Az elmúlt hetek eseményei – a leálló Barátság kőolajvezeték, az iráni háború, vagy egy kicsit erősebb téli hideg miatti többletfogyasztás – azonnal rámutattak, milyen érzékeny a hazai energiaellátás rendszere. Vegyük csak az utóbbit: egy, a megszokottnál valamivel hidegebb januári időszak miatt a kormány mintegy 50 milliárd forinttal támogatta meg a lakossági energiafelhasználást, ami körülbelül 16 milliárd forinttal haladta meg a tényleges fogyasztásnövekedést. Ez azt jelenti, hogy már egy mérsékelt időjárási sokk is azonnali költségvetési reakciót vált ki.

Magyarország helyzetét tovább nehezíti, hogy az energiahordozók jelentős része importból származik. Az árakat és az elérhetőséget olyan nemzetközi folyamatok alakítják, amelyekre a hazai döntéshozóknak korlátozott ráhatásuk van, miközben az ellátásbiztonság következményei minden esetben a magyar gazdaságban és a háztartásokban jelennek meg. Éppen ezért az ellátásbiztonság garantálása elsődlegesen a mindenkori kormány, másodsorban az olyan meghatározó vállalatok, mint az MVM és a MOL felelőssége.

Ismert kockázatok – változatlan függőség

A geopolitikai kockázatok egyáltalán nem új jelenségek. Az orosz–ukrán konfliktus 2014 óta tart, a közel-keleti térség pedig évtizedek óta instabil. Ennek ellenére a magyar energiapolitika nem épített ki olyan rendszert, amely érdemben csökkentette volna a kitettséget. A kőolajimport 2022-ben még 86 százalék körül alakult, és ezt csak minimálisan sikerült mérsékelni, miközben a behozatal döntő része továbbra is a Barátság vezetéken érkező orosz olajhoz kötődik.

A helyzet sajátossága, hogy miközben a kockázatok előre láthatók voltak, a rendszer lényegében változatlan maradt. Így a függőség nem csökkent, hanem egyre inkább strukturális problémává vált.

Széttagolt irányítás, bizonytalan felelősségi viszonyok

Az energiapolitika intézményi szinten sem egységes. Az Energiaügyi Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium között megosztott hatáskörök több ponton átfedik egymást, ami nehezíti az összehangolt működést.

Ennek talán legérdekesebb példája a földgáz, melynek beszerzési feladatai a külügyhöz tartoznak, annak ellenére, hogy a tárca SZMSZ-e nem tartalmazza a „földgáz” kifejezést – annál inkább tartalmazza az „energiabiztonságot”. A hazai fogyasztók számára közvetlenebb, az energiaellátással és az energiaellátás-biztonsággal összefüggő feladatok az energiaügyi miniszterhez, Lantos Csabához tartoznak.

A jelenleg neuralgikus ponttá vált kőolajellátás eddig jobbára kimaradt a szórásból – döntően a nem állami tulajdonú MOL felségterülete. Azonban az állam itt sem került a látókörön kívülre.

Az olcsó orosz olaj ára hosszabb távon nőtt meg

Az orosz olaj az elmúlt években 15–20 százalékkal olcsóbb volt a világpiaci árnál, ami rövid távon jelentős gazdasági előnyt biztosított. A MOL például éveken keresztül mintegy 1,5 milliárd dollár körüli adózás előtti eredményt ért el, miközben az adókon keresztül a költségvetés is profitált az alacsonyabb beszerzési árakból.

Ez az előny azonban nem jelentkezett az alkalmazkodásban. A százhalombattai finomító átalakítása más típusú olaj feldolgozására nem történt meg érdemben, annak költségét és időigényét 2025-ben is nagyjából ugyanakkorára becsülték, mint három évvel korábban. Azonnali cselekvéssel azonban mára eljuthattunk volna az átálláshoz, így viszont a rövid távú nyereség mellett fennmaradt a hosszú távú kiszolgáltatottság.

Barátság és Adria: nem váratlan kockázatok

A Barátság vezeték sérülékenysége egy háborús térségben előre látható volt. Egy ilyen infrastruktúra esetében szinte törvényszerű, hogy idővel katonai vagy politikai célponttá válik.

Ezzel párhuzamosan az Adria vezeték sem vált valódi alternatívává. A horvát JANAF és a MOL közötti viták, a tranzitdíjak körüli konfliktusok és a kapacitáslekötések elmaradása miatt nem sikerült stabil megoldást kialakítani. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az amerikai szankciók miatt az orosz olaj tengeri szállítása is bizonytalanná vált.

A jelenlegi helyzet tehát nem váratlan krízis, hanem egy hosszú ideje ismert kockázati pálya következménye.

Elmaradt a szerkezeti váltás

Az elmúlt, kockázatokkal terhelt évek során a magyar energiapolitika alapvetően a beszerzési útvonalak cseréjében gondolkodott, nem pedig a függőség csökkentésében. A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság fejlesztése nem kapott olyan súlyt, amely érdemben mérsékelte volna a kitettséget.

Miközben az állam a rezsivédelemre mai értéken mintegy 6900 milliárd forintot költött, ebből a forrásból nagyságrendileg több százezer lakás energetikai korszerűsítése is megvalósítható lett volna. Ez tartósan csökkenthette volna a földgázfelhasználást és az importigényt, szemben a jelenlegi rendszerrel, amely inkább a fogyasztás fenntartását támogatja.

