Minden posztodban szerepel a #mindent hashtag, mint egyfajta szlogen. Ez miből ered?

Ezt a szócskát a dac szülte: a 2016-os olimpiai felkészülésre nem kaptam behívót, és ez nagyon rosszul érintett, mert úgy gondolom, hogy a teljesítményem alapján abban a szezonban is megérdemeltem volna, hogy fiatal korom ellenére legalább az olimpiai felkészülésen részt vegyek. Mivel ez nem így történt, az első egy-két hétben nagyon csalódott voltam, viszont utána ez dacba fordult át. A nyár folyamán beszéltem a klubedzőmmel, és azt mondta, a legnagyobb fejlődést abban látja számomra, ha felszedek magamra amennyi izmot csak lehet. Ez nagyon jól sikerült, 5-6 kiló izom följött 3 hónap alatt. Nagyon odatettem magam, főleg a szárazföldi edzéseken. Az egyik feladat után már majdnem összeestem, és az akkori kondiedzőm megkérdezte tőlem, hogy mit vagyok képes megtenni a győzelemért. Azt válaszoltam neki, hogy mindent. Olyan állapotban mondtam ki, amikor testileg-lelkileg nagyon megviselt voltam, mégis annyira frappáns volt ez a válasz, hogy azóta is megmaradt.

Látható, hogy a sport mellett is rengeteg aktivitással foglalkozol. Honnan jön ehhez az energia?

Többek között a Havas Sports & Entertainment-nek köszönhető, hogy ennyire tudatosan posztolok és kommunikálok magamról. Korábban is próbálkoztam, de az nem volt ennyire rendszeres és összeszedett. Azt gondolom, hogy az emberek akkor ismerik meg a sportolót, ha a civil oldalát is láthatják amellett, hogy mit tesz meg a mindennapokban egy olimpiai felkészülésért. Próbálunk erre tudatosan hangsúlyt fektetni, és azt vettem észre, hogy nagyon sokan fogékonyak is rá. A szülők gyakran megkeresnek egy-egy sérüléssel vagy problémával kapcsolatban, megkérdezik, hogy én hogyan vészeltem át hasonlót, vagy a szüleim nekem hogyan segítettek. Nagyon jó közegben vagyok itt Dunaújvárosban, a fiatalabb játékosok szüleivel jó kapcsolatom van, és számomra motivációt jelent, hogy őket valóban érdekli, hogy én hogyan éltem meg egy-egy helyzetet fiatalabb koromban. Jó tudni, hogy nem csak magamnak csinálom, hanem másoknak is segítek ezzel.

Talán nem általános, hogy egy fiatal lány, akinek megvan a maga élete, még azzal is foglalkozzon, hogy terelgesse a korosztályát. Ezek szerint innen ered a motiváció?

Nem is tudom, hány éve kaptam az első rajzot egy kisgyerektől, amire rá volt írva, hogy én vagyok a példaképe. Ez nagyon meghatott, hiszen amikor az ember kiskorában elkezd sportolni, akkor nem számít rá, hogy valaki egyszer majd olyan akar lenni, mint ő. Az edzők visszamondják nekem azt is, hogy a kicsik komolyan versengenek azért, hogy ki játsszon a négyes számú sapkában, és ezek olyan extra motivációt adnak egy sportolónak, aminél nagyobb elismerés talán nincs is. A mai napig, amikor bemegyek az uszodába, nagyon sok kisgyerek odarohan hozzám és megölel. Azt gondolom, hogy ezekért a pillanatokért is érdemes sportolni.

Azt hogyan választjátok ki, hogy a közösségi médiában – nyilván az edzésen és a sporton kívül – milyen témákkal foglalkozol? Például az egészségvédelem vagy a bőrápolás saját érdeklődésből fakad?

A közösségi médiában igyekszem olyan témákkal is foglalkozni, amelyek a pályán kívül számomra fontos dolgokat tükrözik. Az állatvédelem például onnan is jön, hogy van egy kisnyuszim, aki egyébként a tokiói olimpiáról kapta a nevét, Tokynak hívják. A főzés főleg nagymamámtól származik: nekik van egy kertjük, és amennyi alapanyagot csak lehet, onnan használunk fel. Nagymamám már több mint negyven éve vegán életmódot folytat, tehát a család is belelát ebbe a táplálkozásba, tudjuk, mit mivel lehet helyettesíteni, és ez milyen hatással van a teljesítményre. A bőrápolás-hajápolás vonal pedig a nőies oldalamat tükrözi. Annak ellenére, hogy a hétköznapokon nem az a legfőbb szempont, hogyan nézünk ki, de egy-egy alkalommal vagy hétvégén ez is előtérbe kerül, hiszen rengeteget edzünk a klóros vízben, ami miatt nekünk fokozottabban oda kell figyeljünk a bőrünk és hajunk ápolására is.

Ha már csajosság szóba került, gyakori jelenség, hogy egy-egy sportolónő esetében bármit posztolnak, bármilyen értékes gondolatot osztanak is meg, a legtöbb visszajelzés a kinézetükre érkezik. Ezt te hogyan éled meg?

