Új marketingvezető a foodpandánál

Karrier Kiemelt

Új szakemberrel bővült a foodpanda felsővezetése – Szauter Zsolt novembertől irányítja a gyorskereskedelmi cég marketingcsapatát.

 

Szauter Zsolt az Extreme digital – eMAG marketingigazgatói pozíciójából érkezett a foodpandához. Itt az elmúlt másfél évben Magyarország két piacvezető online kereskedelmi márkájának összeolvasztásáért volt felelős, létrehozva ezzel a régió legerősebb e-retail brandjét. Ez idő alatt két sikeres re-brandinget is levezényelt, miközben csapatával megreformálták a data driven és performance alapú marketingtervezést. Azt megelőzően 15 évig dolgozott az IKEA magyar és nemzetközi sales, valamint marketing csapataiban, az utolsó két évben a magyarországi áruházak marketingvezetőjeként, ahol hosszú távú stratégiák kidolgozása mellett a márka digitális átalakulásáért is felelős volt. A foodpanda új Marketing Directoraként 17 fős csapatával fő feladata a quick commerce területben rejlő lehetőségek kiaknázása és azoknak fogyasztói csoport alapon való targetált kommunikálása, ezzel erősítve a márka szektoron belüli piacvezető szerepét.

“Életem eddigi legintenzívebb és legtöbb szakmai újdonságot magába foglaló szakasza után most egy még pörgősebb következik. A foodpanda Magyarország – a világ legnagyobb gyorskereskedelmi vállalatának részeként – minden nap azon dolgozik, hogy az emberek életét jobbá, kényelmesebbé és megfizethetővé tegye, ami különösen fontos lesz mind a fogyasztók, mind a partnereink számára az előttünk álló időszakban. A márka valós “value proposition”-el rendelkezik, és igazi “enabler role” szerepet tölt be a hétköznapi életünkben. Hiszen enni mindig, és végtelen sok módon kell és lehet. Egy ilyen gyorsan változó iparágban márkát építeni végtelenül izgalmas számomra. Rengeteg edukációs és történetekre építő márkapozícionálási lehetőség van, hiszen a szektor is – élén a foodpandával – már rég kinőtte a pizza- és hamburgerrendelést. Gyakorlatilag bármit, amire szükség lehet és belefér egy futártáskába, fél órán belül el akarunk juttatni a fogyasztókhoz ” – összegezte Zsolt a küldetését.

 

SOCIAL MEDIA