Miért ilyen ismeretlen ez a betegség?

Az endometriózis esetében még 15 évvel ezelőtt is igen gyakori diagnózis volt a „krónikus petefészek-gyulladás”. A diagnózis alapját az adta, hogy a betegek időről időre fellángoló alhasi fájdalmakkal küzdöttek, lázuk mégsem volt, ráadásul a laboratóriumi vizsgálatok sem utaltak gyulladásra. A betegek jellemzően antibiotikumokat kaptak, mégsem gyógyultak meg. Ha pedig műtétre került a sor, a sebészek az alhasi szerveket súlyosan összenőve találták. Ma már hála a nagy teljesítményű ultrahanggépeknek sokkal pontosabban meghatározható a fájdalom eredete és okozója.

Miért telnek el mégis hosszú évek a diagnózisig?

Ha a diagnózis felállítását követően visszamenőleg azonosítjuk a panaszokat, még a fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országokban is elszomorító adatokat kapunk. Különböző országok adatait összehasonlítva a betegség kialakulása és a diagnózis között 4–14 év is eltelhet. Ez azonban nem csak az egészségügyi ellátórendszerek hibájából adódik. Mivel a betegség biztos diagnózisa csak műtéti úton nyert anyag szövettani vizsgálatával mondható ki, ezért az olyan páciensek esetében, akiket nem műtöttek meg, inkább csak endometriózis-gyanúról beszélhetünk, nem pedig diagnózisról – hangsúlyozza dr. Szakács Zoltán.

Az endometriózis diagnózisa

A fájdalmak megjelenése, jellege már felveti a betegség lehetőséget, ahogy a véres vizelet esetén is felmerülhet a gyanú. Amennyiben a sejtek a méh és a hüvely közelében helyezkednek el, a betegség akár egy hagyományos nőgyógyászati vizsgálat során is felfedezhető. Gyakran tapintással észlelhető a petefészekben lévő ciszta, a méh megnagyobbodása, tömötté, kötötté válása, a petevezetők vagy a méhet tartó szalagok tömegessé, fájdalmassá válása, de a hüvelyben lévő csomók akár szabad szemmel is felismerhetőek. A legbiztosabb diagnózist egy korszerű, nagyon jó minőségű ultrahangvizsgálat nyújtja. Egy ilyen készülékkel a belek falán, a húgyhólyagban vagy a hashártyán elhelyezkedő néhány milliméteres gócok is kimutathatóvá válnak.

Mi a helyzet a szexszel? És a gyerekvállalással?

Ha az endometriózis a hüvelyfalnál, a méh hüvelyi részénél, a méh hátsó falánál, vagy a hasüreg legmélyebb pontján helyezkedik el, a közösülés kifejezetten fájdalmassá válhat. A betegség mindenképpen megnehezíti a fogantatást, valamint gyakoribb a spontán vetélés is, de nem teszi lehetetlenné a gyerekvállalást. A csak a nemi szervekre lokalizálódó betegség műtéti kezelése után jó eséllyel lehetséges a természetes úton történő fogantatás, de a súlyos eseteknél (pl.: a húgyhólyagra, húgyvezetékre, a belekre is ráterjedő és/vagy súlyos hasi összenövéseket okozó változatnál) javasolt a lombikbébikezelés, mégpedig lehetőség szerint műtétet követően három hónapon belül.

Mi a megoldás?

Jelenleg nem áll rendelkezésre olyan, akár gyógyszeres, akár műtéti módszer, ami biztosan végleges gyógyuláshoz vezetne. A műtéti megoldás minden esetben egyénre szabott, és a legtöbb beteg esetében sajnos több alkalommal meg kell ismételni a beavatkozást. Ha a beteg még fiatal és a gyermekvállalás előtt áll, mindenképpen a szervmegtartó műtét a cél, vagyis lehetőség szerint csak az elváltozást kell kimetszeni. Ha a beteg már idősebb, esetleg nem szeretne szülni, és a betegség a folyamatos fájdalom miatt a mindennapi életvitelét is súlyosan zavarja, felmerülhet a petefészkek és a méh teljes eltávolítása. A műtéti technika fejlődésének köszönhetően a legtöbb műtét napjainkban már minimál invazív sebészeti módszerekkel, vagyis laparoszkópia útján is elvégezhető.

