távon sikeres. Ez azt jelenti, hogy ideális esetben úgy alakulnak az egyes mérföldkövek e ma még kezdeti fázisban, hogy azokat az érintettek, az érdekeltek (stakeholderek) mindegyike visszaigazolja, és kompromisszumos megoldások véglegesítődnek. Egyértelmű, hogy a fenntarthatóság ezen társadalmi alapján túl a környezeti fenntarthatóságot is érinteni kell: magyarul a kereskedelmi egységek számát oly mértékben kell csökkenteni, hogy a terület arculata az eredetiséget és a kulturálisörökség-értékeket (zsidó negyed) legyen képes megjeleníteni. A fenntarthatóság kérdésköréhez az is hozzátartozik, hogy a fenntarthatóságot nem pusztán tervezni és majd kivitelezni szükséges, de a termék életciklusát végigkövetve, helyi szinten kell menedzselni. Ma egyelőre az overtourism mellett az undermanagement jelenségét láthatjuk.

A romkocsmanegyednek mint minden turisztikai terméknek van életgörbéje, és véleményem szerint a növekedés már most elérte azt a plafont, amelyik egyre inkább szaporítja a konfliktuspontokat. Elérkezett tehát a beavatkozás ideje, de ezt tudatosan és tervezett módon, csak reflektív formában lehet jól megvalósítani. A fenntarthatóság időbeli tényezője itt pedig az, hogy olyan hely szülessen, amely mind nappal, mind pedig este, éjszaka tartalmas és szerethető. A tartalom a legértékesebb valuta a mai marketingkommunikációban, és ez rávetíthető egy-egy turisztikailag is értelmezhető, körülhatárolható területre. A tartalom a Belső-Erzsébetváros esetében egy nappal megvalósuló kulturális és dizájnközpont, az esti órákban pedig a már most is meglévő partizóna, rendezett és elfogadható formában.

Az innovatív termékfejlesztés és a fenntarthatóság kapcsolata

A kulturális turizmus iránti érdeklődés nem veszített népszerűségéből, egyre erősebb ugyanakkor az igény a még fel nem fedezett desztinációk megismerésére. Ez többféle veszélyt is magában rejt, egyfelől az eltömegesedést (massification), másfelől a környezeti szennyezést. A Camino de Santiago eredendően nem kormányzati vagy helyi közösségi kezdeményezés nyomán megvalósult turisztikai attrakció, hanem a hívek, a zarándokok tették azzá. 2000-ben, amikor Santiago Európa kulturális fővárosa volt, elindult egy kezdeményezés, hogy konzerválják és rehabilitálják a város és a zarándokútvonalak örökségét.

A turizmus megjelenése volt a helyiek számára az egyetlen olyan jelenség, amely radikálisan átalakította életmódjukat. A korábbi spanyol turizmusfejlesztési elgondolások kizárólag a bevételek mentén fogalmazódtak meg, majd megjelentek a segélykiáltások egy minőségibb és zöldebb turizmusfejlesztés (greening) igényével. Ez az elképzelés a hazai, belső falusi turizmus ki nem használt lehetőségeiben látja a megoldást, alternatívákat kínálva azoknak is, akik vidéki kaland céljából az El Caminót választották volna elsődlegesen.

A fenntarthatóság érdekében az alábbi lépéseket tették meg: 1) az örökségturisztikai termékek minőségi fejlesztése helyben; 2) az útvonalak mentén található szálláshelyek korszerűsítési programjának kidolgozása; 3) a turisztikai lehetőségek diverzifikálása, még határon túl is; 4) valamint ezek intenzívebb népszerűsítése.

A több nyelven és a hazai kommunikációs felületeken is beindult program nem zárja ki a nem kimondottan zarándok turistákat, hanem alternatívát, rugalmasságot nyújtva korszerű információs rendszerek révén tájékoztatja és szűri is egyben az érdeklődőket. Az innovációt a helyi virtuális közösségek támogatása, informálása és a tudatosabb fizikai és szellemi felkészítés jelenti. A konfliktuspontok minimalizálása is cél, persze egy vallásos indíttatású kontextusban ezek a nehézségek jobban tolerálhatók, és azáltal, hogy számos többsebességes és több belépési ponttal rendelkező útvonal létesült, sőt kiterjesztették a mozgalmat szinte valamennyi európai országra, sikerült a túlzott igénybevételt bizonyos értelemben exportálni. Ma már Magyarországon is lehet kvázi autentikus módon „elkamínózni”.

