Először Czigány Balázs beszél az Esterházyak művészetpártoló tevékenységéről, az első, ausztriai alapítványról, majd a magyar alapítvány születéséről és tevékenységéről. Részletesen ismerteti az Esterházy Irodalmi Díj kiírásának előzményeit, a díjazásra érdemes művek kiválasztásának folyamatát, a zsűri tagjait.

Beszélünk az első díjátadóról, amit október 3-án tartottak a Merlin Színházban, utána pedig maga a díjazott, Darvasi László író kap szót. Beszélgetünk az álneveiről, Szív Ernő újságíróról, és pár szó erejéig Eric, az angolna kérdése is felmerül.

Darvasi László roppant termékeny író, 1991 óta szinte minden évben jelent meg könyve, gyakran több is, sok nyelvre lefordították, több mint harminc díjat nyert. „Tulajdonképpen éjjel-nappal írok. Ha nem írok, akkor is írok.” – mondta egy korábbi interjúban. Beszélgetünk a most díjazott regényéről, a monumentális, 3 kötetes Neandervölgyiekről, amely 1908-tól 1957 kíséri végig hőseit a magyar történelemben. Azt is megtudjuk, hogy lesz-e folytatása a trilógiának.

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

A 16—22 éves fiatalok számára első meghirdetett pályázat a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány társszervezésében, valamint a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter partneri együttműködésében, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

A határidőig 199 pályamű érkezett be, amely a kiírók legbizakodóbb reményeinél is színesebb és részletesebb képet mutat a fiatal generáció mindennapjairól, érzéseiről, jövőképéről – megjelenítve nemzedékük közös gondjait Covid karanténléttől bullyingig, teljesítménykényszertől bizonytalanságig, önbántástól klímaváltozásig, kapunyitási pániktól jövőbeli reményekig, családtörténetektől társadalmi problémákig. A Kárpát-medence minden részéből, falvakból és Budapestről, határon túlról és magyarországi nagyvárosból töltötték fel írásaikat a résztvevők, akiknek élettörténete a jelennek és jövőnek is tanulságul szolgál.

Az eseményre meghívást kaptak a short-listre bekerült pályaművek szerzői, az összesen 55 jelölt közül 25-en vettek részt a díjátadón.

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője és Czigány Balázs, az Esterházy Magyarország Alapítvány képviselőjének, valamint Claudia Schmitz, a Budapesti Goethe Intézet igazgató-helyettesének köszöntője után videó-üzenetben jelentkezett be a Litván Nemzeti Könyvtár Judaika Kutatóközpontjának vezetője, dr. Larissa Lampertiené is.

“Noha kétszáz dolgozat nem reprezentatív felmérés, de mindenképpen érdekes látlelet arról, miként is látják a fiatalok, a más gondolkodó fiatalok a jelenüket, a jövőjüket” – emelte ki köszöntőjében Németh Péter.

Czigány Balázs elmondta: „az ilyen kezdeményezések, mint ez a pályázat, létfontosságúak társadalmunk fejlődése szempontjából, hiszen az élet.történet pályázat által megmutatkozó értékek – az önkifejezés, az empátia, a tisztelet – azok az alapkövek, amelyekre egy erősebb, nyitottabb és befogadóbb közösséget építhetünk. Alapítványunk pedig épp azért állt a projekt mellé, mert a küldetésünk az, hogy megmutatkozási lehetőséghez segítsük a fiatalokat. Hiszen egy gyerek csak akkor képes megjeleníteni a képességeit, ha erre lehetőséget és bátorítást kap. Akárcsak az Estöri Kreatív Történelmi Verseny során, a jelen pályázatban is azt láttuk a legfontosabb célnak, hogy komplexen tudjunk hatni a fiatalok személyiségfejlődésére, legyen szó például az önismeret fejlesztéséről, vagy olyan – akár új –

kompetenciák, készségek kibontakoztatásáról, mint például egy esztétikai értékkel is bíró írásmű készítése. Mindezek nemcsak a személyes élmények szintjén fontosak, hanem értékük a társadalmunk egésze számára is megmutatkozik.”