Európa eközben konkrét lépéseket tett

Az Európai Unióban az orosz gáz részesedése 2021 és 2024 között 45%-ról 19%-ra esett, az orosz szénimport megszűnt, az olaj aránya pedig 27%-ról 3%-ra csökkent. A régió országai nemcsak beszállítót váltottak, hanem új infrastruktúrát is kiépítettek, LNG-terminálokat létesítettek és új vezetékeket építettek.

Lengyelország, Csehország vagy Horvátország ezzel jelentősen csökkentette kitettségét, míg Magyarország továbbra is a leginkább függő országok közé tartozik

Az új kormány előtt: konkrét és kockázatos döntések

A következő kormány számára a legnagyobb kihívás az lesz, hogy csökkentse a fosszilis függőséget egy olyan helyzetben, ahol a mozgástér már beszűkült. Ez egyszerre jelent gazdasági és politikai kockázatot.

A jelenlegi politikai ajánlatok nem mutatnak koherens irányt. A rezsicsökkentés fenntartása mellett ígért tömeges felújítások vagy a korábbi ársapkák visszahozásának ötletei nem kezelik a probléma szerkezeti okait, miközben az orosz energiahordozók kiváltása elkerülhetetlennek tűnik.

„Az világos, hogy egy felelős energiapolitika nem engedte volna, hogy előálljon a mostani, ellátásbiztonsággal úgy is fenyegető helyzet, hogy közben négy év alatt elköltöttek a területre csaknem 7000 milliárd forintot. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az energiapolitika végre megtanulja a leckét, és kiszabadul a fosszilisek, a politikai jelszavak és politikai termékek fogságából” – zárja Másfélfokon megjelent írását Perger András.

Forrás: Másfélfok.hu

Photo by Zbynek Burival on Unsplash, free license

A téma aktualitását az adja, hogy 1998 óta március 6. az Energiahatékonyság Nemzetközi Napja, éppen ezért érdemes áttekinteni hazánk helyzetét is. A magyar családiház-állomány az uniós átlagnál 10 százalékkal több energiát fogyaszt négyzetméterenként, ezzel Magyarország a tíz fajlagosan legtöbbet fogyasztó uniós tagország között van. Ennek egyik oka, hogy a hazai épületállomány energiahatékonysági szempontból elavult, korszerűtlen. Épületeink fenntarthatósága leginkább hőszigetelés révén javítható. A levegőt erősen szennyező és így az egészségünket is romboló közlekedési és fűtési módok, illetve az egyre dráguló energiaárak mára nyilvánvalóvá tették, hogy az energiahatékonyság már nem csupán anyagi kérdés.

Hazánk energiafogyasztása az ezredforduló óta nem változott jelentős mértékben. Leginkább a megújuló energia arányának növelése terén indulunk hátrányos helyzetből az EU többi tagállamához képest, hiszen míg az Unióban a teljes energiamennyiségnek átlagosan már 34 százaléka származik megújuló forrásból, addig hazánkban ennek mértéke csak 13 százalék^**.

Sürgető feladatokat és drasztikus lépéseket ír elő az EU

Európában a hűtő- és fűtőberendezések rengeteg energiát igényelnek, a hűtés és fűtés együttesen az EU energiaszükségletének 50 százalékát teszi ki. A Knauf Insulation egy korábbi, nem reprezentatív felmérése szerint egy átlagos magyar háztartás energiafelhasználásának 75 százalékát a fűtésre, illetve a hűtésre fordított energia teszi ki. Miközben az Unióban átlagosan 10-ből 3 lakóépület szigetelt, addig hazánkban 10-ből mindössze 2. Vagyis a legnagyobb energiamegtakarítási potenciált otthonaink korszerűsítése, szigetelése jelentené.

Magyarország már az épületállományának teljes körű szigetelésével képes lenne teljesíteni az Európai Unió 2030-ra előirányzott energiahatékonysági célkitűzéseit. Egy korábbi felmérésből az is kiderült, regionális összehasonlításban sem állunk jól. Miközben a magyar családi házak 25-27 százaléka szigetelt, addig az 1,4 millió osztrák családi ház 80 százaléka, az 5 millió lengyel ház 59 százaléka, a 800 ezer szlovák családi otthon 35 százaléka, az 1,5 millió cseh ház 25 százaléka kapott a hideggel és a meleggel szembeni védelmet.

A szigetelés lehet a megoldás kulcsa

Magyarországon a Knauf Insulation adatai szerint a lakosság 70 százaléka, azaz csaknem 7 millió ember él családi házakban. Ezeknek az ingatlanoknak a háromnegyede, mintegy kétmillió családi ház épült 1980 előtt, vagyis nagy részük energetikailag korszerűtlen. Az energiaárak világpiaci változása, a rezsiköltségek növekedése miatt különösen felértékelődik épületeink szigetelése. Egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását.

„Épületeink energiahatékonyságának meghatározó szerepe van CO₂-kibocsátásunk mérséklésében. Magyarországon önmagában csak a korszerűtlen családi házak teljes körű szigetelésével közel 1 millió tonna CO₂-kibocsátást kerülhetnénk el évente, amellyel családi házaink fűtési költségét akár 40-50 százalékkal, karbonlábnyomunkat 6 százalékkal csökkenthetnénk” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. „A hőszigetelés ráadásul nem csak télen, de nyáron is energiát takarít meg. Szakembereink számításai szerint, ha nem gondoskodunk családi házunk megfelelő szigeteléséről, akkor az elpazarolt energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik” – tette hozzá a szakember.

*https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_1598

**https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20210108-1?fbclid=IwAR1pSOjlGBWkg3KYZ-f5yphCjP1L7ETYBAY7s7Aq3hJJc3eAGLXfU_wLVoM