A vizuális esszék antológiájaként összeállított kiállítás hat fejezetre oszlik, ezek mindegyike az európaiság kelet-európai megélésének egy-egy aspektusát dolgozza fel. A párokban bemutatott, Lengyelországból és Magyarországról származó vagy ott élő művészek nem az Európától való különbözés, a „Másik” perspektívájából, és továbbra is a nyugati képiségre hagyatkozva, hanem a kulturális megújulás és szolidaritás talaján állva hozták létre műveiket.

Az Átmenet címet viselő fejezetet a Kelet-Európa-szerte tapasztalható töréspont-érzés inspirálta. A Sputnik Photos (Elveszett területek) és a Pictorial Collective (Petőfi utcák népe) olyan metanarratívákat tár fel a kollektív emlékezet bugyraiból, amelyek alapvetően határozzák meg a régió identitását – az akadémikus definíciók helyett a szó velejéig átérzett értelmében. Az ezt követő Tér és Identitás fejezetek a felügyelet, a hatalom és az emancipáció politikai narratíváit materiális és szimbolikus eszközökkel ábrázolják. Katerina Kuzmicseva (BETONIUM) és Standovár Júlia (Kinky Concrete [Pajkos beton]) térbeli és építészeti elemekkel, míg Ilona Szwarc (Nő vagyok, és emlékekből élek) és Horváth Anita (te nem vagy olyan) performatív és testpolitikai művészettel jeleníti meg e témákat. A Spiritualitás fejezetben Agnieszka Sejud (HOAX) és Simon Zsuzsi (És mi még így is tovább élünk…) a vallás és a politika területeinek emblematikus társadalmi jelenségeire reagál a művészet segítségével. A Groteszk fejezetében pedig Ada Zielińska (A piromániás kézikönyve) és Barakonyi Szabolcs (Kösz, jól!) karakteresen kelet-európai abszurditással és iróniával közelít a lázadó ellenállás és az ideológia kérdéseihez. Végül a Posztnosztalgia fejezet a határtalanság érzéséből fakadó kreativitás kavalkádja, amelyben tárgyakkal való könnyed, merész kísérletezés teremt új valóságokat (Karolina Wojtas: Made in Poland; Szombat Éva: Echo in Delirium [Az önkívület visszhangjai]). A fotográfia egyetemes és témájához szorosan idomuló nyelve alkalmas arra, hogy leképezze egy rendszer átalakulásának árnyalatait, és rávilágítson, milyen ütemben és hogyan változik a körülöttünk lévő világ.

A történelmünkben gyakran megmutatkozó egymás iránti szolidaritásból érdemes hagyományt teremtenünk. A kelet-európai jelleg és esztétika egy adott politikai és történelmi periódushoz kötődik, amelyen az eltérő nyelvek, kultúrák és szokásrendszerek ellenére osztoznak az egykori keleti blokk országai. A kelet-európai esztétika olyan kulturális amalgám, amely építészeti párhuzamoknak, az anyagi kultúra hasonlóságainak, valamint gazdasági és politikai tendenciáknak az ötvözete, és amely hosszú időn át képviselte a régió egységes imázsát a világ többi része számára. Ahogy az ember nem választhatja meg a családját, éppúgy nem választhatja meg egy nép a földrajzi elhelyezkedése által adott természetes szövetségeseit sem, ezért fontos, hogy kelet-európai szomszédságunkban a hasonlóságokat és az összetartozás érzését keressük és erősítsük.

Európaiság – kelet-európai perspektívából

Megtekinthető: 2025. február 13. – március 30.

A nyitóképen: ©Anita Horváth, You Are Not Like Them

A Print & Publishing szekció Travel, Leisure, Retail, Restaurants & Fast Food Chains alkategóriában a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ „1943” posztere, míg az Industry Craft főkategória Photography: Print & Publishing alkategóriájába a „Capa vs. War” című projektet díjazták bronzoroszlánnal Cannes-ban, a reklámszakma egyik legrangosabb elismerésén. A kampány elemi erővel döbbent rá mindenkit arra, hogy a béke sajnos ma sem magától értetődő dolog.

Az alkotók szándéka szerint a „Capa vs. War” című projekt arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Robert Capa által a 20. század első felében készített fényképek összetéveszthetők a világban jelenleg is zajló fegyveres konfliktusok fotóival. Az üzenet a történelem egyik legnagyobb fotóművészének munkásságán keresztül a mai béke iránti igényt fogalmazza meg.