Az alapanyagok, a szezonalitás és a fenntarthatóság kapcsolata

Magyarországon még gyermekcipőben jár, vagy épphogy csak szárnyait bontogatja az úgynevezett nem intenzív, tehát lassú turizmus (slow tourism). Ázsiában és alapvetően a keleti országokban a holisztikus szemlélet jóval korábban megjelent, a test, a lélek, a szellem, az egyén, az önismeret és önkifejezés kapcsolatrendszerében. A turizmus is felült erre az új hullámra, és Nyugat-Európában egyre inkább terjednek az egészséges, adalékmentes, vegyszermentes élelmiszerek mint a gasztronómiai turisztikai kínálat jellegzetességei.

Itthon a legújabb gasztroturisztikai élménycsomópontok kezdenek látható és látványos formát ölteni, elég csak a Balaton-felvidéki lehetőségekre, rendezvényekre, tematikus hétvégékre gondolni. Az ilyen események kétségkívül a fenntarthatóságban, az életmódban és nem a turisztikai szezon eddig félreértelmezett meghosszabbításában látják a kitörési pontot, a Balaton ugyanis igyekszik nem szezonfüggő, hanem egész évszakos, számos hosszú hétvégén is vonzó desztinációvá avanzsálódni. Ide tartozik még a helyi termékek előállításának elősegítése és egységes, professzionális szintű promóciója.

A felelős turizmus és a fenntarthatóság kapcsolata

A felelős tervezés és gazdálkodás kérdéskörébe az alábbi, a desztinációk életében is napi szinten jelen lévő területek tartoznak: energiafelhasználás, vízhasználat, szennyvízkezelés, hulladékkezelés, beszerzés, higiéniai előírások, kapacitástervezés vagy az előbb már tárgyalt szezonalitás. Kiegészítésként a humánerőforrás-menedzsment, a munkaerő-gazdálkodás is a fenntarthatósághoz sorolandó. Az NTS 2030 külön kiemeli az „együtt-élő turizmust” mint stratégiai turizmusfejlesztési pillért. Horizontális beavatkozási pontokat határoz meg, és egy célrendszert, amelynek minden turisztikai fejlesztés kapcsán érvényesülnie kell, kiemelve a fenntarthatóságot, a környezettudatosságot és a helyi közösségekre gyakorolt hatás figyelembevételét.

A márkázás és a fenntarthatóság kapcsolata

Előrebocsátom azt is, hogy nem pusztán egy ország lehet fenntartható vagy zöld-márkadesztináció, hanem egy ökológiai szemléletű birtok is, mint például a Natura Hill. A Zebegényben található kereskedelmi szálláshely kialakítása során a fiatal vállalkozópár természetes anyagokat és környezetbarát technológiát épített be, víztakarékosak a csapok, szelektív a hulladékgyűjtés, helyben állítják elő az élelmiszereket, nagyrészt helyi alapanyagokból. Újszerűségének köszönhetően ma már igazi, élő attrakciómárkává nőtte ki magát a desztináció.

A cikk zárásaként nézzük meg az idén márciusban publikált Plan T (Masterplan für Tourismus) elnevezésű osztrák turizmusfejlesztési mestertervet kimondottan a fenntarthatóság szemüvegén keresztül. Tudjuk, hogy a márka mint tömör üzenetátviteli eszköz már önmagában hosszabb távon működőképes, mint mondatok vagy képek sokasága.

A terv egyértelműen leszögezi, hogy a turizmus továbbra is az osztrák jólét és magas életminőség alapvető forrása, hozzátéve azt, hogy az ágazat sikeressége ma már nemcsak a mennyiségi mutatók – mint a GDP, a vendégéjszakaszám – olvasatában kell hogy mérhető és értékelhető legyen, hanem számos minőségi indikátor is megfogalmazódik. A nem több mint negyvenoldalas dokumentum kulcsgondolata a fenntarthatóság, a cél pedig a korábban bemutatott modellel összevágó fejlesztés, vagyis hogy Ausztria gazdaságilag, társadalmilag és természetileg is fenntartható módon növekedhessen, és a világ legsikeresebb fenntartható mintaországává váljon. Magyarul olyan márkává építse fel magát, amelynek legfontosabb attribútuma, üzenete, ígérete, esszenciája a fenntarthatóság.

Mindhárom célterület a mestertervben a jövőre, a fenntarthatóságra építi a megvalósítandó lépéseket, akcióterveket. A terv a paradigmaváltást a turizmus mint ágazat tudatosabb pozicionálásában, az együttműködés kultúrájában és a digitális fejlődésben látja. A siker kulcsa a desztináció újraértelmezése, a munkaerőpiac jövőképének építése, valamint a fenntarthatósági elvek következetes alkalmazása. Az összefogás erejét pedig a regionális és helyi értékteremtés, a turizmusmarketing jövőbeni szerepének együttes átgondolása, valamint a rugalmas támogatáspolitika adja.

Szerző: Bódis Gábor | alapító vezető | Hungary NEXT

E-mail: bodis.gabor@index.hu

A cikk eredetileg a Márkamonitor 2019/2. számában jelent meg.