Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

Piac

A MOL-tranzakció lezárását követően az ORLEN-csoport összesen több mint 660 töltőállomást üzemeltet majd Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

 

„Számottevő mértékben bővítjük kiskereskedelmi hálózatunkat Európában: erősödő jelenlétünknek köszönhetően Szlovákiában bekerültünk a helyi piac négy legnagyobb üzemanyag-kiskereskedői közé. Emellett kereskedelmi hálózatunk egy új piacon, Magyarországon is terjeszkedik, ahol a nagykereskedelmi területen már korábban is jelen voltunk. Értékesítési hálózatunk sikeres bővítésének eredményeként nem csupán Lengyelországban, de az egész közép- és kelet-európai régióban biztosítjuk az üzemanyag- és energiaellátás biztonságát. Elkötelezettségünk és kiterjedt piaci tudásunk révén kifejezetten a helyi elvárásoknak megfelelően kialakított, elsőrangú minőségű termékeket és szolgáltatásokat tudunk kínálni új európai vásárlóinknak. Az ORLEN-töltőállomások december elején nyitják meg kapuikat a magyar közönség előtt” mondja Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.

„Az ORLEN egy olyan erős, nemzetközi vállalat, amelynek közel 3000 töltőállomása stabil háttérrel rendelkezik, létesítményei pedig a tapasztalatok, valamint az innovatív megoldások megosztásával dinamizálják egymás működését. Magyarországi piacra lépésünkkel fellendítjük a helyi versenyt, s ennek előnyeit nemcsak vásárlóink, hanem a turisták és a nemzetközi közlekedési vállalatok is élvezhetik, hiszen korszerű Efecta és Verva üzemanyagainkat Közép-Európa egyéb országaiban is megtalálják majd” – mondta Tomasz Wiatrak, a szlovákiai és magyarországi terjeszkedést irányító ORLEN Unipetrol csoport vezérigazgatója.

A szlovák és a magyar piacokra irányuló terjeszkedés kulcsfontosságú lépést jelent az ORLEN-csoport számára európai kiskereskedelmi hálózatának bővítésében. 2030-ig a vállalat 3500 ORLEN márkanéven működő töltőállomás üzemeltetését tervezi, a célkitűzések alapján a külföldi töltőállomások teljes értékesítési hálózatban elért részesedése pedig várhatóan 37 százalékról 45 százalékra emelkedik majd.

 

SOCIAL MEDIA