A zsűri nevében – a Freeszfe Írásképzésének oktatói, Szőcs Petra, Upor László és Németh Gábor – Németh Gábor író beszélt a kiválasztás szempontjairól, nehézségeiről. Az összképről elmondta:

„A hierarchia alja és teteje nyilván láthatatlan. És az ember hajlamos csak a drámaira emlékezni. A boldog családok egyformák, a boldogság unalmas és giccses.  Aggasztó, szívszorító összkép. A társadalmi mobilitás befagyása. Paternalista, tekintélyelvű társadalom, amiből jórészt hiányoznak az apák. Elnyomó iskolák, intézmények, egyházak, egyházi szervezetek. Neurodiverzitás, becslésem szerint a pályázók minimum egyharmadát érinti. Az ezzel semmit kezdeni nem tudó szociális rendszerek. Kishitűség, visszahúzás, intolerancia, kirekesztés. A csak magadra számíthatsz-érzés. Eszképizmus, kispolgári idill, mint a boldogság netovábbja. A társadalmi szintű cselekvés ritkuló vágya, ennek az illúziónak a korai szétfoszlása. A boldog pillanatokat tünékeny illúzióként élik át.”

Majd gondolatait az elbírálás szempontjairól, nehézségeiről így folytatta:„Nyilván nem életeket hasonlítunk össze, vagy díjazunk, hanem szövegeket. A szöveg minősége, az élettörténet rétegződései, drámája, a saját életre való reflexió szintje, és az a szubjektíven megítélhető szempont, hogy mennyire tűnik a korosztályra jellemzőnek, revelatívnak egy-egy írás, vannak-e társadalmi-közösségi, a szó klasszikus, görög értelmében politikai, azaz a polisz életére vonatkozó referenciái. De az igazi nehézség az volt, hogy ez nem egy tiszta profilú pályázat, nem irodalmi, nem történelmi, nem szociográfiai természetű. Műfaji sokféleség, esszé, novella, verseskötet, szubjektív napló, levél – eleve alig összehasonlítható formák.”

Upor László dramaturg videóüzenetben szólt a jelenlévő fiatalokhoz: „Ti vettétek a fáradtságot és megírtátok a saját történeteteket és ezzel közelebb léptetek ahhoz, ami mindannyiunknak a célja volna. Hogy megéljük a saját történetünket, ne csak tanúi, ne csak elszenvedői legyünk. Bevonjunk másokat, fölbátorodjunk mások történetei által, fölbátorítsunk másokat a saját történetünkkel, hogy együtt legyünk közösen részei annak a világnak, amit csak mi építhetünk föl és senki más, bármilyen patetikusan hangozzék is ez.”

A díjátadó eseményen a pályázat ötletgazdájának, Horváth Patríciának meghívására a Momentán Műhely fiatal játékosai szabad rögtönzésben előadott jeleneteikkel adtak képet generációjuk legbelsőbb gondolatairól, melyek eleven párbeszédbe léptek az élet.történet. pályázat írásaival: személyes, mélyen átélt, gyakran kimondatlan érzéseket és tapasztalatokat hoztak felszínre, ezáltal új nézőpontokat kínálva a szövegek értelmezéséhez és befogadásához.

