HÍREK

Feltörekvő kortárs szerzőket ünnepeltek a magyar költészet napján

A Magyarországon az AmRest által üzemeltetett Starbucks idén hatodik alkalommal írta ki Kávéköltők verspályázatát, amelynek célja a kávéházi kultúra és az irodalom kapcsolatának erősítése, továbbá a különböző – X, Y, Z és Alfa – generációk közti kapcsolódás újraértelmezése volt.   A beérkezett pályaműveket a szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai idén is Pion István magyar költő, […]

A Wolt dedikált hirdetési lehetőségeket indított

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind a 27 piacára.   „Nagy örömünkre szolgál, hogy újabb partnereknek mutathatjuk be a Wolt Ads-t. Az elmúlt hónapokban partnereink jelentős növekedést […]

Az ABB E-mobility és a MAN első alkalommal mutatta be egy e-teherautó megawattos töltését

Új innovációkat és együttműködéseket jelentett be párizsi rendezvényén a Schneider Electric

Mediaspace Leadership Club

Márkaépítés 2024 – Neverending Innovation I.

KARRIER

AI nagykövetet nevezett ki menedzsmentjében a Ringier Hungary

A Ringier Hungary anyavállalata, a svájci székhelyű Ringier AG tavaly jelentette be, hogy a mesterséges intelligencia tudatos és átgondolt használatára vonatkozóan irányelveket vezet be, hogy egyértelmű alapszabályokkal adjon keretet a portfóliójához tartozó médiatermékek, szerkesztőségek AI-használatához. Ezzel a Ringier felelősséget vállal azért, hogy médiatevékenysége során átláthatóan nyilvánosságra hozza a mesterséges intelligencia használatát, és minimalizálja a kockázatokat a […]

Új vezetőket neveztek ki a Westendben

Karácsonyi András a bérlői üzletág vezetőjeként, Csordás Stefánia pedig a látogatói üzletág vezetőjeként csatlakozott a Westend csapatához.   Karácsonyi András közel húsz éves szakmai tapasztalattal rendelkezik az ingatlanlízing területén. 2010 és 2018 között részt vett, majd vezette a Westend lízing üzletágát. Ezt követően olyan nemzetközi cégeknél dolgozott, mint a Multi Corporation magyarországi képviselete (Allee) és […]

Két új stratégiai vezetőt nevezett ki az Offerista Group Hungary

Az Offerista Group Hungary – a digitális retail marketing európai vezetője – két új vezetőt, Fekete Jánost és Zsatkulák Istvánt nevezte ki stratégiai pozíciókra.   Fekete János: Új értékesítési igazgatóként irányt mutat Fekete János értékesítési igazgatóként a vállalatot az értékesítési stratégia és az ügyfélkapcsolatok kezelésének javításával hivatott támogatni. János több mint egy évtizedes gyakorlattal rendelkezik […]

TEJSZÍNHUB

Házasodna a gazda: Bemutatkoznak a gazdák

Az RTL nagysikerű társkereső realityje immáron a hetedik évaddal jelentkezik 2024-ben. A párra váró gazdák örömmel fogadják azok jelentkezését, akik szeretnének velük megismerkedni.   Józsi gazda egy második esélyt kért Nádai Anikótól: újra párt szeretne találni „Magányos vagyok” – mondta elkeseredetten Józsi gazda, amikor Nádai Anikó meglepte a műhelyében. Az előző évadban feltűnt gazda egy […]

Premier League: esélyesek fekete napja

La Liga: éllovasok sovány győzelmei

Szujó Zoltán vezetésével érkezik a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor az RTL-re

Jön a Real Madrid-Manchester City, az „előrehozott döntő”

Premier League: igazi dráma a manchesteri derbin

Social Media

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

SZAKMAI PARTNEREINK