Szerencsére azt tapasztalom, hogy nálam azoknál a tartalmaknál is van aktivitás, amelyek nem arról szólnak, hogy hogyan nézek ki. Itt nem elsősorban a lájkokra gondolok, hanem arra, hogy nagyon sokan írnak vagy felhívnak, ha például arról írok blogposztot, hogyan éltem meg a Magyar Kupát, vagy miért a Dunaújvárosban játszom tíz éve. Talán nálam ez nagyobb egyensúlyban van, de én is látom, hogy ha valaki kitesz magáról egy bikinis fotót, sokan inkább ezt kapják fel. Reális, hogy a sporttól jó alakod lesz, jól fogsz kinézni, de egyik sportolónő sem ezért sportol. Viszont ha ezt valaki okosan ki tudja használni, akkor megtalálhatja az egyensúlyt, és kicsit meg tudja mutatni a nőies oldalát is.

Saját magad építése mellett dolgozol-e márkákkal? Ha felkérnének márkanagykövetnek, milyen alapon döntenél?

Számomra nagyon fontos, hogy olyan márkákkal működjek együtt, akik passzolnak hozzám. Azt nem tudom elképzelni, hogy valaki más szerepébe bújjak, vagy olyan dolgokat mondjak, amikben magam sem hiszek. Fontos, hogy hiteles legyen a márkával való együttműködésem, és tudjak azonosulni azzal, amit képvisel. Nemrég például volt egy szponzoráció a Nobly Deli-vel, ami prémium minőségű ételekről szólt, és azt teljes egészében a magaménak tudtam érezni. A továbbiakban is nyitott vagyok ilyen megkeresésekre, de csak olyat fogunk elvállalni, akit hitelesen tudok képviselni. Emellett két-három éve dolgozom egy projekten, amelynek keretében grétás fürdőruhakollekciót adnánk ki. Három fürdőruha már elkészült grafikával és szabásmintával, de olyan gyártót és forgalmazót még nem találtam hozzájuk, akikkel szívesen dolgoznék együtt. Hiszek benne, hogy erre lenne kereslet, mert rengeteg kisgyerek van, akiknek a szüleik szívesen megvennék.

Csapatsportoló és válogatott játékos vagy. Mennyire fér meg egymás mellett a csapat és a saját márkád építése? Hogyan lehet ezt egyensúlyban tartani?

Ezt nehéznek gondolom, mert főleg női vízilabdában még nem nagyon volt példa olyan törekvésekre, hogy valaki szeretne kicsit kitűnni a saját „márkájával” is. Egy klubcsapatból vagy válogatottból kiemelkedni természetesen először a teljesítménnyel lehet és kell, de ez szerencsére egyre jobban sikerül, főleg klubszinten. A válogatottban és világszinten még van hova fejlődnöm, de ez a koromból is adódik. De azt gondolom, ha valaki igazán tehetséges, kiemelkedő teljesítményt nyújt a pályán és van egy egyedi stílusa, akkor csapatsportolóként is lehet egyedülállót alkotni. Többek között ezért is van szükség a tudatos és jól felépített kommunikációra. Ugyanakkor a kommunikációs szempontból óvatosnak és megfontoltnak kell lenni, hiszen nem feltétlen az a célom, hogy az ország csak az én nevemet ismerje. Hanem hogy a tevékenységem, kommunikációm révén a női vízilabdában, női vízilabdázókban rejlő értékekre és lehetőségekre is felhívjam a figyelmet. Igyekszünk kitaposni az utat, és remélem, hogy a későbbi generációnak már könnyebb dolga lesz.

Visszatérve a sporthoz: a közeljövőben milyen nagy céljaid vannak a medencében?

A legközelebbi nagyobb megmérettetés a januári olimpiai selejtező lesz, ami az év egyik legfontosabb feladata. Március környékén már nagyon jó formában láttam a csapatot, akkor biztosan sikerült volna a kvótaszerzés, de az idő kedvez nekünk, mert fiatalabb csapat vagyunk, ezért azt gondolom, hogy januárban még jobb formában leszünk. Az olimpiára európai csapatként kijutni nehezebb, mint ott jól szerepelni, ezért bízom abban, hogy az első olimpiai érmet női vízilabdában meghozzuk jövőre. A másik cél, hogy a klubbal Magyar Bajnokságot szeretnénk nyerni, amire legutóbb az idény félbeszakadása miatt sajnos nem volt lehetőségünk, pedig nyolc hónap alatt összesen két vesztes mérkőzést játszottunk, beleértve a nemzetközi meccseket is. Nagyon szeretnék már magyar bajnoki aranyérmet ünnepelni, és ha a vírushelyzet engedi, és elindulhatunk az európai ligában, ott is szeretnénk bejutni legalább a legjobb négy közé. Úgy gondolom, hogy ez a csapat ott is képes lehet aranyérmet nyerni.