Az 1 millió forintos fődíjat, GallusGallus Domesticus jeligével, Krolikowski L. Lilian nyerte el, aki patchwork-családjuk pillanataiba enged betekintést, rengeteg kérdés foglalkoztatja, minden érdekli, maga körül szomorú, harcoló felnőtteket lát, de mégis szépnek látja a reggeleket, a nevetést a barátaival a metrón:

„Hét mentett kutyánk van. Ennek minden nehézségével és szépségével. Rajtuk keresztül szoktam megérteni a világot. Mi a felelősség, mi a szeretet, mi az elfogadás, mi a gondoskodás: szétrágott tárgyak, lepisilt ruhák és korai séták. Az általános iskoláról a felismerés jut eszembe, hogy a felnőttek gonoszsága mennyire álruhás. Jó tanuló, szorgalmas voltam, nem volt velem semmi baj, nem is értették, hogy miért nem hagynak a szüleim a rosszabb közösségekben. De nem találtam sehol a helyemet. A szüleim nem hagyták, hogy elhiggyem, hogy sehol sincs olyan hely, ahol láthatóvá válhatok. Mások azt mondogatták, hogy nem az életre nevelnek ezzel. Pedig ennél jobban sehogysem mutathattak volna rá a valódi életre, ahol kell, hogy legyen mindig még egy mákszemnyi utolsó bátorságod, hogy merj őszintén élni. Szerintem a valódi alázat nem önfeláldozás, a bátorság pedig nem a félelem hiánya.”

Második díjban a CARMINEFALCON jeligével beküldött írás, Ősi Anna szerzeménye részesült, jutalma 750.000 forint. Anna életét kísérő betegségébe avatja be olvasóját:  „Gondolkodtam, megírjam-e, megmondjam-e neki; megölni akartam, és aztán döntöttem úgy, inkább szerelmet vallok. A pszichológus azt mondta; disszociáció. Én meg nem ellenkeztem, pedig tudom, hogy akartam. Mintha egy apró madár mozdulna meg a mellkasomban – biztos erre mondják; megdobban a szíve –, szétterjed a mellkasomban a szárny rezdülése: milyen jó lenne őt megölelni, lecsókolni a szájáról az összes félelmet, lesimítani a gondokat a kulcscsontja ívéről. Csak hümmögök, bólogatok. Aztán meg dadogni is kezdtem, mint egy hülye. Úgy tűnik, kényelmetlenül sokat kell zabálnom ahhoz, hogy kényelmesen legyek a világban. Betemetni a gyomromban a szorongást. Amúgy elmebaj. Miért kell nekem mindig határok metszővonalán állnom?” 

Harmadik helyezést ért el, és ezzel 500.000 forintos pénzjutalomban részesült az ANYÁTLANUL jeligével, Kiss Bálint Béla írása, aki az anya hiányáról és édesapjához fűződő viszonyáról írt: „Hamar megtanultam, mit jelent a halál. Akkor még persze aligha érzékeltem anyukám hiányát. Vagy már csak nem emlékszem rá. Természetes volt, hogy nincs nekem, mintha soha nem is lehetett volna. Mindig furán éreztem magam, amikor elmondtam valakinek, hogy félárva vagyok, és erre sajnálkoztak, vagy részvétüket nyilvánították. Csak legyinteni szoktam ilyenkor, hogy már régen történt, nincsenek róla emlékeim. Annyira természetes volt ezt mondanom, mintha valami teljesen hétköznapi dolog lenne, mint bevásárolni vagy kivinni a szemetet. És nekem az is. Nem ismertem mást soha. Ha visszagondolok rá, nem tudom eldönteni, gyászoltam-e őt valaha, vagy csak elfogadtam a tényt, hogy lemaradtam élete végéről. Mert miképp gyászolhatnék valakit, akit nem ismertem?”