A világ első, állandó Robert Capa életmű kiállítása tavaly nyílt meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlat mintegy 140 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti feldolgozásban.

A II. világháborúban a szövetséges haderők 1944. június 6-án Normandiában ötezernél is több hajó és körülbelül tízezer repülő támogatásával, 300 000 katona partraszállásával nyitották meg az újabb európai frontot. A D-napon az első partraszálló egységgel, amelynek veszteségei akár a kilencven százalékot is elérhették, érkezett Robert Capa az Omara Beach-re. Az itt készült fotósorozatából fennmaradt képek életművének kiemelkedő darabjai. A világ első, állandó Robert Capa életmű kiállítása 2023-ban nyílt meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Június 5-én és 6-án a Capa Központ a gyűjteményében lévő összes Normandiában készült fotót folyamatosan vetíti a rendezvénytermében, valamint több, nyilvánosan eddig még nem látható fotográfiát hoznak elő raktárukból és állítanak ki az előtérben. A Robert Capa, a tudósító című állandó kiállításban Bojár Iván András művészettörténész június 5-én, Csizek Gabriella, a Robert Capa életmű kiállítás kurátora június 6-án tart tárlatvezetést.

Robert Capa mindössze 41 évet élt. Budapesten született Friedmann Endre néven 1913. október 22-én, taposóaknára lépve hunyt el az indokínai háborúban 1954. május 25-én. A nevét a legelsők, a legjobbak között jegyzi az egyetemes fotótörténet. Az öt harcmezőt megjárt haditudósító tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott: a frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolát teremtett, megújította a fotóriporteri munkát. A háborút, a harcokat, a katonákat a lövészárokban vagy éppen a hátország mindennapjait a résztvevő megfigyelő pozíciójából fényképezte, határtalan együttérzéssel. Ott volt a katonákkal, ott volt az események közepén és a halál közvetlen közelében dokumentálta a történteket. Ezzel a közelséggel, ezzel a részvétellel alkotta újra a háborús fotográfia műfaját.  Erről szól sokat idézett híres mondása is: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”.

Egész életében hitt abban, hogy a fotográfia univerzális nyelve képes olyan változásokat előidézni, amitől a világ jobbá válhat. Igazából, ahogy ő fogalmazott, munkanélküli szeretett volna lenni, háború nélküli világban élni. A világ legnagyobb háborús fotóriportere érzékeny, szenvedélyes, nagylelkű, az igazságért kiálló, nagyon bátor ember volt. Robert Capa máig jelentős hatást gyakorol a fotóriporteri szakmára és a háborús fotózásra. Képei és munkássága nemzedékek sorának nyújtottak és nyújtanak inspirációt. A Capa által következetesen képviselt etikai elvek, az erős elhivatottsága azóta is mintául szolgál a fotóriportereknek – írják.

Alkalmanként 20 és 40 km közötti távolságokat teljesítve, heti két-három napot rászánva, több mint egy évig, 2013 májusától 2014 novemberéig tartott az útja. A fotográfus kamerája hol a természet szépségeit, hol a meglepő furcsaságait örökítette meg. Lenyűgöző tájak, ismerős-ismeretlen emberek, meglepetések vagy éppen apró, szép részletek bukkannak elő ennek a vándornaplónak a lapjairól, ami összességében egy spirituális értelemben is erős országképet mutat nekünk.

Csizek Gabriella, a Capa Központ kurátora a Kékvándor című albumból és a vándorlás alatt készült mintegy 40 000 fotográfiából válogatott.  A 100 fotográfia és a különleges installációk az Országos Kéktúra tizenkét tájegységén, vagyis a teljes útvonalán vezetnek végig.

