Korábban a versenyhatóságok jellemzően az értékesítési kartelleket, azaz az egyébként konkurens cégek eladási árainak összehangolását szankcionálták. A versenyjog ugyanakkor folyamatos változásban van, és egyre több olyan magatartás kerül a hatóságok célkeresztjébe, amelyek felvethetik a versenyjogsértés gyanúját.

„Az utóbbi időben előtérbe kerültek az atipikus kartellek, amikor a cégek nem közvetlenül játszanak össze a verseny torzítása érdekében, sőt, adott esetben még csak nem is kommunikálnak egymással – mondta el Dr. Horányi Márton. – A kartelljogi szabályokat a piacon egyébként nem versenyző vállalatok esetében is alkalmazzák, többek közt a munkavállalók bérének leszorítása ellen.”

Az úgynevezett hub&spoke kartell esetében a versenytársak harmadik félen keresztül hangolják össze áraikat. Ilyen lehet az az eset, amikor kereskedők egy közös beszállítón keresztül egyeztetnek. Nemzetközi szinten több tucatnyi hasonló ügy merült fel – ilyen például a játéknagykereskedő Hasbro esete, amikor két kiskereskedőjét (az Argost és a Littlewoodsot) győzte meg arról, hogy nem érdemes belemenni az agresszív árversenybe, vagy amikor a JJB sportbolthálózat panaszára a nagykereskedő Umbro elérte, hogy a másik kiskereskedő, a Sports Soccer visszatérjen a „korrekt eladási árhoz”.

A cégek akkor kerülhetik el, hogy versenyjogsértés gyanújába keveredjenek, ha betartanak néhány szabályt. Így a beszállítón keresztül ne osszanak meg bizalmas információkat versenytársaikkal, és ne is kérjenek a beszállítóktól a versenytársakra vonatkozóan ilyen információkat. A versenyhatóság gyanú esetén meg fogja vizsgálni, hogy a cég elhatárolódott-e egy hasonló információ megismerésétől. Ha egy versenytárs a piacon kialakult árszint alá áraz, akkor tilos a szállítót arra kérni, hogy „regulázza meg” a kereskedőt, és érje el a „túlzottan” alacsony árazás megszüntetését. Ugyancsak tilos a szállítót kilistázással fenyegetni, arra az esetre, ha nem „tesz rendet” a piacon.

Mindez fordított esetben is megvalósulhat, amikor a szállítók egyeztetnek anélkül, hogy közvetlenül beszélnének egymással. Ilyenkor a kereskedő a „hub”, aki információk – például árazás, áremelések, akciók mértékének – továbbításával segíti elő a szállítók üzleti magatartásának összehangolását.

Olyan egyoldalú magatartás – az árjelzés – esetén is megállapítható lehet a jogsértés, amikor a felek közt semmilyen kommunikáció nincs. Ilyenkor az valamely piaci szereplő egyoldalúan hoz nyilvánosságra versenyjogi szempontból érzékeny, jövőbeli árakra vagy áremelési szándékra vonatkozó információkat. A bejelentés történhet nyilvánosan is – például a sajtón keresztül, a céges honlapon vagy konferencián. A versenyhatóság több tényezőt vizsgál annak megállapítására, hogy ez a magatartás sérti-e a versenyt. Így mindenképp gyanús, ha az áremelés nem elhatározott, hanem csak szándék, és a bejelentéssel a cég csak „szondázza” a piacot, jelzést ad a konkurenseinek a hasonló lépésre. Ez megvalósulhat több, akár 10-20 szereplős piacon is, és ahol több vagy akár minden szereplő előre jelzi a tervezett áremelést. Ez történt néhány éve az Európai Bizottság által vizsgált ügyben, ahol tengeri konténer-szállítmányozó cégek (összesen 14-en) sorban jelentettek be hasonló mértékű áremeléseket. A Bizottság annak ellenére avatkozott be, hogy a cégek közti egyeztetés nem volt bizonyítható.

A HR területén is előfordulhat kartellezés, amikor a cégek fizetési plafonnal korlátozzák a hozzájuk jelentkezők munkabérét, vagy megállapodnak abban, hogy nem csábítják át egymástól a szakembereket. Ez az úgynevezett „no-poaching” kartell az Egyesült Államokban már akár büntetőjogi következménnyel járhat. Itt a cégeknek a gyártott termékek tekintetében nem kell versenytársi viszonyban lenniük a jogsértéshez, hiszen ugyanazért a munkaerőért versenyezhet egymással például egy informatikai és egy vegyipari cég is.

Magyarországon még nincsen kifejezetten erre vonatkozó iránymutatás, de a no-poaching és HR kartellek világszerte a versenyhatóságok fókuszában vannak. Ez azt jelenti, hogy a HR vezetőknek itthon is figyelni kell: a hasonló megállapodások, illetve a bérekre vonatkozó információcsere itthon is sértheti a versenyt.

A technológiai fejlődés is okoz változást a kartelljogi trendekben: a hatóságok vizsgálni fogják az algoritmus alapú ármeghatározás problémáit is. Ezzel önmagában nincs versenyjogi probléma, de az algoritmus alkalmazása aggályos lehet, ha annak segítségével valósítják meg a kartellt, vagy ha úgy alkotják meg az algoritmusokat, hogy azok „önmaguk” dönthessenek a versenytársakkal való összehangolt árazás mellett. Az árazó algoritmusokat ezért már úgy kell programozni, hogy az maga kizárja a kartellezést, mint az algoritmus által választható stratégiát (compliance by design).