A FIFI jeligével született írás, egy nevelőotthonban nevelkedő fiatal, Kamarás Hanna beszámolója a gyermekprostitúcióról végzett a negyedik helyen, jutalma 150.000 forint: „A rendszer megpróbált elpusztítani, de nem sikerült. Mert értem mindig felszólalt valaki. Ha másban nem is voltam jó, de azok az emberek mindig megtaláltak, akik nem hagyták, hogy maga alá gyűrjön és porrá zúzzon a rendszer. De azon kívül, hogy volt hol aludnom, mást nem kaptam. Se egy ölelést, se egy jó szót, mert néha az is elég lett volna. Hirtelen kellett felnőni. Pedig még igazából csak egy gyerek vagyok. Egy szerencsés gyerek, mert vannak olyanok, akik mellett nem kell eljátszani, hogy felnőttem. Nem lettem prostituált, se rabló, de még csak drogos se. Sőt néha már azt is elhiszem, lehet szeretni engem. Viszont ez ritka, nagyon kevés gyerekért nyúl egy segítő kéz. Mert tapasztalatom szerint az emberek inkább elfordítják fejüket mintsem, hogy segítsenek. Persze vannak kivételek. Így hát úgy érzem kötelességem most ezeknek a lányoknak a nevében felszólalnom, ha kell üvölteni. Mert nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Nem mindenkit mentenek meg. Pedig mindenki megérdemelné.”

Az ötödik helyezett a FELNŐTT GYERMEKEK jeligével, Bátor Emma írása, szintén 150.000 forintos pénzjutalomban részesült:

„Erős fényre keltem. Nem magamtól. A nagybátyám az ágyam végében, a barátnője Netti mellett ül.

Lányok.

Anya elment.

Felülök. Nagyon fényes és nagyon homályos.

Tudom – válaszolom álmosan.

De nem tudtam, és akkor sem értettem amikor magához húzott, remegve megölelt, mikor Netti sírása felszakadt a háttérben. Teljes lélekjelenlétemet vesztettem, kizuhantam magamból, a szobámból, a földszinti fészekből. Táskát ragadtak, beletömtek pár ruhát, kézen fogtak és húztak kifelé, a folyosón át. Anya ajtaja csukva volt, előtte állt a második fiútestvér, épphogy elkaptam üveges tekintetét. Alig láttam, alig hallottam, alig éreztem. Lélegeztem. Ennyit jelenthetek ki biztosan, a légzésem vittem magammal, semmi mást. Autó, gyújtás, város, világos, fények, homály. Szoba, fekvés, alvás, sírás, egyszerre, külön-külön. Apa, kopog, szia lányom, könnycsepp, elmegy. Este, sötét, gyertyák, család, égbolt.

Válasszunk neki csillagot. Legyen a papa mellett.”

 Az első öt helyezett pénzdíját az Esterházy Magyarország Alapítvány biztosította, a Népszava és Budapest Főváros egy-egy 100.000 forintos különdíjat ajánlott fel.

A Népszava 100 000 forintos különdíját a BUBU 16 jeligéjű írás kapta, melynek szerzője Bolovits Bodza betegségének történetéről számol be: ”A kemoterápia sok mindent kivett belőlem, de a mai nap teljesen más. Ma van az őssejt- transzplantáció napja. Kimondani is fura. A várakozás… az volt a legrosszabb. Órák amik nem akartak elmúlni és percek amik inkább napoknak tűntek. Feküdtem a steril boxban, néztem a falakat, amik már olyan ismerősek lettek, hogy kezdtem elfelejteni, milyen volt más szobában lenni. Az ágy ami alapból kényelmes, most kezd kényelmetlenné válni. A várakozásban van valami fojtogató.

Folyamatosan azon kattog az agyam, hogy: mikor? Csak vártam csendben, feszülten, kicsit félve, de nagyon remélve. 15:55-kor jött egy üzenet. Egy kép. Az egyik nővértől kaptam. Megnyitottam, egy átlátszó zacskó, benne valami folyadékkal. Az őssejtjeim. Aztán utána egy szívecske emoji. Nagyon jót nevettem rajta, mert elég ironikus volt. De tudtam, hogy végre eljött az én időm.

A nővér bekötötte a transzplantációt. Néztem, ahogy a csövön keresztül beáramlik a szervezetembe. Ennyi volt az egész, de közben tudtam, hogy ez nekem most minden. Valami ami új életet ad, és ott abban a pillanatban éreztem azt, hogy talán tényleg van tovább. Nem volt látványos, nem volt zajos, mégis nagyon fontos dolog történt. Egy zacskó, egy vékony cső, és benne az esély arra, hogy újrakezdjem.” 