Mit tehetünk ellene?

Sajnos az endometriózis megelőzésére nincs biztos módszer. Azonban az egészséges táplálkozás és a sport elősegíti a megelőzést, illetve a már kialakult betegség esetén is enyhíti a tüneteket. Mivel az endometriózis kialakulását segíti a tüszőhormonok, vagyis az ösztrogének túlsúlya, a cél a túlsúly kialakulásának megelőzése. Továbbá érdemes csökkenteni a koffein- és alkoholbevitelt, valamint ajánlott száműzni az étrendünkből az előre elkészített és tartósított ételek fogyasztását.

Mit kell tudni a pilonidiális cisztákról?

A betegségre először a II. világháború idején figyeltek fel, főleg a dzsipvezetők körében alakult ki. A ciszta az avatatlan szemek számára egy csúnya, gennyes pattanásra emlékeztet, ami a betegek hátának alsó részén, a farokcsontnál, a két farpofa találkozásánál alakul ki. Egyes esetekben a cisztának egy vagy több kivezető nyílása van, ilyenkor apró váladékozó sipolyok formájában jelentkezik. Más estekben a ciszta zárt, mert a vastag bőrön keresztül a genny nem képes kitörni, inkább a környező laza fartájéki zsírt beolvasztva terjeszkedik, ami tályog kialakulásához vezet.

A ciszták leggyakrabban a 15 és 35 év közöttieket érintik, és a férfiak körében gyakoribbak. Azoknál, akik többet izzadnak, sűrűbb a szőrzetük, esetleg rendszeresen, rosszul szellőző ruházatot viselnek nagyobb az esélye a ciszta megjelenésének. A hormonális változások is hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához, emiatt a fiatal felnőtteknél is gyakori ez az elváltozás. Az ülő életmód vagy helyi trauma miatt a szőrszálak nem tudnak a bőrfelszínre törni, a bőr alatti zsírban, a mélyben növekednek. Emellett a szőrtüszőkben faggyút és verejtéket termelő mirigyek nem képesek a bőrfelszínre üríteni, ezért a váladék a kitörni képtelen szőrzettel együtt a mélyben, a bőr alatt csomót képez.

Miért alakul ki a betegség?

A ciszták kialakulásában közrejátszik a hát alsó részére nehezedő fokozott nyomás és a gyakori súrlódás, például abban az esetben, ha valaki sokat ül egy bizonyos pozícióban. Ezzel is magyarázható, hogy a betegség elterjedt a sofőrök körében. A kellemetlen dudor megjelenhet egy károsodott vagy egy benőtt új szőrszál miatt is.

Mikor van szükség a műtétre?

A zárt ciszták miatt kialakuló, tályoggal jelentkező betegség esetén sürgős műtétre van szükség. A szakember különböző módszerekkel felnyithatja, leszívhatja a cisztát. A beavatkozás után a gyógyulás hosszadalmas lehet, 4-6 hétig is elhúzódhat, és a leggyakoribb szövődmény, hogy a ciszta újból megtelhet gennyel és a beavatkozást meg kell ismételni. A sebet a következő hetekben nyitva kezelik, amíg a gyulladás vissza nem húzódik és a seb ki nem tisztul. Dr. Sipos Péter hangsúlyozza, hogy ennek a megelőzésére később, ha már nincs gyulladásban a terület, a bőr alatti tasak kimetszését szokás javasolni.

A tályog gyógyulását követően, vagy amennyiben a páciens még az aktív gyulladást megelőzően fordult szakorvoshoz, az érintett bőrfelület kezelésére több műtéti eljárás is ismert, a vákuumos sebkezeléstől a lézeres ellátásig. A műtétek jellemzően altatásban történnek, hogy a páciensek számára a beavatkozás a lehető legminimálisabb fájdalommal járjon. Kis elváltozás esetén akár a helyi érzéstelenítés is elegendő lehet.