A fotográfiák egy része klasszikus módon, kiváló minőségű kiállítási kópiákon mutatkozik meg – felhasználva a Magyar Természettudományi Múzeum régi, használaton kívüli ún. lepkedobozait, tartófiókjait. Ezen kívül láthatóak textilre nyomtatott képek a térbe belógatva, az erdőt stilizálva, valamint plexire nyomtatott, térhatású fotográfiák. A kupola alatti részben egy magasles várja a látogatókat, amelyről távcsővel nézhetőek a kiállítás képei. A felvételek látványos elemeken, hatalmas világítókockákon tűnnek át sejtelmesen. Az oszlopokra a Kéktúra motívumai kerültek, jelzőtáblák, pecsételőhelyek. A flóra és fauna átlényegülve jelenik meg a térben: hanghatások, fényhatások segítik a látogatók „erdő-mező” élményét. A kiállításképei közül néhány pedig az AR segítségével meg is mozdul. Ezen kívül interaktív bekapcsolódásra is lesz lehetőség: érintőképernyőn bebarangolható a Kéktúra és további, tájegységenkét legalább 30-40 fotográfiát is meg lehet nézni.

A kiállítás külön fotókon mutatja be a kékvándorok felszerelését is. Burger Barna özvegye, Feszthammer Fanni a kiállítás rendelkezésére bocsájtotta a fotográfus néhány, a túrázás során használt tárgyát, illetve nem csak a fizikai tárgyak, de a túrázás előkészületének a dokumentumai is rendelkezésre állnak. A tárlat fontos részét képezik a szövegek, amelyeket Burger Barna sok évtizedes barátjával, a Kéktúrán több tájegységen át vele gyalogló alkotótársával, Kőrösi Zoltánnal írt. Az író és a fotográfus a természetről, a tájról, a megtett útról közösen írta szövegeit. „A mindennapos gyaloglás inkább józan mérsékletre és kitartásra tanít. A lassú élet bátorságára és szépségére. Gyalogolnod kell, hogy mindinkább megértsd: elindulni és úton lenni a cél, nem a megérkezés. A Kéktúrát nemcsak szeretni, de tisztelni is kell.” 

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ együttműködésében megvalósuló kiállítást változatos szakmai programok – filmvetítések, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, megemlékezések, tárlatvezetések – kísérik.

Az életének nagy részét Spanyolországban töltő Nicolás Muller (Müller Miklós) a szociofotográfiai iskola egyik alaptagjaként egész életében elkötelezett volt a társadalmi kérdések iránt. Fotográfiáin megkapó érzékenységgel hívta fel a figyelmet az élet reménytelen nehézségeire – emlékezik az alkotóra a Capa Központ által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Mint a szervezők kiemelik, az Elkötelezett tekintet című kiállítás egy egész életen át tartó utazás tájait jeleníti meg. A tárlatot százhuszonhat, többségében kiadatlan, az 1934 és 1967 közötti időszakban készült kép alkotja, amelyeket a Cervantes Intézet és a Spanyol Kulturális Minisztérium megbízásából kifejezetten erre az alkalomra válogattak.

Müller Miklós 1913-ban született Orosházán, első fényképezőgépét 13 éves születésnapjára kapta. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában köteleződött el a szociofotográfia mellett; jó barátságot ápolt Ortutay Gyulával, Radnóti Miklóssal és Gyarmati Fannival is.

A fasizmus előretörése miatt 1938-ban már ismert fotósként kényszerült emigrációba; beutazta Olaszországot, Franciaországot, Portugáliát, Marokkót, majd Spanyolországban telepedett le, ahol máig a háború utáni fotográfia egyik jelentős képviselőjeként tartják számon.

Nicolás Muller mindig is törekedett a legjobb száz fotográfiájából álló válogatás létrehozására. 2015-ben a madridi Muller Stúdió bezárásakor lánya, a szintén fotográfus Ana Muller ráakadt egy rég elfeledett, háromezer negatívot tartalmazó dobozra. Látva a képek kivételes minőségét, úgy döntött, hogy a kiadatlan képek jelentős részét publikálja, egyúttal kihasználva az alkalmat, hogy a Madrid Regionális Archívuma által őrzött, szintén kiadatlan anyag egy részét is bemutassa.

A Budapesten látható fényképek közül Muller életében többet is felhasználtak különböző publikációk illusztrálására, ami jelentős módosításokkal járt, most azonban ezek a fotók is eredeti formátumukban kerülnek a közönség elé a szeptember 4-ig látogatható kiállításon.

Fotó: Nicolás Muller: Napozó. Magyarország / Sunbather. Hungary / Bañista tomando el sol. Hungría, 1935 © Ana Muller Gyűjtemény / Ana Muller Collection / Fondo Ana Muller