Budapest különdíjában melyet Karácsony Gergely főpolgármester adott át az ÚJRATERVEZÉS című írás szerzője, Nagy Rebeka részesült. Rebeka felemelt fővel vállalja roma identitását, és büszke hagyományaikra, egyben őszintén vall saját megéléseiről: „Anyuról beás cigány vagyok, édesapámról meg paraszt, szóval keverék. Voltak bajaim olyanokkal, hogy óvodában nem mertek hozzám ülni, nem nagyon foglalkoztak velem, az iskolában sem mertek hozzám ülni padtársnak, mert „fú, nem ülök mellé, mert cigány meg tetűs meg büdös”. Azért, mert most valakinek barna a bőre, nem azt jelenti, hogy lop, csal meg hazudik, meg büdös, nem tud tisztálkodni, meg tele van tetvekkel, szóval volt nekem ilyen gondom később az iskolában is. Egyébként én soha nem szégyelltem azt, hogy cigány vagyok, mert minekünk, romáknak vannak főzési szokásaink, öregapám, anyukámnak az apukája (már nem él sajnos) teknővájó cigány volt, fakanalakat csinált, kosarakat font. Soha nem szégyelltem azt, hogy roma származású vagyok, sőt, inkább felemelt fejjel megyek, hogy azért nekünk, romáknak hagyományaink vannak.”

Különdíjban részesültek az ars poetica (Fekete Gergő), PUSTI (Török Boglárka), Pippi, Zsálya (Szövényi Boglárka Ida) Ida07 (Tarpai Zsófia), KERESZTÚT (Virág Réka) címmel leadott pályamunkák.

Az írások június 13-án 18 órától elérhetőek ezen a linken,  a www.elettortenet.com oldalon.

A szervezők bejelentették, hogy terveik szerint kétévente lesz pályáztatás, így a következő pályázatot 2027 januárjában írják ki, hogy a megszületett írásokat könyv formájában fogják publikálni, és dolgoznak egy színdarab színpadra állításán is.

Czigány Balázs rendszeresen feltűnik a sajtóban az Esterházy Magyarország Alapítvány képviselőjeként, de róla, a saját személyéről keveset lehet tudni. Így először arról beszélünk, milyen előzmények után került az alapítványhoz.

Utána beszélünk az Esterházy Magyarország Alapítványról: mikor, milyen céllal hozták létre, melyek a legfontosabb tevékenységei. Részletesen foglalkozunk a mai beszélgetés tulajdonképpeni apropójával, az Esterházy-díj kiírásával, amelyet idén április 14-én, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján jelentettek be. Megbeszéljük, kik a díj partnerei, hogyan ítélik oda a díjat, kik vannak a zsűriben, hogyan állt össze a már bejelentett shortlist. És természetesen beszélünk arról is, mikor és hol lesz a díjátadó, mit kap a díjazott, és mi lesz a díj utóélete.

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány sajtótájékoztató keretében jelentette be a díj megalapítását. Ebben az évben Kiss László író, szerkesztő, tanár, Mácsai Pál színművész, Dr. Margócsy István irodalomtörténész, Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító, Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő választja ki a frissen alapított Esterházy Irodalmi Díj nyertesét. A zsűri minden esztendőben egy, az irodalom tágan értett területén működő alkotót állít példaként a magyar nyelven olvasó közönség, Európa és világ elé.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány szándéka szerint az Esterházy-díjat minden évben az az író vagy költő kapja, aki az előző naptári esztendőben a legkiemelkedőbb olyan művet (könyv és/vagy e-könyv formában megjelent regényt, versgyűjteményt) adta közre, „amely humanista világlátásával, szabadságtörekvéseivel, felelős szeretetével, feddhetetlen jóakaratával és nyelvi igényességével járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország, Európa és az egész világ jobb hellyé váljék”.