Szülőként úgy érdemes erre gondolnunk, mint egy olyan döntéshozási folyamatra, amelyben a szülő a kísérő szerepét tölt be. A túlzott nyomás és az érdektelenség az a két attitűd, amelyet érdemes elkerülnünk. Mindkettő negatívan hat és akadályozza a gyermeket abban, hogy megfelelő mélységű és megfontoltságú elhatározásra jusson. A legmegfelelőbb az, ha segítjük gyermekünket saját döntése meghozatalában és az odáig vezető út megtervezésében. Nem érdemes viszont helyette választani, vagy akár csak sugallni, mit várunk el tőle, mert azzal valójában kompetenciaérzetét csökkentjük.

„Ha a gyermeknek határozott elképzelése van arról, mivel szeretne foglalkozni, bátorítsuk, hogy minél alaposabban nézzen utána, mivel jár az a továbbtanulás, képességek elsajátítása terén. Segítsünk neki megvizsgálni, választandó hivatása mennyire illeszkedik személyiségéhez, értékrendjéhez és azokhoz a célokhoz, amelyeket maga elé kitűz az életben – mondta Kovács Orsolya tanácsadó és iskolapszichológus, a BeBalanced Tanácsadó Központ vezető pszichológusa. – Hívjuk fel a figyelmét, ha mindebben ellentmondások lehetnek. Érdemes arra biztatnunk, hogy keressen magának mentort, aki hasonló területen már a kezdetektől navigálhatja.”

Ha a kamasznak egyáltalán nincs elképzelése arról, merre indulna, nyugtassuk meg, hogy ez egy izgalmas önismereti folyamat, amelyben felfedezheti érdeklődési területeit és saját képességeit. Számos nyugati országban elfogadott, hogy a középiskolás évek utáni évben a fiatal egy évet kihagy, amelyben dolgozik, hogy közben letisztuljanak elképzelései, miközben gyakorlati képességeket is elsajátít. Azzal sincs baj, ha valaki csak élete későbbi szakaszában talál rá a számára megfelelő pályára, vagy időközben módosítja az irányt. Érdemes saját elakadásainkat is felhozni példának, elmesélve kudarcainkat és sikeres megoldásainkat egyaránt.

A pályaválasztás végigkíséri a személyiségfejlődést, és sokaknál csak a középiskola után, a húszas éveikre alakul ki annyira stabil identitás, hogy az megfelelő hivatás választásában öltsön testet. Emellett a munkaerőpiacon is egyre gyakoribb, hogy valaki akár többször is szakmát vált élete során. A továbbtanulásnál célszerű ezért olyan egyetemet választani, ahol több irányba indulhatunk, és amely a szaktudás mellett a megszerzendő képességekre is nagy hangsúlyt helyez. Mindezek egy karrierváltásnál is jól jöhetnek. „Már az egyetemi évek alatt érdemes tisztában lenni erősségeinkkel, és tudatosan építeni énmárkánkat. A METU ezért nagy hangsúlyt helyez a személyes márka fejlesztésére – mondta Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora – myBRAND elnevezésű oktatási módszerünkkel a hallgatók az egyetemi évek alatt megismerik és folyamatosan monitorozzák kompetenciáikat, és ezekből – az elsajátított tudással együtt – portfóliót alakítanak ki, ezáltal reális képet kapnak saját teljesítményükről, így erős és hiteles énmárkával léphetnek a munkaerőpiacra.”

Tipikus hiba, ha azt javasoljuk a gyermeknek, hogy lépjen a nyomdokainkba, anélkül, hogy valóban megismernénk az ő vágyait, az pedig szintén, ha saját nem megvalósított vágyainkat akarjuk általa létrehozni. A legtöbb esetben ezt kimondani sem szükséges, hiszen a kamasz a szülők burkolt megjegyzéseiből is érzi az elvárásokat.

„Egy fiatal, 19 éves női kliensem alvási paralízissel fordult hozzám. Alvás után többször előfordult, hogy nem tudott felkelni, és bár tudatilag ébren volt, a testét percekig nem volt képes megmozdítani – mondta el Kovács Orsolya. – Beszélgetéseinkből kiderült, hogy olyan továbbtanulási irányba kényszerítették szülei, amiben bár ügyes volt, és édesapja munkáját vihette volna tovább, valójában egyáltalán nem érdekelte, de ezt nem merte vállalni szülei előtt. Ehelyett tünetet fejlesztett ki, ami sok szenvedést okozott neki a hétköznapokban. Miután képes lett konfrontálódni a szüleivel, és saját választása irányába indulni, orvos helyett újságírónak tanulni, teljesen megszűntek panaszai.”

A szülői nyomás olyan súlyként nehezedik rá a gyermekre, ami nem engedi számára, hogy saját preferenciái és képességei reális felmérése mentén hozzon döntést, ami előbb vagy utóbb elakadáshoz fog vezetni az életében. Van, aki erre már a húszas éveiben rájön, de az is gyakori, hogy sokan a negyvenes évei közeledtével ismerik fel, hogy nem a saját útjukat járják.