Még a modern társadalmakban is változó, melyik család milyen mértékben tudott felkészülni a helyzetre, illetve milyen eszközök állnak rendelkezésükre, amelyek elengedhetetlenek a távoktatáshoz, mint a számítógép és az internetelérés.

A távoktatás lehetetlensége bizonyos esetekben nem egyszerűen önmagában probléma, hanem a már eleve jelen lévő társadalmi egyenlőtlenségeket is tovább mélyítheti. Az eddig is jelen lévő digitális szakadék, amely elválasztja egymástól a társadalom internethasználó és ahhoz hozzá nem férő rétegeit, az utóbbi hónapokban még nyilvánvalóbbá vált. Hermann Zoltán, az MTA tudományos munkatársa az országos kompetenciamérés háttérkérdőívének válaszait felhasználva mutatta ki, hogy a 6. osztályos diákok 12%-a egyáltalán nem elérhető online, tehát nincs otthon számítógépük, sem internet-hozzáférésük, további 7%-uknak pedig csak korlátozottak a lehetőségeik. Hermann arra is rávilágít, hogy azok a diákok, akik nem vagy nehezen férnek hozzá az online térhez, egyben azok a diákok is, akik eleve hadilábon állnak a tanulmányaikkal. A Qubit beszámolt egy felmérésről, mely a Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Egyesület és a Partners Hungary Alapítvány közös munkája. A kérdőívben halmozottan hátrányos helyzetű és roma diákokat oktató pedagógusokat kérdeztek arról, hogyan látják a digitális oktatást, mik a tapasztalataik. Az eredmények alapján azokban az osztályokban, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű és roma diákok aránya meghaladja a 60%-ot, a tanulók mindössze kétharmada tud részt venni a digitális oktatásban. (Ez az arány azokban az osztályokban sem 100%, ahol sokkal kevesebb a hátrányos helyzetű diák.)

A friss kutatások igyekeznek széleskörűen felmérni a tömeges otthoni oktatás hatásait. Guanghai Wang és munkatársai elismerik, hogy a kínai oktatók és iskolák erőn felül küzdenek – egyébként sikeresen – azért, hogy a diákok ne szenvedjenek hiányt és lépést tudjanak tartani a tananyaggal, ugyanakkor emlékeztetik az olvasót arra, hogy nem a tanulás sikeressége az egyetlen kérdéses terület. A testi és mentális egészség is csorbát szenved a hosszú bezártságban, a fertőzéstől való félelem pedig elmélyíti a szorongást. A szülőknek ebben a helyzetben meg kell találniuk a finom egyensúlyt a gyerek felügyelete, monitorozása és az önfegyelem elősegítése között – miközben ők maguk is számos nehézséggel találhatják szembe magukat, és sokuknak valószínűleg nagy szüksége lenne az útmutatásra egy olyan helyzetben, amilyennel talán még soha nem találkoztak.

Angliában az oktatásügyi minisztérium laptopok kölcsönzésével igyekszik áthidalni a digitális szakadékot, de ez nem feltétlenül jelent teljes körű megoldást olyan családoknál, ahol több iskoláskorú gyermek van. A dél-londoni Surrey Square általános iskola oktatója, Matt Morden szerint a digitális szegénység nagyon komoly problémát jelent – diákjai közül mindössze 24% tudja otthonról tartani a lépést a digitális oktatásban. Morden szerint a digitális szegénységben élő tanulók nemcsak a tananyagról, hanem a társakkal való kommunikációról is lemaradnak a járványhelyzetben. Tapasztalata összhangban van Wang és munkatársai kutatásával: a hirtelen beállt digitális oktatás számos testi-lelki következménnyel járhat, hiszen az iskolás korú gyerekek teljes napi rutinja megváltozott hosszú időre.

Összességében: a bizonytalanság óriási, a segítség (akár állami, akár civil) pedig korántsem ér el mindenkihez. A járvány még jobban kidomborította a digitális szakadék okozta különbségeket, teljesen egyértelművé vált, hogy a digitális oktatás – egyelőre – nem képes kiváltani az iskola intézményét. Ugyanakkor kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált egy olyan probléma, ami eddig elkerülhette a figyelmünket, és ez az első lépés minden társadalmi probléma megoldásához.