Az alapító célja egy olyan magas presztízsű irodalmi elismerés létrehozása, amely független, politikamentes, értékelvű, a minőségi kortárs magyar irodalmat díjazza, és a maga kategóriájában a legrangosabbnak számít Magyarországon. A kiemelkedő irodalmi tevékenység elismerésén keresztül szeretnének hozzájárulni a magyar nyelvű írott kultúra fejlesztéséhez, a magyarországi szellemi élet élénkítéséhez is. Az alapítvány olyan kulturális közeg és platform megteremtésére törekszik, amely társadalmi párbeszédet folytat az irodalomról és annak szerepéről, értő olvasókat nevel, és megadja a megfelelő társadalmi elismerést azoknak, akik irodalmi értéket teremtenek.

A zsűri a művészeti díjak esetén szokásos eljárás szerint két lépcsőben dönt a díjazottról: megvitatás útján választja ki a zsűri a hét elemű shortlistet, majd ebből a listából pedig konszenzussal választják ki az adott év győztesét.

Az idei évben az alábbi művek kerültek a shortlistre:

Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek

Borsik Miklós: Futárlíra

Darvasi László: Neandervölgyiek

Grecsó Krisztián: Apám üzent

Kiss Judit Ágnes: A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul

Simon Márton: Hideg pizza

Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet

A díj széles körű társadalmi beágyazottságának és a közösséget szolgáló karakterének erősítése érdekében a kezdeményező Esterházy Magyarország Alapítvány konzorciális partnerként együttműködik a projektben a Líra Könyv Zrt-vel és az Örkény Színházzal.

Kolosi Beáta, a Líra Könyv Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Nagy öröm számunkra, hogy a Líra a kezdetektől részt vehet ebben a fontos kulturális kezdeményezésben, hiszen „Olvasni érték. Írni küldetés. Elismerni felelősség.” – ez a Líra hite és ars poeticája. Egy világban, ahol a gyorsan fogyó tartalmak dominálnak, mi a maradandó irodalmi értékek mellett állunk. Meggyőződésünk, hogy az Esterházy Irodalmi Díj hozzájárul a kortárs magyar irodalom társadalmi rangjának erősítéséhez, és új olvasókat is képes megszólítani. Ez a díj olyan történeteket emel ki, amelyek nyomot hagynak – emberileg és nyelvileg egyaránt. A Líra könyvesbolthálózatával, online platformjaival és elkötelezettségével nemcsak a díjat támogatja, hanem hidat is épít szerző és olvasó között.

Gáspár Máté, az Örkény Színház igazgatója kiemelte: „Megtiszteltetés az Örkény Színház számára, hogy csatlakozhat az Esterházy Magyarország Alapítvány kezdeményezéséhez, és állandó házigazdája lehet az új irodalmi díj nyilvános eseményeinek. A kortárs irodalom mindig otthonra lelt az Örkény falai között, a színház művészeti profilját nagyban alakítják a velünk élő írók színpadra szánt szövegei, lírai és prózai műveinek színpadi adaptációi. Az Esterházy név a művészetpártolás és az alkotószellem legmagasabb rendű márkavédjegyének számít, ezért is örülünk, hogy évről évre részesévé válhatunk a kiváló magyar irodalmi teljesítmények meg- és elismertetésének.”

Az eseményen Kelemen Zénó szobrászművész bemutatta az általa tervezett és készített Esterházy Irodalmi Díjat, az Aposztróf/Idézőjel kisplasztikát, melyet minden év őszén átadnak az elismerést elnyerő szerzőnek. „A formába öntött aposztróf és a csavarodás azt sugallják, hogy van valami előtte és utána, tehát a történet nincs teljes egészében jelen, így az irodalmi szöveg csupán az adott narratíva egy szelete a tágabb egésznek, amelyet az olvasó, a kontextus és a kulturális háttér tesz teljessé.“ – mondta el a díj koncepcióról az alkotó. A díjjal járó anyagi támogatás összege tízezer euró. A díjátadó várható időpontja 2025. október 3.

Az Esterházyak és pártfogolt művészeik évszázadokon keresztül hangsúlyos szerepet játszottak a magyar kulturális értékteremtésben. Az Esterházy Magyarország Alapítvány – amely több mint egy évtizede van jelen a magyar kulturális életben zenei, képzőművészeti, összművészeti, oktatási és tudományos programok megszervezésével, kortárs értékek felkarolásával – ezen egyedülálló tradíció ápolását tekinti küldetésének, és ez a szándék vezette az Esterházy Irodalmi Díj megalapításakor is.

A projektről aktuális információk az Irodalmi Díj honlapján, valamint az Esterházy Magyarország Alapítvány Facebook és Instagram-oldalain érhetők el.

Digitális vívmányokkal hidalna át az Esterházy Magyarország Alapítvány egy majd’ 150 éves korkülönbséget, miközben játékos feladatokkal vezeti rá a kérdések válaszára a 16-17 éves középiskolásokat a negyedik ESTÖRI-n. A már három sikeres évadot megélt, kreatív történelmi verseny főleg történelem iránt érdeklődő tizedikeseket szólít meg. Olyanokat, akik nem félnek kreatív energiáikat is mozgósítani a vetélkedőben, hogy a ma emberének meséljenek a dualizmus koráról. Ehhez mai eszközöket hívhatnak segítségül, online térbe helyezve az időszak meghatározó momentumait, egyéniségeit, szellemiségét és hétköznapjait.

Az ESTÖRI mindig is nagy hangsúlyt fektetett a rendhagyó versenyélményre, így a digitalizáció, a színpadi előadás és a vizualitás sem új vendég a kihívások között. Az online tér azonban – a technológiai fejlődésre reagálva – egyre nagyobb szerepet kap a feladatok megoldásában. A gyerekeknek egyebek mellett hírportál címlapokat és közösségi média oldalakat kell felépíteniük és menedzselniük. Ezzel nem csupán a kommunikációs csatornák optimális kihasználására ösztönzi a nebulókat az Esterházy Magyarország Alapítvány, hanem olyan készségeket is ad a fiatalok kezébe, amelyek kötelező részei a huszonegyedik századi ember kelléktárának.

A diákok megtanulják, mi a hírérték, elsajátíthatják a megnyerő címek és bevezetők írásának rejtelmeit. Mivel a versenyben kiemelt jelentősége van a megfelelő szöveges- és vizuális ábrázolásnak, a nevezés lehetőségét sem korlátozzák a történelemkedvelőkre: várják azokat is, akik a média, a kommunikáció, az informatika, a művészettörténelem vagy a rajz iránt vonzódnak, hisz így állhat össze egy igazán ütőképes csapat.

A verseny folyamán több fordulóban vethetik bele magukat a 19. század történelmébe és a modern tartalomgyártás világába a csapatok. A végül a döntőbe jutottak személyes prezentációkban mérik össze kreatív ötleteik erősségét a már megszokott helyszínen, a kismartoni Esterházy-kastély Haydn termében.

A verseny együttműködő partnerei: Edubase – online edukációs platform, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Nemzeti Tehetségpont, MTA Történettudományi Intézet, Familypark am Neusiedler See- Közép-Európa legnagyobb szórakoztató-és vidámparkja

A hat hónapig tartó, többfordulós, izgalmas verseny alatt egy történelem tanárokból, újságírókból és kommunikációs szakemberekből álló zsűri véleményezi a versenymunkákat.

Az Alapítvány még október 14-ig várja a háromfős csapatok és felkészítőtanáraik jelentkezését a www.estori.hu oldalon.

A verseny beharangozó videója: